2013. május 31., péntek

Vávávává!!!

Teljesen megvesztem, igen, de hát ezzel eddig is tisztában voltunk.
Amióta megtudtam, hogy megjelenik magyarul Mary Robinette Kowal (olyan szép neve van) regénye, a Shades of Milk and Honey, majd' lerágtam a körmöm, aztán finoman szólva elkámpicsorodtam, amikor megtudtam, hogy az I.P.C. Könyvek csapott le rá - sajnos volt már negatív tapasztalatom a kiadó könyveivel, így jogos a félelmem, hogy nem lesz kiváló a magyar kiadás.
A címen már most zokogok:

Mary Robinette Kowal: Tünékeny illúziók
És a borító se szép, de a fenét érdekli, ha jó lesz a fordítás, lassan kénytelen vagyok idáig leadni az elvárásaimból.
Úgy látom, egyelőre csak a Könyvtündérnél lehet előrendeli (a kép is onnan származik), a kiadónak se honlapja, se e-mail címe, és sose akciózták a könyveiket.
Megjelenés: június 6., tehát kihozzák, amikorra tervezték, az ára 3200 Ft lesz, előrendeléssel 2540 Ft.

Ja, ez a fülszövege:
"A 19. század első fele, Anglia…
Egy nem túlságosan gazdag nemesi családhoz két leány tartozik: az egyik gyönyörű és éppen eladósorba jutott, a másik nem igazán szép, és már egyre többen tekintenek rá úgy, mint vénkisasszonyra, aki sosem talál magának párt. Amikor a család körül, majdnem egyszerre felbukkan három férfi - egy gazdag szomszéd, egy vándorló művész és egy bátor katona - mindenki biztosra veszi, hogy a fiatalabbik lány hamarosan menyasszony lesz. A másik? Ő csak zongorázzon, csak foglalkozzon a művészetekkel, ha már csak a lelke szép szegénynek…
Egy olyan világban, mint a miénk, talán ez is történne, egy olyan Angliában azonban, ahol a hölgyek számára a mágia művelése, a bűbájolás éppen olyan köznapi tevékenység, mint a kézimunka vagy a kertészkedés, valóban bármi megeshet. A kérőkről kiderül, hogy egyikük sem egészen olyan, amilyennek tűnik, a lányok példája pedig megmutatja: nem mindig az a legértékesebb, ami a legszebben ragyog.
A Hugo- és Campbell-díjas szerzőnő 2010-ben Nebula-díjra jelölt, a gótikus irodalom és a modern fantasy jellegzetességeivel átitatott, mágikus-romantikus történetfolyamának első része."

Hanna ismertetője a regénysorozatról az Sfmagon olvasható.

Ui.: Mary tök cuki, lefordíttatta a Google Translate-tel magyarra a címeket.:D


Jeff Vandermeer az Agavénál

Jeff VanderMeer
A nevezetes úriember kétszeres World Fantasy-díjas sci-fi szerző - gyerekkorát a Fidzsi-szigeteken töltötte -, emellett a The Washington Post és és Publishers Weeklynek is dolgozik, ahová könyvkritikákat ír.
VanderMeer új regénye, az Annihilation 2014 februárjában jelenik meg. A könyv a Southern Reach trilógia első kötete lesz, és az Agave a nemzetközi kiadással egy időben jelenteti meg, mint Gaimantől az Óceán az út végént.
A regény egy amerikai kutatócsoportról szól, akik a hazájukban egy lakatlan terület felderítésére indulnak, amely egyik napról a másikra jelent meg, folyamatosan növekszik, és furcsa dolgok történnek a területén. Az Annihilation szépirodalmi igénnyel megírt, egyszerre klasszikus és modern történet; olyan, mintha a Sztrugackij-fivérek és a Lost c. sorozat talált volna egymásra Stanislaw Lem írógépén.

Májusi zárás

Ebben a hónapban is szereztem be könyveket (kicsit sajnos és nagyon örülés), de úgy érzem, a jövő heti Könyvhétnek hála megdöntöm az idei havi rekordomat. Már 16 könyvnél járok, eddig olyan jól tartottam magam, csak most szaladt meg kicsit a lovacska, de ezeket tényleg nagyon szerettem volna beszerezni és várom, hogy olvashassam őket. Magyarán a Könyvhéten kicsit vissza kellene fognom magam, ami nem egyszerű, ha mindenki tobzódni fog körülöttem.

Lőrinczy Judit: Ingókövek Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma Stella Gibbons: Itt sárkányok vannak Gillian Flynn: Holtodiglan

Sarah Addison Allen: Édes élet Diego Marani: Új finn nyelvtan

Az Ingóköveket még a korrektúra idején olvastam, már írtam is róla. A Jessie Lamb testamentuma reci, az Itt sárkányok vannak kemény 100 Ft-ba került és a Nyugatiban zsákmányoltam, három perccel a vonat indulása előtt. A Holtodiglan a régi időket idézi, amikor valamelyikünk elolvasott egy könyvet, és annyira tetszett neki, hogy a lelkesedése mindenkire átragadt, Csengával cseréltem. Az Édes élet (rühellem a magyar címét) szintén csere volt, Neelával, és még két szuper teát is kaptam mellé, köszönöm itt is.:)
Update: és még ma becsúszott az Új finn nyelvtan, aminek már a címébe is szerelmes vagyok. Reci a Parktól.


A többiek sem voltak ám szentek:
PuPilla
Theodora
Nikkincs
Shanara
Pöfivonat


2013. május 30., csütörtök

Az elrejtett játékszerek háza

"A mesék arról szólnak, hogyan adják tovább a tárgyakat. Azért adom neked, mert szeretem. Vagy mert én is kaptam. Mert egy különleges helyen vásároltam. Mert te vigyázol rá. Mert komplikálni fogja az életedet. Mert felkelti valaki másnak az irigységét. Az örökség nem könnyed mese. Mire emlékszünk, és mit felejtünk el? Ugyanúgy lehetséges a felejtés lánca, a korábbi tulajdonosok kiradírozása, mint a történetek lassú gyarapodása. Mit adnak át nekem ezekkel a kicsi japán tárgyakkal?"

Edmund de Waal: A borostyánszemű nyúl
Értékelés: 4.6 fénykép az 5-ből

Nos, kedves Edmund, te a családod történelmét kaptad meg a necukékkel. Igen, a történelmét, nem a történetét, mert az Ephrussi családnak, akik Efrusziként indultak Ogyesszából, történelme van.

Egy állásinterjún találkoztam először ezzel a könyvvel, és azt se tudtam, hogy létezik. Néztem, mint Rozi a moziban, az agyam üresen kattogott - viszonylag ritkán fordul elő velem, hogy semmit nem tudok egy könyvről. Aztán márciusban (két hónapja, te jó ég) megláttam a könyvtárban a polcon és úgy döntöttem, megnézem magamnak közelebbről.

Nagyon élveztem a kultúrtörténeti utazást az "aranyfüstös családdal", hihetetlen, mennyire összefonódik az Ephrussik élete a korszak történelmével és művészetével, kezdve Charlesszal, akinek a kezdeti, bátortalan érdeklődése a művészetek iránt az impresszionisták pártolásáig fejlődik, a titkára pedig Marcel Proust. Ott van Emmy az irdatlan bécsi palotában, a délutáni toalettjének a leírása oldalakat tölt meg, Elisabeth, az első nő, aki elvégezte a jogot a bécsi egyetemen [ha jól emlékszem] aki az öltözködése helyett az intelligenciájáról híresült el, és Rilkével levelezett, aki a neki elküldött írásai alapján további alkotásra buzdította, és még jónéhányan, akiket a könyv hiányában nem tudok felidézni.
Edmund de Waal dédnagybátyjától, Iggie-től örökli meg a necukéket. Iggie évtizedek óta Japánban élt, ahonnan a necukék származnak, és ahová hosszú út után hazatérnek. A férfiban kíváncsiság ébred a necukék története iránt, amely eltéphetetlenül összefonódik a családja történetével, és kutatni kezd, Londonon, Bécsen és Párizson át Tokióig utazik, házakat, templomokat néz meg, könyvtárakban olvas, utcákon, sugárutakon sétál, homlokzatokat bámul, olyan épületeket, palotákat, amelyek egykor a családja tulajdonában álltak - és amit a második világháború tört ketté. Az óriási örökségből semmi nem maradt, szinte csak a necukék, amelyeket egy hűséges szolgáló, Anna menekített meg a vagyonelkobzástól:

Három a 652 necuke közül. A középső a kedvencem.:)
Kép innen.
"Korábban is rakosgatták a necukéket. Amióta megérkeztek Japánból, egyfolytában méltatták őket... De ha elképzelem őket Anna kötényzsebében, egy portörlő rongy vagy egy cérnaorsó társaságában, azt gondolom, hogy ezekre a necukékre még sose vigyáztak így. 1938 áprilisa van, szédítő kiáltványok követik egymást, a művészettörténészek szívvel-lélekkel dolgoznak a leltárokon, fényképeket ragasztanak be a Gestapo dossziéiba, hogy elküldjék őket Berlinbe, és a könyvtárosok is szorgalmasan készítik a listáikat a könyvekről... Mindenki olyan komolyan dolgozik, ám odaadásuk és serénységük meg sem közelíti Annáét. Amíg Anna alszik rajtuk, a necukék nagyobb tiszteletben részesülnek, mint amit valaha is tanúsítottak irántuk. Anna túlélte az éhezést és a fosztogatást, a tüzeket és az orosz megszállást.A necukék kicsik és kemények. Nehéz kicsorbítani, nehéz eltörni őket: mindegyik arra készült, hogy hányódjon a világban. »A necukét úgy kell megtervezni, hogy ne okozzon kényelmetlenséget a felhasználónak«, mondja egy útmutató. A necukék befelé fordulnak: a szarvas maga alá húzza a lábát, a kádár a félkész hordó belsejében kuporog, a patkányok rátapadnak a mogyoróra. Vagy ott a kedvencem, az alamizsnás csészéjén alvó szerzetes hátának töretlen vonala. Okozhatnak fájdalmat: az elefántcsont babhüvely vége olyan éles, akár a kés. Elképzelem őket egy matracban, egy különös matracban, ahol a japán puszpángfa és elefántcsont találkozik az ausztriai lószőrrel."


Nem tudom, De Waalnak mennyi gyakorlata van az írásban (foglalkozása szerint keramikus), segített-e valaki a könyv megalkotásában, de nagyon élveztem a részletes leírásokat, azt, ahogy látható örömmel mutatott be egy festményt, egy szobabelsőt vagy a korabeli szokásokat.

A könyves elsősorban Katherine Greynek ajánlom.

