"»Nem tehetünk arról, hogy kit szeretünk.«"

"Kórházban kezelnek, és az ön kis kötete jobban felvidított, mint a nővérkék. És sokkal-sokkal jobban, mint az a nővérke, akinek az ajakszőrzete vetekszik Phil nagybácsikám bajuszával. Pedig ez a hölgy is jobban megérintett engem, mint az utóbbi években bárki, csak sokkal kevésbé élvezetes módon. Többnyire azzal nyaggatom a doktorokat, hogy hagyjanak felkelni és járkálni, hogy folytathassam csínytevéseimet. Alig egy héttel ezelőtt kékre festettem a dékán lovát, és ugyanezt reméltem elkövetni a terrierjével is. De most, hogy az Ön könyvét tartom a kezemben, hajlandó vagyok ágyban maradni, feltéve, ha továbbra is hoznak narancszselét."

Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről

A megjelenése óta kíváncsi voltam erre a könyvre, tulajdonképpen csak a megfelelő pillanatra vártam - egy olyan nehezebb olvasmányra, ami után megkönnyebbülés lesz belebújni ebbe a kis levélregénybe. A Csend, bár magához képest nem olyan fajsúlyos, tökéletesen indokolttá tette a Skye elolvasását.

Annyira élveztem a regény elejét, hogy semmi kedvem nem volt letenni és kimenni a szakadó esőbe. Szeretem a levélregények lendületességét, a bensőséges hangvételt, és Davey, a fiatal amerikai a költőnő Elspeth Dunnhoz szóló levele pont ilyen, ahogy a fenti idézet mutatja. Érdekes, hogy egy levelezés - akár kézzel írt, akár virtuális - mennyire közel hoz egymástól homlokegyenest különböző embereket, milyen sokat számít, hogy nem alkothatunk képet és egyúttal rögtönzött előítéletet a másik ember külseje alapján. Davidben és Elspeth-ben látszólag semmi közös vonás nincs, mégis évekig tartó, hosszas párbeszéd indul meg közöttük, amelyből - gondolom, nem nehéz kitalálni - szerelem lesz.
Tudom, hogy már megint gonosz vagyok (hallod-e, kedves nővérem?), de nekem itt megbicsaklott az érdeklődésem. Olyan sztenderd elvárás, hogy ha egy férfi és egy nő elkezd levelezni, egymásba szeretnek, hogy talán egyenesen szentségtörésnek számítana bármi másra kifuttatni a történetet (mondjuk, eljutnak a találkozásig, és szimplán rájönnek, hogy csupán beszélgetni tudnak, együtt élni viszont nem?). Nem arról van szó, hogy ennél a fordulatnál stílusváltás történt, csak engem jobban érdekelt ennek a két embernek az élete, a töprengéseik, mint a szerelmi vívódás - ez utóbbi szerintem túlkomplikált és a magyarázat kicsit erőltetett.
Nagyon megkedveltem Elspeth-et - valamiért imádom ezt a nevet -, az életritmusát, a felfogását. Szeret a vad, nyersen szép skót szigeten, Skye-on élni, az ütött-kopott házuk zsúptetejére kiülni ceruzával, jegyzetfüzettel, és nézni a napfelkeltét vagy az éjszakai csillagokat. Hiába van férje és családja, figyelő, befelé forduló életet él, és ez az elsőre szegényes környezet inspirálja érzékeny verseit.
Aztán jön Davey, aki "botrányos kockás zakót" hord, tehenet lovagol meg és esőcsatornán kúszik fel egy zsák mókussal (aztán leesik és eltöri a lábát), és amerikai stílusával, fiatal könnyedségével egy új világot tár fel Elspeth előtt a leveleiben. Davey-ben az a vonzó, hogy képes megvallani a félelmeit, nemcsak a csirkefogó hősködése kerül terítékre. Bevallja ennek a néhány évvel idősebb, valójában fényévekkel érettebb nőnek, hogy nem akarja folytatni apja orvosi praxisát és képtelen legyőzni magában az ő tekintélyét.
Ahogy telik az idő és váltják egymást a levelet, egyre közelebb kerül egymáshoz a két ember, azokat a titkokat is megosztják egymással, amiket soha senkinek nem árultak el.
Most jut eszembe: habár nem voltam odáig a szerelmi szálért, az tetszett benne, hogy a köztük lévő alapvető különbségek, a környezet, a habitus, konfliktusokat okoz. Nem, ennyire gonosz nem vagyok, az életszerűsége miatt fogott meg. Mert egy távolságban született szerelemnek ezek a buktatói és sajnos könnyű elbotlani bennük.

