Fonák világ

"- A hepiend népszerű. Te nem nézel mozifilmeket?
 - Igen, de azok filmek - nyögte Darcy. - A könyvek fölöttük állnak!
- Nincs olyan üzletág, ami fölötte állna a pénznek."

Scott Westerfeld: Túlvilágok

Nem hiszem el, hogy Westerfeldnek megint kijön egy könyve, gondoltam magamban, miközben a könyv címére meredtem a monitoron. Valami dacos kényszert éreztem, hogy végigolvassam a Leviatán-sorozatot, és, mint aki kipipálhat egy teljesített feladatot, elégedetten csuktam be a Góliátot, hogy kész; befejeztem, megismerkedtem vele, mehetünk tovább. De a korai nyűgösséget hamar felváltotta az izgatott érdeklődés; azt hittem, valami izgi metatalálkozás fog történni író és teremtménye között, és ha YA-módra esetleg egymásba szeretnek, még azt se bántam volna. Meg hát kíváncsi voltam, hogy a Jane Austen-utalás kimerül-e egy poénban, vagy nagyobb jelentősége van.
Nem egészen arról szólt a történet, amire gondoltam, de ez a verzió is eléggé tetszett.
"Eléggé." Igen, mert az első tíz-húsz oldal után legszívesebben a pasimnak ajándékoztam volna a könyvet, és dühös voltam magamra, amiért harács hörcsög módjára megvettem, pedig már rég unom a YA-t. Valószínűleg a két könyv egy kötetben-ötlet mentett meg (engem és a könyvet is), felfrissítette és érdekessé tette a szimpla ifjúsági koncepciót; átlagos lánnyal történik valami, természetfeletti képesség, jóképű srác, nyűglődés, blabla, ismeritek a formulákat. De a másik történetnek hála nem húztam fel magam az állandó kellékként szolgáló fekete selyemingen, a nagy tinidrámán és a kiszámítható fordulatokon.
Van egy tizennyolc éves lány, Darcy. Igen, lány, ezen, sokakhoz hasonlóan, én is meglepődtem. Ugrott a nagy ötletem. Aztán kiderült, hogy mégsem, mert Darcy meleg, de akkor sem jön létre egy posztmodern sík, ahol találkozik a főszereplőjével és egymásba szeretnek. Ehelyett Darcy és Lizzie a saját valóságukban vívják meg a harcaikat; a fiatal, elsőkönyves írónak hirtelen a nyakába szakad a felnőtt élet, Lizzie pedig egy terrortámadás egyedüli túlélője lesz, ami a nyilvánvaló okokon túl azért is megváltoztatja az életét, mert képes magát átgondolni a túlvilágra, és kiderül, hogy pszükhopomposz/lélekvezető/valkűr, vagy valami ilyesmi.
Felváltva olvassuk a két történetet, amelyek valamilyen szinten hatnak egymásra, és ami egy kicsit mégis posztmodern [olyan vagyok ezzel a műfajjal, mint az egyszeri gyerek]; amit Darcy megél, vagy hatással van rá, annak nyoma marad a regényében. Olyan, mintha az emberi személyiség emlékek, impressziók, érzések, hirtelen benyomások egymásba folyó üledéke lenne, és mindazt, amit a lány papírra vet, öntudatlanul innen halássza ki. Például észre sem veszi az öntudatlan Jane Austen-utalást, amíg rá nem mutatnak - holott nem ő, hanem az édesanyja a rajongója.
Érdekes, hogy engem (néhány olvasóval ellentétben) Lizzie jobban idegesített, mint Darcy; hülyén hangzik, de az ő élete igazi volt, a problémái valósak, olyannyira, hogy néhányra bőszen emlékeztem a saját tétova korszakomból. Lizzie ellenben olyan, mint a YA-hősnők jobbik fele; erős, határozott, mindenkitmegvédekhiábavagyoktizenéves, és persze mindentjobbantudokmintafelnőttek. Egészen hihetetlen, mennyire gyengének és értetlennek látja a saját anyját. Lehet, hogy én is ilyen voltam anno, de amikor átkerültem a másik, a felnőtt-oldalra, elég jelentékeny a különbség. Kedves Lizzie, az élet nemcsak abból a három-négy problémából áll, amit jelenleg te magad előtt látsz. És az élet körültekintően gondoskodni fog róla, hogy ezt észrevedd; azt csinálja majd veled, mint Hulk Lokival a Bosszúállókban. [Nyikhaj istenke, hihi.]
Jaj, a saját nyikhaj istenkénk! Hát Jamaradzs is olyan tipikus, gyönyörű a szép szemöldöke vonalától az izmos lábáig - azt hittem, kitépkedem a saját szemöldököm, ha még egyszer szóba kerül a kinézete -, de a "külső képe", az, ahogy a való-, a Darcy-világból látszik, már sokkal jobb. Imádtam a kemény erkölcsi dilemmát, szabad-e kifosztani a szülők vallását, szexi, tizenéves srácot faragni egy hindu halálistenből, disney-sek-e a palotás srácok vagy sem. Egyáltalán, imádtam a könyvkiadás, az írók világáról olvasni, egy olyan főszereplő szemén keresztül, akinek mindez szintén teljesen új. Olyan volt ez a könyv, mint egy kétirányú kukkolda, ami mindig gondoskodott a szórakoztatásomról; ha az egyik szálat kezdtem megunni, bedobott valami újat a másik.
Ha ez a regény csak Lizzie-ről szólt volna, valószínűleg untam volna (de még valószínűbb, hogy el se olvasom), így viszont egy (kettő...) szórakoztató, érdekes történetet olvashattam - és nem kipipálandó feladatnak éreztem.

