Ennél a könyvnél ez kifejezetten szívás, mert nehéz róla csacsogni. Nokedlivel elég régóta vadászunk rá a könyvtárban, mert mindig kinn volt valakinél, de legutóbb sikeresen lecsaptunk rá. Bevallottan azért olvastam el ezt a könyvet, mert igazolni akartam néhány kisebb-nagyobb hülyeségemet, azaz bizonyos tulajdonságaimat kéretik nem debilnek minősíteni vagy a kiirtásukkal próbálkozni. Nem mondom, hogy az önértékelésem teljesen helyre billent, de bizonyos dolgokban megnyugtatott - például abban, hogy kb. hat ember az, akire egyszerre tudok figyelni, ennél nagyobb társaságban általában kussban maradok, főleg, ha ezek az emberek idegenek -, már csak ennyiért is megérte elolvasni.
Tetszett a könyvben, hogy kis történeteket ékel be a kísérletek és statisztikák közé, kellően olvasmányos és gördülékeny stílusban, ezért is haladtam vele viszonylag gyorsan, kevésbé éreztem azt, hogy szükségem van mellé egy regényre, mint más non-fictionöknél. Nagyon röhögtem a szerző utolsó oldalon lévő fotóján; szép, okos, intelligens nő, de a képről ordít, hogy introvertált - általában nem szeretjük, ha fotóznak minket. Igen, királyi többes, néha még nekem is jólesik az az érzés, hogy tartozom valahova és nem két csoport között állok.
Susan Cain nem kisebbrendűségi komplexustól vezérelve írta meg a könyvét, nem tutujgatja a magának való emberek érzékeny lelkivilágát és nem küldi el az extrovertáltakat a búsba. Szeretem az egyensúly gondolatát, ami itt megjelenik; mindkét típusnak megvannak az előnyei és a hátrányai, sőt, nem választja el élesen a két csoportot, azaz nincsenek vegytisztán intro-és extrovertált emberek. Ráadásul az introvertáltak kénytelenek egy extrovertált álarcot felépíteni, mert ezt a viselkedési stílust tartja eszményképnek az amerikai és az európai kultúra.
Abszolút laikus vagyok a témában, de nekem úgy tűnik, a szerző kellően alapos munkát végzett ahhoz, hogy érthetően, de tényekkel és szakmai háttérrel - szakértők véleményével, cikkekkel, kutatási eredményekkel - alátámasztva mutassa be a két személyiségtípus széles körre kiterjedő hatását, kezdve a fogalmakkal, és már itt "képlékenyebben" fogalmaz, nem úgy, mint a tankönyvek kőbe vésett, kizáró definíciói. Mondjuk inkább úgy, hogy bemutatja a saját kutatását a témában, miért tartjuk a lazaságot pozitív tulajdonságnak, a bőbeszédű embert okosabbnak a hallgatagnál és miért nem jó ötlet az egylégterű irodák kialakítása, és miért jó népszerű professzorként a WC-fülkében (feltámasztott lábbal!) elrejtőzni. Annyira röhögtem azon, mennyire elterjedt még mindig ez a mezei módszer, és valószínűleg az is marad.
Cain a biológiai és a kulturális háttérre is kitér, a hormonokra, öröklésre, tippeket ad, hogyan tegyünk könnyebbé bizonyos helyzeteket - itt kicsit kizáróvá vált, mert jogászok, pénzügyesek a főbb "szereplők", és, bár hasznosnak tűnnek az introvertáltaknak javasolt tárgyalási technikák, nem hiszem, hogy egy tanár vagy egy pénztáros kellően hasznosítani tudja őket. Marad a WC-fülke, hiába.
Szerencsére az utolsó fejezet, amely a gyerekneveléshez kapcsolódik, már általánosabb példákat hoz fel, bár azt nem tudom, nálunk mennyire elterjedt a csoportos foglalkozás. Intenzív élmény volt az olvasása, eszembe juttatott egy csomó megalázó élményt általános iskolás koromból és azt, mennyire nem tudott velem mit kezdeni anya.
Hm, ahhoz képest, hogy azt hittem, két sort nem bírok kinyögni a könyvről, egész hosszú lett a post. Örülök, hogy végre elolvashattam, szeretnék további hasonló tematikájú könyvekkel megismerkedni, remélhetőleg idén belefér legalább még egy.
Ui.: óriási piros pont jár a kiadónak és a közreműködőknek, hogy kb. két darab hiba van a könyvben. Hibátlan könyv nincs, ez tudott.
Kiadó: Háttért
Kiadás éve: 2013
Fordította: Ehmann Bea
Ár: 3490 Ft
Óóó, de borzasztóan kíváncsi vagyok rá, most már még jobban, mint eddig :) Remélem, találok benne valami túlélési tanácsot :P
VálaszTörlés"Marad a WC-fülke":D
VálaszTörlésÉn egy-két részt (pl. a gyereknevelőst is) kihagytam, de így is annyira örülök, hogy elolvastam a könyvet, mert önigazolásnak szuper, ahogy ezt te is írtad. Azért most eszembe jut, amit Csartakéknál műveltünk a kis játékokkal :D
Mi lett volna, ha még jegyzetelsz is? Klassz bejegyzés lett :)
VálaszTörlésA könyvre meg továbbra is kíváncsi vagyok, naná :)
Gyakorlatilag újra kellett fordítani a könyvet, borzalmas munka volt. De akkor valami élvezhető kerekedett belőle. Ez jó.
VálaszTörlésSzerintem egyáltalán nem vagy egyedül. Nekem pl. 5 ember már tömeg. És engem is folyton meg akartak változtatni, de mára már rájöttem, hogy erre semmi szükség. :)
VálaszTörlésIlweran: mintha pici szkepticizmust hallanék ki a szavaidból.:) Sajnos az emberek nem toleránsak és továbbra is azokat fogják megfelelő munkatársnak tekinteni, akinek nagy az arca.
VálaszTörléskatacita: igen, annak tökéletes.:)
Hihi, az mekkora volt!:D De beszélgettünk is közben, meg előtte társasoztunk.
Nokedli: köszi.:)
Nyugi, majd viszem.:)
nyerw: uhh, nem hittem volna:( Részben ezért írtam közreműködőket, egy magyar nyelvű kiadvány nem csupán a fordító érdeme.
Teljesen rendben van, nagyon jól megcsináltad-csináltátok.
Bea: tudom, hogy nem csak én vagyok introvertált.:) Az jó, de sokan még felnőtt korukban is úgy állnak hozzá, hogy "nyissunk kicsit a világ felé", ami azt jelenti, hogy menjünk el egy több száz embert odavonzó koncertre.
Ismersz, én alapvetően extrovertált ember vagyok, mégis nagyon érdekel a könyv. És szerintem semmi baj azzal, ha valaki nem tud nagyobb társaságot kezelni, nem vagyunk egyformák.
VálaszTörlésJó bejegyzés lesz, most már nekem is le kell vadásznom ezt a könyvet. :)
Azért van néhány introvertált vonásod (pl. ha fáradt vagy, szeretsz otthon maradni és netezni és olvasni). De sztem személyiségtípustól függetlenül is lehet olvasni.
VálaszTörlésKöszi.:))
Szkepticizmus? Nálam? Ugyan már :)))
VálaszTörlésTuti elolvasom, aztán jó feltűnően elöl hagyom a célszemélyek asztalán, hátha veszik a lapot. Bár tartok tőle hogy nem :)