Ui.: most már ideje elolvasni a Mindenemet, De Waal meghozta a kedvem, mert többek között A. S. Byattet is említi a köszönetnyilvánításban.
Ui2.: a Hattyútolvajok után olvastam ezt a könyvet, és nagyon röhögtem, amikor a szerző megemlítette a Léda és a hattyút.



Eredeti cím: The Hare with Amber Eyes
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2011
Fordította: Sóvágó Katalin
Ár: 3490 Ft
A szerző honlapja
Képes-idézetes post a könyvből (az "Idézetek" c. oldalba feltöltöm majd a többi idézetet)
A híres borostyánszemű nyúl (és más Ephrussi-necukék, de sajnos nem az összes)


2013. május 29., szerda

Két blog

Nem reklám, nem nyalás, nem kiemelés, nemcsak őket olvasom, csak egy szösszenetes, érzeményes, impresszió jellegű post.

Kép innen.
Szeee blogját azért szeretem, mert nincs benne semmi erőltetettség. Olyan, mint egy napló, kendőzetlen, nem cicomázott, nincs benne szándékos nyújtás, hogy a postok hosszabbak legyenek, se felesleges körítés. Ha egy könyv rossz, akkor rossz és kijelenti, hogy unja, vagy hülyeség. Ha valaki hülye, akkor hülye. Semmi szépítés. És nemcsak ezért van az, hogy látszik benne a jelleme. A fanyarsága, az éles nyelve, az intelligenciája, a dühe. Néha úgy gondolom, hogy így kellene.

Katherine Grey pont az ellentettje. Azért írom így ki a nevét, mert szép a kiejtése. Szeretem még a Moirát, a Mortimert, meg még száz másikat, amik most nem jutnak eszembe.
Azért szeretem őt olvasni, mert zsizseg benne a műveltség, a felhalmozódott tudás, és mindez gördülékeny, mégis baromi alapos postokban köszön vissza. Van néhány ember, akinek csodálom a lendületességét, az energiáját, ő ilyen. Nem tudom, hogy képes ilyen sokat és gyorsan olvasni, és emellett ilyen precízen írni, de nem kérdezem meg, mert hülye kérdés és nem nagyon lehet rá értelmes választ adni, de lehet, hogy neki még ez is sikerülne.

Ez most csak így kijött. Jönni fog még egy totál irreleváns post a legutóbbi ötös gyűlésünkről, ahol sajnos csak négyen voltunk (ha a többiek nem bánják), mert ez jön, és kész, formálódik, basszus, hallom a fejemben, nemcsak ezt, hanem mindent, amit leírok. Ha valamit soká írok meg, az azért van, mert még csak pár részletet hallok.
Most pedig megyek Száz év magányt olvasni.


"A történelem az egyesülések és szétválások váltakozása" - Interjú Lőrinczy Judittal

Az interjú az Ad Astra blogjára készült, de belinkelem ide, hogy örüljek magamnak:


Végigszántottam Judit blogjait, internetes írásait, végignéztem a galériáját és még több kérdésem lett – fokozatosan kirajzolódott előttem egy sokoldalú, kreatív és két lábbal a földön álló ember képe, aki sokat és sok mindenről ír – önmagáról viszont keveset és azt is rejtve árul el. Kíváncsi voltam és még kíváncsibb lettem Lőrinczy Juditra, JudLorinra mint íróra, festőre, alkotó emberre – és persze a regényére is.
A cikk itt folytatódik.


Panni új ruhája

Szegény e-olvasóm roppant csúfosan festett a fekete műbőr tokjában, ezért szerettem volna neki egy szebb ruhát venni.

A kép ladybug67 fotója.
A Molyra linkelte be valaki ladybug67 meskás profilját, ezt a szürke-rózsaszín pöttyös tokot választottam, annyiba került, mint a műbőr, csak sokkal szebb és egyedibb, és ami a fő, sokkal könnyebben jutottam hozzá.:) Egyedül attól féltem, hogy kicsi, vagy éppen nagy lesz a tok - ugyanis a gyári tokok méreténél én kb. fél centivel kevesebbet mértem*, és fél centi bizonyos dolgokban sokat számít. Tegnap este, amikor megérkeztem, a kabátot se vettem le, remegő kézzel illesztettem be Pannit a tokba, és tökéletesen illik rá.

A ruha Panninak is nagyon tetszik.

_____________________
* 16,5x11,5x0,5 cm, a honlapokon viszont 17x12,5x1,8 cm szerepel.




2013. május 27., hétfő

Könyvheti lista (nagyon hosszú)

Hörr. Sok munkámba került összeszedni, és szinte tuti, hogy a lista még nem teljes. A molyos polcot is rendbe rakom.
Aki még tud valamit, légyszi, írjon kommentet, pl. a Delta Visionnél csak Sansa könyvét tudom, a Maximnál meg semmit, és bevallom, kicsit herótom van ettől a listától.
Ui.: májusi könyvek is vannak fenn a listán, kb. 20-ai megjelenésektől.




Ab Ovo:
Vitkolczi Ildikó: Palkó, Zsófi meg a világ dolgai
Bächer Iván: Zsál

Aba:
Pergel Zsolt: Halálgyár

Ad Astra:
Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma
Ray Kurzweil: A szingularitás küszöbén
Lőrinczy Judit: Ingókövek
Paolo Bacigalupi: Hajóbontók

Agave:
László Zoltán: Egyszervolt
John le Carré: A kém, aki bejött a hidegről
Scott Turow: Ártatlan
Laurell K. Hamilton: Ezüstgolyó
M. C. Scott: Róma - A király eljövetele

Alexandra:
Sheila O'Flanagan: Tarts ki mellettem! - Jóban és rosszban
Sally Bedell Smith: Erzsébet, a királynő - Egy modern uralkodó élete
Kedvenc klasszikus meséim kincsestára
Hol az apukám? - Kukucs, itt vagyok!
Hol az anyukám? - Kukucs, itt vagyok!
Ki lakik az erdőben? - Hallgasd csak!
Ki lakik a tanyán? - Hallgasd csak!
Varázslatos rajzok
Vagány rajzok
Alexander Lüdecke: A második világháború haditechnikája
Agyafúrt kölykök: Dinoszauruszok
Agyafúrt kölykök: Állati rekordok
Agyafúrt kölykök: Találmányok és felfedezések
Agyafúrt kölykök: Titokzatos tengervilág
Agyafúrt kölykök: Lovak és pónik
Agyafúrt kölykök: Lovagok és várak
100 fűszer
100 fűszernövény
A második világháború nagy csatái
George R. R. Martin: Sárkányok tánca
Christina Dodd: A sötétség árnyékában
Tea Stilton: Az erdők hercegnője
Tea Stilon: Óz, a nagy varázsló Cinnfordban
Tea Stilon: A jégbe zárt kincs
Penny Vincenzi: A döntés

Animus:
Amit az emberekről / a majmokról / a disznókról / a lajhárokról feltétlenül tudni kell
Miért félek a nőktől
Hisham Matar: Férfiak földjén
Lois Lowry: A fiú
Camilla Läckberg: Vészmadár

Aposztróf:
Szó-kincs 2013
Horváth-Takács Róbert: Hófehér Afrika
Zsidók Kárpátalján

Art Nouveau:
Gyors és könnyű ételek
Burgonyás ételek
Partiételek
Saláták
Indiai konyha
Wok
Csokoládé

Athenaeum:
Kovács Noémi: Lélekölő
Pataki Éva–Vajda Anikó: Hamlet halott
Sztanó László: Sötét hajnal
Martin Pistorius: Néma üvöltés

Atlantic Press:
Benkó László: A spanyol grófnő
Ferenczik Adrienne: Incognito
Rozsnyai János: A táltos keresztje
Sir Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája

Bioenergetic:
Osho: Az emberi lét útja

Bookline Könyvek:
D. Tóth Kriszta: Jöttem, hadd lássalak

Cartaphilus:
Philippa Gregory: Az állhatatos hercegnő
[Valószínűleg visszafogják a kiadásokat, azok alapján, amiket hallottam.]

CASTELOart:
Hajni István - Kolozsvári Ildikó: Hungary

Ciceró:
Leiner Laura: Szent Johanna Gimi kalauz
John Stephens: A tűz krónikája (A Kezdet Könyvei 2.)
CorLeonis:
Karen Marie Moning: Jégbe fagyva
Jasper Fforde: Egy regény rabjai
Junot Díaz: Oscar Wao rövid, de csodálatos élete
Gary Shteyngart: Abszurdisztán
Syrie James: Az elveszett Jane Austen-kézirat

Corvina:
Simon Róbert: Etűdök a halálról
Marosi Ernő: A romanika Magyarországon
Gál Éva: Lejáratás és bomlasztás
Ökonapló a környezettudatos háztartáshoz 

Delta Vision:
Ta-mia Sansa: A menekülés éve
Terry Pratchett: Kisistenek
Wayne Chapman: Megkövült napvilág
Wayne Chapman: Halk szókkal
Eric Muldoom: Éjféli erdő
T. R. Salty: Pre Bellum Atlantis és más mesék
Duna International Könyvkiadó:
Zhang Jin Chong: Csí-Hszüe - Vér, Levegő, Meridiánok
A kínai orvoslás

Édesvíz:
Jack Canfield, Marc Victor Hansen, Jeanna Gabellini, Eva Gregory: Válj a vonzás törvényének mesterévé!
Victor Davich: 8 perces meditáció
Wendy Holden - Goldie Hawn: Hogyan neveljünk boldog gyermeket?
Dan Millman: A békés harcos útja

EPL; Püski Kiadó Kft.:
Serdián Miklós György: 3in1

Európa:
Robert Musil: A tulajdonságok nélküli ember I.-III.
Barbara Taylor Bradford: Kezdd velem újra az életed!
David Baldacci: A hatodik
Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül

Fekete Sas:
Füst Milán: A feleségem története
Viola József: Görögtűzben égő lelkek
Jolsvai András: Visszajáró
Fodor Ákos: Kis téli-zene
Fülöp G. László: Dunától a Mississippihez
Bakonyi István: „Hogy elfogadjanak…”
Füst Milán: Ez mind én voltam egykor

Főnix:
P. J. Hoover: Smaragdtábla

Gabo:
Penumbra úr nonstop könyvesboltja
Jennifer Worth: Hívják a bábát
Candace Bushnell: Ötödik sugárút 1.

