Ugyan a képregényeket már megemlítettem a legutóbbi zárásban, de nem akartam, hogy a harmadik könyv egyedül díszelegjen a sorban.
Juan Diaz Canales - Juanjo Guarnido: Blacksad - Árnyak között
Persze, hogy kíváncsi voltam erre a képregényre, hiszen noir cicakrimi bármikor jöhet. Nem vagyok képregényrajongó, de a szép rajzokat, festményeket szeretem, ebben a kötetben pedig bőven van mit nézegetni - ami azért is jó, mert a történet nagyon egyszerű. Ennek ellenére nem vagyok csalódott, talán az alacsony elvárások miatt, talán a műfaj miatt - a képregényekben messze nem olyan magas az ingerküszöböm, mint a regények, novellák esetében.
(Kettőt lehet találni, ki volt az, aki gügyögve dörzsölgette a macska orrát a borítón.)
Mark Millar: Logan - Kíméletlen jövő
Marvel-rajongó aztán végképp nem vagyok. A legtöbb rajz nem tetszik, nem szeretem a világmegváltó, valójában csip-csup problémákat, a kinyírhatatlan, de örökké problémákkal küszködő, általában önbíráskodó szuperhősöket. A Kíméletlen jövőt a fenntartásaim ellenére azért olvastam el, mert elfelejtettem bedobni egy második könyvet az utazótáskába, a kedves pedig nagylelkűen felajánlotta a nehezen megkaparintott kincset (soha nem voltam egy óra leforgása alatt négy újságosnál).
A rendkívül szerteágazó, vargabetűk garmadájával bíró Marvel-univerzumot kevéssé ismerem, a szerzőket még annyira se. Vicomte elmesélte, hogy Mark Millar ki nem állhatja Hulkot, és Rozsomák az abszolút, tényleg halhatatlan szuperhős nála. A magyarázatot utólag kértem, ezért erősen kiguvadt a szemem, amikor egy vérgőzös tetű Bruce Bannerről olvashattam. Egy fúúúj-kategóriásról. Az események egy része is fúúúj, egy másik része hihetetlen. A cselekmény elég felemás; az elején felvázolt reménytelen, posztapokaliptikus világ tetszett, aztán az utána következő, filmekből ismert akciódús, bénán megoldott road-movie nem. És komolyan... dinók?
Sajnos nekem felejthető élmény volt, baromira örülök, hogy a filmkészítők nem erre a képregényre alapoztak.
Luis Sepúlveda: Az öreg, aki szerelmes regényeket olvasott
Egyfajta bátorságpróba volt számomra - évek óta kerülgettem ezt a kis könyvet, ami nagyon érdekelt, de nem bírom elviselni az állatkínzást, ezért tisztes távolságot tartottam Az öregtől.
Szerencsére az állatok bántásáról nincs részletes bemutatás, de ettől függetlenül sem igazán tetszett a könyv, abba a halmazba került, amit el lehet olvasni, de ha kimarad, nem veszítek sokat, vagy semmit se. Nem szeretem a fekete-fehér ellentéteket és a didaktikusságot. A fehér ember gonosz, minden gondolata a fosztogatás és a rombolás körül forog, az őslakos mindentudó, hipertoleráns bölcs, aki egy ujjal sem nyúl az anyatermészethez. Értem én, hogy elég nagy százalékban léteznek ilyen emberek, de ez túl sarkos vélemény. Van mit még mérhetetlen emberi butaság és előítélet, elnyomás, félelem a másik embertől, élethosszig tartó keserűség, és persze az öreg, aki szerelmes regényeket olvasott, lassan, szótagolva, egy magas padnál állva, mint egy középkori szerzetes reinkarnációja, a műfogsorát zsebkendőbe göngyölve, de őt se igazán kedveltem, valami hiányzott, hogy átbillenjen a mérleg nyelve a "tetszett"-serpenyő felé.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chilei. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chilei. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. április 19., szerda
2013. október 4., péntek
A törött tükrök városa
"Clara a családi ház falai között serdült fel a gyermekkorból, a bámulatos históriák és a csendes nyugalom világában, ahol nem óra és naptár mérte az időt, ahol a tárgyak saját életet éltek, ahol az eltávozottak együtt ültek az asztalnál az élőkkel, és társalogtak velük, múlt és jövő szerves egységbe olvadt, de a jelen valósága úgy hatott, mint törött tükrök kaleidoszkópja, amelyben bármi megtörténhet."
Értékelés: 4.8 naplójegyzet az 5.ből
Kedvenc karakter: Clara
"Vérrel, könnyel, szerelemmel írt történet", amely vég nélkül szövődik.