Eredeti cím: Afterworlds
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2015
Fordította: Kleinheincz Csilla
Ár: 3490 Ft

Góliát

Scott Westerfeld: Góliát

Tavaly nyáron kisebb sokkot élhettek át - vagy, ha nem olyan naprakészek, békés gyanútlanságban vették észre a változást - a sorozat rajongói, amikor nyilvánosság elé került, hogy az Ad Astra kiadó befejezte működését (aztán mégsem, de ez egy másik történet), és több könyvvel egyetemben a a Góliát kiadása is megkérdőjeleződött. Szerencsére a Ciceró átvette a harmadik, elvileg utolsó részt, és a korábbi dizájnhoz igazodva megjelentette a regényt. Hatalmas puszi érte.

Sándor és Deryn, túl az isztambuli kalamajkákon, ahol egy forradalomban is segédkezet nyújtottak, tovább folytatja az útját egzotikus tájak felé a Leviatán fedélzetén. Ezúttal Csingtao a célpont, hogy meglengessék a brit zászlót, de váratlanul új parancsot kapnak, a feltaláló Nikola Teslát kell felszedniük Szibériában. A különc, enyhén őrültnek tűnő tudós nem kevés feszültség kelt a környezetében, láthatóan titkai vannak, és elmondása szerint van egy fegyvere, Góliát, amivel képes véget vetni a háborúnak - de hogyan és milyen áron?

Nehéz nekem ezekről a könyvekről írni, mert a London folyóihoz hasonlóan inkább olvasni kell, mintsem a magyarázatot hallgatni, miért is olyan jó ez; számomra azért kiemelkedő Westerfeld sorozata, mert sok ifjúsági regénnyel ellentétben nem az a fő probléma, hogy két kamasz három fejezet alatt halálosan egymásba szeret, és a világ, valamint a többi szereplő csupán díszlet. Igen, Deryn beleszeret Sándorba, de ez a szál végig a háttérben marad - vagy csak én nem vagyok fogékony rá -, elvész a forradalmak, háborúk, intrikák, fogaskerekek és koholt állatok tengerében. Az is tetszik benne, hogy képes életszerűen érzékeltetni a tragédiákat, a Behemótról az a legélénkebb emlékem, hogy mennyire megrendített a török forradalom egy mozzanata.
A harmadik rész sem marad el a másik kettő mögött. Megismerkedünk új fajokkal, nagyon furcsa jelenségekkel és eszközökkel, meg persze magával a Góliáttal - ugyan mi a fene lehet ez a fegyver, hová lehet még fokozni a gigásziságot?
Khm, nos, lehet. A második rész is elég izgalmas volt, de itt is több ponton repültek az oldalak. Oké, sejtettem, hogy mi lesz a történet vége, de ez nem akadályozott meg abban, hogy izgatott legyek néhány váratlan fordulatnál, hát még a kissé drámai befejezésnél.

