Az elrejtett játékszerek háza

"A mesék arról szólnak, hogyan adják tovább a tárgyakat. Azért adom neked, mert szeretem. Vagy mert én is kaptam. Mert egy különleges helyen vásároltam. Mert te vigyázol rá. Mert komplikálni fogja az életedet. Mert felkelti valaki másnak az irigységét. Az örökség nem könnyed mese. Mire emlékszünk, és mit felejtünk el? Ugyanúgy lehetséges a felejtés lánca, a korábbi tulajdonosok kiradírozása, mint a történetek lassú gyarapodása. Mit adnak át nekem ezekkel a kicsi japán tárgyakkal?"

Edmund de Waal: A borostyánszemű nyúl
Értékelés: 4.6 fénykép az 5-ből

Nos, kedves Edmund, te a családod történelmét kaptad meg a necukékkel. Igen, a történelmét, nem a történetét, mert az Ephrussi családnak, akik Efrusziként indultak Ogyesszából, történelme van.

Egy állásinterjún találkoztam először ezzel a könyvvel, és azt se tudtam, hogy létezik. Néztem, mint Rozi a moziban, az agyam üresen kattogott - viszonylag ritkán fordul elő velem, hogy semmit nem tudok egy könyvről. Aztán márciusban (két hónapja, te jó ég) megláttam a könyvtárban a polcon és úgy döntöttem, megnézem magamnak közelebbről.

Nagyon élveztem a kultúrtörténeti utazást az "aranyfüstös családdal", hihetetlen, mennyire összefonódik az Ephrussik élete a korszak történelmével és művészetével, kezdve Charlesszal, akinek a kezdeti, bátortalan érdeklődése a művészetek iránt az impresszionisták pártolásáig fejlődik, a titkára pedig Marcel Proust. Ott van Emmy az irdatlan bécsi palotában, a délutáni toalettjének a leírása oldalakat tölt meg, Elisabeth, az első nő, aki elvégezte a jogot a bécsi egyetemen [ha jól emlékszem] aki az öltözködése helyett az intelligenciájáról híresült el, és Rilkével levelezett, aki a neki elküldött írásai alapján további alkotásra buzdította, és még jónéhányan, akiket a könyv hiányában nem tudok felidézni.
Edmund de Waal dédnagybátyjától, Iggie-től örökli meg a necukéket. Iggie évtizedek óta Japánban élt, ahonnan a necukék származnak, és ahová hosszú út után hazatérnek. A férfiban kíváncsiság ébred a necukék története iránt, amely eltéphetetlenül összefonódik a családja történetével, és kutatni kezd, Londonon, Bécsen és Párizson át Tokióig utazik, házakat, templomokat néz meg, könyvtárakban olvas, utcákon, sugárutakon sétál, homlokzatokat bámul, olyan épületeket, palotákat, amelyek egykor a családja tulajdonában álltak - és amit a második világháború tört ketté. Az óriási örökségből semmi nem maradt, szinte csak a necukék, amelyeket egy hűséges szolgáló, Anna menekített meg a vagyonelkobzástól:

Három a 652 necuke közül. A középső a kedvencem.:)
Kép innen.

"Korábban is rakosgatták a necukéket. Amióta megérkeztek Japánból, egyfolytában méltatták őket... De ha elképzelem őket Anna kötényzsebében, egy portörlő rongy vagy egy cérnaorsó társaságában, azt gondolom, hogy ezekre a necukékre még sose vigyáztak így. 1938 áprilisa van, szédítő kiáltványok követik egymást, a művészettörténészek szívvel-lélekkel dolgoznak a leltárokon, fényképeket ragasztanak be a Gestapo dossziéiba, hogy elküldjék őket Berlinbe, és a könyvtárosok is szorgalmasan készítik a listáikat a könyvekről... Mindenki olyan komolyan dolgozik, ám odaadásuk és serénységük meg sem közelíti Annáét. Amíg Anna alszik rajtuk, a necukék nagyobb tiszteletben részesülnek, mint amit valaha is tanúsítottak irántuk. Anna túlélte az éhezést és a fosztogatást, a tüzeket és az orosz megszállást.A necukék kicsik és kemények. Nehéz kicsorbítani, nehéz eltörni őket: mindegyik arra készült, hogy hányódjon a világban. »A necukét úgy kell megtervezni, hogy ne okozzon kényelmetlenséget a felhasználónak«, mondja egy útmutató. A necukék befelé fordulnak: a szarvas maga alá húzza a lábát, a kádár a félkész hordó belsejében kuporog, a patkányok rátapadnak a mogyoróra. Vagy ott a kedvencem, az alamizsnás csészéjén alvó szerzetes hátának töretlen vonala. Okozhatnak fájdalmat: az elefántcsont babhüvely vége olyan éles, akár a kés. Elképzelem őket egy matracban, egy különös matracban, ahol a japán puszpángfa és elefántcsont találkozik az ausztriai lószőrrel."

Nem tudom, De Waalnak mennyi gyakorlata van az írásban (foglalkozása szerint keramikus), segített-e valaki a könyv megalkotásában, de nagyon élveztem a részletes leírásokat, azt, ahogy látható örömmel mutatott be egy festményt, egy szobabelsőt vagy a korabeli szokásokat.

A könyves elsősorban Katherine Greynek ajánlom.

Ui.: most már ideje elolvasni a Mindenemet, De Waal meghozta a kedvem, mert többek között A. S. Byattet is említi a köszönetnyilvánításban.
Ui2.: a Hattyútolvajok után olvastam ezt a könyvet, és nagyon röhögtem, amikor a szerző megemlítette a Léda és a hattyút.

Eredeti cím: The Hare with Amber Eyes
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2011
Fordította: Sóvágó Katalin
Ár: 3490 Ft
A szerző honlapja
Képes-idézetes post a könyvből (az "Idézetek" c. oldalba feltöltöm majd a többi idézetet)
A híres borostyánszemű nyúl (és más Ephrussi-necukék, de sajnos nem az összes)