Hárman egy kupacban

Mivel az idei olvasmánylistámon hegyekben állnak azok a könyvek, amelyekről még nem írtam, viszont kb. három értelmes mondat jut róluk eszembe, néhányukat összesűrítem egy kupacba.

"A beleikből készítünk kokárdát magunknak!"

Hahner Péter: Megszökött a király!
Őt már egyszer elkezdtem tavaly nyáron, de valamiért félbehagytam. Most újra felvettem a kesztyűt (ha mára Várólistacsökkentésbe is beleraktam) és végigvitorláztam rajta. A kötet nem az egész forradalmat tekinti át (és nem is Ádámtól-Évától indul), hanem tárgya a varennes-i szökés okai, következményei, és persze maga a Szökés, ez a hihetetlenül amatőr, minden ízében kudarcra ígért vállalkozás, ami jókora szöget vert a királyság koporsójába. Hihetetlen, hogy a királyi párnak milyen naiv elképzelései voltak a valóságról (az "erkölcsi infantilizmus" nagyon helytálló kifejezés), de még Fersen grófnak, a gyakorlatias agytrösztnek is elcsúsztak néhol a valóságról alkotott elképzelései.
Nagyon részletes és olvasmányos kötet, de egyben kicsit tömény volt, megkönnyebbültem, amikor befejeztem.

Kiadó: Kossuth
Kiadás éve: 1989
Ár: pár száz forinttól valószínűleg elérhető

"Sandoval képei erősen divatba jöttek. Önálló kiállítását maga Delorme, a miniszterelnök nyitotta meg, és az alturiai előkelő világ egyre-másra rendelt nála portrékat. Sokat keresett, és nagyon unatkozott. Kedvetlensége  kifejezésre jutott képei is: az arcképeken az ajkak egészen a nyakig lebiggyedtek, a szemek kiugrottak a fejből, és nyak helyett egy hosszú, riasztó nyélen ült az arc. A hosszú nyél azután uralkodó motívummá lett: házakat, fákat, hegyeket is hosszú nyéllel festett, és fölöttük egy külön kis nyélen ragyogott a hold vagy a nap. Nagy problémája volt, hogyan lehetne a tengert is nyelesen megkomponálni. A fiatal festők, akiket Sandoval forradalmár tekintélye elbűvölt, iskolává fejlesztették a nyélizmust, de a »civilek«, akiknek arcképét megfestette ebben az időszakban, mind öngyilkossági gondolatokkal kezdett foglalkozni."

Szerb Antal: VII. Olivér
Azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy szeretem Szerb Antalt, legalábbis a stílusát és a műveit. A szökevény király Rejtőt idéző kalandjaival szintén belopta magát a szívembe, de, bevallom, A Pendragon-legenda, az Utas és holdvilág, valamint az elsőként olvasott A királyné nyaklánca is megelőzi.
Adott egy király, aki nem bírja gyönge vállain elviselni az uralkodás mázsás súlyát, ezért megszervezi a saját puccsát és felcsap szélhámosnak, hogy megismerkedjen az igazi élettel. Van itt minden, ármány és szerelem, cselszövés, féltékenység, rengeteg pénz, hamis festmények, kanárik, Saint-Germain (aki az eredeti Saint-Germain ükunokája, de a vér nem válik vízzé) és Sandoval, a királyi orcafestő, tolvaj, testőr, nőcsábász, futár, de leginkább széltoló csirkefogó. Valamiért úgy éreztem, ő az igazi főszereplő, aki minden kockázatos dologba fejest ugrik, mégis nevető sokadikként keveredik ki belőle.
Vicces, szórakoztató kis történet, fürdőzés mellé tökéletes volt.

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 1982
Ár: pár száz forinttól (ez viszont biztos) elérhető

" Szergejre nézett és mosolyogni szeretett volna. Barátság? Ez az, ami neki bizonyára soha nem volt. Mint ahogy frakkja sem vagy valami igazi nagy szenvedélye. Élete betegesen sápadt volt, semmiféle örömöket nem tartogatott számára. Meg ez a Misa pingvin is, ez is valahogy olyan szomorú volt, mintha ő is csak ezt a sápadt, színtelen, érzelmek nélküli életet élné, amelyből hiányzik a lélek boldog csobogása meg az igazi örömök."

