Hiúság vására

"Amikor odaléptem hozzájuk, hogy elköszönjek, megint zavarodottságot láttam Gatsby arcán, mintha elbizonytalanodott volna, hihet-e a boldogságában. Majdnem öt év telt el! Biztosan voltak pillanatok már ezen a délutánon is, amikor Daisy nem ért fel az álmaival - nem Daisy hibájából, hanem mert annyira életszerűek voltak Gatsby ábrándképei. Az álmok túltettek rajta, túltettek mindenen. Gatsby olyan alkotó szenvedéllyel vetette bele magát az álmodozásba, folyvást tökéletesítve az ábrándot, feldíszítve minden kis színes tollal, amit egy szellő arra fújt. Nincs az a tűz s eleven élet, ami felérhet azzal, amit egy férfiszív rejt magában."

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Pöfi három éves postja óta kíváncsi voltam erre a könyvre, de sajnos közel nem tetszett annyira, mint neki -de ez nem azt jelenti, hogy nem becsülöm az érdemeit.
Fitzgerald - aki barátjához, Hemingwayhez hasonlóan szintén emelt át a regényeibe valós szituációkat és általa ismert embereket - nagyon szépen ír és élethűen formáz meg karaktereket; ritkán fordul elő, hogy pár gondosan megválogatott szó alapján hevesen megutáljak minden elém kerülő szereplőt. Tom Buchanan egész teret kitöltő faragatlan vaskossága, Daisy hisztérikus enerváltsága, Jordan taszító, cinikus túlélőképessége, az egész bagázs talmi csillogása, a "céltalan fényűzés méhe", ami alatt nincs más, csak a mélységes életuntság.
Bezzeg Gatsby. Olyan eszeveszett vágy fűti, ami csak arra az emberre jellemző, aki a mélyből nagyon magasra akar kapaszkodni, egy igazi megszállott. Csillogó szárnyú, törékeny Ikarosz, aki a Napot istennek hiszi, ami majd magához öleli őt - helyette a halálát okozza, de ő boldogan vállalja az áldozatot.

"A szíve azonban mindeközben szüntelen lázongott. Az ágyában éjszakánként a leghajmeresztőbb látomások kísértették. Valami leírhatatlanul csiricsáré világ gomolygott elő az agyából, míg a mosdóállványon álló vekker ketyegve számlálta az éjszaka óráit, és ruháinak gyűrött kupaca a hold hideg fényében ázott a padlón. Nap, nap után új s újabb ábrándokkal kábította magát, míg egy ellenállhatatlanul életteli jelenet ölelésében el nem nyomta az álom. Egy ideig képzelete beérte ezekkel a képzelgésekkel; meglátta bennük a valóság valószerűtlenségét, s elhitették vele, hogy a világ rendíthetetlen kősziklája egy tündérszárnyon nyugszik."

Kicsit bosszankodtam a regény szerkezetén, aztán rájöttem, hogy nem a Gatsbyt övező rejtély, majd az igazság napvilágra kerülése a lényeg - teljesen mindegy, hogy német kém, szeszcsempész vagy Vilmos császár rokona -, hanem a Nap árulása, a gyönyörű álmok szilánkra törése. Ez a férfi nem volt előkelő származású, unatkozó mágnás, aki céltalanul tengeti az életét. Nála hamisságában is kiviláglik a tisztasága, "két kézzel hinti a holdfényt a körötte kerengő kósza pillangókra", de ők nem látják a lényeget, elvakítja őket a tűzijáték fénye.

Pont így képzeltem el
(egyszer megnézem a filmet is)

Egy pillanatra majdnem beleszerettem - de inkább senki ne legyen ilyen, értem ne égjen el elevenen. Szeressenek gyarlóan, emberien, okozzanak fájdalmat, ne terítsék a lábam elé a világot. Nem bírnám ezt a terhet cipelni.
Daisy, te se fogod bírni. Elutazhatsz, becsukhatod a szemed, hitegetheted magad, tíz körömmel kapaszkodhatsz az ezüstös ragyogású estélyi ruháidba - de a lelkedben örökké égni fog, ami történt. Sosem fogod elfelejteni.
És sohasem leszel boldog.

Ui.: két érdekesség:
1. Az írót apja rokonáról nevezték el, aki az amerikai himnusz szerzője volt - mindhárom keresztnevét (Francis Scott Key) tőle örökölte.
2. Daisy Buchanan alakját Fitzgerald korai szerelme, Ginerva King ihlette, a ő szerelmükben hasonló helyzet állt elő, mint Daisy és Gatsby között.

Eredeti cím: The Great Gatsby
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2012
Fordította: Bart István
Ár: 3000 Ft