Kísértet Kairóban

 

P. Djèlí Clark: A 015-ös villamos kísértete

Eléggé bezsongtam, amikor felfedeztem, hogy megjelenik egy kisregénye annak a pasasnak, aki a George Washington kilenc néger fogának történetét írta, ez volt az egyik kedvenc novellám Strahan 2019-es SFF válogatásából.

A sztori nagyon ígéretesnek tűnik; a dzsinnektől nyüzsgő, technológiai fejlődésben és mágiában tobzódó metropoliszban, Kairóban járunk, ami mindenféle vallási felekezethez, népcsoporthoz, politikai párthoz tartozó ember olvasztótégelye. Az Alkímia, Bűbáj és Természetfeletti Valóság Minisztériumának két ügynökét különös esethez hívják ki; úgy tűnik, a levegőben kifeszített függőpályákon sikló villamosok egyikét megszállta egy kísértet. Amikor Hamed és Onsi szembe találja magát a szellemmel, rájönnek, hogy nem egy szokványos esettel van dolguk, ezért nyomozni kezdenek, hogyan tudnák kiűzni a lényt anélkül, hogy ártatlan életeket veszélyeztetnének vele.

Sajnos elég sok problémám volt ezzel a picike történettel; a két főszereplő rettenetesen sablonos, olyan, mintha egy 16 éves SFF-rajongó vetette volna őket papírra, az érdekesebb karakterek bezzeg a háttérben maradnak. A bemutatott alternatív világ nagyon érdekes, de a történet adta terjedelem nem elég egy tisztességes bemutatásra, olyan, mintha végigrángattak volna egy keleti bazáron és csak pár részletet tudtam megfigyelni egy komótos, mindent megfigyelő séta helyett. Az adott szellemmel kapcsolatos mendemondákat jó volt részletesebben megismerni, legalább ez a szál tisztességesen ki van dolgozva.

Clark belegyúrt még némi társadalmi problémát is, nevezetesen azt, hogy a nők kaphatnak-e szavazati jogot (1912-t írunk), de ez a téma már egy komplett regényt igényelt volna, nem pár mondatot, hát még az öntudatra ébredt bádogrobotok! Igazából az egész ötlet megérdemelt volna egy nettó 300 oldalas terjedelmet és akkor nyugodtan lehetett volna mindenféle mellékszálak felé kalandozni és alámerülni az arab mágikus hiedelmek világába. Én vevő lennék rá.

A stílussal is akadtak problémáim - nem vagyok benne biztos, hogy a fordítás nem játszik közre ebben az érzésben -, itt is éreztem azt a gyakorlatlanságot, mint a karakterábrázolásnál. Szájbarágós, lapos, nem is emlékeztetett a George Washingtonra, mintha A 015-ös villamos a szerző korai zsengéje lenne, pedig később íródott.

Eredeti cím: The Haunting of Tram Car 015

Kiadó: Főnix Astra

Kiadás éve: 2019

Fordította: Hornyák Tímea

Ár: 2280 Ft

Feddhetetlen

"Lord Maccon megköszörülte a torkát, és dühösen összevont szemöldöke alól ködös, komor tekintettel nézett a másikra.
- Randolph, lehet, hogy ez most meglepetésként éri magát,de én farkasember vagyok.
- Igen, uram.
- Kétszázegy éves.
- Igen, uram.
- Meg kell értenie, hogy az én körülményeimet tekintve a terhesség nem lehetséges.
- Önnek valóban nem, uram.
- Köszönöm, Randolph, ez sokat segített."

Gail Carriger: Blameless - Szégyentelen

Néha egy adott időszak minden könyve kabátkönyv. Nyöszörögve bekúszom a lapjaik közé, magamra húzom őket, mint gyerekkoromban a nagyanyám dunyháját, amibe kettéhajtva belefértem, mint egy kis barlangba, és azt játszottam, hogy nem lát senki. Persze ehhez nem érfelvágósan komoly regények az ideálisak, úgyhogy félretettem minden szankciómat, és kivettem a könyvtárból ezt és Caitlin Moran agymenését, amit nem vagyok hajlandó magyar címén nevezni. Tökéletes dunyhák voltak, egyiket se bántam meg, hogy elolvastam. Éreztem, hogy most rájuk van szükségem. A könyvek néha mankók, amik kicsit a hónom alá nyúlnak, hogy lelkileg helyrepofozzanak. És persze az élvezet sem mellékes szempont.