Andrej Kurkov: A halál és a pingvin
Ez egy olyan regény, ami egyszerre fura és nem fura. Mindjárt megmagyarázom, hátha akkor én is tisztábban látok.
Azt hittem, egy fekete humorral meghintett, kalandos-vicces történetet fogok olvasni egy pingvinnel. Ebből csak a pingvin volt meg  - nem értem, a borítóra miért nem királypingvint raktak, ha Misa ilyen fajta, de ez részletkérdés -, minden másban félrehordott az irányérzékem.
Nem az áll a középpontban, hogy Viktor, a főszereplő még eleven személyek nekrológját írja meg, akik aztán meg is halnak, hanem az őt körül fonó, áthatolhatatlan magánya (lásd idézet). Tipikusan sodródó ember, aki elhatározza, hogy saját kezébe veszi a sorsa irányítását és cselekedni fog, de mintha mély, iszapos vízben úszna - a mozdulataival csak felkavarja az üledéket és nem halad előre. Még akkor sem, amikor (ironikus módon) a munkája révén kapcsolatba kerül pár emberrel és akár normális életet is élhetne. Mintha üvegfal választaná el az embertársaitól.
A végére a valósággal is elveszti a kapcsolatát - én pedig a történet fonalát -, teljesen kicsúszik a lába alól a talaj, jön néhány hagymázas-látomásos jelenet, aztán a befejezés, ami nekem nagyon elüt a történet egészétől. Ennek ellenére ajánlom mindenkinek, az egészet belengi a közeli halál baljós jelenléte, jól meg lehet mártakodni a kelet-európai hangulatban, a teában és a piában pácolódni, miközben hallgatjuk Viktor ütemes kopogását az írógépen.

Eredeti cím: Smert' postoronnego
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2004
Fordította: Tompa Andrea
Ár: 1990 Ft (szerény személyem 330-ért vette)

100 történelmi tévhit

Mostanában rákaptam a nem fikciós művek olvasására, igaz, általában kell mellé valami könnyedebb, tehát szakaszosan olvasom őket, és, akárcsak a versek esetében, ezekről se tudok normálisan írni, sebaj.
Jé, végül sikerült annyit irkálnom róluk, hogy hellyel-közzel megérdemelnek egy-egy önálló postot is, váó.

Hahner Péter: 100 történelmi tévhit
Értékelés:4.78 akármi az 5-ből

"Az igazság néha kiábrándító - a legenda sokkal érdekesebb." - mondja a kötet szerzője, és milyen igaza van!
Nima tavaly karácsonyra ajándékozta ezt nekem, nagyon jó választás volt. :) Az a fajta könyv, amely pont megfelelő a románokhoz szokott agyamnak, hogy földhözragadtabb dolgokat is befogadjon, ill. megfelelő alapot teremtsen nekik. Olvasmányos, szórakoztató stílus jellemzi a kötetet, jó választás a történelem iránt érdeklődőknek. Szerintem Hahner jó érzékkel válogatta össze a szinte mindenki által ismert téves dolgokat - Néró császár parancsára gyújtották fel Rómát, Marie Antoinette "Egyenek kalácsot!" reagálása az éhező emberekre, stb. - és a kevésbé közismerteket - például a május elsejei ünneplés eredetét vagy a bolsevikok körüli félreértéseket -, így megfelelően elegyednek a harsányabb elemek az unalmasnak/érdektelennek tűnőkkel.
Nagyon tetszett, hogy a kötet híres uralkodókkal, nevezetes személyekkel is foglalkozik, hihetetlen, hogy hosszabb (vagy rövidebb) idő alatt micsoda rombolást végeznek a pletykák és a végtelen emberi hülyeség. Persze sok minden nézőpont kérdése, de Hahner történészként nemigen engedhetett az esetleges személyes elfogultságának. Vegyük például Erzsébetet, "a magyarok királynéját"; Sissi a mai napig elképesztően népszerű a magyarok iránti szeretete és szépsége révén [engem sose érdekelt, a magyar történelemmel együtt vagy külön se], a kötetben viszont egy hiú, önző asszonyról olvashatunk. Nézhetjük úgy az 50 centis derekát, hogy igen, ez az, egy nő, pláne egy császárné, vigyázzon a vonalaira és törődjön a külsejével. A másik szempont szerint meg: ki a pokolnak kell darázsderék tengernyi szenvedés árán, és tényleg olyan fontos ez?
Mária Terézia volt a kedvencem. Nagyon keveset tudok róla, a legkisebb lányáról szóló könyvek szerzői többnyire részben őt hibáztatják Mária Antónia sorsáért, szigorú asszonynak mutatják, aki nem sokat törődött szeretetéhes lányával és csak az érdekelte, hogy a birodalom érdekeinek megfelelően adja férjhez. Ezzel szemben itt megtudhatjuk, hogy a férjével imádták egymást, és halálakor egy cédulát találták az imakönyvében, amin ez állt: "29 év, 6 hónap, 6 nap, ami évben 29-et, hónapban 335-öt, hétben 1540-et, napban 10781-et, órában 358 744-et teszen ki."
A jó öreg Viktória királynőt is csíptem (biztos anyakomplexusom van); a koronázásakor kijelentette, hogy "Nagyon jó leszek!" (hát nem imádnivaló?) és majdnem lehidaltam, 68 évesen nekiállt hindi és urdu nyelven tanulni.

Összeségében egy érdekes, érthető könyvet olvashattam, majd szeretném a testvérét, az Újabb 100 történelmi tévhitet is elolvasni - de nem mostanában, egy időre ezzel jóllaktam. Azon viszont csodálkozom, hogy egyikben sem szerepel a Báthory Erzsébet-féle vérgrófnőség. Ezzel kapcsolatban majd Nagy László: A rossz hírű Báthoryak c. könyvét fogom lapozgatni, egyszer már belelestem és kedvemre valónak tűnt.

Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2010
Ár: 3290 Ft