Érdekes, a saját szülinapom hidegen hagy - sőt, dúvad melankóliába esek tőle -, de a blogéról mindig megemlékezem, amiről mellesleg csak annyira emlékszem, hogy valamikor július végén van, mint az enyém.
Ugyan a Blogspoton nem látszik, mert még a Freeblogon kezdtem, de 12 éve kezdtem írni, ez a legrégibb hobbim az olvasás és a körömfestés:D mellett. Sok mindent túléltünk együtt, előnye, hogy nem pofázik vissza, mindig türelmes, nem hagy faképnél és meghalni sem tud (legalábbis nélkülem nem).
Régen egész szép számokat mutatott a Freeblog statisztikája, talán a Blogspoté is a költözés után, de jó ideje kikerültem a köztudatból, a fejemben valamiért akkortól, amióta nem olvasok trendi-friss könyveket (töméntelen mennyiségű YA-t elolvastam, azóta még töméntelenebb jelent meg) és a különböző közösségi felületeken sem tolom az egómat mások arcába-falára, mert nem érdekel a mutatószám-hajhászás; az Amadeablog - és vele együtt a lényem Amadea-része is - mindig privát játszótér volt és az is marad, persze szívesen látok néhány embert és még a kislapátom is kölcsönadnám, mert a közvélekedéssel ellentétben az egykék (vagy az egypirosak, jujj) egyáltalán nem irigyek. Másrészt a Fb egyenesen taszít és ízlésem szerint így is túl sok szabadidőt áldozok fel a virtuális tér oltárán - elnézést a cifrázásért, a munkahelyemen kevéssé tudom kiélni magam -, harmadrészt nem tartom magam és a billentyűkopácsolásom annyira egyedinek, érdekesnek vagy szórakoztatónak, hogy más felületen is az emberek orra alá dugjam.
 |
| Kép innen |
Nyilván a leggicsesebb tortakompozíciót kellett lementem a Pinterestről, a valóságban nem ilyet, hanem almabortortát kaptam harmadmagammal az Asztalkából, továbbra is könyörgök mindenkinek, hogy ha Pesten arra jár, kóstoljon meg valamit, utána úgyse tudják kidobni. Mindig komoly fejtörést okoz, hogy a himmelreich és a málnás csokitorta hány paraszthajszállal marad le, de az biztos, hogy átkozottul, utánozhatatlanul finom(ak), sírni tudnék minden egyes falat után, szóval köszönöm.