Forrás

Kicsit újdonság, hogy az előzményekkel ellentétben több az intrika és a hatalmi sakkozás. Sándorra egyre nagyobb nyomás nehezedik a monarchia sorsa és a háború miatt, ráadásul a Leviatánon felesleges többletsúlynak, hidrogénpazarlónak érzi magát, amióta a legénység elboldogul a barkács motorokkal. Persze Volger gróf sem hagyja békén, aki esküt tett Sándor édesapjának, hogy megóvja a fiút és trónra juttatja - ezért sem tanácsos egy közrendű barátságát keresni, hát még ragaszkodni hozzá. Derynnek is kijut a vadgróf nehéz, könyörtelen természetéből, de szerencsére ő nem olyan, aki hagyja magát megfélemlíteni, a szokásos vakmerőségével és talpraesettségével veti bele magát mindenbe; a légbestia hátán ügyködik egy óriási viharban, szembenéz néhány kiéhezett szibériai harci medvével és Pancho Villával. Egyetlen dolog esik nehezére, elmondani a legfőbb titkát a "csacsi hercegnek", ill. titkait - nem elég, hogy ő valójában lány, még szerelmes is belé!
De, amint említettem, Deryn nem válik hisztis szerelmes lánnyá - igazság szerint karakánabb Sándornál - és a regény hangvétele sem válik szenvelgőssé. Marad az, amilyennek megismertük: izgalmas, szórakoztató steampunk ifjúsági regénynek, ami a felnőtt olvasókat ugyanúgy elbűvölheti, mint a tizenéveseket.

Eredeti cím: Goliath
Sorozat: Leviatán 3.
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2014
Fordította: Kleinheincz Csilla
Ár: 3990 Ft
Az író honlapja

Paprikás kalandok Isztambulban

"- Ki veled, te szörnyű fűszer!"

Scott Westerfeld: Behemót
Értékelés: 5 szultánmazsola az 5-ből
Kedvenc karakter: Deryn

Tavaly év végén olvastam a Leviatánt, Scott Westerfeld trilógiájának első részét. Tetszett, tetszett, jó kis olvasmány volt, de nem lettem rajongó [mondjuk, kevés olyan könyv vagy szerző van, amitől-akitől totál bezsongok].
De ez! Na, ez már valami!

Lehet, hogy mostanában jobban szükségem volt Sándorék szellősen szedett kalandjaira, de az is szerepet játszott a magasabb tetszési indexben, hogy ez a rész jóval mozgalmasabbra sikeredett.
A Leviatán végén úgy búcsúzunk el a szereplőktől, hogy azok Isztambul felé tartanak a hatalmas hidrogénfújó fedélzetén. Az író gyakorlatilag ott folytatja a történetet, ahol az előző kötetben abbahagyta. Hőseink megérkeznek Konstaninápolyba, és a város egzotikus kavalkádjában Derynék annyit bajt csinálnak maguknak, amennyit csak tudnak.

Néhány dologban más volt ez a rész, mint az előző. Érezhető benne egyfajta komolyodás, a háború erősen érezteti a hatását, egyre több ember leli halálát abban a világméretű csatában, amely két ember meggyilkolásával kezdődött. Érdekes volt látni, ahogy a két tinédzserkorú főszereplő hogy viszonyul a körülöttük változó világhoz és hogyan próbálják megőrizni a lelki egyensúlyukat, miközben tudják, hogy lehet, a mellettük ülő embert holnap eltapossa egy lépegető vagy lelövik. Olyan rugalmasságot kíván tőlük az élet, amit nem biztos, hogy képesek tolerálni, ellentétben az egyik új szereplővel.
Meglepő volt, mennyivel szimpatikusabbnak találtam Derynt most, mint korábban. Anno éreztem benne némi hebehurgyaságot, túl nagyszájú volt nekem, de ezt már alig lehet érzékelni a viselkedésében.