Galenus kiadó:
Vészabó Noémi: Tükröm, tükröm…

General Press:
Charles Martin: A tücskök éneke

Geopen:
John Grisham: A csaló
Sara Elfgen - Mats Strandberg: A Tűz (A Kör 2.)
Anthony Capella: A kávék költője
Anthony Capella: Jégkirálynő
Sophie Morgan: Az engedelmesség naplója Kisfiú - Egy kisbocs naplója
Kislány - Egy kisbocs naplója

Gold Book:
Fonyódi Tibor: A háború művészete - Ármány éneke
Bán Mór: Hunyadi – A holló háborúja

Háttér:
Felelősség és siker - A tranzakcióanalízis mint döntésmenedzselés
Susan Cain: Csend - A hallgatás ereje egy harsány világban
Lundy Bancroft, Jay G. Silverman, Daniel Ritchie: Lehet-e jó apa a bántalmazó? - A partnerbántalmazás a szülő-gyermek kapcsolatra
F. Várkonyi Zsuzsa: Már 100x megmondtam
F. Várkonyi Zsuzsa: Tanulom magam

Helikon:
Márai Sándor: Hallgatni akartam
Hidas György; Raffai Jenő; Vollner Judit: Lelki köldökzsinór - Beszélgetések a kisbabámmal
Vathy Zsuzsa: Kávérajzok
Gulyás Dénes: Mekkora Isten tenyere?
Benedek Elek: Édes anyaföldem!
Gracza György: Nevető Magyarország
Weöres Sándor: Elhagyott versek
Márai Sándor: A teljes napló
Harmath Artemisz: Szüntelen jóvátétel – Újraolvasni Weörest

Holnap:
Buda Ferenc: Doromboló

I.P.C. Könyvek:
Robert Ludlum: Janson vállalása
Robert Ludlum: Janson küldetése
Marina Fiorato: A mandulaliget madonnája 

Irodalom Kft:
Élet és Irodalom

Jaffa:
Steven Frayne (Dynamo): Semmi sem lehetetlen
Mezei Elmira: Paleolit finomságok gyerekeknek
Rados Virág: In flagranti
Paul és Shou-Ching Jaminet: Tökéletes egészség diéta
Shara Grylls: Fogom a kezed

Jelenkor:
Elek Judit – Sükösd Pál: Tutajosok – A tiszaeszlári per dokumentumai
Vörös István: Gagarin avagy jóslástan alapfokon

Kolibri:
Szopotnik Zoltán: Fahéjas kert
Pikler Éva: Balatoni böngésző
Kai Haferkamp: Pilács, a titokzatos tűzgyújtó

Kortárs:
Sárközi Mátyás: Tamperdü - Az elveszett Zugliget nyomában
Hász Róbert: A künde

Kossuth:
Wunderbarer Balaton
Beautiful Balaton
Szépséges Balaton
Hovanyecz László: Értékteremtők 2013
Madarak - Képes határozó
Gomba kalauz
Gombák
Az inkák világa
Marokkó
Kertész István: Botrányok az ókorban

Könyvmolyképző:
Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa
Tammara Webber: Egyszeregy
Jennifer L. Armentrout: Obszidián
Marie Lu: Prodigy – Született tehetség
Kami Garcia & Margaret Stohl: Lenyűgöző Káosz
Samantha Young: Dublin Street
Jean-Pierre Montcassen: Meliki
Hugh Howey: A siló
Holly Webb: Csöpi, az elhagyott kiscica
Tom Angleberger: Papír-Yoda különös esete
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest 3 – A kutyakütyü hadművelet
Lincoln Peirce: Profi Leó kalandja 1. Egyedül az osztályban
Csukás István: Berosált a rezesbanda

Kráter Műhely Egyesület:
Turnovszky Éva: Az óvoda réme - Elbeszélések
Miska János: Két haza szolgálatában
Soltész Márton: Működés - Tanulmányok, kritikák, előadások, jegyzetek
Tornai József: Éjfél
Simek Valéria: Csillagporos utakon
Merényi Krisztián: Kanalas Zsuzsa mosdatása
Kosáryné Réz Lola: Babakanál
Aknay Tibor: Tündéranna

K.u.K.:
Pelle János: A humorista – Tabi László és a pesti zsidó humor 1945 után 
Varga-Körtvélyes Zsuzsanna: A Radnayak örökében – Búcsú Erdélytől 
(A gyilkosság illúziója)

Lazi:
Benkó László: Viharlovasok – A vér törvénye
Nagyerejű János – Székely népmesék

L'Harmattan:
A hely - riportműsor a Kossuth Rádióban - 13 riport
Nemeshegyi Péter: Istenkereső ember, emberkereső Isten
Szent helyek, ünnepek, szent szövegek
Sándor Iván: A történelem gépangyala
Király Levente: Égre írt könyv

Libri:
Máté Gábor - dr. Gordon Neufeld: A család ereje - Ragaszkodj a gyermekeidhez!
Joe Navarro: Árulkodó jelek - Testbeszéd a munkahelyen
Singer Magdolna: Elárult férfiak klubja
Bob Marley: A jövő a kezdet kezdete
Miklya Anna: Dühös nemzedék I.
Finy Petra: Folyékony tekintet
Térey János: Moll
Bartók Imre: A patkány éve
Saly Noémi: Semmiből is finomat!
Emir Kusturica: Hogy jövök én a képbe?
Hancúrozni jó!

Magyar napló:
Nyolcszáz esztendős a ferences rend I-II. kötet -Tanulmányok a rend lelkiségéről, történeti hivatásáról és kulturális-művészeti szerepéről
Francois Emmanuel: A szomszéd szoba
Szakály Sándor: Akik a magyar királyi csendőrséget 1919 és 1945 között vezették
Barna T. Attila: Régi kintorna dallamára
Mirtse Zsuzsa: Sötétkamra – Előhívott versek
Jakab-Köves Gyopárka: A konokok
Kontra Ferenc: Idegen
Kiss Tamás: Két űr közt a híd – Válogatott versek és műfordítások

Magvető:
Tóth Krisztina: Akvárium
Potozky László: Nappá lett lámpafény
Boldizsár Ildikó: Mesekalauz úton levőknek - Életfordulók meséi
Flóri Anna: Érkezési oldal
György Péter: Álletkert Kolozsváron - Képzelt Erdély
Takács Zsuzsa: Tiltott nyelv
Jónás Tamás: Lassuló zuhanás
Körkép 2013
Szőcs Petra: Kétvízköz
Hajnóczy Péter: Jelentések a süllyesztőből
Kiss Noémi: Ikeranya – Az első év
Erdős Virág: Ezt is el
Szép versek 2013
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal

Mandorla-Ház Könyvkiadó: 
Krúdy Zsuzsa: Apám, Szindbád

Manó Könyvek:
Anna Taube: Csini csajok (rózsaszín) - Ajándék karkötővel és matricákkal
Anna Taube: Csini csajok (narancssárga) - Ajándék karkötővel és matricákkal

Marketing Kiadó:
Tóth Mihály: Facebook marketing

M-érték:
Kurt Tepperwein: Élj boldogan!

Móra:
Vidám mesehősök ceruzaforgatója - foglalkoztatófüzet
Cseh és morva regék és mondák

Maxim:
Kulcsár Péter: Szókártyák német nyelvből - B2 szinten
[A Dream és History válogatás keretében júniusban nem jelentetnek meg új könyvet.]

Noran Libro:
Bitó László: Örökség - 56-os regény
Végel László: Neoplanta, avagy az Ígéret Földje
Nyerges András: Háztűznéző
Havas Henrik: Én vagyok
Nóvé Béla: Múltunk, ha szembejön - Önkényuralmi emlékeink
Borgos Anna: Nemek között
Horváth Péter: A képíró

Osiris:
Szabó Lőrinc: Irodalmi tanulmányok, előadások, kritikák
Szűts Zoltán: A világháló metaforái
Paksa Rudolf: Magyar nemzetiszocialisták

Park:
Bryan Magee: Wagner világképe - a nagy operák filozófiai háttere

Partvonal:
Julian Barnes: Felfelé folyik, hátrafelé lejt Emmanuelle Arsan: Emmanuelle 1. - Lecke a férfiakról

Pannónia-Print:
Makleit László: Az európai országok csúcsai - Nem csak hegymászóknak

Pongrác:
Rafal Kosik: Félix, Net, Nika és az elméletileg lehetséges katasztrófa 

Pont kiadó:
Tarján Tamás: Szemmagasságban
Szávai Géza: Én ne lennék eszes gyerek?

Scolar:
Arthur Madsen: Five - az új generáció
Bánó András: Észbontó élet
Hubert Géza Wells: Az állatidomár is ember
Szigeti Ildi: Alta: Tódal
Kovács Ákos: Az áradás krónikája
József Attila: Csoszogi, az öreg suszter
Gerlóczy Márton: Létra
Molnár Krisztina Rita: Kőház
Thorbjörn Egner: Káriusz és Baktusz

Tericum:
C. .W Gortner: A királynő esküje
Matt Rees: Mozart utolsó áriája
Victoria Cosford: Szerelemről és egyéb finomságokról
Parinoush Saniee: A sors könyve
Irina Muravjova: Az angyal napja

Tesloff-Babilon:
Stefanie Steinhorst: Teherautók, markolók, traktorok
Eva Dix - Sabine Schuck: Az ókori Egyiptom - 23. kötet
Frank P. Bär: Hangszerek - Mi micsoda
Nagyszemű lapozó: Hobbiállatok
Nagyszemű lapozó: Mezei állatok
Tasnádi Emese: Városi legendák

Tarandus:
Gárdonyi Géza: Amiket az útleíró elhallgat
Réti Attila: Bagolyvár
Fábián György: Mária-fegyver
Kazanlár Áminollah Emil: Helvétius élete és munkássága

Ulpius:
Karen Erickson: Játék a házassággal
Gina L. Maxwell: Elcsábítani Hamupipőkét
Kresley Cole: A gyönyör sötét hercege
Alice Clayton: Faldöngető
Sherrylin Kenyon: Éjféli gyönyörök
Trisha Ashley: Csokoládécipők és esküvői harangok
Kőváry Anett: Mindjárt harminc
Milly Johnson: Tavaszi affér
Réti László: Az elnök
S. C. Stephens: Esztelen
Virna DePaul: A rossz testvérrel ágyba bújni
Karen Rose: Vigyázz rám
J. R. Ward: Dobbanó szívek
Klapka György: Aranyember
Márkus András: Elza
M. C. Beaton: Agatha Raisin és a balszerencsés boszorka
Raine Miller: All In
Sylvia Day: Egymásba fonódva
Lucy Dillon: Elveszett kutyák, magányos szívek
Csepregi János: Az amerikai fiú
Vass Virág: Sokszor csókol, India!
Katie Fforde: Flora választása
Lora Leigh: Buja álmok
Chris Ryan: Oszáma

Új Ember:
Nyitott ész, hívő szív - Ferenc pápa (Jorge Mario Bergoglio)

Urbis:
Moldova György: Az utolsó töltény 11.
Benedek István Gábor: Ki vigyáz az emberre?

