"»Nem tehetünk arról, hogy kit szeretünk.«"

"Kórházban kezelnek, és az ön kis kötete jobban felvidított, mint a nővérkék. És sokkal-sokkal jobban, mint az a nővérke, akinek az ajakszőrzete vetekszik Phil nagybácsikám bajuszával. Pedig ez a hölgy is jobban megérintett engem, mint az utóbbi években bárki, csak sokkal kevésbé élvezetes módon. Többnyire azzal nyaggatom a doktorokat, hogy hagyjanak felkelni és járkálni, hogy folytathassam csínytevéseimet. Alig egy héttel ezelőtt kékre festettem a dékán lovát, és ugyanezt reméltem elkövetni a terrierjével is. De most, hogy az Ön könyvét tartom a kezemben, hajlandó vagyok ágyban maradni, feltéve, ha továbbra is hoznak narancszselét."

Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről

A megjelenése óta kíváncsi voltam erre a könyvre, tulajdonképpen csak a megfelelő pillanatra vártam - egy olyan nehezebb olvasmányra, ami után megkönnyebbülés lesz belebújni ebbe a kis levélregénybe. A Csend, bár magához képest nem olyan fajsúlyos, tökéletesen indokolttá tette a Skye elolvasását.

Annyira élveztem a regény elejét, hogy semmi kedvem nem volt letenni és kimenni a szakadó esőbe. Szeretem a levélregények lendületességét, a bensőséges hangvételt, és Davey, a fiatal amerikai a költőnő Elspeth Dunnhoz szóló levele pont ilyen, ahogy a fenti idézet mutatja. Érdekes, hogy egy levelezés - akár kézzel írt, akár virtuális - mennyire közel hoz egymástól homlokegyenest különböző embereket, milyen sokat számít, hogy nem alkothatunk képet és egyúttal rögtönzött előítéletet a másik ember külseje alapján. Davidben és Elspeth-ben látszólag semmi közös vonás nincs, mégis évekig tartó, hosszas párbeszéd indul meg közöttük, amelyből - gondolom, nem nehéz kitalálni - szerelem lesz.
Tudom, hogy már megint gonosz vagyok (hallod-e, kedves nővérem?), de nekem itt megbicsaklott az érdeklődésem. Olyan sztenderd elvárás, hogy ha egy férfi és egy nő elkezd levelezni, egymásba szeretnek, hogy talán egyenesen szentségtörésnek számítana bármi másra kifuttatni a történetet (mondjuk, eljutnak a találkozásig, és szimplán rájönnek, hogy csupán beszélgetni tudnak, együtt élni viszont nem?). Nem arról van szó, hogy ennél a fordulatnál stílusváltás történt, csak engem jobban érdekelt ennek a két embernek az élete, a töprengéseik, mint a szerelmi vívódás - ez utóbbi szerintem túlkomplikált és a magyarázat kicsit erőltetett.
Nagyon megkedveltem Elspeth-et - valamiért imádom ezt a nevet -, az életritmusát, a felfogását. Szeret a vad, nyersen szép skót szigeten, Skye-on élni, az ütött-kopott házuk zsúptetejére kiülni ceruzával, jegyzetfüzettel, és nézni a napfelkeltét vagy az éjszakai csillagokat. Hiába van férje és családja, figyelő, befelé forduló életet él, és ez az elsőre szegényes környezet inspirálja érzékeny verseit.
Aztán jön Davey, aki "botrányos kockás zakót" hord, tehenet lovagol meg és esőcsatornán kúszik fel egy zsák mókussal (aztán leesik és eltöri a lábát), és amerikai stílusával, fiatal könnyedségével egy új világot tár fel Elspeth előtt a leveleiben. Davey-ben az a vonzó, hogy képes megvallani a félelmeit, nemcsak a csirkefogó hősködése kerül terítékre. Bevallja ennek a néhány évvel idősebb, valójában fényévekkel érettebb nőnek, hogy nem akarja folytatni apja orvosi praxisát és képtelen legyőzni magában az ő tekintélyét.
Ahogy telik az idő és váltják egymást a levelet, egyre közelebb kerül egymáshoz a két ember, azokat a titkokat is megosztják egymással, amiket soha senkinek nem árultak el.
Most jut eszembe: habár nem voltam odáig a szerelmi szálért, az tetszett benne, hogy a köztük lévő alapvető különbségek, a környezet, a habitus, konfliktusokat okoz. Nem, ennyire gonosz nem vagyok, az életszerűsége miatt fogott meg. Mert egy távolságban született szerelemnek ezek a buktatói és sajnos könnyű elbotlani bennük.

Elringató, kedves könyv, a várakozásaimnak tökéletesen megfelelt.

Eredeti cím: Letters from Skye
Kiadó: Cor Leonis
Kiadás éve: 2014
Fordította: Bozai Ágota
Ár: 2990 Ft
Az írónő honlapja