Tükörlabirintus

"Az ember nagyon könnyen azt képzelhette, hogy a nap, London napja csak most kezdődik igazán. Ahogy egy nő veti le sima, nappali vászonruháját, fehér kötényét, hogy kékbe öltözzön, gyöngyöket rakjon fel, úgy vetkőzött-öltözött a nap is; kendő le, tüll fel, estére készült, s ahogy egy nő örömmel sóhajt fel, ha szoknyáját földre engedheti, így vetette le magáról, boldogan, a nap is a port, forróságot, színeket. Az utcák forgalma ritkult; személykocsik surrantak-suhantak, felváltván a zötyögős-lármás teherautókat; és a sűrű lomb közül itt-ott erős fény villant elő. Visszahúzódom, mintha ezt mondta volna az alkonyat, és elsápadt, szökni készült a szállodák, lakótömbök és áruházak cirádás oromzatai-kiszögellései között-fölött; elsápadok, kezdte, eltűnök, de London hallani sem akart erről, bajonettjaival utánaszúrt, odaszögezte az éghez, így kényszerítette, hogy ott legyen, részt vegyen az éjszakai dáridón."

Virginia Woolf: Mrs. Dalloway

Majd ő elmegy, és megveszi a virágokat, mondta Mrs. Dalloway.

Ahányszor eszembe jutott ez a mondat az elmúlt hét során, annál szebbnek és tökéletesebbnek érzem, holott meglehetősen hétköznapi. Ismételjétek el magatokban háromszor, és ráéreztek a ritmusára. Olyan, mint egy varázsige. (Ugyanakkor szerfelett pimasz is; adott a világirodalom egyik legtotemizáltabb legjelentősebb regénye, és így kezdődik. Szinte a pofámba röhögött, de ennek is megvan a maga jelentősége.)
Mégis, a maga köznapiságában sikerült elérnie azt, amit John Scalzinak a saját bombasztikus, amerikai módján: fogott engem és odaragasztott az olvasóhelyemhez, a kanapé sarkához.
(Tudom, rettenetes szentségtörés egy pontban összehozni egymástól oly különböző regényeket, de annyira élvezem.)
Ez volt az első komolyabb mű, amit Woolftól olvastam - a strandon befalt Felvonások közöttet nem számolom bele, nem volt éppen alkalmas pillanat -, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy tudatosan készültem rá. Első nekifutásra nem jártam sikerrel, aztán rájöttem, hogy ha nem agyalok a jelentésen, a szerkezeten, az életrajzi vonatkozásokon meg ilyesmiken, akkor jól elvagyunk egymással, én és a regény.
Olyan érzés volt olvasni, mint felfeküdni a hullámokra. Gondolatok tengere ez a könyv, ami úgy indul, hogy egy előkelő társasági hölgy elmegy virágot venni az estélyéhez, ami a sokadik a sorban, nincs benne semmi különös. De a nap, amely alatt játszódik a történet, egyedülálló - ahogy mindegyik más is. Olyan nincs, hogy semmi nem történik.

"Nyugalom árasztotta el, elengedettség, elégedettség, ahogy tűje, a selyemszál könnyű kis megfeszülése, ellenállása ritmusára, összehúzta-gyűjtötte a ráncokat, lazán az övhöz erősítette. Így torlódnak meg a hullámok is egy nyári napon, átbuknak, elperegnek; újra felgyülemlenek, elperegnek; az egész világ mintha azt mondaná: »Ez minden« - egyre hatalmasabban, míg a napon fekvő testében a szív is átveszi tőle s azt mondja: »Ez minden.« Ne félj, mondja a szív. Ne félj, mondja a szív, terhét valamiféle tenger árjára bízza, mely együtt sóhajt, nyög valamennyi bánatért, megújul, újrakezd, összegyűjt, hullni hagy. És már csak a test fülel a tovazümmögő méh zajára; a hullámtörésre, a kutyaugatásra, a távoli-távoli kutyaugatásra."

Kicsit úgy éreztem, mintha Mrs. Dalloway kalapján egy mini kamera lenne elrejtve. Széles körképet kapunk az utcáról, az üzletekről, az emberekről, az adott nap "lelkiállapotáról". Az égen feltűnik egy repülő és ez jó pár embert összeköt, akinek belepillantunk a gondolataiba - bekezdésenként váltakozva, tagolás nélkül. Ekkor kezdődhet el az, hogy az olvasónak tyúkszem nő az agyára, de ha ellazítja az izmaimat, és elismeri, hogy az emberek gondolatai pont ilyen szeszélyesen kanyarognak, akkor nem lesz tyúkszem. A későbbiekben kicsit szűkül a látótér, de a megmaradt pár szereplő fejében is olyan járkálni, mint egy tükörlabirintusban. Woolf életszemléletének része, hogy egy ember nem lehet "ilyen" vagy "olyan", nem lehet egyetlen címkével elintézni, és ezt mutatja meg Clarissa alakjában, egyetlen negatív hősében - részben ő az a társasági hölgy, aki az írónő lehetett volna. És Ő Septimus is, a lelkileg megroppant háborús veterán, akit az átélt borzalmak tönkretettek.

Rettenetesen tartottam a fordítástól, de vagy Tandori-kompatibilis vagyok, vagy ez a munkája a jobbak közé tartozik. Mivel nem olvastam az eredeti művet, nem tudom pontosan megítélni a dolgot, de nem éreztem nyakatekertnek, kifacsarodottnak a mondatokat, és még a fonalat se veszítettem el (mivel világéletemben szerettem a hosszú mondatokat, ez annyira nem meglepő).

Szép, érzékeny könyv a Mrs. Dalloway, a formája brilliáns, de ha csak magát a történetet nézem, akkor is szuper. Tényleg érdemes egyhuzamban olvasni, és nem a metrón zötyögve, munkába menet. Nála nem lehet kapkodni, egyfajta töprengő, magába fordult hangulat szükséges (ill. nálam ez kellett), hogy elkapjuk a ritmusát.

Eredeti cím: Mrs. Dalloway
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2012
Fordította: Tandori Dezső
Ár: 3000 Ft