Akusztikus fogság és tartósított cápaszem - avagy hogyan éljünk örökké

"Hol van a jelen? Valószínűleg a rohadék Amerikában, leszámítva azt a részét, ahol Tucker lakik, vagy a rohadék Tokióban. Mindenesetre valahol máshol. És azok az emberek, akik nem a rohadék Amerikában vagy a rohadék Tokióban élnek, hogy bírják ezt: ez az állandó úszkálást a múlt időben?"

Nick Hornby: A Meztelen Juliet

/Kaotikus mese habbal/

Azt hiszem, legalább 80%-ban Hornby-kompatibilis vagyok, aminek, gondolom, a párom örül. [Annak én kevésbé, hogy nem osztozik velem az Ahoy! gofrija iránti olthatatlan rajongásomban, habár némileg vigasztalhat a tény, hogy azt állítja, az én gofrimat jobban szereti. Mik derülnek ki ennyi év után.]

A rádöbbenés, hogy a fiatalságuk elmúlt és nem jön vissza, ugyanolyan keserűen belemar az egykori rocksztárba és a kisvárosi kurátorba, amit különféle gyógye-mailekkel próbálnak csillapítani.

A könyvmolyszabályomat megszegve előtt láttam a filmet, mint hogy a könyvet olvastam volna, ezáltal nehéz (de nem mondhatni, hogy annyira rettenetes) volt Ethan Hawke arcát a saját elképzelésemmel helyettesíteni, még ha a filmbeli szétcsúszott hippi képét le is kellett cserélnem egy nyugdíjas könyvelőére. Ebben a könyvben a kelleténél többször kerülnek szóba a könyvelők és holmi adóleírások.

Azt hittem, a Pop, csajok, satöbbi élménye megismételhetetlen lesz. Nos, valóban az, de egyúttal nem azt jelenti, hogy a többi Hornby-könyv élvezhetetlen lenne, ez egynél már be is bizonyosodott.

Elmondom, minek a bemutatásában jó Hornby:

- kendőzetlenül, nagyon, nagyon őszintén és nagyon hitelesen ábrázolja az emberek elcseszettségét, vagy azt a csendes pánikban hullámzó állapotot, amikor az emberek azt hiszik, hogy elcseszték. Amikor azt kívánják, hogy csak egy pillanatra ne kelljen felnőttnek lenni, csak egy pillanatra kúszhassanak be az ágy alá és tehessenek úgy, mintha eltűnhetnének a saját életükből - aztán rájönnek, hogy az az időszak elmúlt, amikor még befértek az ágy alá.

((Ezért gyorsan akarnak pár gyereket csinálni, hátha ezáltal átmenthetnek valamit magukból az örökkévalóságba - ez se úgy működik, ahogy elképzelik. Tucker Crowe-nak csak az ötödik alkalommal jött be.))

- az ún férfiléleknek, ami akkora fejtörést okoz a nőknek. Te jó isten.:D Az ember lányában egyszerre keltenek szánalmat, együttérzést és mérhetetlen haragot, a nemhiszemelhogyilyenhülyevagybmeg-szintet. A nőjmárfel-szintet.

- az aranyosan ciki helyzeteknek. Amíg a filmet néztük, nem a meghatottságtól fúrtam az arcom a pasim vállába, hanem azért, mert az én arcom égett a szereplőké helyett. A könyv esetében se volt jobb a helyzet, főleg, amikor az ember rádöbben, hogy ő is csinál(t) ilyeneket - de olyat soha nem fogok, hogy frissen vásárolt, vadiúj könyveket gyömöszölök be a kukába. Mellesleg a regényben üdítő színfoltot képeznek a könyvek, míg a filmben éppen hogy felbukkan egy.

- mindeközben iszonyú vicces. Valahányszor eszembe jutott a "Tuckerlandben karácsony van" kezdetű mondat, kitört belőlem a röhögés. Sokat elárul a lelkivilágomról, hogy azt is viccesnek találtam, hogy Tucker legkisebb gyereke azon aggódik, hogy az apja holnap meghal és ezért nem szabad kocsiba ülnie és ezáltal kérdésessé válik az élelmiszer beszerzése.

Soha nem hittem volna, hogy egyszer Nick Hornby könyvei bekerülnek a kabátkönyv-kategóriába, de nagyon örülök, hogy így történt.

