A kelta álma - A Másik Vágy

"Foied vinom pipafo, cra carefo. Ma bort iszom, holnap nem lesz. A bor elfogyott, elfogyott a titokzatos nedv ott belül, ami reggelenként felébreszti az embert, és abba az illúzióba ringatja, hogy érdemes felkelnie. És abban a mértékben, amint a bor elfogyott, emelkedett alulról a sötét tenger, a tengerszem, amely mélységeiben az óceánnal függ össze, a Másik Vágy, az élettel ellenkező és az életnél hatalmasabb."

Szerb Antal: Utas és holdvilág
Értékelés: 4.6 szállás az 5-ből

Érdekes, ahogy mostanában egyre több olyan olvasmány akad az utamba, ami pofán csap a saját életemmel kapcsolatban. Az Utas és holdvilág egyik motívuma is ilyen, de még a homlokegyenest más témájú Drága Tess! is.
Itt van nekünk ez a főhősnek nehezen nevezhető Mihály. Ó, szegény fiú. Mindig az jutott róla eszembe, hogy amikor őt kitalálták, valamit kifelejtettek belőle, ami... szalonképessé tenné különös természetét.
És lám, már bele is estem a kispolgári konvenció csapdájába, a fentebb említett ismerős motívumba, ami engem is annyit gyötör. Annyira ismerős volt a "folytogató polgári rosszallás" félelme, hogy ehhez a részhez érve a szám íze megkeseredett és összeszorult a szívem (vagy az, ami a helyén van). Ó, és ez: "Nagyon szerette este azt a tudatot, hogy napközben dolgozott volt." Sajnos én már eljutottam arra a szintre, hogy esténkint ez sem ad nekem jó érzést, de ha egyszer eljutok Olaszországba, remélhetőleg nem fogok holmi delíriumos lelki válságban bolyongani Itália dombjai között.

"Utunk irányát magunkban hordjuk, és magunkban égnek az örök, sorsjelző csillagok."

Szegény Mihálynak emellett "akut nosztalgiája" és szerintem ideg-összeroppanása is van - az egyik jelenség húzta maga után a másikat. A nosztalgia tárgya Ulpius Tamás (a spleen, a felesleges ember nagykönyvi mintapéldánya) és Ulpius Éva kettőse, illetve az általuk képviselt szabados, a józan ember számára furcsa, felháborító és érthetetlen mentalitás. Nagyon szerettem olvasni a testvérpárról és a náluk töltött időről olvasni, kicsit olyan volt, mintha Diane Settefield mesebetétjét olvasnám. "A fontos dolgok általában nagyon régen történtek." - mondja Mihály, és ez nála hatványozottan igaz. Lelkének egy része megrekedt a múltban, és ez a rész az, ami tizenöt év után áttöri a korlátját; megkezdődik Mihály egyéni pokoljárása (olvasás közben az volt az érzésem, hogy a férfi tényleg a poklon vándorol végig), bosszút áll rajta a hosszú ideig magára erőltetett nyárspolgári attitűd, miközben ugyanilyen intenzitással gyötri a bűntudat. Drága Mihály, milyen jót siránkoztunk volna együtt, ha találkozunk, bár nem szeretem a bort és úgy egyáltalában az alkoholt, túlságosan mocorog tőle az önpusztító énem.

Kb. két emberrel szinkronban olvastam ezt a regényt, és nem lep meg, hogy többen szenvedősnek találják ezt a történetet, az anti-főhőst pedig nyavalygósnak. De nekem egészen személyes élmény volt, kicsit belső utazás is (pláne, hogy rám is intenzíven hatnak a tájak és az épületek), úgyhogy én szerettem a könyvet, na.

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2005
Ár: 2490 Ft