Ventus Libro:
Játékos zseniképző; Rejtvények
Játékos zseniképző; Fejtörők


A negyedik Ad Astra

Íme, a Hajóbontók (kattintásra bazinagy lesz):

Paolo Bacigalupi: Hajóbontók

Fülszöveg:
"Húsbavágóan kegyetlen kaland a jövő világában, ahol az olaj ritka kincs, ám a hűség még annál is ritkább.A Mexikói-öböl partján megfeneklett olajszállító tartályhajókat bontanak alkotóelemeikre az elkeseredett szegények. Egy kamaszfiú, Vézna a könnyűbrigádban dolgozik, és rézkábelek után kutat a roncsok gyomrában, hogy teljesíthesse a kvótát. Amikor azonban egy hurrikánt követően a szerencse egy léket kapott luxushajót vet az útjába, Vézna élete legfontosabb döntése elé kerül: fossza ki a hajót, vagy mentse meg az egyetlen túlélőt, egy gyönyörű és dúsgazdag lányt, aki talán egy jobb élethez vezetheti el… ha sikerül megmenekülniük az üldözőik elől. A Hajóbontók 2011-ben elnyerte a Michael L. Printz-díjat és a legjobb ifjúsági regénynek járó Locus-díjat, valamint 2010-ben jelölték az Andre Norton-díjra."

Megjelenés: június 6. (Könyvhét). A kiadó webboltjában már előrendelhető 30% kedvességgel, és a Könyvhéten is átvehetitek, csak írjatok a kereskedelem[kukac]adastrakiado[pont]hu-ra.



2013. május 25., szombat

Rám dőlnek a könyvhegyek

Most csak metaforikus értelemben, bár, ha egymásra halmoznánk a várólistámat, amelyen még mindig 287 könyv szerepel, valószínűleg tényleg betemetnének. Elképesztő, hogy nem akar lejjebb apadni, pedig idén még csak 15 kötetet szereztem be, amiből már a kilencediket olvasom el. Úgy tervezem, hogy év végére jó lenne 250-re leapasztani a várólistát, remélem, ezt még tudom abszolválni.
Persze a hülyegyerek még könyvtárba is jár - jelenleg három van nálam -, sőt, pattől kölcsönkértem a Changelesst, mert úgy megkívántam, bár tudtam, hogy nem lenne szabad, a sajátjaimmal kellene haladni, meg csupa okos könyvvel, hogy művelődjek is, de akkor olyan hangulatom volt, hogy teszek az egész listázási mániámra és összevissza olvasok.
Amúgy vicces, nagyon szeretem olvasni a Tündérföldet, de már azon gondolkodom, mit kellene olvasni utána. A várólistacsökkentőkkel is haladni kellene, mert ötnél valahogy megálltam.
És jön a Könyvhét. Kapásból hármat négyet tudok mondani, ami eléggé érdekel - Penumbra úr nonstop könyvesboltja, Egy regény rabjai (annyira tetszik a címe), Róma - A király eljövetele, A jégkirálynő -, és hol van még június 6., addig még sok minden kiderülhet.
És jajongat a frissen beszerzett Holtodiglan, az Itt sárkányok vannak, meg a csomó régebben beszerzett könyv, a Száz év magány állatira majrézik az éjjeliszekrényem fiókjában hónapok óta, drámát is kellene olvasni, váá, komolyan mondom, megőrülök. Nem, nem fogok listát írni, mert úgyse tudom betartani, hiszen óránként képes változni a gusztusom. Ha borús, esős idő van, mindig újra akarom olvasni A Highgate temető ikreit.
Lehet, hogy tényleg bedilizek egyszer az olvasásba. Valaki majd írjon rólam egy könyvet.

Ui.: már egy ilyen polcot is csináltam, ahová a kifejezetten friss könyveket gyűjtögetem, ma hármat vettem le róla. Jézus, tényleg, az Új finn nyelvtan is jön majd, ááá!

Ui2.: sokat segítene a dolgon, ha mondjuk nem kilencórás alvásigényem lenne (+ másfél óra délutáni szundi), ha nyavalygás helyett mondjuk olvasnék, de most mennem kell kovászos uborkát csinálni, és egész nap nem takarítottam, fujj.




Vettem egy könyvet

A dolog érdekesen alakult. Ma egyáltalán nem akartam könyvet venni, sőt, a közeljövőben se. De egy cím néha csodákra képes - még velem kapcsolatban is, aki a legféktelenebb időkben sem vásárolt könyvet csupán a címe miatt.
A Nyugati pályaudvar egyik olcsókönyvesénél esett meg ez a rendkívüli eset, a kedves szereti végigbogarászni a kínálatot, mielőtt felszállunk a vonatra. Az egyik 100 Ft-os dobozban megtalálta két gyerekkori kedvencét, nagyon jó állapotban. Én először kikaptam egy Rob Royt, aztán rájöttem, hogy jó lesz ez nekem könyvtárból is, valamikor a távoli, bizonytalan jövőben.
Aztán megláttam Őt. Úgy hívják, hogy Itt sárkányok vannak - á, nem játszott szerepet az, hogy egy olyan könyvet olvasok, amiben egy imádnivaló sárkánygyík van, dehogy -, az első egy-két oldal viszont egészen más szöveget sejtetett, mint a neve. Nem volt rajta védőborító, fogalmam se volt, miről szól, de annyira megfogott a címe, és igen, az is tetszett, hogy 1959-es kiadás ellenére hófehérek a lapjai. Régi, ami újnak tűnik. Öt másodpercem volt dönteni, és a bűnbeesést választottam.
Aztán rohanhattunk a vonathoz. Vicces látvány lehettünk, vicomte kezében lobogott a Tündérföld, én a három szerzeményt öleltem magamhoz szaladás közben. A legelső kocsiba pattantunk fel, persze a 22-es kocsi a vonat legvégén volt - és a 21-esben nem nyílt ki az ajtó, úgyhogy Zuglóban le kellett szállni és elrohanni a megfelelő kocsiig, ugyanis a kettő között még vagy három másik kocsi volt. Közben találkoztam a fogorvosommal is, aki egy sznob, sütőtökfejű boszorkány, de a Holtodiglant olvasta (jellemző, hogy elsőként a könyvet veszem észre) és vitézül rendbe rakta a fogaim, úgyhogy visszamentem kicsit beszélgetni vele.

Fél szemmel meglestem a Gibbons-könyvet a Molyon, és még senki nem olvasta. Tök jó ilyen szűz könyvet olvasni, a régi, blog-és molymentes időkre emlékeztet.

Ui.: anyukám vett nekem vastablettát - meg cseresznyét és csokis meggyet -, úgyhogy remélhetőleg fél tízkor még nem leszek használhatatlan. B6 is kellene, hogy ne legyek zizzent. Ma a nagyanyám szomszédja (tökrészegen) közölte a nagymamámmal, hogy vele szart se törődik az unokája, felé se néz.
Szeretem az embereket, főleg az ilyeneket. Amúgy nem miatta kell a B6, az ilyen véleményekkel már abszolút nem törődöm.
Ui2.: amúgy vészesen gyülekeznek a könyvek a beszerzős polcomon, és igen szép számban vannak azok, amelyek érdekelnek a könyvheti gyülevészek közül.





2013. május 23., csütörtök

Halott virágok illata

Előszó: ezt a könyvet hónapokkal ezelőtt olvastam, a postot több részletben írtam meg - utálom ezt, szeretem egy szuszra ráncba szedni a gondolataimat, különben oda az iromány általam valósnak vélt egysége. Azaz: mérges vagyok, amiért erről a szeretett regényről nem tudtam normálisan írni idő-és energiahiány miatt.

"Leültem Robert nyikorgó székébe. Tudatában voltam, főképp ahogy a réten játszadozó, sötét fürtű kislányt néztem, szép ruhácskájában és kalapjában, hogy nem volna szabad tovább egyedül hagynom Ingridet lent a járókéban. A padlásnak egyetlen sarka volt még üres, a mennyezet egy rézsút futó darabja, amit Robert nem festett le. Ám a többi felületet szinte szétrobbantották a tobozodó színek, az érett szépség s a nő túláradó jelenléte. A festőállványokon lévő, félig kész vásznak is őt ábrzáolták: az egyiken sötét, csak félig megfestett kelmébe burkolva - köpney volt vagy vállkendő talán - az arca árnyékban, a szemében... mi is?, szerelem?, rettegés? Egyenesen rám nézett, én pedig elfordítottam a fejem. A másik kép még félelmetesebb volt. A nő arca mellett egy másik arc volt: egy halott nő feje bukott élettelenül a vállára. A halott nő haja ősz volt, a ruházata hasonló az élőéhez, s a homloka közepén seb vöröslött - egyetlen apró, mély, sötét lyuk, ami valahogy még iszonytatóbb volt, mint egy egy szörnyű, véres vágás lett volna. Ekkor láttam először ezt a képet.
Egy hosszú percig mozduln sem tudtam. A padlás, a képek - tudtam, hogy soha ilyen nagyszerű mű nem került még ki Robert ecsetje alól. Transzcendens, koncentrált munka volt, egyúttal robbanásig feszülő szenvedély lüktetett benne, s a szenvedély megfékezésének vad vágya."

Elizabeth Kostova: Hattyútolvajok
Értékelés: 5* ecsetvonás az 5-ből
Kedvenc karakter: -


Van egy olyan furcsa szokásom, hogy szeretem figyelni az embereket. Sokuk nem kelti fel az érdeklődésem, a tekintetem átsiklik rajtuk, de néhányan annyira... érdekesnek tűnnek, ill. egy részlet, a teleírt, szamárfüles jegyzetfüzetük, a hajszínük, ahogy a napfény körülrajzolja az arcélüket. Eme dilikém miatt szerettem olvasni a Hattyútolvajokat - ugyanolyan részletes leírásokkal van tele, mint amilyenek az én képzeletemben visszhangoznak.