A Changeless - Változatlant kicsit gyengébbnek éreztem az első kötethez képest, de lehet, hogy csak jobb alkalomra kellett volna tartogatni. A Blamelesshez viszont ideálisak voltak a körülmények, és remekül éreztük magunkat, főleg amikor teadélutánt tartottam, némi keksszel. Angol konyha ide vagy oda, a teázás jó dolog.
Szegény Alexiának alaposan felfordult az élete Skóciában. Kénytelen visszaköltözni borzasztó családjához (ahonnan azonban elég hamar kipaterolják), vélt tettét kikiáltják az évszázad botrányának, Viktória királynő pedig kizárja az árnyékkormányból. Emellett Lord Akeldama nyomtalanul eltűnik a városból, Lord Őmorcossága Maccon benyakalja Anglia formaldehid-készletét (de elsősorban Lyall professzorét) és sündisznók társaságát keresi, Alexiát meg vérszomjas gépkaticák támadják meg. Kedvenc talján lélektelen asszonyságunk egy epileptikus rózsaszín kalapdobozzal felszerelkezve egészen Itáliáig megy, hogy fényt derítsen a testében hordozott rejtélyre, azaz tisztára mossa a hírnevét és hogy jól beolvasson az urának - már ha ugyan szóba áll vele ebben az életben.

A Soulless kötetei azon olvasmányaim közé tartoznak, amikhez vajmi keveset szoktam jegyzetelni, és nincs is nagyon mit. Röhigcsélek a történeten, a szereplőkön, a hírneves angol virtuson, a kissé modoros nyelvezeten. Ja, meg folyatom a nyálam, mert állandóan zabálnak. Le merem fogadni, hogy ez a Carriger nő imád enni. Csak úgy záporoznak a pirítósok, édes teasütemények, vajas croissant, ropogós zsemle paradicsomszósszal, oh, és a pesto, pesto mindenütt és mindenben!
Szerencsére a kajaáradat mellett a cselekmény is a megfelelő mederben áramlik, nagyon kíváncsi leszek, hova fog mindez kifutni az utolsó kötetben.

(Igen, ennyi volt a post.)

Eredeti cím: Blameless
Sorozat: Napernyő Protektorátus 3.; Arany pöttyös könyvek
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2013
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Ár: 2990 Ft

Góliát

Scott Westerfeld: Góliát

Tavaly nyáron kisebb sokkot élhettek át - vagy, ha nem olyan naprakészek, békés gyanútlanságban vették észre a változást - a sorozat rajongói, amikor nyilvánosság elé került, hogy az Ad Astra kiadó befejezte működését (aztán mégsem, de ez egy másik történet), és több könyvvel egyetemben a a Góliát kiadása is megkérdőjeleződött. Szerencsére a Ciceró átvette a harmadik, elvileg utolsó részt, és a korábbi dizájnhoz igazodva megjelentette a regényt. Hatalmas puszi érte.

Sándor és Deryn, túl az isztambuli kalamajkákon, ahol egy forradalomban is segédkezet nyújtottak, tovább folytatja az útját egzotikus tájak felé a Leviatán fedélzetén. Ezúttal Csingtao a célpont, hogy meglengessék a brit zászlót, de váratlanul új parancsot kapnak, a feltaláló Nikola Teslát kell felszedniük Szibériában. A különc, enyhén őrültnek tűnő tudós nem kevés feszültség kelt a környezetében, láthatóan titkai vannak, és elmondása szerint van egy fegyvere, Góliát, amivel képes véget vetni a háborúnak - de hogyan és milyen áron?

Nehéz nekem ezekről a könyvekről írni, mert a London folyóihoz hasonlóan inkább olvasni kell, mintsem a magyarázatot hallgatni, miért is olyan jó ez; számomra azért kiemelkedő Westerfeld sorozata, mert sok ifjúsági regénnyel ellentétben nem az a fő probléma, hogy két kamasz három fejezet alatt halálosan egymásba szeret, és a világ, valamint a többi szereplő csupán díszlet. Igen, Deryn beleszeret Sándorba, de ez a szál végig a háttérben marad - vagy csak én nem vagyok fogékony rá -, elvész a forradalmak, háborúk, intrikák, fogaskerekek és koholt állatok tengerében. Az is tetszik benne, hogy képes életszerűen érzékeltetni a tragédiákat, a Behemótról az a legélénkebb emlékem, hogy mennyire megrendített a török forradalom egy mozzanata.
A harmadik rész sem marad el a másik kettő mögött. Megismerkedünk új fajokkal, nagyon furcsa jelenségekkel és eszközökkel, meg persze magával a Góliáttal - ugyan mi a fene lehet ez a fegyver, hová lehet még fokozni a gigásziságot?
Khm, nos, lehet. A második rész is elég izgalmas volt, de itt is több ponton repültek az oldalak. Oké, sejtettem, hogy mi lesz a történet vége, de ez nem akadályozott meg abban, hogy izgatott legyek néhány váratlan fordulatnál, hát még a kissé drámai befejezésnél.