Elringató, kedves könyv, a várakozásaimnak tökéletesen megfelelt.

Eredeti cím: Letters from Skye
Kiadó: Cor Leonis
Kiadás éve: 2014
Fordította: Bozai Ágota
Ár: 2990 Ft
Az írónő honlapja

Óóóóóó!

(Thursday és a Fakutya):

"- Neked mi itt a dolgod?
- Én vagyok a könyvtáros - hangzott a büszke válasz.
- Te vigyázol ezekre a könyvekre?
- Úgy van. Kérdezz,  amit csak akarsz.
- A Jane Eyre - mondtam. Csak arra voltam kíváncsi, hol van a könyv, de Fakutya válasza rádöbbentett, hogy az itteni könyvtárosok merőben különböznek az otthoniaktól.
- Rangsorban a 728. legnépszerűbb szépirodalmi alkotás - darálta papagájstílusban. - Kiolvasások száma a mai napig: 82 581 430. Folyamatban lévő olvasások száma: 829 321 - közülük 1421-en e pillanatban is bújják a művet. Ez tekintélyes szám; valószínűleg annak köszönhető, hogy a közelmúltban szerepelt a regény a hírekben.
- És melyik a legolvasottabb könyv?
- Máig, vagy a kezdetektől az idők végezetéig?
- Az idők végezetéig.
A kutya elgondolkodott.
- A szépirodalmi művek közül a valaha volt legolvasottabb a Ne bántsátok a feketerigót! Nemcsak azért, mert iszonyú jó olvasmány számunkra, hanem mert a gerinces szuperklasszikusok közül ez az egyetlen regény, ami igazán jól volt lefordítható ízeltlábúnyelvre. Márpedig aki nem tudja megvetni a lábát a rákpiacon, az egymilliárd év múlva bezúzathatja a példányait. A regény címe ízeltlábúul tlkűltlűlkűxlkilkőxlkő, ami szó szerint visszafordítva annyit tesz: A vitorláshal múltbéli nemléte. Atticus Finch egy Tklűkő nevű homár és egy Klikőflik nevezetű tőrfarkú rákot véd."

Jasper Fforde: Egy regény rabjai
Értékelés: 5* lokálisan magas koincidenciaszintű izolált entropikusmező-csökkenés az 5-ből
Kedvenc karakter(ek): minden és mindenki, szőrüstül-bőrüstül

Régen voltam annyira elragadtatott egy könyv olvasása közben és után, hogy egy indulatszó alkossa a bejegyzés címét, de ez akkor, amikor olvastam, nagyon, nagyon jó élmény volt, bár gyanítom, hogy számomra bármikor az lenne. Megpróbálom kicsit értelmesebben kifejteni, mire gondolok.
Anno, amikor megjelent a Thursday Next-sorozat első kötete, A Jane Eyre eset, azonnal rajongóvá váltam és fájt, hogy a Láva nem folytatja a kiadását. Szerencsére a Cor Leonis nemcsak Moningot mentette meg a magyar olvasók számára, hanem Thursdayt is, ezért örök időkig forró hálával gondolok rájuk.
(Csak tartsák meg a jó szokásukat.)

