A mai napom

Ebben a bejegyzésben egy szokványos itthoni napomat mesélem el - nem, ez így túlzás. Egy dühös napomat fogom leírni, amit alapesetben nem tennék, de jelenleg tollakat sincs kedvem hajigálni (ezt akkor csinálom, ha nagyon mérges vagyok) sírni se tudok (nálam kiváló szelep), ezért kiáramoltatom a billentyűzeten keresztül.

Aki el akarja olvasni ezt a vackot, figyelmeztetem, hogy itt nem a legvonzóbb oldalam fog tündökölni. Szeee postjában beszéltünk erről; én se vagyok jobb, mint a többi ember. Most kifejezetten dühös és rosszindulatú leszek. Továbbá nagyon ronda káromkodások fognak előfordulni, de hát így jár az, aki a nyári szünidők egy részét egy kocsmában töltötte.
Röhögni és hülyeségeket kérdezni nem ajánlott, mert eme tekintetben nem működik jól az önkontrollom.
Ugorjunk fejet személyes földi poklomba.

A reggeli dilimenetet kihagyom, igen, az is dühítő, hogy amíg nem rendezem le a macskákat, addig teát se tudok inni (pedig anélkül nagyon morcos vagyok reggel, azaz ingerülten ordibálok), de az nem olyan izgi, mint a hivataljárkálás idegzsibogtató őrülete.
Bizonyos okok miatt megszokott vendége vagyok a különféle irodáknak. Ma az Állategészségügy van soron (fogalmam sincs, mi a rendes neve és lusta vagyok megkeresni), miután elrendezem a regiment gyerekemet és futtában megreggelizem, megkezdődik a száguldás, mert már tíz óra van. Nem, képtelen vagyok nyolc-fél kilencnél hamarabb felkelni, mert rosszul alszom.
Beszáguldok egy meg nem nevezendő személyhez egy papírért. Utána elkezdem keresni a helyet. Dunsztom nincs, hol van az Állategészségügy a belső udvarban, kínomban megkérdezem a ruhaboltos bácsit, miután apám rám förmed, hogy hívjam fel a tudakozót. A bácsi nagyon kedves, még a félemeletre is feljön velem. Picsába, innen elköltöztek, szerencsére nem messze. Jé, itt már voltam, nagyon régen, Amikor Még Minden Más Volt. Kétszer kell eldarálnom, hogy mire lenne szükségem, de az illető, aki tudna segíteni (nevezzük Katának) nincs itt, 15 perc - félóra múlva jöjjek vissza. Amúgy nagyon kedvesek, mostanában minden apró figyelmesség, amibe a normális, előzékeny viselkedés is beletartozik, mélyen meghat.
Amíg Kata megjön, elszaladok az antikváriumba, hogy átvegyem a Világszép Vasziliszát, ez a nap fénypontja. Kicsit relaxálok a könyvespolcok között, beszívom a régi kötetek szépiaillatát - amíg nem csörög a telefon. A világ kegyetlen hely. Ha van időm (majdnem felröhögök), seperjem már fel a konyhát (felújítás miatt). Igaz, hogy mire végeznek a szerelők, hótt mocsok lesz, de nem baj.
Visszamegyek a hivatalba, Kata tíz perc múlva befut. Nem elég a közművekkel kötött új szerződés, közműnyilatkozat kell (bassza meg!). És miért? Ó, ne, mikor? Megkérdezhetem, miben? (Gondolatban: nem, bazmeg, kurvára semmi közöd hozzá.) És megéri még ezt ennyi ideig csinálni? Nagyon sajnálom önöket. Igen, bazmeg, és én is sajnálom magamat. Ivóvízminta kell, nagyon jó.
Közben csörög a telefon, mindent kidobálok a szőnyegre. Úristen, ki akarják kapcsolni a vizet. Átszáguldok a Vízművekhez, ahol kedden délig van ügyfélfogadás - még tíz percig. Kezemben lóg a táska, a sálam lobog, úgy nézek ki, mint egy eszelős, de rohanok. Nem, nincs időm holnapig, mert itt minden mindenkinek azonnal kell. A közműnyilatkozatok kellenek az Állategészségügy külön engedélyéhez, azt be kell vinni az ÁNTSZ-hez, azoknak a dokumentumát pedig be kell pótolni az önkormányzatnál. Lehetőleg két hónappal ezelőttre, haha.
A portás beküld az ügyfélszolgálathoz, nem, itt nem csinálnak ivóvízminta kérést, el kell menni a Benczúrra. A számlázás miatt menjek fel a negyedik emeletre, gyorsan, mert mindjárt dél. Mire feltépem az ajtót, már nem eszelősnek nézek ki, hanem szimplán hülyének, két kézzel támaszkodom az asztalra, kapkodom a levegőt (utálok négy emeletet futni sarkas cipőben, pláne kabátban), ömlik rólam a víz. Szerencsére a hölgyet megindítja az állapotom és nem küld el a fenébe. Kiderül, hogy egy régi címre postázták a számlákat, mert anya nem jelentette be a lakcímváltozást, ezt gyorsan megejtjük. Csörög a telefon, a szerelők még mindig ott vannak, az ügyintéző utasítja őket, hogy ne tegyenek szankciót. Húú, lesz víz. Be tudom most fizetni? Nem, cseszdmeg, nem tudok hirtelen ennyi pénzt kirántani a tárcámból. Elmondom háromszor, hogy még ma befizetem.
