Hárman egy kupacban

Mivel az idei olvasmánylistámon hegyekben állnak azok a könyvek, amelyekről még nem írtam, viszont kb. három értelmes mondat jut róluk eszembe, néhányukat összesűrítem egy kupacba.

"A beleikből készítünk kokárdát magunknak!"

Hahner Péter: Megszökött a király!
Őt már egyszer elkezdtem tavaly nyáron, de valamiért félbehagytam. Most újra felvettem a kesztyűt (ha mára Várólistacsökkentésbe is beleraktam) és végigvitorláztam rajta. A kötet nem az egész forradalmat tekinti át (és nem is Ádámtól-Évától indul), hanem tárgya a varennes-i szökés okai, következményei, és persze maga a Szökés, ez a hihetetlenül amatőr, minden ízében kudarcra ígért vállalkozás, ami jókora szöget vert a királyság koporsójába. Hihetetlen, hogy a királyi párnak milyen naiv elképzelései voltak a valóságról (az "erkölcsi infantilizmus" nagyon helytálló kifejezés), de még Fersen grófnak, a gyakorlatias agytrösztnek is elcsúsztak néhol a valóságról alkotott elképzelései.
Nagyon részletes és olvasmányos kötet, de egyben kicsit tömény volt, megkönnyebbültem, amikor befejeztem.

Kiadó: Kossuth
Kiadás éve: 1989
Ár: pár száz forinttól valószínűleg elérhető

"Sandoval képei erősen divatba jöttek. Önálló kiállítását maga Delorme, a miniszterelnök nyitotta meg, és az alturiai előkelő világ egyre-másra rendelt nála portrékat. Sokat keresett, és nagyon unatkozott. Kedvetlensége  kifejezésre jutott képei is: az arcképeken az ajkak egészen a nyakig lebiggyedtek, a szemek kiugrottak a fejből, és nyak helyett egy hosszú, riasztó nyélen ült az arc. A hosszú nyél azután uralkodó motívummá lett: házakat, fákat, hegyeket is hosszú nyéllel festett, és fölöttük egy külön kis nyélen ragyogott a hold vagy a nap. Nagy problémája volt, hogyan lehetne a tengert is nyelesen megkomponálni. A fiatal festők, akiket Sandoval forradalmár tekintélye elbűvölt, iskolává fejlesztették a nyélizmust, de a »civilek«, akiknek arcképét megfestette ebben az időszakban, mind öngyilkossági gondolatokkal kezdett foglalkozni."

Szerb Antal: VII. Olivér
Azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy szeretem Szerb Antalt, legalábbis a stílusát és a műveit. A szökevény király Rejtőt idéző kalandjaival szintén belopta magát a szívembe, de, bevallom, A Pendragon-legenda, az Utas és holdvilág, valamint az elsőként olvasott A királyné nyaklánca is megelőzi.
Adott egy király, aki nem bírja gyönge vállain elviselni az uralkodás mázsás súlyát, ezért megszervezi a saját puccsát és felcsap szélhámosnak, hogy megismerkedjen az igazi élettel. Van itt minden, ármány és szerelem, cselszövés, féltékenység, rengeteg pénz, hamis festmények, kanárik, Saint-Germain (aki az eredeti Saint-Germain ükunokája, de a vér nem válik vízzé) és Sandoval, a királyi orcafestő, tolvaj, testőr, nőcsábász, futár, de leginkább széltoló csirkefogó. Valamiért úgy éreztem, ő az igazi főszereplő, aki minden kockázatos dologba fejest ugrik, mégis nevető sokadikként keveredik ki belőle.
Vicces, szórakoztató kis történet, fürdőzés mellé tökéletes volt.

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 1982
Ár: pár száz forinttól (ez viszont biztos) elérhető

" Szergejre nézett és mosolyogni szeretett volna. Barátság? Ez az, ami neki bizonyára soha nem volt. Mint ahogy frakkja sem vagy valami igazi nagy szenvedélye. Élete betegesen sápadt volt, semmiféle örömöket nem tartogatott számára. Meg ez a Misa pingvin is, ez is valahogy olyan szomorú volt, mintha ő is csak ezt a sápadt, színtelen, érzelmek nélküli életet élné, amelyből hiányzik a lélek boldog csobogása meg az igazi örömök."