Forrás

Kicsit újdonság, hogy az előzményekkel ellentétben több az intrika és a hatalmi sakkozás. Sándorra egyre nagyobb nyomás nehezedik a monarchia sorsa és a háború miatt, ráadásul a Leviatánon felesleges többletsúlynak, hidrogénpazarlónak érzi magát, amióta a legénység elboldogul a barkács motorokkal. Persze Volger gróf sem hagyja békén, aki esküt tett Sándor édesapjának, hogy megóvja a fiút és trónra juttatja - ezért sem tanácsos egy közrendű barátságát keresni, hát még ragaszkodni hozzá. Derynnek is kijut a vadgróf nehéz, könyörtelen természetéből, de szerencsére ő nem olyan, aki hagyja magát megfélemlíteni, a szokásos vakmerőségével és talpraesettségével veti bele magát mindenbe; a légbestia hátán ügyködik egy óriási viharban, szembenéz néhány kiéhezett szibériai harci medvével és Pancho Villával. Egyetlen dolog esik nehezére, elmondani a legfőbb titkát a "csacsi hercegnek", ill. titkait - nem elég, hogy ő valójában lány, még szerelmes is belé!
De, amint említettem, Deryn nem válik hisztis szerelmes lánnyá - igazság szerint karakánabb Sándornál - és a regény hangvétele sem válik szenvelgőssé. Marad az, amilyennek megismertük: izgalmas, szórakoztató steampunk ifjúsági regénynek, ami a felnőtt olvasókat ugyanúgy elbűvölheti, mint a tizenéveseket.

Eredeti cím: Goliath
Sorozat: Leviatán 3.
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2014
Fordította: Kleinheincz Csilla
Ár: 3990 Ft
Az író honlapja

A lélektelen esete Skóciával

"Alexia, lévén mindössze felerészben talján, az is csak születési hibaként, hiszen a csontja velejéig angol neveltetést kapott, képtelen volt eldönteni, a mondat melyik része a leginkább sértő rá nézve. Nemtetszését macska módra fújva juttatta kifejezésre.
Az a visszataszító Channing erre úgy tett, mintha meg akarná érinteni.
Alexia nekiveselkedett, és napernyőjével keményen fejbe csapta a férfit, éppen a koponyája tetején.
Az udvarban egyszerre mindenki abbahagyta, bármit is csinált, és nézte, amint a szoborszerű asszony veri rangban harmadik társukat, a woolsey-i falka gammahímjét és a Coldsteam Gárda külországi parancsnokát egy napernyővel."

Gail Carriger: Changeless - Változatlan
Értékelés: 4 elragadtatott ananász az 5-ből
Kedvenc karakter: Alexia, Ivy (annyira szívderítően butácska)


Ez a könyv nincs meg nekem (még), nem is könyvtárból szereztem, hanem pattől (anyuuu!) kaptam kölcsön, hogy eggyel kevesebb könyvet kelljen hazacipelnie, a segítőkészség az egyik legékesebb tulajdonságom.
Bevallom, nem jegyeztem fel a regényről magvas gondolatokat, a Könyvhét előtti és közbeni hercehurca idején olvastam, nulla agyi kapacitással, de talán pont egy Carriger-féle agylöbbölő történetre volt szükségem.
Alexia, London egyetlen bejegyzett lélektelenje kezdi megtapasztalni a házasélet árnyasabb oldalát - élete hangosabbik fele titkolózik előle, folyamatosan eltűnik, ráadásul szegény Lord Maccon, miközben übecool farkasként Woolsey-ból Londonba vágtat, hirtelen emberré változik és, bár roppant imponáló szatírként, de mégis illetlen toalettben kénytelen a fővárosba osonni. Az emberré válás járványa a többi természetfeletti lényre is kiterjed, az árnyékkormány potentátja és dévánja Alexiát gyanúsítják, ő viszont inkább egy új fegyverre gyanakszik, és a Hypocras Klub árnyéka is hízni látszik.
Miközben ő "szörnyen megveszekedett jegyzetek"-et [egyszerűen imádnivaló] körmöl, férjura Skóciába utazik egy sereg titokkal a puttonyában - Alexiát azonban nem kell félteni; hóna alá csapja vadiúj parapléját, az eljegyzett, idülten kapitális kalapokat viselő Miss Hisselpennyt, kelletlen húgát, és léghajón követi a grófot a "rusnya mellények honába" - természetesen már útközben jelentékeny kalamajkákba bonyolódva.