Ez a könyv is azok közé tartozik, amiket valósággal magamba szippantok. Nem írok jegyzetet, nem gondolkodom, csak iszom a szavakat. Ez nem mindig jó, előfordul, hogy megfekszi a... nem, nem a gyomrom, inkább a képzelőerőm vagy a lelkem, de ez meg olyan hülyén hangzik. Mindegy, szóval túlolvasom magam, a szöveg lecsiszol rólam minden élet és sarkot. Kicsit elvesz az élvezetből, mint amikor egy nagyon finom sütit túl gyorsan habzsolsz be.
Ezt csak azért írtam le, mert ha az elkövetkező időkben ránézek a könyvre, ez lesz az első érzés, ami eszembe jut. De a második az, hogy mennyire elringatott a nőies mágikussága. Ha végig ilyen marad a stílusa, akkor bátran kinevezném a női Száz év magánynak - utálok ilyen megnevezésekkel és címkézésekkel minősíteni könyveket, de az érzés miatt annyira adta magát a hasonlóság -, viszont a későbbiekben előtérbe helyezkedő történelmi események alaposan átértékelték a kibontakozó véleményem. A Trueba családon keresztül szemtanúi lehetünk, hogyan érik el Chile országát a bolsevik eszmék, hogyan alakul ki a fasiszta diktatúra, amely terrort, éhezést, nyomort és tengernyi fájdalmat szül. Ha nem lenne olyan borzalmas, viccesnek találnám, milyen ciklikus az emberiség története és kontinenstől függetlenül milyen hasonló események, változások történnek.
"Nem értette, miért van polgárháború, nem jött rá, hogy a háború a katonák művészete, hosszas gyakorlatozásuk betetőzése, mesterségük fénypontja. Békében nem tündökölhettek."
Annyira ismerősök ezek a gondolatok, hogy az ember szája íze megkeseredik, legalábbis az enyém, pedig ezt a korszakot csak könyvekből és más forrásokból ismerem.
Visszatérek inkább a számomra kedvesebb részekre, annak imádtam a hangulatát, az aprólékosan megrajzolt szereplőit, főleg Clarát, a földi gondoktól elrugaszkodott, asztaltáncoltató, naplóíró Clarát, aki előre látta a jövő eseményeit. Annak ellenére, hogy ez egy erősen női, vagy inkább asszonyi karakterű regény, Esteban Trueba, a családfő talán a legfontosabb szereplő, egy pszichológus napokig tudná elemezgetni a viselkedését. Rettenetes düh emészti, amit részben a bűntudat, részben saját maga táplál (ez is elég ismerős volt), amely óriási pusztítást végez és kis híján elemészti. A magam részéről habozás nélkül nyakon csaptam volna, mert nem bírom az agresszív állatokat, és a hátán töröm el a nyavalyás ezüstbotját.
Mint látható, a könyvfalásnak megvan az a másik kellemetlen hatása, hogy nem nagyon tudok értelmes postot írni az adott regényről.
Néhány érdekesség:
- az írónő másodfokú unokahúga a katonai junta alatt meggyilkolt Salvador Allende elnöknek;
- a Kísértetház egy, a nagyapjának írott levélből nőtte ki magát regénnyé;
- a történetben Költőként emlegetett szereplő Pablo Neruda, az Elnök pedig a fentebb említett Allende. Kíváncsi vagyok, vajon miért nem nevezte nevén őket.
Eredeti cím: La casa de los espíritus
Kiadó: Európa [saját példány, a randa borítóját én be nem teszem nagy képként]
Kiadás éve: 2005
Fordította: Egry Katalin
Ár: féláron vettem a Szépséghibás Szandiban
Mint látható, a könyvfalásnak megvan az a másik kellemetlen hatása, hogy nem nagyon tudok értelmes postot írni az adott regényről.
Néhány érdekesség:
- az írónő másodfokú unokahúga a katonai junta alatt meggyilkolt Salvador Allende elnöknek;
- a Kísértetház egy, a nagyapjának írott levélből nőtte ki magát regénnyé;
- a történetben Költőként emlegetett szereplő Pablo Neruda, az Elnök pedig a fentebb említett Allende. Kíváncsi vagyok, vajon miért nem nevezte nevén őket.
Eredeti cím: La casa de los espíritus
Kiadó: Európa [saját példány, a randa borítóját én be nem teszem nagy képként]
Kiadás éve: 2005
Fordította: Egry Katalin
Ár: féláron vettem a Szépséghibás Szandiban
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





