2015. július 28., kedd

A bolygó zsidó és a hableány

"Minden eleven csoda közül a farkasemberre voltam a leginkább kíváncsi... neve Raymond Morris volt; jó családból származott, a virginiai Richmondból. Ez a jó család a padláson tartotta, hogy megvédelmezze, és egyben gondoskodjon arról, hogy hogy nem okoz kárt a család hírnevének.... Mr. Morris egyszer bizalmasan elmondta nekem, hogy élete nagy részében őszintén hitte, megvan mindene, annak ellenére, hogy a négy fal közé volt zárva... Bár sohasem érezte bőrén az esőt, olvasmányaiból tudta, hogy milyen; ugyanígy volt ismerete a végtelen tengerről, az aranyló prériről, a szerelem gyönyöreiről. Azt mondta, egészen addig hitte azt, hogy ez a világ tökéletesen elég neki, míg el nem olvasta a Jane Eyre-t. Akkor megváltozott a véleménye. Ahogy mohón olvasta a regényt, érezte, hogy világa kizökken helyéből. Hirtelen rájött, hogy az ember megbolondulhat, ha el van zárva a többi embertől, és azon kapta magát, hogy beleszeretett Mrs. Rochesterbe, abba a karakterbe, akit mindenki a könyv gonosztevőjének tekintett. Azon az éjszakán, amikor kiolvasta a könyvet, kimászott az ablakon. Életében először érezte, ahogy az eső a bőrére hull."

Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

Amikor felfedeztem, hogy a Maxim kiadó Könyvfesztiválra (ill. Könyvhétre, mert elcsúszott a megjelenés) megjelenteti egy újabb Hoffman-regényt, magával ragadott az extázis. Minden könyvét imádtam, a hibáikkal együtt, azon kevés írók egyike, akiknél azt érzem, mintha direkt nekem írnának.

Sokáig halogattam a Gyönyörű titkok múzeumáról szóló postot, mert nem tudtam eldönteni, mit kezdjek vele. Egyértelmű, hogy valami hiányzott, az, ami belőlem rajongást vált ki. Mintha Alice Hoffman nehéz időszakon ment volna keresztül és a fájdalmát a könyvébe foglalta volna. Ez az írónő legkevésbé nőies könyvet, sőt, egyáltalán nem az. Hiányzik belőle a háztáji mágia, a finoman nőies, vagy éppen asszonyian bölcs rafináltság, boszorkányság. Szomorúság, magány, fájdalom, düh, elvágyódás, tehetetlenség - csupa negatív érzelem uralja a történetet. A két főszereplőben, Eddie-ben és Coralie-ban - miközben az életük homlokegyenest különbözőnek látszik - rengeteg közös vonás van. Mindketten számkivetettek, az életük céltalanul csordogál, olyanok, mint két partra vetett hal. De egy tragédia és egy eltűnés miatt találkoznak, és a két hal eszeveszettül elkezd csapkodni, mert rájönnek, hogy az élet talán még tartogat nekik valamit, amiért érdemes küzdeni.
"Nem tettem le a magammal cipelt gyűlöletet."
Nem, ez nem egy romantikus regény; habár Hoffman korábbi műveiben a szerelem központi téma volt, itt háttérbe szorul a szerelmi szál. Úgy látom, hogy a két legutóbbi könyvénél - sőt, ahogy elnézem, a legújabbnál, a The Marriage of Opposite-nál is* - az írónő figyelme nemcsak a szereplők konfliktusaira és kapcsolatrendszerére fókuszál, hanem az adott korra, környezetre is kiterjed - már csak azért is, mert mindkettő a múltban játszódik; a Galambok őrizői az ókori Maszada ostroma idején, a Gyönyörű titkok a huszadik század elején, New York ébredésekor, amikor a Városnak még van élővilága, mocsarai, pisztrángok buliznak a folyóban, de az urbanizáció már kezdi kiszorítani a természetet. Emiatt is belengi a történetet az elmúlás, a fájó nosztalgia hangulata - én is vágyakozni kezdtem valami után, amit nem ismerhettem.
Az emberi gyűlölet, az emberben lakó állat is hangsúlyosabb - a legjobb példa erre Coralie apja, Sardie professzor, aki hamarabb lenne képes gyengéd lenni egy torz ebihalhoz, mint egy érző lényhez, főleg a saját lányához. Gyomorforgató, ahogy vele bánik, hiába tesz meg Coralie mindent a kedvéért, egy csepp szeretetet nem mutat iránta, és valószínűleg nem is érez ilyesmit. Coralie a belső vívódása során felnő - látja, érzi, hogy az apja gondolkodásmódja, tettei nem helyesek, de gyermeki énje, amelyet a professzor formált, tiltakozik a lázadás ellen.

