A törött tükrök városa

"Clara a családi ház falai között serdült fel a gyermekkorból, a bámulatos históriák és a csendes nyugalom világában, ahol nem óra és naptár mérte az időt, ahol a tárgyak saját életet éltek, ahol az eltávozottak együtt ültek az asztalnál az élőkkel, és társalogtak velük, múlt és jövő szerves egységbe olvadt, de a jelen valósága úgy hatott, mint törött tükrök kaleidoszkópja, amelyben bármi megtörténhet."

Isabel Allende: Kísértetház

Értékelés: 4.8 naplójegyzet az 5.ből

Kedvenc karakter: Clara

"Vérrel, könnyel, szerelemmel írt történet", amely vég nélkül szövődik.

Ez a könyv is azok közé tartozik, amiket valósággal magamba szippantok. Nem írok jegyzetet, nem gondolkodom, csak iszom a szavakat. Ez nem mindig jó, előfordul, hogy megfekszi a... nem, nem a gyomrom, inkább a képzelőerőm vagy a lelkem, de ez meg olyan hülyén hangzik. Mindegy, szóval túlolvasom magam, a szöveg lecsiszol rólam minden élet és sarkot. Kicsit elvesz az élvezetből, mint amikor egy nagyon finom sütit túl gyorsan habzsolsz be.

Ezt csak azért írtam le, mert ha az elkövetkező időkben ránézek a könyvre, ez lesz az első érzés, ami eszembe jut. De a második az, hogy mennyire elringatott a nőies mágikussága. Ha végig ilyen marad a stílusa, akkor bátran kinevezném a női Száz év magánynak - utálok ilyen megnevezésekkel és címkézésekkel minősíteni könyveket, de az érzés miatt annyira adta magát a hasonlóság -, viszont a későbbiekben előtérbe helyezkedő történelmi események alaposan átértékelték a kibontakozó véleményem. A Trueba családon keresztül szemtanúi lehetünk, hogyan érik el Chile országát a bolsevik eszmék, hogyan alakul ki a fasiszta diktatúra, amely terrort, éhezést, nyomort és tengernyi fájdalmat szül. Ha nem lenne olyan borzalmas, viccesnek találnám, milyen ciklikus az emberiség története és kontinenstől függetlenül milyen hasonló események, változások történnek.

"Nem értette, miért van polgárháború, nem jött rá, hogy a háború a katonák művészete, hosszas gyakorlatozásuk betetőzése, mesterségük fénypontja. Békében nem tündökölhettek."

Annyira ismerősök ezek a gondolatok, hogy az ember szája íze megkeseredik, legalábbis az enyém, pedig ezt a korszakot csak könyvekből és más forrásokból ismerem.

Visszatérek inkább a számomra kedvesebb részekre, annak imádtam a hangulatát, az aprólékosan megrajzolt szereplőit, főleg Clarát, a földi gondoktól elrugaszkodott, asztaltáncoltató, naplóíró Clarát, aki előre látta a jövő eseményeit. Annak ellenére, hogy ez egy erősen női, vagy inkább asszonyi karakterű regény, Esteban Trueba, a családfő talán a legfontosabb szereplő, egy pszichológus napokig tudná elemezgetni a viselkedését. Rettenetes düh emészti, amit részben a bűntudat, részben saját maga táplál (ez is elég ismerős volt), amely óriási pusztítást végez és kis híján elemészti. A magam részéről habozás nélkül nyakon csaptam volna, mert nem bírom az agresszív állatokat, és a hátán töröm el a nyavalyás ezüstbotját.

Mint látható, a könyvfalásnak megvan az a másik kellemetlen hatása, hogy nem nagyon tudok értelmes postot írni az adott regényről.

Néhány érdekesség:
- az írónő másodfokú unokahúga a katonai junta alatt meggyilkolt Salvador Allende elnöknek;
- a Kísértetház egy, a nagyapjának írott levélből nőtte ki magát regénnyé;
- a történetben Költőként emlegetett szereplő Pablo Neruda, az Elnök pedig a fentebb említett Allende. Kíváncsi vagyok, vajon miért nem nevezte nevén őket.

Eredeti cím: La casa de los espíritus
Kiadó: Európa [saját példány, a randa borítóját én be nem teszem nagy képként]
Kiadás éve: 2005
Fordította: Egry Katalin
Ár: féláron vettem a Szépséghibás Szandiban