Mintha régebben olyasféle véleményeket olvastam volna, hogy ez a rész nem olyan szórakoztató, mint az előző... Nos, ha így is van, én, kedélyes zombiállapotomban, nem vettem észre. Alexia továbbra is szoborszerű (értsd: kicsit nagydarab), nagy orral, a megengedettnél sötétebb bőrrel, Mord Maccon továbbra is egy mogorva skót, illetlenül félrecsúszó kvarátlival - mindenki odáig van érte, én azonban nem szeretem ezt az ősember típust, ha engem hívnának minden második oldalon "asszony"-nak, négy esernyőt használnék el szeretett férjem kemény kobakján -, Ivy az Ivy, Tunstell pedig hipercuki a szeplőivel. Elérkezünk a steampunk művek kötelező tárgyi eleméhez, a léghajóhoz, de van étergráf - szörnyen bonyolult a működése, és persze Lord Akeldama már a legmodernebb példány büszke tulajdonosa - és új napernyő! Ideborzolóan gyönyörűséges találmány, Madame Lefoux pedig tetszetős feltaláló, csak ne kellett volna állandóan a gödröcskéiről olvasni, és a neve helyett szinonimaként használt "a francia nő" is idegesített egy idő után.

A történet kicsit Agatha Christie-féle nyomozásra emlékeztetett, ezen kívül nem tudok sokat hozzátenni, elszórakoztatott és kellően megmasszírozta az elfáradt kis lelkemet, szeretem ezt a viktoriánus románcra hajazó, könnyed kis sorozatot. És végre kiderülnek a polipok! Mi meg a befejezésen derülünk, igazán, Miss Carriger, ilyet csinálni... szabotálom a teasütemény-szállítmányát.

Ui.: azért az "összeharapta a fogait" kifejezés már nekem is fájt, a kiadó igazán odafigyelhetne a könyveiben hemzsegő hibákra.


Eredeti cím: Changeless
Sorozat: Napernyő Protektorátus 2.
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Ár: 3000 Ft
Az írónő honlapja

Paprikás kalandok Isztambulban

"- Ki veled, te szörnyű fűszer!"

Scott Westerfeld: Behemót
Értékelés: 5 szultánmazsola az 5-ből
Kedvenc karakter: Deryn

Tavaly év végén olvastam a Leviatánt, Scott Westerfeld trilógiájának első részét. Tetszett, tetszett, jó kis olvasmány volt, de nem lettem rajongó [mondjuk, kevés olyan könyv vagy szerző van, amitől-akitől totál bezsongok].
De ez! Na, ez már valami!

Lehet, hogy mostanában jobban szükségem volt Sándorék szellősen szedett kalandjaira, de az is szerepet játszott a magasabb tetszési indexben, hogy ez a rész jóval mozgalmasabbra sikeredett.
A Leviatán végén úgy búcsúzunk el a szereplőktől, hogy azok Isztambul felé tartanak a hatalmas hidrogénfújó fedélzetén. Az író gyakorlatilag ott folytatja a történetet, ahol az előző kötetben abbahagyta. Hőseink megérkeznek Konstaninápolyba, és a város egzotikus kavalkádjában Derynék annyit bajt csinálnak maguknak, amennyit csak tudnak.

Néhány dologban más volt ez a rész, mint az előző. Érezhető benne egyfajta komolyodás, a háború erősen érezteti a hatását, egyre több ember leli halálát abban a világméretű csatában, amely két ember meggyilkolásával kezdődött. Érdekes volt látni, ahogy a két tinédzserkorú főszereplő hogy viszonyul a körülöttük változó világhoz és hogyan próbálják megőrizni a lelki egyensúlyukat, miközben tudják, hogy lehet, a mellettük ülő embert holnap eltapossa egy lépegető vagy lelövik. Olyan rugalmasságot kíván tőlük az élet, amit nem biztos, hogy képesek tolerálni, ellentétben az egyik új szereplővel.
Meglepő volt, mennyivel szimpatikusabbnak találtam Derynt most, mint korábban. Anno éreztem benne némi hebehurgyaságot, túl nagyszájú volt nekem, de ezt már alig lehet érzékelni a viselkedésében.