A Gyönyörű titkok múzeuma tulajdonképpen szép regény. Elképesztő a bevándorlók és a gyárakban robotolók között uralkodó szegénység, a nyomor, az ezzel kéz a kézben járó kapzsiság, az egyszerre épülő és pusztuló város, a főszereplők drámája, de Hoffman olyan szépen ír (és ezt Bozai Ágota olyan szépen adja vissza), hogy mindezek ellenére nem lehet nem gyönyörködni az alkonyi tájban vagy Eddie fényképeiben. Hálistennek az írónő nem vesztette el az itt főleg tájleírásban megmutatkozó képességét, csak kevésbé dominánsan mutatkozik meg. Valószínűleg ez volt az, ami hiányzott, ez hajtott afelé, hogy újraolvassam az Átkozott boszorkákat - nekem volt egy űr a Gyönyörű titkokban, amit ki kellett töltenem. Miután végére értem az újraolvasásnak, helyreállt az egyensúly. Nem bánom, hogy Alice Hoffman ezúttal másféle regényt írt, sőt, örülök, hogy képes megújulni, változni, de nekem a kisvárosi elégia marad a szívem csücske.

Eredeti cím: The Museum of Extraordinary Things
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2015
Fordította: Bozai Ágota
Ár: 2990 Ft


2015. július 26., vasárnap

Tematikus post - A nagy újraolvasás-tervezés

A jóformán egymást követő két újraolvasásom (Az időutazó felesége és Átkozott boszorkák) ihlette ezt a postot; úgy tűnik, mostanában kedvem van régi olvasmányokhoz nyúlkálni - a várólistám úgyse fog se elfogyni, se kezelhető méretűre zsugorodni -, ezért sorra vettem, jelenleg milyen könyvek csábítgatnak egy második körre. A hangsúly a "jelenleg"-en van, azaz nem biztos, hogy a lista nem fog változni akár néhány nap múlva, már ha veszem a fáradtságot, hogy javítgassam.

Peter S. Beagle: Tamsin története; Az utolsó egyszarvú; Egy csendes zug - Jellemzően régi kedvenceket írtam fel. Beagle például olyan, akinek alig emlékszem a regényeire, csak néhány futó érzés és pár mozzanat maradt meg az emlékezetemben.

Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány; Itt a Földön; Hetedik mennyország - Ha jobban belegondolok, Hoffman és Beagle stílusa nem áll egymástól messze, mindketten úgy dédelgetik a lelkemet, ahogy pont szükségem van rá.
Mivel nemrég újraolvastam az Átkozott boszorkákat és változatlanul tetszett, úgy döntöttem, miért ne, előbb-utóbb Hoffman többi regénye is sorra kerülhet.

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája - Erre mostanában kezdtem vágyni, hiányzik a játékos intelligenciája, a franciás könnyedsége. És az a nagy pofon a végén... a mai napig nem felejtettem el.:)

George R.R. Martin: Kardok vihara - Egy nagy, elmúlt szerelem emléke. Hosszú évekkel ezelőtt lettem a könyvsorozat rajongója (a Trónok harcát 2003-mas, első kiadást olvastam, valószínűleg nem sokkal a megjelenése után), amit 2011-ben olvastam újra a második résszel együtt, de elég nyögvenyelősen ment. És képtelen vagyok rávenni magam, hogy folytassam. Lehet, hogy megmarad szép emléknek, aztán nyugdíjas koromban kezdem elölről, hátha addigra Martin megírja a hátralévő részeket.