"Ám a lány váratlan fordulattal körbeperdült, és egy mosolyt küldött felém, kicsit tűnődő, személytelen, mégis egyértelmű mosolyt, amelybe mintha némi cinkosság is vegyült volna velem: egy társsal, aki gyanúgy közelről szereti kémlelni a képeket, s aztán elálldogálni az egész látványa előtt. A lány arca nyílt volt, amit csak kiemelt a festetlensége, az ajka halvány, a szeme színe megállapíthatatlan, a bőre világos és kicsit rózsás a haj vöröse mellett, a kulcscsont vonalában futó bőr nyakláncon kerámiagyöngyök, amelyekben akár pergamen imatekercsek is lehettek volna. Fehér pamutblúza alatt telt keblek feszültek a kissé szögletes testen. A tartása egyenes volt, bár nem olyan finom, mint egy táncosnőé, inkább mint egy lovasé, akinek a kecsességében jó adag óvatosság is van. Aztán, hogy közeledett felé az idős házaspár, odébb lépett: Thomas, Manet, középkorú idegen, isten veletek!"
A történész szintén aprólékos regény volt, tetszik Kostovában, hogy mennyire beleássa magát a kiválasztott témába. De az előző könyvével, A történésszel ellentétben az unalomnak egy halovány érzete sem legyintett meg, azt hiszem, a festős, misztikum nélküli történet jobban áll az írónőnek.
Két szálon fut a történet: az egyik a tizenkilencedik században játszódik, amelyben megismerjük a fiatal festőnőt, Béatrice de Clervalt és az ő (akkoriban) szokatlan szerelmi történetét. Beatrice göndör fürtjeit néha szívesen megtépkedtem volna, úristen, döntse már el ez a nő, hogy mit akar! Kicsit nehezen hittem el róla, hogy fülig szerelmes, ha visszatetszést keltett benne a férfi öregedő teste.
A másik történetszál sokkal változatosabb volt, több nézőponton keresztül követhetjük az események kibontakozását, és azt, hogy kapcsolódik a Beatrice által írt levelekhez. A fő mesélő Andrew Marlow, aki szintén festő, de polgári foglalkozását tekintve pszichiáter. A kollégájától vesz át egy érdekes esetet produkáló embert: Robert Oliver, a közepesen híres művész késsel nekitámad egy festménynek. Logikus magyarázat és a férfi segítsége híján Marlow kutatni kezd és hamarosan teljesen belekeveredik az ügybe.
Egyszerre volt vicces és kicsit lehangoló, bizonyos dolgokban mennyire hasonlítok erre az emberre. Ugyanolyan intenzitással képesek elbűvölni vagy taszítani az emberek, túlbonyolítok bizonyos dolgokat - és ha ez a tulajdonságom ugyanolyan idegesítő néha, mint amilyennek én találtam néha Marlow-ét, akkor sürgősen moderálnom kell magam - és túlérzékeny vagyok. Meg túl empatikus, ami ritka idegesítő. Legalábbis néha.
A regény központi alakja számomra Robert Oliver volt. Tehetséges, karizmatikus ember, igazi bűbájos, aki szinte hipnotizálja az embereket, de talán éppen ebben rejlik a mentális sérülékenység, amely a könyv bonyodalmát okozza.
"Sok mindenre kezdtem emlékezni Robert Oliverről, ahogy ott álltam, elég közel ahhoz, hogy lássam, amit csinál, de nem annyira közel, hogy túlbuzgónak tessen. Emlékeztem a formához való szenvedélyes ragaszkodására, hangja meggyőző erejére, amellyel azt fejtegeti, hogy első a kép geometriája, és amíg meg nem fogtuk, ne is törődjünk mással, a testtartására, ahogy a sarkára nehezedve hátradől, és időről időre megvizsgálja a munkáját, majd újra fölé hajol. Robert mindenkivel kialatított valami kapcsolatot; most még inkább elvarázsolt hanyag fesztelensége, mellyel egy csapásra otthonos légkört tudott teremteni maga körül, hogy az ember őgy érezte, nem tanórán van, hanem vacsoravendégként ül az étkezőasztalánál. Ellenállhatatlan volt, a többi hallgató is azonnal a hatása alá került, odaadó tekintettel gyűltek a vászna köré. Mutatott néhány látószöget és formát, amit a látkép kirajzolhat a vásznon, aztán felvázolta az általa kiválasztott látkép formáit, majd felrakott egy is színt, leginkább égetett umbrát, egy mélybarna alapszínt."
A másik két nézőpontkarakter Robert két szerelme, az exfelesége, Kate, és a tanítványa/szeretője, Mary. Habár az ő elbeszélésükre is jellemző a részletesség, a jellemük nagyon különböző, és ez volt a másik dolog, ami elvarázsolt ebben a könyvben; Kostova allegóriaként használja a festészetet, annyira beleélte magát, hogy könnyen elhinném róla, hogy ő is festő. Kate-et jobban kedveltem, elveszett, bizonytalan fiatal nőként ismerjük meg, akiből csöndes, erős nő válik a tkp. szörnyű házasság alatt. Mary történetét is szerettem olvasni, de emberként nem kedveltem, van benne valami pökhendi fensőbbség, ami taszít, és ami nagyon vicces dolog, hogy ez totálisan eltűnt Robert mellett, ahogy belehabarodott, ezt írtam róla a füzetembe: "Istenem, Mary, ne koslass már ennyire utána" - igen, tudom, mennyire más zakkant szerelmesnek lenni és ezt a zakkantul szerelmes embert kívülről látni.

Berthe Morisot: La Psyche - részbenaz impresszionista festőnő alakja ihlette Béatrice figuráját
Annyira belehabarodtam ebbe a könyvbe, hogy rákerestem Béatrice nevére - Kostova annyira élénken festette meg (hehe) az alakját, hogy félig-meddig elhittem, valós személy volt. Nos, nem, több impresszionista festőnő életéből, munkásságból alkotta meg az írónő. Kicsit fáj a szívem, hogy nem létezik a Hattyútolvajok című festmény vagy Robert Oliver képei, a leírások alapján biztosra veszem, hogy elementáris erejű képek lennének. Hiányukban be kell érnem a valós impresszionistákkal, jaj, de rossz munkákat fogok majd nézegetni.:)

Ez a könyv tényleg a festészet és a szerelem regénye, ahogy Nima írta. Az idei év egyik legjobb olvasmánya
volt számomra, úgy tűnik, a várólistacsökkentős játék mindig meghálálja a szorgalmam. Azoknak ajánlom a könyvet, akik nem aludtak el vagy nem tépték a hajukat az idézetektől, de még azoknak is ajánlatos némi türelmes hangulat hozzá, akikben megcsiklandozott valamit - a végére picit türelmetlen lettem, talán ezért éreztem úgy, hogy Kostova kicsit elkapkodta a befejezést, például Mary olyan döntést hoz, ami szöges ellentétben áll a jellemével.

Itt egy idézet a végére is. Képet nem csatolok hozzá, öröm elképzelni ezt az egyszerű, mégis hangulatos jelenetet:

"Másnapra vastag hótakaró borítja a tájat. A fiatalasszonyreggel megbeszéli a szakácsnővel a napi menüt, küld egy üzenetet a varrónőnek, aztán kimegy a házból a kertbe. Szeretné megfigyelni a sövényt, a kerti padit. Amikor becsukja maga után a hátsó ajtót, és kilép a friss porhóba, mindenről megfeledkezik, még a ruhájába rejtett levélről is. A fa, amit a ház régi lakói ültettek még vagy tíz évvel ezelőtt, ünnepi fehérbe öltözött; az egyik falon egy kismadár ül, havas tollai felborzolva. A fűzős csizma karimájára hógyűrű rakódik, ahogy a téli álmukat alvó virágágyások, a csupasz bokrok közt lépked. Átváltozott a világ. Eszébe jutnak az öccsei, még amikor gyerekek voltak: az emeleti ablakból nézte őket, ahogy boldogan hemperegnek a hóban, hadonásznak-kalimpálnak kezükkel-lábukkal, csépelik egymást, a nagy birkózásban már gyapjúkabátjuk és hosszú kötött harisnyájuk is tiszta fehér lett. De tényleg fehér volt?"


Eredeti cím: The Swan Thieves
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2011
Fordította: Siklós Márta
Ár: 3990 Ft
A regény nagyon szép honlapja

2013. május 22., szerda

Tűztövis

"A nagyanyám nem volt érzéketlen, sem ostoba vagy gonosz, és tökéletesen tudta, mit művel, és hogy keserűséget okoz a nagyapámnak. És ezt a világ kincséért sem akarta. A világ minden kincséért nem, de a szerelméért igen."

Milena Agus: Szerelemkő
Értékelés: 3 szárd módra felbúbolt kontyocska az 5-ből
Kedvenc karakter: a nagyanya


Régóta szerettem volna elolvasni ezt a kis könyvet, a(z egy kivételével) csupa pozitív értékelés szerelemről, Márquez-utánérzésről, megdöbbentő befejezésről megtáncoltatta a radarom, és úgy lecsaptam rá a száz forintos Könyvudvarban, mint gyöngytyúk a langyos ta... öö, inkább hagyjuk.

A történet középpontjában az elbeszélő nagymamája áll, aki igazi szépség, de valamiért a szerdán érkező kérőjelöltek rendre elmaradoznak és a szerelemre éhes lány kesereg, amiért nem adatik meg neki az, ami az életben a legfontosabb. Bánatában összevagdossa a csuklóját, csutkára nyírja a haját, kútba ugrik - a környezete pedig rosszul kezeli az állapotát, amelyet "szerelmi tébolynak" tituálnak, és a kedves édesanyja elveri bikacsökkel, serpenyővel, ami csak a kezébe akad. Aztán, már férjes, ám szerelemtelen asszonyként a nagymama elutazik a veseköveivel egy fürdőhelyre, ahol végre találkozik élete szerelmével.

A többiekkel ellentétben nekem nem tetszett Milena Agus története. Kusza volt és zavaros, még sokat kellett volna még dolgozni rajta - itt-ott megcsillan az, hogy a regényke mi szeretne lenni, viszont ebben a formában ez édeskevés, néha szó szerint csak egymásra hajigált szavak halmaza. Teljesen hidegen hagyott, mi történik az egymásra talált Paolóval és Francescával, boldog lesz-e a nagymama, átörökítette-e a fiára azt, ami belőle hiányzik. Persze könnyen lehet, hogy csak a hangulatom nem passzolt a könyv miliőjéhez és türelmetlen voltam, nálam óránként is képes változni, hogy mit akarok olvasni, illetve több mindent szeretnék egyszerre, és néha rossz könyv mellett kötök ki.

Az egyensúly érdekében mutatok egy szép idézetet a regényből, hogy segítsek Nokedlinek dönteni, vagy még jobban összezavarjam, ha úgy tetszik:



"Isten hozzád Cagliari, a Vár szűk és sötét utcácskái, melyek hirtelen a fényben fürdő tengerre tárulnak, isten hozzád otthoni virágok, amelyeket oly gondosan ápolt és színes zuhatagjuk betöltötte a Manno utcai teraszt, isten hozzád a misztrál szelében száradó ruhák. Isten hozzád poettói tengerpart végtelenbe nyúló, hófehér dűnei az áttetsző, sekély víz felett, melyben a lábak között úszkáltak a halrajok. Isten hozzád nyarak az égszínkék-fehér csíkos faházikóban, malloreddusszal* púpozott tányérok, fürdés után elköltött kolbász. Isten hozzád füst-és disznóól és birkaszagú szülőfalu, nővérek ünnepi miséinek tömjénillata."


