Fehér por és zöld posztó Budapesten

"A bérházak nyomott hangulata talán hajnalban a legnyomorultabb. Ilyenkor indulnak munkába a segédek, a mosónők, a cselédek, ilyenkor viszik ki a boltokba a tejet, a húst meg a zöldséget, ilyenkor takarítanak a kávéházakban, ilyenkor lépnek ki a lelakott bérházak ajtaján azok, akiknek tényleg minden nap ugyanolyan."

Kondor Vilmos: Bűnös Budapest

Gordon Zsigmond bűnügyi kalandozásait kicsit hektikus sorrendben és nagy időkihagyásokkal sikerül olvasnom; borzadva fedeztem fel, hogy a harmadik részhez 2011-ben volt szerencsém. Talán ennek köszönhető, mennyire elfelejtettem, hogy milyen... hangulatos? Beszippantó? Korhű (bár, hogyan tudnám ezt megítélni...) hatása van.
Nem ez lesz a legjobb első mondatom, az biztos.
Tényleg nem emlékeztem, hogy ezek a könyvek mennyire magukkal ragadnak - vagy a megfelelő lelkiállapotban sikerült előkapni, mégpedig szó szerint; munkába indulás előtt gyorsan kirántottam a kupacból, mert pár oldal volt hátra a Neróból, olvasnivaló nélkül meg nem maradhatok, bármennyire is szeretek az éppen befejezett könyv felett ejtőkézni és a jól végzett feladat, meg a finálé hangulatában dagonyázni. Eredetileg nem ez volt betervezve, de a Guvat és Gazella (amit most olvasok, vagyis nem történt tragédia) nem tartózkodott belátható távolságban, így a Bűnös Budapest került sorra.

Az első rész, a Budapest noir részletei végképp homályba vesznek, senki ne várjon tőlem holmi összehasonlítást. De Krisztina alakja még megvan, és Londonban tartózkodik! Gordon meg egyedül a nagyapja, Mór lakásában, nagyon noir-osan fogyasztja a cukor nélküli (micsoda reformer volt a Tata...) lekváregzotikumokat, amikor több dolog is összekuszálódik: korábbi pártfogoltja, Radványi Andor furcsa dolgokról mesél a vízbefúlt lányról írt, legutóbbi cikke kapcsán, és beköltözik hozzá Krisztina húga, Anna. Gordon belekeveredik a Radványi révén megismert bűnténybe, amiben a kulcsszerepet a szerencsejáték és a kábítószer játssza - 1939 őszén.

Persze, az is lehet (sőt, biztos), hogy érzékenyebb vagyok, mint korábban, jobban megérintett az a mocsok, amiben a főszereplő kabáthajtókáig megmártózik. Ez a változás nem tölt el örömmel (remélem, nem bőgős lányregényekben fog kicsúcsosodni), az talán biztató jel, hogy egy főbelövés olvastán a szemem se rebbent. A reménytelenség, a félelem, az általános bizalmatlanság, ami akkor uralkodhatott - és főleg annak tudatában, hogy mi következik - volt rám nagyobb hatással. Nem borúlátóbb vagy szomorúbb lettem, csupán átéreztem, mintha a lapokon át magamba szívtam volna a történet atmoszféráját.
A nagy ömlengésben majdnem elfelejtettem, hogy ezúttal van egy másik főszereplőnk is, Nemes Sándor, az egykori detektív-főfelügyelő, aki a szövevényes bűntény, bűnsorozat másik végén kapcsolódik be az eseményekbe. Nem mondom, hogy megkedveltem [egyszer a negatív szereplők kontra jó regény anomáliáról is fogok írni], de szerettem olvasni a rá jellemző apróságokról, az ilyesmit Rowling Cormoran Strike-sorozatában imádom a legjobban, mert valósággal tobzódik benne. Nemes személyes története tulajdonképpen tipikus, ill. ő maga testesít meg egy típust, csak a szerző kicsit szolidabbra (hihetőbbre) csiszolta. Viszont az említett érzékenység okán annyira megrendített, hogy majdnem elfelejtettem leszállni a villamosról. Tipikus, mégis megrendítő - Kondor Vilmos (bárki is legyen, de különösebben nem érdekel a személyazonossága) ezt nagyon szépen összerakta. Nem is a kezdődő elpuhulásom miatt megrendítő, hanem azért, mert a könyvben elbeszéltek egy része vagy megtörtént, vagy megtörténhetett, és valós személyek kelnek életre a lapokon. A Bookline-on például előjegyezhető Nemes Sándor nyomozásról írt könyve, de ez csak egy apró példa. Ez egy kicsit komolyabb.
Egyébként az említett aprólékosság a többi szereplő leírására is jellemző- például a híres hamiskártyásra, Zsalud, a Hawaii mintás ingben parádézó Pazár doktor (és titkárnője, Baba), a femme fatale Anna, és Gordon se maradhat ki a sorból, akinek jobban megismerjük a múltját egy rendőrségi aktának köszönhetően.

"Szathmáry Róbert detektív-főfelügyelő volt az, a csalók, bankrablók és rablók jó ismerője, egyike azon kevés aktív állományú rendőrtisztnek, aki nemcsak a rendőriskolában oktatott, hanem az egyetemen is. Szathmáry előadásain nemhogy leülni nem lehetett, még beférni se nagyon a terembe, több előadását a rádió is közvetítette. Pedig nem látszott egyetemi oktatónak. Rendszerint ugyanazt a kopott barna öltönyt hordta (vagy több ugyanolyan barna öltönye is volt), fehér inggel, kitaposott cipővel, félrekötött nyakkendővel. Inkább külvárosi pótkávéügynöknek tűnt, mint főfelügyelőnek, könyvek szerzőjének és megbecsült tanárnak. A barna öltönyhöz fésűnek engedelmeskedni képtelen, őszes haj tartozott, valamint egy acélkeretes szemüveg, amelynek szára olyan görbe volt, mintha állandóan azon ült volna."