Alan Bennett: A királynő olvas - De még milyen régóta újra akarom olvasni! Ráadásul a Kardok viharával ellentétben rövid, nem két hetet vesz igénybe. Egyes Személyeknek köszönhetően remélhetőleg nemsokára sorra is kerül.

Charlotte Brontë: Jane Eyre - Ennek néhány hete majdnem nekifutottam, aztán a rengeteg olvasatlan könyvem miatt a vágyam léket kapott, és bűntudatosan visszatettem a helyére. Egyébként az újraolvasás nem (vagy nem mindig) csupán örömteli visszatérés egy kiszámítható, ismert világba; Az időutazó feleségénél éreztem azt a rémületet, hogy emlékeznem kellene valamire, de semmi nem jut eszembe, és menthetetlenül elveszejtődöm. Az első olvasás szinte teljesen kitörlődött a fejemből, olyan volt, mintha most olvasnám először a regényt. A Jane Eyre-nél is hasonló érzésre számítok.


Gerald Durrell: Istenek kertje - A komfortzóna mértani közepe. Durrellék kalandjaira nagyon is emlékszem, de ez semmit nem vesz el az olvasás élményéből - bár most nézem, hogy 2010-ben olvastam, öt éve, te jó ég! Egy nyári hosszú hétvégére tartogatom (ha összejön), mert a Korfu-könyvek nekem óhatatlanul ehhez az évszakhoz kötődööö, ez pont november végén olvastam.:D




Ti szerettek újrázni? Ha igen, melyik könyvet szeretnétek ismét elolvasni?


2015. július 23., csütörtök

Szuper könyves hírek

Ez az ősz, ill. a jövő év eleje kemény lesz.  Az ábrándomat (másnak képtelenség nevezni), miszerint idén már nem veszek könyvet, a Szandi akciója sikeresen szabotálta, de nekik végképp nem lehet ellenállni:

Harper Lee: Go Set a Watchman - Állíts őrt! címmel fog megjelenni nálunk a Ne bántsátok a feketerigót! második része a Geopen gondozásában november 11-én, a Feketerigó új fordításával egyetemben.
A kézirat élete kissé szenzációhajhász; állítólag 55 évig porosodott az írónő testévérnek páncélszekrényében, s először ezt, nem pedig a Feketerigót írta meg Harper Lee. Kicsit szkeptikus vagyok mind a mesével, mind a regénnyel kapcsolatban, de előbb-utóbb biztos el fogom olvasni.
A regény már előrendelhető a harperlee@geopen.hu e-mail címen.



Kate Atkinson: Life after Life - ezt az ínyencséget is a Geopen szerezte meg. Ha valaki tudja, mikor jelenik meg, ne habozzon megosztani, a kiadó a Harper Lee-könyvvel ellentétben erről a regényről hallgat.
Aki pedig szeretne egy felcsigázó véleményt olvasni róla, kattintson Hanna értékelésére.






Eleanor Cutton: The Luminaries - ez a Booker-csoda régóta piszkálja a fantáziámat, reméltem, hogy előbb-utóbb magyarul is megjelenik. Köszönjük, Európa!









Donna Tartt: Az aranypinty - róla még semmit nem tudunk, de a teljesség kedvéért feltüntetjük a listán. Azt hiszem, jó páran imába foglaltuk a Park kiadó nevét, amikor kiderült, hogy felkarolták a szerzőt.