A magyar cím tetszik, sokkal jobb, mint az eredeti vesekő (Mal di pietre), hiszen a nagymamának a nagy kínokat okozó kövek hozzák el a szerelmet. Egyszer talán újraolvasom, hogy adjak neki még egy esélyt.

Eredeti cím: Mal di pietre
Kiadó: Helikon
Kiadás éve: 2008
Fordította: Balkó Ágnes
Ár: 1990 Ft (eredetileg),  a Könyvudvarban 100 Ft




2013. május 21., kedd

Akció


Szandi Könyvmaraton a Park Kiadó könyveivel - köztük van a Nyarak könyve és az Új finn nyelvtan is -, 35% kedvesség, május 24-ével bezárólag.
 
 
Ui.: tulajdonképpen hálás vagyok, hogy nem az Európa került sorra...
 
 
 

2013. május 19., vasárnap

A színek ígérete

"A saját színes, csillogó kis disztópiánk mindig csak egy totalitárius rendszerrel arrébb van."

Lauren Beukes: Moxyland
Értékelés:
Kedvenc karakter: Lerato

A dél-afrikai írónőtől elsőként a Zoo Cityt szerettem volna elolvasni (hála a drága Csengának, aki ezt ajándékozta nekem karácsonyra), valószínűleg jobban is illik hozzám a stílusa, mint a Moxyé, de ha így alakult, hát így.
Iciri-piciri ismeretem vannak a cyberpunkról, ezért ne tépje senki a haját, hogy miért nem írok arról, hogy mennyiben újítja meg a műfajt ez a könyv, én csak önmagáért tudok róla egy kicsit mesélni. Egy kicsit, mert meglehetősen zombi állapotban volt hozzá szerencsém, egész érdekes delíriumot idézett elő.:) Meg egy hagymázas álmot, spoiler nélkül annyit mondhatok róla, hogy velem az történt, ami majdnem Leratóval a végén.

... Például azt sem vette le, hogy a mi kis szexuális kalandunk egyszeri, korlátozott időre szóló ajánlat volt, csak erre az egy üzleti útra érvényes, és erre is csak azért, mert Gaborone-ban baszottul nem lehet mást csinálni, csak baszni.

A helyszín a közeljövő Fokvárosa. Furcsa volt ebbe a különös világba csöppenni, ahol reklámok villóznak az emberek testén, a számítógépes játékok szereplői civilek között lődöznek festékpisztollyal. Mindent a technológia, a cégek, a szponzorok és a marketing ural (ahogy más cyberpunk könyvekben is, gondolom). A szereplők iszonyú szlengesen beszélnek és mindennek nevezhetők, csak pozitív karaktereknek nem. Kendrával volt a legkevesebb problémám, ő csak elvesztette a lába alól a talajt és kapálózik, hogy újra talpra álljon. Lerato szimplán szociopata, ami engem nem taszít (igen, aszociális vagyok picit), de Tobytól és Tendekától a falnak mentem. Előbbi nemtörődömsége nem jellemhibából, hanem önzésből, lustaságból fakad, rohadtul nem foglalkozik semivel, csak a saját pillanatnyi komfortérzetével. Ten minden aktivista dumája ellenére könnyen befolyásolható, irányítható (legalábbis én így éreztem), ő idegesített jobban.

Ez nem egy habos-babos lányos urban fantasy, senkit ne tévesszen meg, hogy egy mosolygós, szőke nő írta, Beukes komoly játékos. A moxy pedig nem cuki jószág (figyeljétek azokat a tűéles fogakat). Nyomasztó, kicsit depresszív könyv. Pontszámosan értékelni nem nagyon tudom, mert ez nem az én műfajom (hogy miért olvastam el? Hibákat vadásztam.), vagy csak kiegyensúlyozottabb lelkiállapot kellett volna hozzá.

Eredeti cím: Moxyland
Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2013
Fordította: Körmendi Ágnes
Ár: 2990 Ft
Az írónő honlapja


2013. május 18., szombat

Tízes lista (hülye mémes játék)

Az itt kitalált játékhoz, avagy tíz olyan emlékezetes könyv, amit idén olvastam:

1. Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt
2. Molnár Ferenc: Liliom / Az üvegcipő / Játék a kastélyban
3. Alice Hoffman: Galambok őrizői
4. Hannu Rajaniemi: Fraktákherceg
5. Laura Esquivel: Szeress Mexikóban!
6. Henrik Ibsen: Nóra
7. Elizabeth Kostova: Hattyútolvajok
8. Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
9. Edmund de Waal: A borostyánszemű nyúl
10. Dennis Lehane: Titokzatos folyó (most olvasom)

Tisztára örülök, hogy sikerült összeszednem tízet.

2013. május 17., péntek

Bajusz on Ad Astra

A kiadónál anno a hungaro-bajuszos mémhez készültek az alábbi remekművek.





Könyvtár Vol. 2. + Az Összevissza Olvasás Világnapja

Néhány hónapja beiratkoztam az egyik pesti könyvtárba - és itt is van mogorva néni, ők az én keresztjeim -, mert nekem nem elég a közel háromszáz olvasatlan könyvem, Panni és a pasim impozáns magánkönyvtára, az igazi hedonista olvasó könyvtárba is jár, sőt, ha beindulnék, még az otthoni bibliotékában is garázdálkodnék. Lehetne azt mondani, hogy nincs szükségem a könyvtárra, és tényleg nincs, ráadásul utálom a határidőket, de imádom a könyvekkel tömött polcokat, a régi lapok poros, szépiaszínű illatát, szeretek olyan könyvek között lenni, amelyeknek már története van. Van egy olyan érzésem ott, hogy bármi lehet. Bármit elvihetek, és olyan, mintha ajándékba kaptam volna nyolc könyvet. És, bármilyen hülyén is hangzik, magamat is jobban szeretem, ha könyvtári könyv van a táskámban. Mostanában relaxáló helynek is használom a könyvtárat, leomlok az egyik régi karosszékbe, a csipkés terítővel letakart asztal mellé, és pár pillanatig csak ülök és szívom magamba azt az időtlen nyugalmat, amit áraszt magából a hely.

Szerdán vittem vissza az első adagot (sajnos a Zuzánna és a világmindenséget érintetlenül hagytam, mert a sci-fi kapacitásomba már nem fért bele), és nem bírtam könyvek nélkül távozni - az olyan veszteségérzettel jár számomra -, de csak hármat hoztam el:

 Joanna Bator: Homokhegy André P. Brink: Homokba írt történet Jean-Claude Carrière – Umberto Eco: Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől

A Homokhegy régóta érdekel, a Homokba írt történet Nokedli miatt van, a Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől meg Heloise hibája.:) Nagyon nem szeretném, ha nekik is heteket kellene várni, mire eljutok hozzájuk.

Ma van a hipertónia világnapja (ha jól értettem, miközben félkómásan fetrengve hallgattam a rádiót), és úgy döntöttem, ma tartom Az Összevissza Olvasás Világnapját, de aztán mégis a Titokzatos folyót folytattam a metrón, mert ez ilyen könyv, majd írok róla, remélhetőleg nem két hónap után.



2013. május 15., szerda

Működik!

Visszatért a kommentelés. Kicsit vérzik a szívem az előző sablonért, de megpróbálom valahogy összehozni a kettőt.


2013. május 13., hétfő

Átmeneti üzemzavar

Sikerült kiválasztanom azt a sablont, aminél pont nem működik a kommentelés, holnap feltöltöm a régit és valahogy belepasszírozom ezt a képet. Tudtam, hogy valami közbejön, olyan nincs, hogy én viszonylag kevés káromkodással összeütök egy sablont és utána hátradőlve, tornáztatott lábujjakkal élvezem munkám gyümölcsét.

Továbbá nyűgös vagyok, mert:
- A Szandi nem tette be a 40%-os akcióba a Holtodiglant, pedig meg akartam venni;
- Begörcsölt a vállam;
- Háromszor rúgtam le a nagylábujjam;
- Hideg, esős, undorító idő van;
- Megint lemaradtam egy érdekes dologról.
- Egy fickó a vonaton a Szürkét olvasta, blöeee. Persze lehet, hogy csak kíváncsi volt, de akkor is pfuj;
- Könyveket akarok.
- Jó időt akarok.


A kis rózsaszín díjról (körülbelül ezredjére)

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki tovább adta nekem ezt a cukimuki díjat (láttunk már rondábbat is), Liliane Evans volt az első jelentkező - köszönöm neki külön is, mert a molyos üzenetére nem volt érkezésem reagálni. (Azt hiszem, rajta kívül mindenkinek megköszöntem, akitől megkaptam a díjat, ha mégsem, a pénztártól való távozás után reklamációt elfogadunk.)
Abban viszont biztos vagyok, hogy már többször körbeírt a díj, úgyhogy nem adom tovább. Szeretem a blogokat - akkor is, ha olyan könyveket szuszakolnak fel a képzeletbeli várólistámra, amiket eddig nem akartam elolvasni, mint a Lenyűgöző teremtmények vagy a World War Z - Zombiháború, sose bocsátom meg Nimának, Theodorának és Nitának:P -, csak kicsit untatnak ezek a körbeszaladgáló díjak, amiknek ugyanaz a használati utasításuk, nevezd meg, kitől kaptad, add tovább négy embernek stb., és semmi értelmes vonatkozásuk nincs. Egyre emlékszem, aminél valami könyves listát kellett írni, az ilyeneket szeretem.
Zárójeles megjegyzés: külön viccesnek tartom, hogy olyan bloggereknek kell tovább adni ezt a díjat, akiknek 200-nál kevesebb olvasójuk, feliratkozottuk vagy mijük van, nem hiszem, hogy magyar viszonylatban sok ilyen blogger lenne.
Ha már a feliratkozottakról van szó: kicsit száninak tartom, ha valaki úgy akarja növelni a feliratkozottak számát, hogy egy játék feltételeként ezt szabja meg.


Én hülye. Játsszunk olyat, hogy nevezz meg tíz emlékezetes könyvet, amelyet idén olvastál? Ha nagyon hiányos a lista, akkor lophatsz a tavalyi olvasmányaid közül. Tudom, ez pláne száni, lefikázni egy díjat, aztán kitalálni egy gügye játékot:D

Ui.: ma a legkisebb macska ráült a fejem tetejére és így neteztünk. Komolyan.


Macskaregény


Polcz Alaine: Macskaregény
Értékelés: 4.5 matyimadár az 5-ből (nem, nem ette meg őt a macska. Jaj, mégis. Bocs.)