Andrej Kurkov: A halál és a pingvin
Ez egy olyan regény, ami egyszerre fura és nem fura. Mindjárt megmagyarázom, hátha akkor én is tisztábban látok.
Azt hittem, egy fekete humorral meghintett, kalandos-vicces történetet fogok olvasni egy pingvinnel. Ebből csak a pingvin volt meg  - nem értem, a borítóra miért nem királypingvint raktak, ha Misa ilyen fajta, de ez részletkérdés -, minden másban félrehordott az irányérzékem.
Nem az áll a középpontban, hogy Viktor, a főszereplő még eleven személyek nekrológját írja meg, akik aztán meg is halnak, hanem az őt körül fonó, áthatolhatatlan magánya (lásd idézet). Tipikusan sodródó ember, aki elhatározza, hogy saját kezébe veszi a sorsa irányítását és cselekedni fog, de mintha mély, iszapos vízben úszna - a mozdulataival csak felkavarja az üledéket és nem halad előre. Még akkor sem, amikor (ironikus módon) a munkája révén kapcsolatba kerül pár emberrel és akár normális életet is élhetne. Mintha üvegfal választaná el az embertársaitól.
A végére a valósággal is elveszti a kapcsolatát - én pedig a történet fonalát -, teljesen kicsúszik a lába alól a talaj, jön néhány hagymázas-látomásos jelenet, aztán a befejezés, ami nekem nagyon elüt a történet egészétől. Ennek ellenére ajánlom mindenkinek, az egészet belengi a közeli halál baljós jelenléte, jól meg lehet mártakodni a kelet-európai hangulatban, a teában és a piában pácolódni, miközben hallgatjuk Viktor ütemes kopogását az írógépen.

Eredeti cím: Smert' postoronnego
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2004
Fordította: Tompa Andrea
Ár: 1990 Ft (szerény személyem 330-ért vette)

A Pendragon-kód

"- Hát egyéb szörnyűségek is történtek? Doktor, kezdem irigyelni magát. Ez a külföldiek szerencséje. Én már három éve lakom itt, és soha még csak egy asztal sem kezdett tangózni a tiszteletemre.
- Kérem, vegyen komolyan. A revolveremből kiszedték a töltényeket. A bőröndömből eltűnt egy csomag, amit Maloney rám bízott. A kastély körül éjszaka fáklyás lovas áll. Ez mindennap így megy maguknál?
Osborne mélyen elgondolkozott. Nem felelt semmit, amíg nem unszoltam. Akkor halkan és fontos arccal azt kérdezte:
- Mondja, doktor, tanítanak maguknál földrajzot, Magyarországon?
- Hogyne - feleltem ingerülten -, sokkal rendesebben, mint Angliában.
- Hát akkor tanulnia kellett volna, hogy a walesiek mind bolondok. Ezt Angliában minden elemista tudja. Nem tudom, mi ütött nagybátyámba, de nem is töröm rajta a fejem. Egyik bolond úgysem tudja kitalálni a másik bolond gondolatait. Amellett lehet, hogy ő nem is tud ezekről a dolgokról. A főkomornyik is bolond, és a szolgaszemélyzet sem egészen normális. Bizonyos enyhe abnormalitás kell ahhoz, hogy valaki átléphesse Llanvygan küszöbét. Ez már tradíció. Ezért mertem meghívni Maloneyt.
- És az earl engem. Thank you."

Szerb Antal: A Pendragon legenda

Hiszek a testnek feltámadásában.
Ez a mondat nem egy ősi vámpírisztikus rituálé kezdő sora, hanem az ősi Pendragon família jelmondata, tudjátok, ami címereken, pecséteken meg ilyesmiken díszeleg. Antik, szép és borzongató, melynek ódonságát a mára feleslegesnek bélyegzett birtokos rag (vagy jel, ez viszont a mai napig vitatott, tehát a -nak/-nek izé) adja. Egyébként ez a mondat és mindaz, ami mögötte rejtőzhet, az egész regényt átszövi és részben meghatározza a hangulatát is - de nem formalinbűzös, ócska horrorponyvákat idéző alagsori bonctermet kell elképzelni, ahol aszott pergamenajkakról hangzik fel, hanem Wales festői, ködös vidékén, ahol a környéket a Pendragon-kastély uralja és babonák szövik át a történelmet.

Már az Utas és holdvilág olvasása közben megtapasztaltam, hogy Szerb Antal mennyire jó a hangulatteremtésben, ami a magamfajta szenzuális olvasónak nagy gyengéje. Az író ezen varázslatos képessége itt is működik, annyira... angol, mind a szereplők, mind a helyszín ábrázolásában, hogy azt csak szeretni lehet, pedig az első pár oldal alapján nem tudtam eldönteni, fel tudom-e venni a ritmusát, egyáltalán, jó lesz, ha ezt választom következő olvasmánynak? Hiányzott a Longbourn könnyedsége, legszívesebben egy másik limonádé után nyúltam volna, de aztán farkasszemet néztem a lustaságommal.
Igazi műfajmix ez a regény, bájos összevisszaságban mutatja fel a történelmi, a bűnügyi és a kalandregény, a kísértethistória, a bölcsészőrület és a paródia mintázatait. Bátky János Budapestről, az Angolországban, pontosabban könyvtárakban élő és élhetetlen életművész, továbbá a nők bolondja megismerkedik az Earl of Gwynedd-del, aki meghívja őt a kastélyába, hogy hallatlanul értékes könyvtárában a tizenhetedik századi misztikusok után kutasson. Hősünk még aznap figyelmeztető, avagy fenyegető telefonhívást kap, társául szegődik egy harsány hegymászó, az earl enervált unokaöccse, felbukkan egy gyönyörű nő, megesik néhány gyilkossági kísérlet, előkerül a legendás fekete lovas, a rózsakeresztesek, az örök élet titka, St. Germain, és még elég sok minden. Szegény Bátky meg azt se tudja, hol áll a feje, miközben nyavalyatörést kap egy nyitva felejtett ablaktól.