Carlos Ruiz Zafón- gondolhatjátok, hogy a felsoroltak közül melyik szerző neve okozott nálam totális extázist. A gyomrom a bokámig zuhant, amikor felfedeztem, hogy az Európa felkarolta a korábban az Ulpiusnál megjelenő írót. A szél árnyéka új kiadása (benne egy elbeszéléssel) és az 1999-es Marina vagy idén, vagy jövőre fog megjelenni.






Markus Zusak - az Európa nem totojázik, kérem. Nemcsak A könyvtolvajt adják ki újra, hanem a I am the Messengert (A hírvivő) is.


Praktikus mágia

"Soha ne nézz vissza, figyelmeztette magát. Ne gondolj a hattyúkra vagy arra, hogy egyedül vagy a sötétben. Ne gondolj viharra, villámra vagy mennydörgésre, se az igaz szerelemre, amelyben úgysem lesz részed többé. Az élet nem több, mint fogmosás és reggelikészítés, és a dolgokon való nem gondolkozás, és mint kiderült, Sally remekel mindebben. Időre végez a feladataival. Álmában azonban gyakran kísérti a nénik kertje. A legtávolabbi sarok citromos verbénája, citromfüve, citromalmája. Volt, hogy elbódult az átható citrusillattól, ha törökülésben elüldögélt ebben a sarokban. Abban a kertben mindennek célja volt, még a buja bazsarózsának is, mely megvéd a rossz időjárástól és a mozgásszervi betegségektől, sőt állítólag a gonoszt is elűzi. Sally már nem biztos benne, hogy a kert összes gyógyfüvét fel tudná sorolni, de úgy gondolja, most is meg tudja különböztetni a martilaput és a nadálytövet, a levendulát meg a rozmaringot pedig az illatáról is felismerné."

Alice Hoffman: Átkozott boszorkák

Az emberiség emlékezetében és eszköztárában léteznek kifejezetten hasznos varázspraktikák vészhelyzet esetére - mint amilyen az unalmas kertvárosi apácaéletet élő Sally Owensnél áll elő, amikor zabolátlan, a kicsapongástól kissé kiégett húga beállított hozzá egy halott férfival, aki holtában sem szűnik meg bajkeverő lenni.

Ha az ember úgy érzi, hogy a körülötte (vagy inkább kifejezetten őt megcélzó) faszságok hülyeségek kezdik nagyon, de nagyon kifárasztani és lazuritkővel kirakott úton közeleg a teljes összeomlás felé, akkor az egyik legolcsóbb - és könyvmolyok esetén talán hatékony - megoldás, ha előbányássza egy régi, a komfortzóna közepén trónoló kabátkönyvét, beleburkolózik, és szarik a világra, a várólistára, a világgazdaságra, és legfőképpen az emberiségre és a saját nyavalyáira.
Hosszú évekkel ezelőtt éltem meg a nagy Hoffman-rajongó korszakom, amikor egymás után vadásztam le az írónő magyarul elérhető regényeit, mert valósággal szomjaztam erre a harmonikus, gyengéd, de konfliktusokat bőven felvonultató világra, amit teljesen átitat a csak pókhálófinoman látható mágia. Gyönyörűen ír ez a nő, még a fordításon keresztül is sugárzik a regényeiből, mennyire szeret írni.
(Továbbá, nagy csalódást okozna, ha egy jellegtelen tömbházban lakna egy város közepén, nem pedig egy elvadult kerttel bíró, kissé omladozó régi házban, de ez már a privát hülyeségem.)
Olvasás tekintetében hat év hosszú idő, ami alatt sokat változott az én ízlésem is. Már ugyan látom a regény hibáit - a tizenötféle fafajtát magába foglaló intarzia miatt erősen rángatózott a szemöldököm és a szerelmi szálak is kissé erőltetettek -, de Hoffman még mindig képes elbűvölni a szép szavaival és a háztáji mágiával. Bűnös módon elhúztam a befejezését, mert rám férne még vagy két heti Hoffman-kúra, de miután itt-ott belelapoztam, áttértem a VII. Olivérre. Hoffman a tartalék arzenál, nem lehet csak úgy pazarolni. Nekem ő az abszolút guilty pleasure-szerzőm, ill. az övéhez hasonló hangulatú regények, mint például Az almamag íze; semmi különleges nincs bennük, ami egy tapasztalt ínyencet hanyatt vágna, és aligha válnak a világirodalom maradandó alkotásaivá, de nekem gyógyírt jelentenek búskomorságra.

