Te hogyan viszonyulsz a testedhez?
Nehéz annyi jó értékelés után értelmes mondanivalót kerekíteni erről a kisregényről, amelyben a rövidsége ellenére annyi minden egyesül; a nők helyzete (igen, már megint), az emberek viszonya a testükhöz, a környezetükhöz, a testi-lelki és társadalmi elidegenedés, a családon belüli (hatalmi) viszonyok, és még néhány más téma, ami már nem jut eszembe, mert olvasás közben az első mondaton kívül nem jegyzeteltem le mást.
@katacita egyik mondata elindított bennem valamit; igen, objektíven is nehéz erről a könyvről jót mondani - ez a fajta próza nem arra törekszik, hogy elrepítsen egy másik, kalandos világba, hogy átmenetileg megszabadítson a hétköznapi gondjainktól. Még csak nem is egy történetet akar elmesélni - a felzaklató irodalom a saját problémáidat dörgöli az orrod alá, a tudatod peremén lebegő félelmeket állítja a középpontba. Ha valakinek nincs ellenére némi élveboncolás, hogy a démonjai kiszabaduljanak a börtönükből és néhány napig táncot járjanak a lelkében, az szeretni fogja a Növényevőt is.
Félelmek, démonok itt aztán vannak bőven, az enyémek kárörvendően-boldogan rázták a ketreceiket; a többi gyerekhez képest nálam jóval tovább tartott a monostílusú étkezés (szegény anyám), a húsoktól kifejezetten undorodtam; a lilás nyomot hagyó csontokról, a sárga, zsíros bőröktől, a sülő olaj mindent átható szagától és levakarhatatlan nyomaitól, a megdermedő, sárgás kolbászzsírtől, a szafttól fénylő ajkaktól és mocskos ujjaktól. Az anyámnak büféje volt, de egyszer se kóstoltam meg a sült kolbászt, a toros káposztát vagy a véres hurkát. (Az apám meg kocsmáros. Ki lehet találni, mennyi alkoholt iszom.) A mai napig taszítanak a hagyományos magyar konyha remekei. Véglegesen a sport hozta helyre az étvágyam és stabilizálta valamennyire a húsfogyasztást - a testem elég egyértelmű jelzéseket ad le, hogy mit kíván, ha izmot akarok építeni.
[Ez marad, ha előttem már mindenki szételemezte a könyvet mindenféle objektív, posztmodern meg egyéb szempontok szerint - vessük be a száni személyes élményeket.]
[És próbáljunk meg visszatérni a regényhez.]
Ez egy nagyon intenzív, húsba vágó történet. Han Kang hihetetlenül erős atmoszférát teremt ezen a szellős 180 oldalon; nagyon kényelmetlen, nagyon fájó emlékekbe, gondolatokba préseli bele az olvasókat. Három nézőpontkarakterünk - egyik se a főszereplő, és itt megállom, hogy ezt tovább fejtegessem, megtették már mások - van, mindegyik különböző és egyedi. Jó ötlet volt az empátiazombi férjjel indítani a regényt; mindig félelmetesnek találtam az abszolút, sértett egóval bíró embereket, akik viszonylag értelmes megfogalmazással (értsd: van némi eszük) és a legnagyobb természetességgel tárják a világ elé a korlátoltságukat, azt, hogy tényleg azt hiszik, hogy a tetteik, a mondanivalójuk elfogadható és helyes. Meg sem fordul a fejükben, hogy valamiben ők követtek el hibát. Hátborzongató és lenyűgöző, hogy Han Kang mennyire életszerűen mutatja be egy tuskó férj, a gyökértelen, magányos sógor és a pusztán a kötelességeinek élő nővér belső világát, valamint rajtuk keresztül a főszereplő Jonghje zaklatott kálváriáját. A meg nem értettség, a berekesztettség, a kiüresedett kapcsolatok és az intolerancia szintézise ez a regényke.
Szerintem az ilyesfajta falhozvágós vagy felzaklató irodalomnak az a legnagyobb erénye, hogy mindenkiből mást cibál elő és mást érint meg. Én csak érintőlegesen hoztam szóba a nők hátrányos helyzetét, helyette a saját evésfóbiámat idéztem fel. A másik téma, ami megragadott - ó, erről is tudnék sztorizgatni, de nem fogok -, az embereknek a saját testéhez való viszonya. Jonghje egyértelműen szabadulni akar a sajátjától, de a többi szereplő is harcban áll a saját porhüvelyével. A Burgess fiúkban említi egy idős hölgy, hogy az ember azt hiszi, a gyerekei olyanok lesznek, mint amilyeneket a katalógusban látni - saját magunkról is ezt hisszük. Mi van helyette? Ritkuló haj, megereszkedett bőr, ráncok, visszerek, foltok, anyajegyek, elomló hús, egyre tekintélyesebb pocak - óriási tudatosság kell, hogy ezeket az ember kezelni tudja. Nem megszüntetni, hanem kezelni. Talán nem újdonság, hogy minden problémát nem lehet tudatos életmóddal elkerülni; ha valakinek himlőhelyes a bőre, azon a sport és az egészséges táplálkozás nem segít. Együtt tudunk-e élni szégyen nélkül az ún. hibáinkkal? Tudjuk-e szeretni a hétköznapi stigmáinkat?
Nagyon sokat lehetne még elmélkedni a Növényevő kapcsán, én hellyel-közzel ennyire gondoltam. Szerettem volna megmutatni azoknak, akiknek nem tetszett - nem meggyőzni vagy burkoltan elküldeni őket a sunyiba -, mi a "jó" ebben a regényben, én miért vonzódom az efféle irodalomhoz és mit vált ki belőlem. Az már más kérdés, mennyire megy át és kit érdekel.:D
Eredeti cím:
Kiadó: Jelenkor
Kiadás éve: 2017
Fordította: Kim Bogook, Németh Nikoletta
Ár: 3000 Ft
