Sokan egy kupacban

Akadt az elmúlt hónapban pár könyv, amin jóformán végigrohantam, annyira ízlett, és olyan is, ami nem lett a szívem csücske - egyik kategóriáról sincs kedvem hosszan értekezni.

Marilynne Robinson: Gilead
Ennél a könyvnél valószínűleg tényleg én vagyok az egyetlen, akinek nem tetszett. Nem, ez nem igaz, ez egy szuper kis könyv, de az idős, szívbeteg lelkész, John Ames gondolkodásmódja olyan távol áll tőlem, mint Mak... hagyjuk már Makót, mint a tőkésréce a dinoszaurusztól. Nagyon komor, családi titkokkal terhelt regényre számítottam a baljós hangzású cím - csak a szó dallamát tudom kárhoztatni, valamiért vészjóslónak találom - alapján, ehhez képest már-már derűs a hangvétele, némi szomorkás vágyódással és olyan keresztényi, szelíd alázatossággal, amit képtelen voltam átérezni. Lehet, hogy a Housekeeping, a Gilead anya-lánya párja közelebb hozta volna hozzám a szerzőt, de annak a magyar kiadása még várat magára.

Gabriel García Márquez: Baljós óra
Ahogy a júliusi zárásban említettem, sajnos az első hármas óta nem sikerült újabb rajongás-alapanyagot találnom a márquezi életműben, de kitartóan próbálkozom. A három elbeszélés közül még a Söpredék tetszett a legjobban, Az ezredes úrnak nincs, aki írjon nagyon nyomasztó volt, és még a csattanós befejező mondat sem oszlatta el a komor hangulatot, a Baljós óra pedig inkább a terrorról szólt, hőség és sziromhullató mandulafák ide vagy oda. Hiányzott belőlük a varázs, ill. csupán foltokban bukkant fel, és nem tudta ellenhangsúlyozni a fenyegetettség érzését, a nyomort és az elnyomást.

Gerald Durrell: Istenek kertje
Ha Durrell annyit ír, hogy a tenger vakító kék színben pompázott Korfu körül és kabócák ciripeltek az olajfaligetekben, érzem, hogy minden megfeszített izmom ellazul és kellemes bágyadtság telepszik rám. Négyszer annyi korfui kalandot képes lennék zsinórban elfogyasztani, mint amennyit írt, még azt se bánom, hogy annyi ízeltlábú, rovar és hidegvérű dög horrorisztikus ki-eszi-meg-hamarabb-a-másikat csatáját részletezi nagy-nagy szeretettel. Abszolút kabátkönyv a Korfu-trilógia, szinte bántam, hogy nem vittem magammal a nyaralásra az első és a második részt, hogy harmadjára is beléjük feledkezzek.
(Azt hozzá kell tennem, hogy vannak jelei, hogy Korfut én korántsem találtam volna akkora édenkertnek. A görögök borzalmasan bántak a házi-és haszonállataikkal, legalábbis az egyik szereplő véleménye szerint. A tengődő kóbor macskákba egész biztosan belebetegedtem volna.)

Az újraolvasás terápiája

Idén már volt egy két újraolvasásom, a Megérjük a pénzünket! és Az almamag íze. Annak ellenére, hogy a törtető, haladni kívánó énem öngólnak és egy helyben toporgásnak tartja az újraolvasást, nemrég beiktattam a harmadikat, a Családom és egyéb állatfajtákat. Benne felejtettem a három évvel ezelőtti pár soros jegyzetem (tök jó érzés volt látni, pedig alig szerepel rajta pár mondat, de eszembe juttatta az akkori időszakot), és úgy éreztem, jól döntöttem, hogy ismét elővettem ezt a könyvet, ami immár egyértelműen kabátkönyv.