Eredeti cím: Practical Magic
Kiadó: Palatinus
Kiadás éve: 2007
Fordította: Nagy Nóra
Ár:


2015. július 19., vasárnap

Miért vegyünk sok könyvet?

Egészen pontosan azért, mert néhány nap leforgása alatt nekem sikerült 6, azaz hat könyvet összeszednem. Stratégiai szempontból tanácsosabb lenne erről két hét múlva írnom, mert így elvész az újdonság varázsa (azaz: nagyon remélem, hogy júliusban már nem lesz több új könyvem), de szavak helyett csak egy szivacsos pép van a fejemben (ez az agyam akar lenni).

Kieg.megj.: a Moly szerint most olvasom az 1200. könyvemet. Valójában többnek kell lennie, mert régen sok könyvet többször újraolvastam, de anno izének tartottam, hogy egymás után négyszer bejelöljem a Bridget Jones naplóját, amit tizenvalahány évesen olvastam.

Leena Krohn: Angyaltrombita Szerb Antal: VII. Olivér Stacy Schiff: Kleopátra Jonathan Franzen: Erős rengés Agota Kristof: Trilógia Paul Auster – J. M. Coetzee: Itt és most

És még két körömlakkot is vettem (mentazöld és levendulaszín Rimmel, a Rossmannban csak 700 Ft, tiszta haszon). A menetrenden kívüli tobzódás egyébként semmi jót nem jelent nálam, de ez van.

Az Angyaltrombita és a VII. Olivér (amit némi fürdőzéssel egybekötve már el is olvastam) antikvár szerzemények, mert az otthoni antikváriumoknak még mindig semmi nem ér a nyomába. Még aznap betértünk a Szandiba is - jelesül az akció első napján -, ahol első nekifutásra vagy nyolc könyvet behajigáltam a kosárba (nagyon rossz kedvem volt). Később ritka nagy önuralommal leredukáltam egyre, a Kleopátrára, amit most olvasok és borzasztóan tetszik.
Este, mivel kattant könyvmolyok vagyunk, végignyálaztuk az online listát (miközben macskák garmadája gondolta azt, hogy őt simogatni érdekesebb, mint a képernyőt bámulni), hogy mit szabad még beszerezni. A macskaszőrös, írásos listán csüggesztően sok könyv szerepelt, de tudtam, hogy az Erős rengésnek jönnie kell. Másnap, verítékezve, négy szatyorral lesúlyozva betántorogtam érte, mert kattant könyvmoly vagyok, akinek az a fixa ideája, hogy két napon belül felvásárolják az összes őt érdeklő könyvet.
Az utolsó két darabhoz sztiminek hála sikerült hozzájutnom, ajándék formájában, nagyon köszönöm neki. A Trilógiát régóta kerülgetem, és már nagyobb bennem a kíváncsiság és a dac, mint a meg nem értéstől való félelem. Az Itt és most régen bebábozódott rögeszme, valamelyik könyves cikkben olvastam Auster és Coetzee levelezéséről, és kialakult az a hülyeségem, hogy ezt nekem olvasnom kell. Az, hogy az egyik úriembertől csupán egy regényt olvastam, a másiktól pedig semmit, cseppet sem tart vissza. Szeretek néha nyakatekerten ismerkedni különféle írókkal, olyan, mintha váratlanul lepnék meg valakit, és jóleső fensőbbséggel tölt el az érzés, amikor egy gondolatát felbukkanni látom valamelyik művében. Nem feltétlenül tartom követendőnek az általánosan elfogadott sorrendet, olyan lélektelen és gazdasági ütemtervet idéző.