Keith Thompson illusztrációja

Ami számomra új volt a történetben, az egyre kibontakozó... monumentalitásnak tudnám a leginkább nevezni, főhajtás a nagyság, a fenség előtt. Ez már a Leviatánban is érezhető volt, de itt már jobban érvényesül a Godzilla-elv (avagy a méret a lényeg). Néha csodálatot ébreszt az emberben az óriások csatája - fogalmam sincs, a góliát mi lesz, de.. de mi a fene lehet ennél nagyobb? Oké, van egy tippem, és a nagyeszű Dr. Barlow bizonyára képes kivitelezni.

Nagyon szerettem az egzotikus helyszínt, a könyvtárat és kütyüjeit különösen, és persze a történet fordulatosságát. A regény végén körvonalazódik a Góliát kezdete, te jó ég, mit fog ez a két eszement kölyök művelni?:)

Eredeti cím: Behemoth
Sorozat: Leviatán 2.
Illusztrálta: Keith Thompson
Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2013
Fordította: Kleinheincz Csilla
Ár: 3990 Ft
Az író honlapja

A háború istenei

"Sándor megborzongott.
 Szörnyű történeteket hallott a darwinista teremtményekről: tigris- és farkas-félvérek, életre keltett mitológiai szörnyek, állatok, amelyek emberként beszélnek és gondolkodnak, de nincsen lelkük. Azt mondták neki, hogy amikor ezeket az istentelen lényeket megalkották, démonok szellemei szállták meg őket - testet öltött, színtiszta gonosz mindegyik.
 Természetesen azt is tanították neki, hogy a császár bölcs és kegyes, az osztrákok szeretik, és a németek a szövetségesei."

Scott Westerfeld: Leviatán
Értékelés: 4.8 szemgolyó-fagyasztó tél az 5-ből
Kedvenc karakter(ek): Dr. Barlow, Volger vadgróf

Karácsony környékén jelent meg a 2012-es év kedvenc kiadójának várva várt regénye, a Leviatán. Scott Westerfeldet sokan ismerik a Csúfok sorozata révén, de a rajongás legnagyobb tárgya ez a steampunkba öltött alternatív történelmi regény, amely elsősorban a fiataloknak szól, de a nagy, komoly felnőttek is sok örömüket lelhetik benne, mint a Harry Potter-széria esetén.

Az 1914-es évszám az, amelyet a történelmet szívből rühellő emberek is ismernek; az első világháború küszöbén állunk, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot és feleségét, Zsófiát meggyilkolják, ám a valósággal ellentétben a szerb anarchisták kísérlete kudarcba fullad és éjszaka, méreg végez a házaspárral. Fiukat, Sándort (aki szintén az írói fantázia szüleménye) még aznap éjszaka megszökteti Ferenc Ferdinánd néhány hűséges embere egy kétlábú lépegető segítségével.

A tigris-farkas koholmány.
Kép innen.