Keith Thompson illusztrációja

Ami számomra új volt a történetben, az egyre kibontakozó... monumentalitásnak tudnám a leginkább nevezni, főhajtás a nagyság, a fenség előtt. Ez már a Leviatánban is érezhető volt, de itt már jobban érvényesül a Godzilla-elv (avagy a méret a lényeg). Néha csodálatot ébreszt az emberben az óriások csatája - fogalmam sincs, a góliát mi lesz, de.. de mi a fene lehet ennél nagyobb? Oké, van egy tippem, és a nagyeszű Dr. Barlow bizonyára képes kivitelezni.

Nagyon szerettem az egzotikus helyszínt, a könyvtárat és kütyüjeit különösen, és persze a történet fordulatosságát. A regény végén körvonalazódik a Góliát kezdete, te jó ég, mit fog ez a két eszement kölyök művelni?:)

Eredeti cím: Behemoth
Sorozat: Leviatán 2.
Illusztrálta: Keith Thompson
Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2013
Fordította: Kleinheincz Csilla
Ár: 3990 Ft
Az író honlapja

Roppant szórakoztató és iszonyúan illetlen

"- Egyébként tegnap este egy vámpír is megtámadott - tette hozzá.
 Ivy ájulást színlelt, Alexia a karjánál fogva tartotta meg.
 - Ne játszd meg magad! - utasította rendre barátnőjét. - Egyetlen fontos ember sincs a közelben, hogy elkapjon."

Gail Carriger: Soulless - Lélektelen
Értékelés: 4.8 hajtőr az 5-ből
Kedvenc karakter(ek): mindenki, de legfőképpen Lord Akeldama. Imádom az alapvámpír típus ilyetén kifigurázását

Azóta kíváncsi voltam erre a regényre, amióta megjelent, ami, valljuk be, nem mostanában volt, főleg a hype akadályozott abban, hogy elfogadjam Miss Tarabotti meghívását egy ismerkedő teázásra. Bizalmasan megsúgom nektek, hogy szerfölött kellemes csalódásban volt részem, Miss Alexia, bár nem felel meg a korabeli társadalmi igényeknek - miszerint a kívánatosnál nagyobb az orra, sötétebb a bőre, olasz származású, és ún. természeten túli, azaz lélektelen, pejoratíve kifejezve. Ám személye elbűvölő, gondolkodása imponáló, a modora pedig, bár kicsit extrém, szerintem teljességgel elfogadható.

Na, jó, ezt abbahagyom, mielőtt megbolondulok tulajdon édeskés bájolgásomtól.

Ez a nő totálisan, abszolút lökött. Jó értelemben.

Olyan ez a könyv, mintha összeeresztették volna Jane Austent és Karen Marie Moningot. Az eredmény fölöttébb imponáló kuss legyen, vagány és kisasszonyos egyszerre, csajos és illedelmes. A pararománcot ilyen formában kedvelem, a nyűgös, horzsolásos időszakokra megfelelő gyógyír, pedig istenbizony, Lord Maccon és Alexia, akiknek megismerkedésében kulcsszerepet játszott egy sündisznó (szegényke csöppet sem volt elegáns ezúttal), állandóan enyelegnek, ó, és persze vitatkoznak, amolyan parázs módra, értitek, a szócsaták csak úgy izzanak a visszafojtott, mindenféle szenvedélyektől. Alapvetően ez engem nagyon taszít, de Ms. Carriger olyan gunyorkás humorral és szórakoztatóan adja elő a történetét, hogy nem váltott ki belőlem berzenkedést meg szemforgatást. Pedig a karakterek se olyan egyediek, Alexia az öntudatos, a korabeli szemléletet meghaladó nő (szerintem Dávid Veronnal nagyon jól megértenék egymást), akiből a kellő vérmérséklet sem hiányzik felforgató egyéniségéhez. A káromkodások grófja meg, aki mérgében kifejezetten skótnak tűnik (mint ahogy az is), olyan, mintha Darcy és Barrons karakterét összegyúrták volna, tipikus alfahím és még tipikusabb pasi. Nekem ez a fortyongó típus nem tetszik, de élvezettel olvastam, ahogy Tarabotti kisasszony aláássa a tekintélyét, magyarán komplett idiótát csinál belőle.:)

"- Az vagyok?- Hogy micsoda? - Miss Tarabotti zavart tettetve lesett ki rá kusza fürtjei mögül. Nem, szó szem lehet róla, hogy megkönnyítse a gróf dolgát.- A szerelme?- Nos, ön farkasember, skót, mezítelen, talpig véres, és én mégis fogom a kezét."