"És aztán, mérhetetlen megnyugvásomra szemben álltam a tettessel. Persze hogy az ablak volt. Nem volt rendesen becsukva. Úgy lengett ide-oda, mint egy bánatos akasztott. Haladéktalanul hozzáláttam a becsukásához.Mondom, hozzáláttam, mert a dolog nem volt olyan egyszerű. Az ablaknak nagyon ravasz, történelmi zárja volt. Most értettem meg, milyen okos volt, hogy egyszer elolvastam egy kiváló szakmunkát a régi angol lakatosmesterségről. Egyike volt a ritka eseteknek életemben, amikor szaktudásomnak, a keresztrejtvényektől függetlenül, praktikus hasznát vettem. Az ablakot ragyogóan becsuktam, egy Shakespeare-korabeli szobalány se tudta volna jobban."

Well, remekül szórakoztam. Dan Brown leharapná mind a tíz ujját gyönyörűségében, ha a könyvei fele ennyire szórakoztatóak lennének, de van egy olyan sejtésem, hogy Lőrincz Laci bácsi is bús szemekkel tekint a könyvespolcán ülő példányra. Okos, vicces, szellemes (szó szerint és átvitt értelemben is), Szerb Antal minden írói erényét megcsillantja, még a könnyed ismeretterjesztést is.

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2008
Ár: 2690 Ft

A kelta álma - A Másik Vágy

"Foied vinom pipafo, cra carefo. Ma bort iszom, holnap nem lesz. A bor elfogyott, elfogyott a titokzatos nedv ott belül, ami reggelenként felébreszti az embert, és abba az illúzióba ringatja, hogy érdemes felkelnie. És abban a mértékben, amint a bor elfogyott, emelkedett alulról a sötét tenger, a tengerszem, amely mélységeiben az óceánnal függ össze, a Másik Vágy, az élettel ellenkező és az életnél hatalmasabb."

Szerb Antal: Utas és holdvilág
Értékelés: 4.6 szállás az 5-ből

Érdekes, ahogy mostanában egyre több olyan olvasmány akad az utamba, ami pofán csap a saját életemmel kapcsolatban. Az Utas és holdvilág egyik motívuma is ilyen, de még a homlokegyenest más témájú Drága Tess! is.
Itt van nekünk ez a főhősnek nehezen nevezhető Mihály. Ó, szegény fiú. Mindig az jutott róla eszembe, hogy amikor őt kitalálták, valamit kifelejtettek belőle, ami... szalonképessé tenné különös természetét.
És lám, már bele is estem a kispolgári konvenció csapdájába, a fentebb említett ismerős motívumba, ami engem is annyit gyötör. Annyira ismerős volt a "folytogató polgári rosszallás" félelme, hogy ehhez a részhez érve a szám íze megkeseredett és összeszorult a szívem (vagy az, ami a helyén van). Ó, és ez: "Nagyon szerette este azt a tudatot, hogy napközben dolgozott volt." Sajnos én már eljutottam arra a szintre, hogy esténkint ez sem ad nekem jó érzést, de ha egyszer eljutok Olaszországba, remélhetőleg nem fogok holmi delíriumos lelki válságban bolyongani Itália dombjai között.

"Utunk irányát magunkban hordjuk, és magunkban égnek az örök, sorsjelző csillagok."

Szegény Mihálynak emellett "akut nosztalgiája" és szerintem ideg-összeroppanása is van - az egyik jelenség húzta maga után a másikat. A nosztalgia tárgya Ulpius Tamás (a spleen, a felesleges ember nagykönyvi mintapéldánya) és Ulpius Éva kettőse, illetve az általuk képviselt szabados, a józan ember számára furcsa, felháborító és érthetetlen mentalitás. Nagyon szerettem olvasni a testvérpárról és a náluk töltött időről olvasni, kicsit olyan volt, mintha Diane Settefield mesebetétjét olvasnám. "A fontos dolgok általában nagyon régen történtek." - mondja Mihály, és ez nála hatványozottan igaz. Lelkének egy része megrekedt a múltban, és ez a rész az, ami tizenöt év után áttöri a korlátját; megkezdődik Mihály egyéni pokoljárása (olvasás közben az volt az érzésem, hogy a férfi tényleg a poklon vándorol végig), bosszút áll rajta a hosszú ideig magára erőltetett nyárspolgári attitűd, miközben ugyanilyen intenzitással gyötri a bűntudat. Drága Mihály, milyen jót siránkoztunk volna együtt, ha találkozunk, bár nem szeretem a bort és úgy egyáltalában az alkoholt, túlságosan mocorog tőle az önpusztító énem.

Kb. két emberrel szinkronban olvastam ezt a regényt, és nem lep meg, hogy többen szenvedősnek találják ezt a történetet, az anti-főhőst pedig nyavalygósnak. De nekem egészen személyes élmény volt, kicsit belső utazás is (pláne, hogy rám is intenzíven hatnak a tájak és az épületek), úgyhogy én szerettem a könyvet, na.

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2005
Ár: 2490 Ft