Dominószerű konfliktusok bontakoznak ki az elkövetkező napokban és hetekben, ám ezt a háborút Scott Westerfeldnél nem csupán lőfegyverekkel és bombákkal vívják; a különféle gépezeteket pártoló barkácsok és a manipulált állatfajokat létrehozó darwinisták állnak egymással szemben. Bevallom, engem ezek a lények jobban érdekeltek, mint a cirkálók, hidroplánok meg ilyesmik, mert imádom az állatokat, akkor is, ha egy kutyának két orra és hat lába van, meg ha egy ökoszisztematikus bálna lebeg az égen léghajó gyanánt (és akarok egy erszényes farkast), és nagyon haragudtam a barkácsokra, hogy lehet egy állatot bántani?! Nem, nem érdekel, mekkora és milyen veszélyes, elfogult vagyok, na.
A barkácsokat Sándor, a darwinistákat Deryn Sharp szemszögén keresztül ismerhetjük meg. Deryn fiatal, skót lány, akinek szenvedélye a repülés, ezért bátyja segítségével, fiúnak álcázva magát aeronautának jelentkezik. Nagyon vagány, mégis felelősségteljes fiú, pardon, lány, aki imádja a "szörnyecskéket", ahogy a fajzatokat nevezi és igen, lehet röhögni, de a feléjük tanúsított gyengéd viselkedése miatt lopta be magát a dilis szívembe, aki egy lebegő, rusnya medúzaszerűséget is cirógat meg beszél hozzá, csak szeretni lehet. De a jelleme miatt inkább Sándort éreztem közel magamhoz, bár én nem vagyok osztrák herceg, de csendes, fegyelmezett viselkedése, amellyel a fájdalmát palástolja, nagyon is ismerős volt. A kedvenceim a gunyoros, ravasz, játékosan pökhendi Volger (imádom azt a szót, hogy "vadgróf"), aki fölényessége ellenére minden erejével a fiatal herceg mellett áll, és Dr. Nora Barlow, ő alighanem minden feminista érzeletű nő rokonszenvét elnyeri majd. Humoros észkombájn, csúfondáros intelligenciája lenyűgöző.
A cselekménnyel kapcsolatban azt szerettem a legjobban, hogy Westerfeld nem torzított sokat a történelmi tényeken, hiszen például Ferenc Ferdinánd, közrendű szerelme és haláluk tényleg léteztek és megtörténtek, akárcsak az a borzalmas háború. A halál, a fájdalom és a gyűlölet minden párhuzamos valóságban és kitalált történetben ugyanaz, ugyanolyan kitörölhetetlen kísérői az emberiségnek, mint a DNS elemei az "életfonalakban". Olyan, mintha az író csupán beleszőtte volna a saját elképzelését ebbe a végtelen szőttesbe és a történelem kapott volna némi csillogó árnyalatot. Ráadásul az Utószóban, amit én mindig elolvasok, mert betűileg fixált vagyok, a szerző kifejti, mit költött hozzá a megtörtént eseményekhez - tehát vajmi kevés az esély, hogy egy gyerek azt felelje órán, nyilakat tojó denevérek röppentyűztek le német repülőket:)) -, és ebből az is kiderült számomra, mennyire felkészült az író erre a feladatra, konkrétan a zsebórás malőrről beszélek, amellyel kapcsolatban kifejezem kútmély értetlenkedésemet, miért nem tanítják az iskolákban?

A sivatagszáraz törikönyvek viszont nem képezik eme irkálás részét, úgyhogy áttérek, ill. folytatom az ömlengést, ezúttal a kiadás külalakjával kapcsolatban. Hogy ez milyen szép! Bevallom, kicsit fájlalom, hogy a kiadó nem tudta ezt a borítót átvenni, de Hanna felvilágosított az okáról (őt tessék zaklatni a kérdéssel, mert nem tudom, mennyire nyilvános). Az itt látható térképbe, ami természetesen a kötetben is szerepel, bele vagyok zúgva, sokszor nézegettem olvasás közben. Kattintásra nagyobb lesz:

Kép innen

A védőborítós, keményfedeles kivitelezést és Keith Thompson illusztrációit már meg sem említem.:) Tökéletes karácsonyi ajándék volt az Ad Astrától, remélem, sokaknak díszlett a fa alatt.

A Leviatán kiváló ifjúsági regény, talán az a legnagyobb erénye, hogy nem nézi hülyének a célközönségét, nem akarja butaságokkal teletömni az olvasók fejét, ehelyett azt nyújtja, amit ígér: üdítő, szórakoztató élményt. Tudom, hogy ezek már lyukas frázisok, de itt tényleg erről van szó.

A könyvet köszönöm az Ad Astra Kiadónak!

Ui.: nézzétek meg a magyar nyelvű trailert és itt játszani is lehet, és ha nyersz, Ad Astra-csomagot kapsz elismerésül.
A sorozat következő része pedig tavasszal jön, ő a Behemoth.

Eredeti cím: Leviathan
Illusztrálta: Keith Thompson 
Sorozat: Leviatán 1.
Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2012
Ár: 3500 Ft
Az író szuper honlapja