Átkozottul nem emlékeztem, mi történt az első részben, alig mertem belefogni az Egy regény rabjaiba (és ez a cím... zseniális!) és az első oldalakon iszonyúan görcsöltem, de aztán magával ragadott Fforde lázálmos, tobzódó, irodalomőrült meséje.
A fene tudja (ill. a Fakutya biztosan tudná) mi számít itt spoilernek, úgyhogy csak néhány cselekményi gyöngyszemet felsorolok: van Leviatán Léghajótársaság, brutális sajtadó (a lelkem mélyéig megborzongtam és féltő érzelem támadt bennem a zöld és piros pestós sajt iránt, ami egyébként se olcsó), a Szép remények Miss Havisham-e Porschéval száguldozik és vérre menő könyvkiárusításon veszt rész Thursday-jel, aki együtt liftezik a Szívkirálynővel, Marianne Dashwood (Értelem és érzelem) elemet kér tőle - nagyobbik méretű, AA-s, tíz darab -, beugrik A hollóba, azonosít egy eddig ismeretlen Shakespeare-kéziratot, ja, és a világot is megmenti, ami ebordító klisé, de Fforde ezt is úgy tálalja és úgy oldja meg, hogy eszem minden szavát, mint a macskák a mai ebédemet.
Istenem, azok a névviccek... Lord Pottsock! Virsh Lee! Textus Központ! Libris ügynök! Thursday apját, a rebellis időőrt vekkerzsokénak nevezik, hát nem bámulatos Tóth Tamás Boldizsár? Oké, mindenki tudja a Harry Potter óta, de Amadea most ömlengésórát tart.

Elképesztő kavalkád (és kavalcsap, á, bocsánat) ez a regény. Színpompás ízorgia az irodalom rajongóinak, ahol lábjegyzetekben beszélgetnek a szereplők, az irodalmi utalások, szójátékok csak úgy röpködnek. És Pickwickről kiderül, hogy lány!


Ui.: Egyébként majdnem elfelejtettem leszállni a vonatról miatta, és kis híján beleolvastam magam a könyvbe... sőt, szóba kerül egy 25 év körüli, piros cipős nő, akinek A.H. a monogramja. Azt hiszem, kicsit megmakkantam az olvasásától.

Eredeti cím: Lost in a Good Book
Sorozat: Thursday Next 2.
Kiadó: Cor Leonis
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
Ár: 2990 Ft
Az író honlapja

Illúziók árnyai

"Akkor ezt meg is beszéltük - csiripeltem vidáman. - Mindenki marad. Isten hozott titeket a Chester's Hiltonban! Szerezzünk ágyat.
 Barrons úgy nézett rám, mintha elment volna az eszem.
 - Aztán menjünk, és keressünk valamit, amit megölhetünk - tettem hozzá."

"Mit tennék V'lane, kinyírandó Unseelie-k és Barrons nélkül?"

Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel / Új nap virrad
Értékelés: 4.9 almás pite az 5-ből
Kedvenc karakter: K'Vruck:D

Egy postban fogok elmélázni a két kötetről, mert majdnem zsinórban olvastam őket és gyakorlatilag ugyanazt tudnám leírni róluk, meg persze egy, összefüggő hullámvasutat alkotnak a fejemben.

Elárulok valamit. Egy finnyás sznob vagyok.
.
.
.
Ha túl soknak érzékelem egy adott könyv vagy sorozat körüli hype-ot, a lelkesedésem oroszlánrésze elszáll. Így jártam a Harry Potterrel (az első rész még a "rajzos" borítóval van meg nekem - bocsánat a kis képért, de nincs türelmem áttúrni a netet), a Tűz és Jég Dalával (nem Trónok harca, az az első rész címe) az Alkonyattal, de még Az éhezők viadalával is, amely akkor kezdett igazán taszítani, amikor elkészítették a filmet (mert ezt is meg kellett filmesíteni, miért is ne, a fantázia menjen a pokolba, csak oda szóló jeggyel), és jöttek a fecsegőposzátás kitűzők, nyakláncok, tornacipők, a rengeteg Peetás kép meg a többi kacat. Ezeket a sorozatokat az utóbbi kivételével a rögtön vagy néhány hónappal a megjelenés után olvastam, vagyis nekem akkor zajlott le a rajongás és/vagy az újdonság időszaka. Tudom, hogy ez baromi ellenszenvesen hangzik, nem másokat akarok ócsárolni és a saját fensőbbségemet hangoztatni, csak annyi a lényege ennek a szájtépésnek, hogy a korábbi élmény miatt lelohad az érdeklődésem, és a második hullám rajongása kicsit elveszi a kedvem a folytatástól.
Ugyanez történt a Feverrel. A harmadik rész után, miután az akkori kiadó közölte, hogy nem folytatja a sorozatot, én is nagyon csalódott voltam, aztán majd' szétvetett az öröm, amikor a CorLeonis átvette a Kellytől a jogokat, előjegyeztem A rossz hold kelt fel-t, aztán... semmi. Könyvhétre jelent meg, azaz júniusban, és húsz napja sötétítettem be az utolsó pöcköt a molyos olvasásban. Ráadásul a Tündérkrónikák annyira nem is ismert, mint például a Twilight (jaaajjj, csak azt a hisztériát ne).
Magyarán: nemcsak sznob vagyok, hanem bolond is, de ezt már tudtuk.