2015. július 7., kedd

A néhai Fehér Felső esete

A női ruhatárban vannak bizonyos alapdarabok. Nálam (ill. gondolom, nemcsak nálam) az egyik ilyen a Teljesen Szimpla Fehér Felső. Ujjatlan, mintátlan, síkegyszerű, amit bármihez fel tudok venni. Sajnos a régebbieket kicsit elhasználtam, és nagyon büszke voltam magamra, amiért végre sikerült vennem egyet (abból is látszik, hogy öregszem, hogy türelmetlen vagyok a vásárláshoz - a Decathlonba is egy hónap után jutottunk el, kész kínszenvedés volt).
Szerintetek melyik volt az a felsőm, amelyiket sikerült összecsapnom lila porcelánfilccel?
Igen. A Teljesen Szimpla Fehér Felsőt. És a lila filc ellenáll a nyálnak, a folyékony szappannak, a mosószernek, a káromkodásnak, de még a hipónak is. Az ollónak és a kisbaltának valószínűleg nem, de a betegség idején már szétszabdaltam két Sima Fehér Pólót, három már duhajkodásnak minősülne.


X könyv, amit nyáron elolvasok

Nem szoktam efféle listákat írni, mert naponta változik, mit szeretnék olvasni - a tegnapi, nagy nehezen összekapart eredményhez ma fel is zárkózott egy új versenyző -, úgyhogy ne számítsatok tíz-tizenöt könyvre, arra pedig végképp nem, hogy nyáron tényleg sorra kerülnek.:)
Ó, azt persze tudom, hogy mit kellene olvasni; a várólistacsökkentő könyveket (kb. kettővel el vagyok csúszva a saját számításomhoz képest, ráadásul a 24 nem lesz meg, mert képtelen voltam végigolvasni az Egyetlen pillantás nélkült), az idén beszerzett könyveket, a tavaly beszerzett, még olvasatlan könyveket, a hosszú évek óta várakozó könyveket. Ügyes vagyok, ugye?
[A könyvtárt nem számolom bele, mert a jelenlegi munkaidő mellett még zárásra se érnék oda, meg ezzel a tempóval a sajátjaimat is húsz évig tart elolvasni.]

Karen Joy Fowler: Majd' kibújunk a bőrünkből
Nagyon zsizsegős ez a könyv, igazi áll-leesős élményre számítok.







Graham Joyce: A katicák éve
Ő az exkluzív csoport új tagja. Persze, eddig is érdekelt (különben nem vettem volna meg), de Ilweran postja annyira felcsigázott, hogy felkúszott az elsődleges könyvek közé.






Gerald Durrell: Istenek kertje
Ha nyár, akkor Durrell, főleg a Korfu-trilógia. Jövőre bajban leszek, mert idén következik a sorozat utolsó része. Igen, tudom, hogy a szerzőnek halomnyi könyvét nem olvastam, de az eddigiek közül egy se ért a korfui kalandok nyomába.





Szabó Magda: Régimódi történet
Elég keveset olvastam Szabó Magdától, de ez nem zavar abban, hogy belecsapjak a közepébe.






Katharina Hagena: The Taste of Apple Seed
Komolyan szégyellem magam, hogy az angol olvasásaim visszasüllyedtek a nullára. Azért is változtatok rajta, kész.






Jessie Burton: A babaház úrnője
Ha nem lesz jó, én úgy elhajítom, hogy Pestszentlőrincig repül. Nem szeretem a túlhype-olt, "puffasztott könyveket", amik olyanok, mint a félig üres kekszeszacskók.
Igazából meg kellett volna várnom pár véleményt a vásárlással, de Könyvfeszt volt, 2+1 akció, na.




Benedek Szabolcs: A vérgróf
Szokás szerint nem tudom, miért csúszik ennyit a szerencsétlen, de most már csakazértiselolvasom.
Elolvasva.