A szomszéd utcában lakik egy macska. Nem tudom, mi a tisztességes neve, én elneveztem Leilának (mert ő Leila, és kész). A pesti akut macskahiányom miatt minden létező jószágot megsimogatok - amennyiben úgy tűnik, hogy sérülésmentesen megúszom a dolgot -, de Leila kicsit közelebb került hozzám a többiekhez képest. Zsemlefeje, tömpe orra és ragyogó, borostyánsárga szeme van. Kezdetben röhögéssel vegyes közönnyel fogadta érdeklődésem, de aztán megvendégeltem egy fél hekk törzsre, és azóta roppant jó közöttünk a viszony. Általában barátságos nyekergéssel fogad, egyszer a szakadó esőben is hozzám szaladt, ami a macskák részéről az abszolút odaadás jelének lehet tekinteni.
Leila valószínűleg meghalt. Néhány hete észrevettem, hogy nincs jól, becsöngettem a gazdájához, aki elvileg elvitte az állatorvoshoz (megtudtam, hogy Leila 10 éves (!), és valami S betűs neve van, de nekem már csak Leila marad), de azóta nem láttam az udvaron, pedig jó időben mindig a fa alatt ücsörög. Nem bírom magam rávenni, hogy megkérdezzem, mert azon nyomban összeomlok. Sok állatot temettünk már el, minden alkalommal én is belehaltam, és a sablonos fordulattal élve, magukkal vittek belőlem egy darabot. Már nincs belőlem sok. És nem akarok újra meghalni.

Polcz Alaine munkássága régóta érdekel. Nem sokat tudok róla, de már azon felületes információk alapján, amiket a Wikipédiából tudtam meg, rendkívüli ember lehetett.
Mutatok egy képet:
Kiss Tamás, Mészöly Miklós, Polcz Alaine, Kálnoky László, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs,
Szigliget, 1954.
Kép innen

Alaine, kérem, maga itt törvénytelenül röhög. Mindenki szolidan mosolyog, Nemes Nagy úgy néz ki, mint aki mindjárt elküldi a fotóst a fenébe, Kálnoky rogyadozik, de Alaine nevet, boldogan, alig fér bele a nevetés, pedig annyi szörnyűségen ment keresztül és olyan borzalmas dolgokat látott, hogy tíz emberre is alig lehetne szétosztani. Imádom ezt a nőt.
Úgy döntöttem, elsőként a legkevésbé lélekőrlőnek tűnő művéhez fordulok, a Macskaregényhez. Ahhoz képest, hogy mennyire szeretem az állatokat, különösen ezeket a bájgombócokat, róluk olvasni egyáltalán nem szeretek, mert többnyire fájdalommal jár, és eleget fájok önmagam okán is (lásd fent).

"(Rémes, már harmadszor állok fel, hogy megnézzem, mi a csudát csinál a macska a konyhában. A pogácsás tál jól letakarva, ám kajtár a disznó, képes lerángatni róla az abroszt.)"
De még mennyire kajtárok! És mekkora disznók! Beleisznak a teámba, belefetyelik a pudingomat, ráfekszenek a ruhámra, kupakot, diót dugdosnak a cipőmbe, a nyakamba esnek, a hátamon dobbantanak, éjszaka az orromat pofozzák vagy akadálypályának használnak, rágják a lábujjaimat, lopkodják az ékszereim, belepancsolnak a kávéba, beleesnek a fürdőkádba (amiben én is benne vagyok - a vízzel együtt), százméteres sugarú körben kiszórják az almot, ami istenien szúrja a lábat. Elegem van ezekből a kurva macskákból. Imádom őket és átkozottul elegem van belőlük.

"(...) Így aztán Erzsi anyámmal is összekülönbözött. Minden hónap elsején fölmondott. Anyámnak sem volt könnyű természete. Apa félrehívta Erzsit, kérlelte, maradjon, bírják ki egymást. Fizetésemelést ígért. »Tartsák meg a pénzüket! Maradok. De csak a kisasszonyért és a macskáért!«"
Polcz Alaine Tilette-tel.
Kép innen.
Sejtettem, hogy nem úszom meg olvasás közben a fájdalom sajgását, és így is lett, ennek ellenére nem bánom, hogy elolvastam a könyvet, és nemcsak azért, mert Assissi Szent Ferencet már én is csípem (ő emelte be a kereszténységbe az állatokat). Egy nap alatt végeztem vele, ízlelgettem az emlékeit, amelyek - minő meglepetés - nemcsak macskákról szólnak; falusi élet, egyszerű gyógymódok, háború, közben a macskák nyávintanak és szlafityálják a tejet. Kicsit vázlatos, kicsit csapongó, de hát ki emlékszik ennyi macskára?
Szeretnék még írni róla, de az az igazság, hogy hónapokkal ezelőtt olvastam és elég fáradt vagyok. Tudom, hogy Alaine nem haragudna érte, úgyhogy most ennyi volt.


"(...) Én viszont némi rosszérzéssel maradok télen a házban egyedül, elfüggönyözöm az erdő felé néző ablakot, de aztán besétál Cirmi, esetleg Fekete-Foltos is, és akkor tökéletes biztonságban érzem magam. Hogy miért? Nem tudom. Talán azért, mert egyszer azt mondta Báthory Jolán, a történelemtanárnőnk (igazi Báthory volt, történelmi Báthory), hogy az erdőben éjjel mindig jobban fél az ember, de ha akármilyen kicsi állat van vele, már nem, mert a kisebbet védeni kell."
Rájöttem, hogy én két alkalmat kivéve soha nem aludtam üres házban. Mindig volt körülöttem legalább néhány állat, akik állandóan neszeznek valamivel - azóta is a világ egyik legmegnyugtatóbb hangjának tartom, ha egy macska szárazkaját ropogtat az éjszaka kellős közepén -, és ha rámjött a félsz, fogtam az egyik macskát és bevágtam magam mellé és a dorombolástól ellazulva édesdeden elaludtam. Nos, ilyen eszközök nem álltak rendelkezésemre egyszer itt, Pesten, amikor először voltam tényleg egyedül éjszaka, és elkezdtem félni. Macska híján átöleltem Vladimirt, a plüss ikeás krokodilt, a fejem felett a kockásfülű nyúl őrködött. Valahogy elaludtam, legnagyobb megkönnyebbülésemre nem álmodtam rosszat, és totálisan egyben voltam reggel, de majdnem összefostam magam.

Ui.: És Polcz Alaine is szereti a galambokat!
Ui2.: galambundorkodó kommenteket nem kérek, nem vagyok rájuk kíváncsi.


Kiadó: Kalligram
Kiadás éve: 2005
Ár: 1600 Ft
Polcz Alaine honlapja 


2013. május 12., vasárnap

Rövidkék 2.

Update: ezt a postot még régebben kezdtem el írni, a zombiidőszak előtt, amikor rohamtempóban fogyasztottam a könyveket, ezért lehet néminemű ellentétet felfedezni a mostani nyafogás és az alant olvasható között.
Olvasok én, olvasok, csak az a baj, hogy becsúsznak olyanok is, amelyek kísértésbe vivően rövidek és nem tudok, nem akarok róluk hosszan írni. Igyekszem leállítani magam a habzsolásról - ezért hoztam most magammal vaskos könyveket, hehe -, mert annak nem látom értelmét, hogy gyorsan és sokat olvasok, de mindennemű maradandó élmény nélkül.

Hannu Rajaniemi: Fraktálherceg
Értékelés: 4.99 gogol az 5-ből

Elég meglepő lehet ezt a könyvet fecnibejegyzésben látni, de korrektúrázás közben kevéssé tudtam a történetre figyelni, ráadásul a Kvantumtolvajt még nem is olvastam. A felületesebb figyelem ellenére is elbűvölt az intertext szöveg (szó szerint az első oldaltól), és leginkább az, hogy egy férfi, aki ráadásul fizikus, ilyen jó és lírai szavakkal vegyített regényt írjon.

Eredeti cím: The Fractal Prince
Sorozat: Jean le Flambeur 2.
Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2013
Fordította: Juhász Viktor
Ár: 2990 Ft

Borbás Mária (szerk.): Így irtunk mi
Értékelés: 3 hablaty az 5-ből

A Könyvudvarban kavirnyáltunk a kedvessel, a kötetke az ő szerzeménye, és a délutáni szieszta előtt ez volt az egyik olvasmányunk. Szerintem ebből az ötletből egy jóval igényesebb könyvet össze lehetett volna hozni, nemcsak szarvashibák garmadáját egymásra hányva.
De ez felülmúlhatatlan: "Azt a három szót suttogta: »szeretlek.«"

Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2010
Ár: 1990 Ft (a Könyvudvarban 390 Ft)



Boris Vallejo: Szuperhősök
Értékelés: 3 bigyó az 5-ből

A másik sziesztázós olvasmány. Azt a kemény ezer Ft-ot mindenképpen megérte, de a fordítás és a szerkesztés nemes egyszerűséggel pocsék. És tudom, hogy nagyon népszerűek ezek a rajzok, de én annyira röhögök ezeken a nőábrázolásokon.

Eredeti cím:
Kiadó: Totem Plusz
Kiadás éve: 2001
Fordította: Szabadi Adrienne
Ár: 1000 Ft volt a Sugár előtti olcsókönyvesnél 


Kosztolányi Dezső: Japán és kínai költők
Értékelés: 3 jáspis-tigris az 5-ből

Végérvényesen bebizonyosodott, hogy síkhülye vagyok a japán és a kínai művészethez (azaz a szépérzék és a költőiség halovány nyoma sincs meg bennem). Volt néhány alkotás, ami tetszett, de a többsége elborzasztott. Nem tudom, a fordítások és Kosztolányi mennyit ferdített rajtuk, de nem fogom erőltetni ezirányú ismereteim bővítését. Sokat elárul rólam, hogy az utószó jobban tetszett, mint a versek ("A haiku egy mozgó másodperc", Sárga Tavasznak nevezik a halált a kínaiak, az előkelőség színe, a vers mindennapi kenyerük, a piros az öröm színe, ezzel keretezik a papírokat [hehe, mégiscsak egyetértek velük valamiben]).
Most pedig megyek, és szórok egy adag hamut a fejemre.


Kiadó: Pantheon (Könyvesház Kft.)
Kiadás éve: 1995
Fordította: Kosztolányi Dezső:
Ár: passz


Példa egy jóra:

Li Taj-po: Háború a Góbi-sivatagban

A csillagok orcája csupa vér.
A Góbi-sivatag homokja vérveres.
Lágy gyékényen nem enyelg már a vezér;
sarlós fogatját húzza két deres.