Letámolygok a földszintre, kulccsal engednek ki, mert ebédszünet van, negyedóra múlva vissza kell jönnöm. A saját számlámról veszek le pénzt, mert nincs kedvem hazáig gyalogolni és vissza. Ja, egyszer elrontok valamit, mert az automata kiköpi a kártyát és majdnem sikítófrászt kapok.
Ha már úgyis van fölöm időm, megnézem a kisokos lapocskámon, hogy ma meddig vannak a gázosoknál. Kettőig, nagyszerű. Átgyalogolok a szemerkélő esőt csapkodó viharos szélben a plázába. Agyfaszt kapok, amikor mondják, hogy a Híd utcán adnak közműnyilatkozatot, csütörtökön, nyolctól délig. Összeszorítom a fogam, mielőtt véletlenül csúnyát mondok.
Oké, menjünk az áramhoz. Csak húsz percet kell várnom három bunkó fasz mellett, és nagyon büszke vagyok magamra, amiért a helyrajzi számot is be tudom írni az űrlapra. Lassan fejből tudok minden ilyen szart.
Ugyanahhoz az ügyintézőhöz kerülök, akihez kb. két hete az átírás miatt, ő is cuki. És rátermett, ami még fontosabb. (Valamiért nem értékelte a humoromat, amikor azt kérdezte, hogy mindent az én nevemre írjunk-e, mondtam, hogy igen, és hogy remélem, én egy darabig nem halok meg. Most is cuki, rátermett, és ami a fő: gyors. Így írjam? Nem fognak belekötni? Annyira örülök a kedvességének, hogy az egész e-ont megdicsérem, aminek meg ő örül. Éljen a kölcsönös jó viszony. Nekik legalább nem kell hagyatéki végzés néhány nyavalyás óra átíratásához, mint a Vízműveknél. A hölgy totál meglepődik. Jaj, soká tudja ezt meg, ezt kívánom neki.
Na, most hova a faszba menjek? Á, ha már itt van mellettük az önkormányzat, bepótolom a Közterület engedélyét. A klimaxos, büdös boszorkány nem csinál semmit. Tíz percig rohadok a széken, aztán eléállok. Ne vigyorogj rám, tudom, hogy a pokolba kívánsz, és én is téged. De legalább gyorsan végzünk, remélem, nem szórják el a papírt, mert hat látogatásomba került és két ősz hajszálba.
Hm, éhes vagyok, tíz óta nem ettem. És szomjas a futkosástól. Veszek egy gyrost. Hetekig kerültem ezt a helyet, de anya haverja, mivel török, másképp (értsd: jobban) kezeli ezt a helyzetet. Részvétet kíván, gyengéden megveregeti a karom, az érdeklődésében nincs rosszindulatú kíváncsiskodás és pletykaéhség. Annyira jólesik egy normális emberrel beszélni, még az online pénztárgépes faszságot is megtárgyaljuk, pedig azzal is a tököm kivan, egy telefonos intézés ma is volt ezzel (közben az utcán keresgéltem hozzá a papírt, mert éppen menet közben voltam).
Visszatámolygok a Vízművekhez. Utálom ezt a szarházi bandát, illetve a bürokráciáját, mert az intézők mind rendesek voltak velem. A pénztárnál előttem áll egy fickó, a feje tetején van néhány tincs, a többi lenyírva, vastag, kötött sál, Jasper Conran farmerdzseki. Valószínűleg viszket a háta közepe, mert nagyon rondán nézek rá. Semmit nem tett ellenem, de ideges vagyok, fáradt és éhes, két hónapja szélmalomharcot vívok néhány nyavalyás papírért. Utálom ezt a divatbuzi majmot előttem, csak azért, mert előttem áll a sorban és további tíz percet rabol az életemből. Miután fizetek a közönyös pénztárosnőnél, hazajövök.
A telefonszolgáltató is feltornázza a vérnyomásom. Augusztusban lemondtam anya telefonját és mindent a nevemre írattam, ehhez képest az ő nevére jön a számla, a saját telefonjáról is. A telefonos ügyintézés során, amikor az ötszázadik ajánlatot hallgatom, miközben várom, hogy kapcsoljanak valakit, ötvenszer elküldök mindenkit a halál retkes faszára. Szegény srác nem érdemli meg az ingerült hangvételt, de amikor azt mondja, hogy ha édesanyám befáradna az üzletbe... Nem, bazdmeg, nem fárad be, a halottak nem telefonálnak, kénytelenek lesztek velem beérni. A négyjegyű kód nem jó, pedig felírtam a szerződésre, ráadásul három számla jött. Igen, holnap be kell mennem a telefonosokhoz, a Benczúron lévő Vízművekhez, és a franc tudja, még hova, mert valami nincs befizetve, bepótolva, rossz az adat, vagy a kurva élet tudja.

És tényleg ezt csinálom két hónapja, holott legszívesebben bebújnék egy lapos kő alá, hogy átaludjak néhány évet. De legalább befejeztem a Kísértetházat és van Világszép Vasziliszám, jeeee.