Vágytam egy történet ismerős melegére, és mintha mindenki ezt a könyvet olvasta volna akkor a Molyon, meg hát nyár van, és ha nyár, akkor Korfu, legalább képzeletben. Most különösen jólesett olvasni a kattant Durrellekről, istenem, tíz perc alatt gellert kapna tőlük az agyam, de az tuti, hogy sosem unatkoznék és nem lennék ilyen neurózisos. Igazából erre vágyom most, egy mediterrán helyre, ahol délben mindenki sziesztázik, egész nap szőlőt és kenyeret ennék meg finom bort innék (az nem számít, hogy nem szeretem az alkoholt), aztán leheverednék egy hintaágyra a szőlővel befuttatott verandára egy könyvvel, majd jót szunyókálnék a hűvös, zöld árnyékban. Este úsznék a meleg vízű tengerben, hallgatnám a tücskök cirpelését és nézném a csillagokat a szabad ég alatt. Szeretnék egy hónapnyi gondtalan nyarat, mert régen volt ilyenben részem, és tartok tőle, hogy később sem lesz.

És az a humor, istenem:

"– Biztosítom önöket, hogy ez a ház életveszélyes! Minden elképzelhető zuga tömve van gonosz bestiákkal, melyek csak arra várnak, hogy előronthassanak. Nem is értem, hogy még nem váltunk egy életre nyomorékká. A legegyszerűbb, a legártalmatlanabb cselekedet, például egy cigaretta meggyújtása is életveszélyes! Még a hálószobám sem szent előttük. Először egy skorpió támadott meg, egy undorító dög, mely mérget és kis skorpiókat szórt mindenfelé. Azután szarkák dúlták fel a szobámat. Most pedig kígyók vannak a kádban. A ház körül sűrű rajokban röpködnek az albatroszok, és olyan hangot adnak, mint valami beteg vízvezeték!"

Valahányszor feljön egy idézet ebből a könyvből, mindig elolvasom és még mindig röhögök rajta, pedig vagy egy tucatszor olvastam a gyufaskatulyából repülő skorpióbébikről, sziszegő albatroszokról és erőszakos természetű galambokról. 

A hangulatos leírásokért is oda vagyok, különösen jólestek, miközben a szegedi Anna fürdő napkertjében süttettem a hasam (és aztán aludtam is egy kicsit):

"Reggel, amikor felébredtem, a hálószoba zsaluján át, a felkelő nap arany csíkjai ragyogtak be. A reggeli levegő tele volt a konyhai tűzhelyről behúzódó faszénszaggal, buzgó kakaskukorékolással, távoli kutyaugatással és a legelőre ballagó kecskenyájak kolompjának szaggatott, bánatos dallamával."
"Hosszú, tekergő hordalékláncok jelezték a tenger lassú visszavonulásának útját. Ezekben a láncokban minden volt, ami érdekfeszítő: színes hínár, döglött tűhalak, halászhálókból származó parifák, melyek szinte ehetőnek látszottak, mintha nagy mézeskalács kockák lennének, borosüvegek cserepei, melyeket a dagály és a homok átlátszó drágakővé csiszolt, kagylók, melyek tüskések voltak, mint a sündisznó, vagy simák, tojásdadok és finoman rózsásak, mint valami vízbe fúlt istennő körmei."

Olvastam ezen kívül mást is Durrelltől, de a Korfu-trilógia, és különösen az első kötet marad a kedvencem, az biztos. Mindenkinek melegen ajánlom becses figyelmébe, annak is, aki nem szereti az állatokat. Én a rovarokat és a csúszómászókat nem szeretem, de ez a fickó olyan méltósággal és szeretettel mutatja be őkt, hogy mindig egy fokkal kevésbé rettegek tőlük. De a gekkó vs. imádkozó sáska párbaja továbbra is vérfagyasztó horror számomra (a sáskát Cicelynek hívják, a gekkót... basszus, már meg ennek felejtettem el a nevét).

Nokedli, ha még nem olvastad, iktasd be!

Ui.: Miközben ezt írtam, meghatottan gondoltam saját kis állatseregletünkre. Gyöngéd érzelmeim egy perc alatt elpárologtak, mert a hangok alapján VALAKIK ÉPPEN FELDÚLJÁK A KONYHÁT! KIFELÉ, BÜDÖS DÖGÖK!

Eredeti cím: My Family and Other Animals

Sorozat: Korfu-trilógia 1.; Vidám Könyvek

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 1983

Fordította: Sárközi Györgyné (versrészletek: Kiss Zsuzsa)

Illusztrálta: Réber László

Ár: passz, lusta vagyok megnézni

Az író honlapja