Nagyon örülök, hogy a pillanat hevében ezt a könyvet választottam, olyan volt, mintha újra felfedeztem volna egy régi kedvencet. Klappolt minden - a színes-szagos szereplők, köztük a város (már van annyi helyismeretem, hogy Gordon útjai során bizonyos utcákat, helyeket láttam magam előtt), a történet kerek egészet alkotott.

Sorozat: Bűnös Budapest 2.
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2010
Ár: 2780 Ft

Avas gondolatok pokla

"- Egyelőre Peter Stillman vagyok. Ez nem az igazi nevem. Nem tudom, ki leszek holnap. Minden nap más, és minden reggel újra megszületek. Reményt látok mindenütt, a sötétben is, és amikor meghalok, lehet, hogy én leszek Isten."

Paul Auster: New York trilógia
Értékelés: 4 piros spirálfüzet az 5-ből
Kedvenc karakter:  DanielQuinnazelbeszélőDonQuijotePaulAusterWhiteFanshawePeterStillman


Ez a regény (vagy regények) egyike azoknak a könyveknek, amelyről baromi nehéz írni, és a helyzetet nehezíti, hogy kb. egy hónapja olvastam, nem találom a jegyzetfüzetem (még a cetlik is haragszanak rám mostanában), és a kultuszkönyv mivolta se könnyít terhemen, igen, nehezebben állok neki a postnak, mint normál esetben - ha nem vagyok odáig és vissza a történetért.
Hasonló élményt váltott ki belőlem, mint a Vita Nostra (magyarul az Alekszandra és a Teremtés növendékei címmel jelent meg, sokkal jobb kiadást érdemelt volna), mintha héjanként hántotta volna le a személyiségem rétegeit. Elképesztő, mennyire törékeny dolog az identitás, milyen apró dolgok alapján határozzuk meg az "én" fogalmát - és hogy mennyire könnyű elveszíteni. Ez volt számomra a regény üzenete, ami meglehet, hogy hülyeség, de szerintem egy történet mindenkinek mást jelent, más emlékeket, ízeket, színeket, szagokat és mozzanatokat érint meg az olvasó lelkében. A New York trilógia nálam a lélek legmélyebb sötétségébe ásott le, és kezével a vállamon megmutatta a tükörképét, vagy talán a tükörképemet, és elborzadtam attól, amit láttam. Itt van például a név. Általában két szó, két címke, amellyel magunkat jelöljük, a személyazonosság sarkalatos pontja. Akitől elveszik a nevét, az nem létezik. De vajon tényleg így van? Mert Austernél annyire egybefolynak, szétválnak, majd megint összeolvadnak ezekkel a névcímkékkel jelölt szereplők, hogy az ember (nem, most az "ember" nevű címkébe nem megyünk bele), ill. én (ki az az én...) egészen máshogy fog gondolkodni már az első rész, az Üvegváros befejezése után erről a témáról - mondjuk nekem nem olyan szilárd a névhez való ragaszkodásom, hiszen a sajátomat is már félig-meddig levetkőztem, és többet használtam, mire egészen belehelyezkedtem egy másikba, de a közöttük való átjárás egészen könnyed.

Pedig ez látszólag egy ártalmatlan detektívregény, ill. három darab detektívtörténet, de olyanok ezek (ill. ez) mintha néznél egy látszólag egyszerű képet, és minél tovább fürkészed, annál több részletét fedezed fel, aztán a részletekben rejlő motívumok is a szemedbe ötlenek, majd az icuri-picuri összefüggések, míg egészen összezavarodsz és arra gondolsz, hogy biztosan vannak még további finomságok, amelyeket csak idővel - vagy talán soha nem - veszel észre. A Trilógia is ilyen, ráadásul a végén a három mozaik összeáll egy egész képpé, te meg elképedve bámulod magad, hogy lehettél ilyen idióta, hogy nem vetted észre. Hogy miért csak négy csillag eme hatás ellenére? Mert nem szeretem, ha emlékeztetnek arra, mi van a csontok és a hús üregében, pláne nem akkor, amikor befelé fordulós időszakom van és babusgatom azt a kócos rongydarabot, amit léleknek neveznek. Az első rész feszített szét ennyire, olyan volt, mint egy lejtő, amelyen egyre gyorsabban robogtunk a vége felé, ahol egyébként egy szép nagy betonfal várt minket. Aztán újjászülettünk a Kísértetekben, a végén golyót repítettem a fejébe, majd újra feltámadt A bezárt szobában, amely viszont teljesen elbűvölt, nem érdes téglafal volt, hanem a fejem fölött összezáruló vízkék ragyogás, az a közeg, amelyben én és a történet egy nyelvet beszéltünk.

Ui.: végre megjelenik a harmadik kiadása, már nagyon kellett.

Eredeti cím: The New York Trilogy
Sorozat: Modern Könyvtár
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1991
Fordította: Vághy László
Ár: 128 Ft (eredetileg:)
Az íróról a wikipédián, mert még itt van a legtöbb információ róla