Eredeti cím: Juliet, Naked

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 2009

Fordította: M. Nagy Miklós

Ár: francnak van kedve utána nézni

A térkép szélén

"Már egyikőnk se fiatal, de ami épp most lezajlott, az megtörténhetett volna, amikor tizenhat vagy húsz- vagy huszonöt éves voltam. Fölserdültünk, és egyszer csak megdermedtünk: megrajzoltuk a térképet, és azóta meghagytuk a határokat pontosan úgy, ahogy akkor voltak. És hogy miért izgatja Barryt annyira, hogy Dick jár valakivel? Mert nem akarja, hogy mozi előtt rámosolyogjon egy kapafogú, anorákos pacák; mert izgul, hogy mi lesz az életével; mert magányos, és a magányos embernél nincsen keserűbb."

Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi

(Nagyrészt női szemszög-mese.)

Baromi őszinte ez a könyv. Nem tudom, milyen lehetett megírni, szerintem nehéz, nekem legalábbis az lenne egy ilyen szintű kitárulkozást (még ha csak fiktív is) papírra vetni és az emberek elé rakni, nesztek, csajok, mesélek nektek a férfilélekről. Ellentmondásos élmény volt olvasni; egyszerre váltott ki belőlem együttérzést és vörös ködös, fogcsikorgató dühöt; értem az elcseszettség-elkésettség érzését, a hogy-jutottam-észrevétlenül-idáig keserű tüzét, hogy mintha egy pillanat alatt lenullázódott volna az élete a jól-elvagyok-szintjéről a semmire, ugyanakkor nem hiszem el, hogy lehet valaki ekkora pöcs; attól semmi, semmi nem lesz jobb (és az önsajnálatnak is van egy határa), ha azokkal baszunk ki, akik számunkra érthetetlen módon szeretnék minket és tényleg segíteni akarnak. Attól se, ha melegítjük magunk körül azt az emlékpocsolyát, amikor még minden jó volt, és ragaszkodunk az illúziók és a képtelenül nagyra növesztett elvárások balga halmához. Azt hittem, hogy olyan lesz. Hát nem, nem lesz olyan. Az élet kurvára másmilyen, mint egy kamaszfantázia. És mind a kettő elmúlik, csak az előbbié sokkal fájdalmasabb, ha nem vigyázunk.

Ahogy egy röpke két órás beszélgetés során megvilágosodtam - na, jó, olvasás közben is -, pont erről szól ez a könyv. Olyan hamis képek, többszörösen torzító tükrök zavarták meg az elvárásainkat, hogy nagyon nehezen tudunk kommunikálni és még nehezebb elengedni a média, a popzene, a csillogó magazinok (tudattalan) hatását - és sok éve együtt élő pároknak is képes beszélgetésalapot szolgáltatni. Rob Flemingnek 36 évesen jön el az a pillanat, amikor úgy érzi, talán képes lesz túlélni a kisfiúkori ábrándok elengedését. 

A folyamatos "nőj már fel, bazmeg"- reakcióm ellenére az idei év eddigi legkellemesebb olvasmánya volt (mondtam, hogy ellentmondásos). Néha jólesik más kínlódásában tapicskolni és megkönnyebbülten, kéjesen sóhajtgatni, hogy legalább ilyen problémám nincs, vagy hogy legalább ezt nem basztam el / máshogy basztam el / igen, elbasztam, de tanultam belőle és nem kérek belőle soha többé. Olyan nyavalyám biztos nincs, hogy a női fehérneműk láttán egy világ omlott össze bennem. Nem hittem volna, hogy valaha leírom ezt a mondatot, de örülök, hogy több gyakorlati érzék szorult belém, mint Rob Flemingbe, és nem annyi idősen jövök rá, mint ő (jó nagy külső rásegítéssel), hogy attól, hogy valakinek nincs 1200 bakelitlemeze otthon, nem biztos, hogy egy megvetendő lény. Igen, minden empátiám és deviáns* vonásom ellenére nehezen tudom túltenni magam ezen a fickón. És éppen ezért olyan megragadó ez a könyv; nem szépít semmit, nincsenek aranyfénnyel keretezett, átformáló fordulatok, csak egy fickó élete, aki szeretne végre kiverekedni magának egy zugot az életben.

*deviáns vonás: nincs Hamupipőke vagy királylány-effektusom, nem érdekelnek a kocsik és a hideg ráz a "vigyél el valahova" intézményétől stb.

Eredeti cím: High Fidelity

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 2000

Fordította: M. Nagy Miklós

Eredeti ár: 1200 Ft