Láng és parázs a hegy, az árok.
Lihegve futnak gyorsfutárok.
Zászlókba burkolóznak a romok,
sárgán fú a homok.

Lu-lan herceg feje - le kellett hullnia.
Sokat szemen lőtt a kánok kemény nyila.
Dértől fehér a katona-szakáll.
Velőt rág a sakál.

Karcsu ezüstmadárként, hirtelen,
eléri a Császárt a győzelem.
Jön vissza a sereg és dalol és örül
s - apró szobrocskák - kis nők térdelik körül.

És egy rosszra (pontosabban egy meg nem értettre, nem érzettre):

Yosa Buson: Próza

Fülemüle!
Itt kép pofára habzsol egy család,
hogy szétáll a füle.


2013. május 11., szombat

Bennem élsz

"Nekem az öröm, az öröm a magányhoz, a vidékhez kötődik, és mindig valami olyan egyszerű dolgot jelent, mint a levegő, az ég, a fák, a tűlevelek, a moha, a »käbi« (ami fenyőtobozt jelent észtül). Szeretem a fenyőtobozokat, ősszel pedig, amikor hull a gesztenye, mindig felszedek néhányat, pontosan úgy, mint gyerekkoromban, és a selymes gumókat megforgatom az ujjaim között. Most is van egy a táskámban, Linköpingben szedtem fel a földről."

Käbi Laretei: Hová tűnt az a nagy szerelem?
Értékelés: 2.1 ázsiai melankolikus influenza az 5-ből
Kedvenc karakter: -

Ingmar Bergman és Käbi Laretei észt zongoraművész - aki részt vett a Fanny és Alexander létrehozásában - 1957-ben ismerkedtek meg, két év múlva Laretei elhagyta a családját és feleségül ment a rendezőhöz. Fiuk, Daniel öt éves volt, amikor elváltak, de Bergman haláláig jó kapcsolatban maradtak. Tíz év alatt több mint száz levelet írtak egymásnak, ezekből, valamint az 1962-ben írt naplójából, a "fekete könyvből" állította össze Laretei ezt a kötetet.
Két bődületesen nagy hibát rovok fel neki: ez a kötet nincs megszerkesztve, továbbá az írások olyan 80%-ban unalmasak. Kicsit úgy éltem meg, mint egy viszketést; amíg nem értem el hozzá, érdekelt, de most, hogy a tünet enyhült (vagyis elolvastam), nagyon hamar el fogom felejteni. Legalábbis ez a szándékom.
A kötet elején van egy előszó, de már az is elég zagyva, és, mint regényes képzeletű olvasót, nem az évszámok érdekeltek, hanem két művész szép gondolataira voltam kíváncsi. Nem magánéleti melodrámára, intim titkokra, hanem íves eszmefuttatásokra.

Együtt a család. Käbi, Bergman, Daniel és a Gép
Kép innen
Nos, se intim titkok, se magvas gondolatok nincsenek a levelekben, vagy engem nem érintettek meg. Az első pár levél, amelyben a két ember még csupán "beszélget" és óvatosan hozza szóba a közöttük lévő összhangot és szimpátiát, egész tűrhető volt, de a többi nem volt rám hatással. Szükség lett volna néhány kommentárra, nagyon zagyva hatást keltett, hogy a borzalmas, nyálas sorokat (komolyan) deprimált gondolatok, majd esdeklő bocsánatkérések követik.
Szinte én, az olvasó szégyelltem magam az ilyenek olvastán [Bergman levele Lareteinek]:


"Mivel számomra kétségtelenül te vagy a nők közül a legelső, érthető, hogy vonítok utánad, hogy elepedek utánad. És csak mondom, mondom folyamatosan: szeretlek."


Blöee! Ha 200 oldalnál hosszabb lenne a könyv, nem fejeztem volna be. Unalmas, érdektelen, következetlen - csupa fosztóképzős szót tudok rá aggatni. Az egyetlen pozitívum Szofja Tolsztaja és Anna Karenina említése volt, hozzájuk pozitív olvasmányélmények fűződnek.

Ui.: Ettől függetlenül Bergman műveire továbbra is kíváncsi vagyok. Käbinek viszont jobb lett volna, ha írás helyett zongorázik.


Eredeti cím: Vart tog alla denna kärlek vägen?
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2012
Fordította: Kúnos László
Ár: 2300 Ft (kiráz a hideg, ha eszembe jut, hogy én ezt valamikor meg akartam venni...)
Ingmar Bergman oldala
Életrajza az ekultura.hu-n



2013. május 9., csütörtök

Ha egyszer

Ha egyszer könyvet írnék (nem), az lesz a könyv címe, hogy A betűk nemi élete.




A recikről

Nos, szerintem a recikönyv kérdése, amely ismét végigszáguld a blogokon, olyan téma, amely nekem már...
 
UNALMAAAAAAAS!
 
 

2013. május 8., szerda

"Minden élő közös jussa a halál. A városoké is."

[Ez tulajdonképpen egy dupla post. Miközben a könyvet nyűttem, megállapítottam, hogy a korrektúrázás és az olvasás együttes műveletéhez még sokat kell gyakorolnom.]

"Ezer arca van ennek a városnak, gyárnegyedek rozsdamarta vas-arca, parti sétányok, virágzó gyümölcsfák ezerszínű kavalkád-arca, csöndes faházikók otthon-arca, lakótelepek szögletes, törtfehér arca, gondosan tervezett parkok és terek, Sztálin-szobrok bronz-és márványarca. De most csak egyféle van. Éjjel narancsvörösen izzó, fekete sziluettek, nappal kihűlt, füstölgő, szürke kőromok erdeje, pokolbéli táj, amelyben szörnyek keltek életre."


Lőrinczy Judit: Ingókövek
Értékelés: 4.6 bombatámadás az 5-ből
Kedvenc karakter: Vaszilij


Caricin nevét megváltoztatták és ezzel megátkozták. Utcái véres összecsapások helyszíne lett, porig rombolták épületeit, a fákat kivágták, hamu és füst feketíti el felette az eget, vérpatakok öntözik a földjét, bombák szaggatják, lövések tépdesik a testét. Házról-házra folyik a harc, a frontvonal sokszor egy bérház szétlőtt konyhája.
Az életet elpusztították.
A város legalább annyira szenved, mint az emberek.
A város bosszút akar állni.
És ha egy ember megőrülhet, egy város is. 

Üdvözöllek Sztálingrádban, a vér és hamu városában. A halál völgyében járunk, ahonnan nincs kiút és ahol mind vezekelünk a bűneinkért - és ahol néha halállal kell fizetni a folyó ajándékaiért, ami olyan sötét, mint az alvadó vér. A levegőben érezni a halál ízét, megtapad az emberek nyelvén, a lelkükre telepszik, akár a pernye.
Szürke sziluettek a ködben. Alvó szegek a jéghideg homokban. Mindannyian a város túszai vagyunk. Bekebelezi a holtakat, a verejtéket és a könnyeiket, mohón issza magába a vérüket.
Szél jár a romok között.
Halk suttogás a sötétben.
Az idő ingóköve ledőlt. Morzsát szórsz a földre vagy elveszel a ködben és várod a révészt az ólomszín folyónál?

***

Ez mind szép és jó, de pár hangulatkeltő sorral nem vagytok kisegítve, igaz?

Nagyon kíváncsi voltam már Judit regényére, erre a második világháborúba oltott mágikus realista történetre - ez a pár szavas leírás elég volt ahhoz, hogy teljesen bezsongjak és rávessem magam, dupla oldallal felszerelkezve, egyikre a felfedezett hibákat írva, a másikra az olvasói észrevételeimet.
1942 szeptemberében kezdődik a történet, a németek Sztálingrád felé menetelnek. Fáradtak, elkínzottak, foltokban hámlik a bőrük, de Hitler lelkesedése még kitart. Két embert ismerünk meg itt: a magányos mesterlövészt, Wilhelm Gallert és Wolfgang Lindt hadnagyot. Az előbbi szereplő számomra távolba vesző alak volt, egy ingókő, nem kedveltem, nem utáltam, teljesen semleges volt. Lindt figuráján érezhető először a regény karakterközpontúsága, és az, hogy az írónő az egyes embereket, ráadásul a kisembereket ábrázolja a háború mindent összemosó forgatagában. Rajta keresztül érezzük azt, amire az egyik orosz szereplő, Vaszilij rácsodálkozik - hogy a németek, a nácik is emberek, nem "esztelen vadállatok". Lindt hadnagy valóságos kálváriát jár meg az ostrommal, és, akárcsak a többi szereplő esetében, felmerült bennem az a lehetőség, hogy valójában nincs itt semmi misztikum, a város nem él, nem suttog a szél hangján és nem akar senkit a romok között tartani. Ugyanezt éreztem Vaszilijnál, a botcsinálta katonánál, aki a háború előtt nem volt más, csak egy gabonasilóban dolgozó, ártatlan srác, Galinánál, a mezőgazdasági munkásból avanzsált égi boszorkánynál, aki éjszaka rozzant keroszinkával röpköd a város felett és csomagokat, gránátokat hajigál az embereknek. Ezek a szerencsétlen emberek megőrültek, elvette az eszüket az éhezés, a veszteségek, a folyamatos támadások, az öldöklés.
Ám ott van a "de". Ez az aljas kétbetűs szó mindent megváltoztat. Miért tévednek el állandóan a helybeliek is? Miért mozdulnak el a szobrok? Egyes emberek miért halnak meg rövid időn belül, másokat miért nem nyeltek el a romok? És kicsoda Fjodor Ivanovics, aki látszólag egy telep vezetője?
Tehát olyan halovány a misztikus szál, mint egy vékony, áttetsző fátyol. Szerintem ez egy háborús regény, amely - a katonai szlenget is használva - hitelesen bemutatja a történelemnek ezt a szeletét, markánsan különböző emberek szemszögén keresztül, csipetnyi misztikummal, a görög mitológiát is felhasználva. Kicsit intertext szöveg, szerepel benne Vaszilij Grosszman (akinek a hatvanas években, a csatáról írott regénye, az Élet és sors idén jelent meg nálunk), egy Dzserzinszkij nevű traktorgyár - ezen és pár apróságon kívül semmi közös nincs benne a Marija Morevna és a Halhatatlannal. Én inkább a Holt lelkekkel állítom párhuzamba, de a hasonlóság inkább bizonyos elemekre vonatkozik, semmint a stílusra.

Egy biztos. A háború furcsa és mindig rosszul halad. És ha leomlik egy ingókő, senki nem állítja fel.

A várost ma Volgográdnak hívják. Remélem, elnyugodott.


Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2013
Ár: 3490 Ft
Az írónő blogja