A történetről nincs nagy ingerenciám mesélni, mert a könyvmolytársadalom rogyásig olvasta ezt a kötetet, de a szűkszavúság oka az, hogy ez a regény inkább az olvasós, mint az elemzős kategóriába tartozik. Ill. írhatnék még egy kövér bekezdést az alternatív múltról, hogy még a természetfeletti lények is illedelmesen támadnak, az újszülött vámpíroknak pedig gratulálnak az átalakuláshoz és történelmi létet kívánnak, a steampunkos beütésről, a kötelező léghajótól a spektakuláréig és a kurblis vízmelegítőig a homokfutóban, de feleslegesnek tartom. Olvasni kell, befogadni, röhögni, felvidulni és jó szívvel megtartani emlékezetünkben. Meg persze beszerezni a folytatásokat.

Ui.: nekem is kell egy Alexia-ernyő, bocsánat, paraplé!

Eredeti cím: Soulless
Sorozat: Napernyő Protektorátus 1.; Arany Pöttyös Könyvek
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2012
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Ár: 3000 Ft
Az írónő honlapja

A háború istenei

"Sándor megborzongott.
 Szörnyű történeteket hallott a darwinista teremtményekről: tigris- és farkas-félvérek, életre keltett mitológiai szörnyek, állatok, amelyek emberként beszélnek és gondolkodnak, de nincsen lelkük. Azt mondták neki, hogy amikor ezeket az istentelen lényeket megalkották, démonok szellemei szállták meg őket - testet öltött, színtiszta gonosz mindegyik.
 Természetesen azt is tanították neki, hogy a császár bölcs és kegyes, az osztrákok szeretik, és a németek a szövetségesei."

Scott Westerfeld: Leviatán
Értékelés: 4.8 szemgolyó-fagyasztó tél az 5-ből
Kedvenc karakter(ek): Dr. Barlow, Volger vadgróf

Karácsony környékén jelent meg a 2012-es év kedvenc kiadójának várva várt regénye, a Leviatán. Scott Westerfeldet sokan ismerik a Csúfok sorozata révén, de a rajongás legnagyobb tárgya ez a steampunkba öltött alternatív történelmi regény, amely elsősorban a fiataloknak szól, de a nagy, komoly felnőttek is sok örömüket lelhetik benne, mint a Harry Potter-széria esetén.

Az 1914-es évszám az, amelyet a történelmet szívből rühellő emberek is ismernek; az első világháború küszöbén állunk, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot és feleségét, Zsófiát meggyilkolják, ám a valósággal ellentétben a szerb anarchisták kísérlete kudarcba fullad és éjszaka, méreg végez a házaspárral. Fiukat, Sándort (aki szintén az írói fantázia szüleménye) még aznap éjszaka megszökteti Ferenc Ferdinánd néhány hűséges embere egy kétlábú lépegető segítségével.

A tigris-farkas koholmány.
Kép innen.