De írjak már valamit erről a nyomorult két kötetről is, nem mintha sok újdonságot tudnék közölni, nem ez lesz a legentropikusabb bejegyzésem.
Sokaknál azon bukott meg Moning műve, hogy irritálta őket a főszereplő plázacica - Mac tényleg ilyen, de nekem totál szőkén és talpig rózsaszínben is szimpatikus volt, mert a gondolatainak egy része nem vallott egy üresfejű picsára, és biztosra lehetett venni, hogy az írónő öt kötet alatt csak alakít rajta valamit, és aki összehasonlítja Mac 1.0-át és Mac 5.0-át, buzgón bólogat, azaz a főszereplő jellemfejlődése a sorozat egyik legnagyobb erénye, legalábbis nekem. Persze nem kell nagy mélységeket várni, ez egy szórakoztató sorozat, de jelen esetben nem ez a lényeg. Mac mindig új felfedezéseket tesz, önmagával és a világgal kapcsolatban is, folyamatosan változik, próbál a sok esetben sokkoló újdonságokkal lépést tartani és feldolgozni őket.

"Az élet olyan bonyolult. Vajon Alina rossz volt, mert Darrocöt szerette? Darroc gonosz volt, mert vissza akarta szerezni, amit elvettek tőle? Nem ugyanezek az okok vezették az Unseelie királyt és a szeretőjét? Nem ugyanezek motiválják az embereket nap mint nap?
... Bármerre néztem, csak a szürke különböző árnyalatait láttam. A fekete és a fehér csupán nemes eszme a fejünkben, elvárások, amelyek alapján megpróbáljuk megítélni a dolgokat és hozzájuk viszonyítva megtalálni a helyünket a világban. A jó és a gonosz a legtisztább formájában éppoly felfoghatatlan és örökre megfoghatatlan, mint bármelyik tündérillúzió. Csak törekedhetünk rájuk, vágyakozhatunk, és remélhetjük, hogy nem tévedünk el annyira az árnyak között, hogy többé már nem látjuk meg a fényt."

A másik nagy erőssége: az izgalom. Úgy emlékszem, a könyvek vége mindig falhoz csapkodósra sikeredett (azaz késztetést éreztél, hogy a falhoz csapd a könyvet vagy a saját fejedet, "Miért nincs itt a következő rész?"-t sikítva), na, ez az ötödik részre annyira felfokozódik, hogy a szemeim már kocsányon lógtak hajnal négykor, de akkor is befejeztem. Így is rosszul aludtam, de ha nem tudom meg alvás előtt, hogy ki a... tudjátokki (nem, nem Voldemort, bár szerintem Moning ezt is képes lenne beadni nekem:P), megbolondulok.
És a vége előtt kb. negyven oldallal...
... elment az áram! Az egész házban! No tévé, udvari világítás (nem az Árnyak ellen), de tettem volna én az egészre, ha az éjjeli lámpám túléli az attakot.
[Közjáték vége.]
És ez megy majdnem az utolsó oldalig. Huhh, ez kemény volt. Nem hittem volna, hogy Moning ennyi mindent el tud intézni, mert a RHKF (rövidítés Mac után szabadon) végén még nagyon sok kérdés megválaszolatlan maradt, de néhány apróságtól eltekintve szépen elvarrt minden szálat. Az apróságok pedig arra engedtek következtetni, hogy lesz nekünk még lázunk, és tényleg, asszem, három rész is, meg itt van Dani (akit egyébként nem bírok, alig várom, hogy kicsit felnőjön) saját regénye, egyelőre csak angolul.
Hoppá, kimaradt a kedvenc elemem, a stílus, szerencsére továbbra is csajosan vagány, bár a hangulata az ÁÉV (Álom és valóság, második rész) olvasása közben kapott el a legjobban, ezért lett ez kinevezve kedvencnek.