Dominószerű konfliktusok bontakoznak ki az elkövetkező napokban és hetekben, ám ezt a háborút Scott Westerfeldnél nem csupán lőfegyverekkel és bombákkal vívják; a különféle gépezeteket pártoló barkácsok és a manipulált állatfajokat létrehozó darwinisták állnak egymással szemben. Bevallom, engem ezek a lények jobban érdekeltek, mint a cirkálók, hidroplánok meg ilyesmik, mert imádom az állatokat, akkor is, ha egy kutyának két orra és hat lába van, meg ha egy ökoszisztematikus bálna lebeg az égen léghajó gyanánt (és akarok egy erszényes farkast), és nagyon haragudtam a barkácsokra, hogy lehet egy állatot bántani?! Nem, nem érdekel, mekkora és milyen veszélyes, elfogult vagyok, na.
A barkácsokat Sándor, a darwinistákat Deryn Sharp szemszögén keresztül ismerhetjük meg. Deryn fiatal, skót lány, akinek szenvedélye a repülés, ezért bátyja segítségével, fiúnak álcázva magát aeronautának jelentkezik. Nagyon vagány, mégis felelősségteljes fiú, pardon, lány, aki imádja a "szörnyecskéket", ahogy a fajzatokat nevezi és igen, lehet röhögni, de a feléjük tanúsított gyengéd viselkedése miatt lopta be magát a dilis szívembe, aki egy lebegő, rusnya medúzaszerűséget is cirógat meg beszél hozzá, csak szeretni lehet. De a jelleme miatt inkább Sándort éreztem közel magamhoz, bár én nem vagyok osztrák herceg, de csendes, fegyelmezett viselkedése, amellyel a fájdalmát palástolja, nagyon is ismerős volt. A kedvenceim a gunyoros, ravasz, játékosan pökhendi Volger (imádom azt a szót, hogy "vadgróf"), aki fölényessége ellenére minden erejével a fiatal herceg mellett áll, és Dr. Nora Barlow, ő alighanem minden feminista érzeletű nő rokonszenvét elnyeri majd. Humoros észkombájn, csúfondáros intelligenciája lenyűgöző.
A cselekménnyel kapcsolatban azt szerettem a legjobban, hogy Westerfeld nem torzított sokat a történelmi tényeken, hiszen például Ferenc Ferdinánd, közrendű szerelme és haláluk tényleg léteztek és megtörténtek, akárcsak az a borzalmas háború. A halál, a fájdalom és a gyűlölet minden párhuzamos valóságban és kitalált történetben ugyanaz, ugyanolyan kitörölhetetlen kísérői az emberiségnek, mint a DNS elemei az "életfonalakban". Olyan, mintha az író csupán beleszőtte volna a saját elképzelését ebbe a végtelen szőttesbe és a történelem kapott volna némi csillogó árnyalatot. Ráadásul az Utószóban, amit én mindig elolvasok, mert betűileg fixált vagyok, a szerző kifejti, mit költött hozzá a megtörtént eseményekhez - tehát vajmi kevés az esély, hogy egy gyerek azt felelje órán, nyilakat tojó denevérek röppentyűztek le német repülőket:)) -, és ebből az is kiderült számomra, mennyire felkészült az író erre a feladatra, konkrétan a zsebórás malőrről beszélek, amellyel kapcsolatban kifejezem kútmély értetlenkedésemet, miért nem tanítják az iskolákban?

A sivatagszáraz törikönyvek viszont nem képezik eme irkálás részét, úgyhogy áttérek, ill. folytatom az ömlengést, ezúttal a kiadás külalakjával kapcsolatban. Hogy ez milyen szép! Bevallom, kicsit fájlalom, hogy a kiadó nem tudta ezt a borítót átvenni, de Hanna felvilágosított az okáról (őt tessék zaklatni a kérdéssel, mert nem tudom, mennyire nyilvános). Az itt látható térképbe, ami természetesen a kötetben is szerepel, bele vagyok zúgva, sokszor nézegettem olvasás közben. Kattintásra nagyobb lesz:

Kép innen

A védőborítós, keményfedeles kivitelezést és Keith Thompson illusztrációit már meg sem említem.:) Tökéletes karácsonyi ajándék volt az Ad Astrától, remélem, sokaknak díszlett a fa alatt.

A Leviatán kiváló ifjúsági regény, talán az a legnagyobb erénye, hogy nem nézi hülyének a célközönségét, nem akarja butaságokkal teletömni az olvasók fejét, ehelyett azt nyújtja, amit ígér: üdítő, szórakoztató élményt. Tudom, hogy ezek már lyukas frázisok, de itt tényleg erről van szó.

A könyvet köszönöm az Ad Astra Kiadónak!

Ui.: nézzétek meg a magyar nyelvű trailert és itt játszani is lehet, és ha nyersz, Ad Astra-csomagot kapsz elismerésül.
A sorozat következő része pedig tavasszal jön, ő a Behemoth.

Eredeti cím: Leviathan
Illusztrálta: Keith Thompson 
Sorozat: Leviatán 1.
Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2012
Ár: 3500 Ft
Az író szuper honlapja

Pokoli szerkezetek

"- Bevallom, kissé ideges vagyok ennyi automata társaságában. Már úgy értem, az után, amit a galériában hallottunk.
 Newbury bólintott, jelezvén Veronica aggodalmának jogos voltát, de nyilvánvaló volt, hogy játékos kedvében érezte magát. - Drága Miss Hobbes, nem az automaták miatt kellene aggódnia. Lehet, hogy a legjobb ruháikat viselik, de biztosíthatom róla, hogy a teremben jelenlévő férfiak többsége sokkal veszélyesebb, mint ezek a masinák bármikor is lehetnek."

George Mann: Mechanikus London
Értékelés: 4 rézujj az 5-ből
Kedvenc karakter: Veronica


A századfordulós Londonban járunk, ahol szédületes fejlődés zajlik; léghajók siklanak az emberek feje fölött, motorral működő fogatok járják az utcát, a legnagyobb szenzáció pedig az automaták elterjedése. A humanoid kinézetű robotok parancsokat teljesítenek, estélyeken szolgálnak fel, s nagy terveket fontolgatnak velük kapcsolatban a hadiiparban és a gyári munkákban is.
A haladással párhuzamosan rémtörténetek keringenek a városban: a pestises halottak mohó szörnyetegekként támadják meg az embereket, hogy felfalják áldozataikat, emellett egy ún. világító rendőr gyilkolászik a város Whitechapel negyedében. A káoszhangulatot egy lezuhanó léghajó tragédiája tetézi be, amelynek valamennyi utasa szörnyethalt. Az eset felderítésével Viktória királynő Sir Maurice Newburyt bízza meg, aki alapvetően antropológus, de kalandos életútja és az okkult tudományok iránti érdeklődése miatt kompetensnek tekinthető a nyomozásban. Asszisztensével, Veronica Hobbes-szal együtt próbálják megoldani a rejtélyt, ráadásul a másik két ügybe is belekeverednek.

Kiskoromban láttam egy filmet, már csak annyira emlékszem, hogy teljesen elbűvölt a benne szereplő hatalmas léghajó a fehér ballonjával és az utastérben lévő elegáns vendégeivel, és a mai napig megmaradt bennem a gyermekkori ámulat egy kis darabkája, ha léghajóról van szó, így elég volt meglátnom a könyv borítóján lévő bájosan bumfordi szerkezetet, hogy érdeklődésem homlokterébe kerüljön a regény.
És a századfordulón játszódik (amely korszak roppant kedves a szívemnek), a ködtakarós Londonban! És steampunk (ami néhány éve közepesen érdekel)! Ennyi érdekes dolog elegendő volt ahhoz, hogy amint kézhez kaptam, rögtön nekikezdjek a történetnek - és kellemes olvasmányélményben volt részem.
A fenti jellemzőkön túl a két főszereplő volt az, ami tetszett a regényben; Newbury olyan, mint egy Indiana Jonesszal keresztezett Sherlock Holmes - világot látott, felvilágosult, haladó szellemű ember, akinek zárkózottsága furcsa módon elbűvölő modorral párosul, az okkultista volta és egy függősége pedig súlyos titka. Veronica kicsit Nellie Bly-ra és Dávid Veronra emlékeztet, olyan nő, aki szembemegy, sőt, széttöri a kora-és nembeli korlátokat, amelyek előtte tornyosulnak, bátor, szinte vakmerő nőszemély. Eredetileg különféle unalmas szövegeket kellene átnyálaznia Newbury egyik tanulmányához a British Museumban, de nagy szerencséjére a kaland nem várat magára.
Kicsit furcsának találtam, hogy bár csak pár hete dolgoznak együtt, Maurice nem bírná elviselni, ha a "drága Miss Hobbes"-nak baja esne - egy obligát szerelmi szál kezdőfonalait látom, de nagyon remélem, hogy a későbbiekben kb. ennyi szerepet fog kapni, mint most -, de ezért kárpótolt a két szereplő csipkelődése. A krimi szálnál nagyon megkönnyebbültem, hogy nem arról van szó, amit először kitörpöltem magamban, szép nagy piros pont jár érte az írónak, és jó nagyra vagyok magammal, amiért a rejtély egy momentumát sikerült kitalálnom:) Ennek ellenére Viktória királynő állapota jobban izgatott, kicsit sajnáltam, hogy ez a téma nem került bővebb kifejtésre, de hátha majd a következő részben így lesz (és remélhetőleg Veronica húgáról is többet megtudhatunk a továbbiakban) - igen, sikerült még egy sorozatba belekezdenem, de ezt kivételesen nem bánom, mert pár apró hibától eltekintve jó kis nyitókötet a Mechanikus London, várom a következő részt.
Ui.: nem rossz a magyar borító, de olyan, mintha London víz alatti város lenne.

A könyvet köszönöm a Főnix Könyvműhelynek!

Eredeti cím: The Affinity Bridge
Sorozat. Newbury és Hobbes nyomoz 1.
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2012
Fordította: Hudácskó Brigitta
Ár: 2980 Ft
Az író honlapja