"Akkor ezt meg is beszéltük - csiripeltem vidáman. - Mindenki marad. Isten hozott titeket a Chester's Hiltonban! Szerezzünk ágyat.
 Barrons úgy nézett rám, mintha elment volna az eszem.
 - Aztán menjünk, és keressünk valamit, amit megölhetünk - tettem hozzá."

És most jöjjenek a negatív dolgok - aki eddig nem köpködött rám, most majd fog -, szerencsére nincsen sok belőlük.
1. Barrons. (Szükségtelen felhördülni, hallom ám.) Meg szinte az összes pasi, mert itt minden fickó szexis és jól néz ki, még Jayne felügyelőnek és van valami kisugárzása, ez tipikusan pararománc elem [pat, ha ezt olvasod: úgy látszik, a harmadik rész óta változtam valamennyit...], és én ezt a műfajt nem bírom már elviselni, ezért nem olvasom újra az Anita Blake sorozatot sem, maradjon meg inkább szép emléknek (úristen, mik vannak abban is:D). Jericho Zigor Barrons és kis pajtásai pontosan olyanok, mint Ward kutyaütői, arra emlékeztet ez, mint mikor a kisfiúk azt játsszák, hogy ők egy menő, titkos társaságot alkotnak. Emellett arrogáns, beképzelt majmok, ráadásul szocio-és pszichopaták is, állatok, egyszerűen nem értem, mit esznek ezen a típuson a nők. Igen, sznob idióta vagyok, de a "kiszáradt kóró" jelzőt elutasítom. Ezt a témát egy másik postban akarom kifejteni, röviden annyit mondok itt, hogy nagyon remélem, a valóságban ezt a típust minden épeszű nő szép, kövér ívben elkerüli.
2. A szexuális feszültség felfokozódik és a RHKF elejét untam. Nem, szexuálisan frusztrált sem vagyok.
3. A banális dolgok. Fagyi (hogy nem lehet szeretni a fagyit?!), almás pite, és a vége. Én nem ezt a befejezést szeretem. Fagyiimádó, ünneprontó pesszimista vagyok, igen.
4. Az ÚNV-ban volt néhány dolog, amit nem értettem, tényleg "tündé"-nek nevezik néhányszor a tündéreket, vagy ez a magyar kiadás gikszere? Ha nem, akkor miért volt szükség a különbségtételre?
Barrons könyvesboltja nemcsak az emeletek számát változtatja, hanem a nevét is:
Barrons Könyv és Apróságok.
Barrons Könyvek és Apróságok.
Barrons Könyvesbolt és Apróságok.

Kicsit megtapostam ebben a postban a Fevert, de továbbra is szeretem, a stílusát, a pörgősségét, a sötét, dublini hangulatot, csak a sznob pesszimizmusom belerondított az összképbe, de igyekszem visszahozni azt az érzést, amikor ez a sorozat még az "enyém" volt, hogy újra szerethessem annyira, mint az első három rész olvasásakor.

Ui.: azt elfelejtettem mondani, hogy nem akartam én megvenni az ÚNV-t, csak jövőre, de beleolvastam a könyvesboltban, megláttam azt a bizonyos mondatot, és mint egy hülye zombi, mentem a kasszához.
Ui2.: a kedvenc fan trailerem.

Eredeti cím: Dreamfever / Shadowfever
Sorozat: Fever 4.-5. rész
Kiadó: CorLeonis
Kiadás éve: 2012
Fordította: Laskay Ildikó
Ár: 3000 Ft / 3500 Ft
Az írónő honlapja