Ahhoz képest,

hogy kicsit féltem, hétalvó létemre mit fogok művelni, ha hat előtt kell kelnem, még nem gyújtottam fel a lakást, nem mentem itthoni papucsban dolgozni, sőt, még az ebédemet se hagytam itthon. Csak a mandarinhéjat akartam egyszer a szennyestartóba lökni, és kedvesen kis kotonomnak szólítottam a leghűségesebb szobanövényemet, miközben a levelét simogattam.

Napom

- Jézusom, de megijedtem! - kiáltotta meghökkenten a nő, amikor a sarkon befordulva szembe találta magát velem.

Tudtam én, hogy nyúzott fejem van, de a felét napszemüveg takarta.

Szösz

Tegnap, mozi után:
- Szívem, mit keres a szemceruzád a hűtőben?

Tudtam, hogy elfelejtettem valamit.

********** ********** *********    ********* ****** ********* ******

Annyira örültem hétfőn a jó időnek, hogy futottam 10 km-t, bár legszívesebben meztelenül rohangáltam volna, virágkoszorúval a fejemen. Kár, hogy nem tudok koszorút fonni

True Detective 1.

Komoly depressziós-elvonásos tüneteket produkáltam, miután végére értem az első évadnak. Mit fogok ez után nézni? Mit lehet? Ezt miért nem nyújtják öt évadig (mert akkor nem lenne ennyire jó)? 

Matthew McConaughey a lehető legkellemesebb csalódást okozta ever, a vigyorától mindig falnak mentem, dedede annyira jól hozza az önpusztító, zseniális nihilistát, hogy csak azért nem szerettem bele, mert az általa megformált karakter tényleg menthetetlen - tulajdonképpen remekül ellensúlyozzák egymást azzal a tuskó Marty Harttal.

Forrás

:DDD
Forrás

Mmm

Feljogosítva érzem magam némi büszkeségre és peckes járásra az edzőteremben azáltal, hogy szerdán és ma kint futottam egy órát, ill. 10 km-t. Én, a sápkóros fagyosszent.

De inkább ez, mint a levegőtlen kardiorészleg.

Filmes körkérdés

Általában égnek áll a hajam a különféle tagek kérdéseitől, de a Larawynnél olvasott filmes kérdések megtetszettek, ezért arra gondoltam, hogy én is kitöltöm (miután elhelyeztem néhány hiányzó vesszőt és a személyes névmások kezdőbetűit nagyról kicsire cseréltem). Akinek tetszik és még nem látta, vigye tovább!

1. Melyik volt az első meghatározó film, amit láttál?

Rengeteg filmet néztem gyerekkoromban. A matinék nálunk úgy néztek ki, hogy az apám, miután hajnalban felkelt, mindig felvette kazettára az aktuális meserészt, amit én órákkal később visszatoltam a lejátszó mélyébe (néha elnyelte a VHS-eket) és megnéztem. Imádnivaló kölyök voltam, már akkor is sokáig aludtam.:D Így lett egyénre szabott mesedélelőttöm a Micimackó, A kis hableány, a Csipet Csapat, a Gumimacik, vagy bármi aktuális részéből. Disney-meséket különösen karácsonykor szerettem nézni, lehúzott reluxával, beizzított karácsonyfa mellett, mert fontosnak tartottam az autentikus hangulatot. A Csipkerózsika volt a kedvencem... igen, a rózsaszín ruhás hercegnő. Talán idén néztem meg újra, a borostás-negyvenes párommal (mondjuk, ő annyira bátor, hogy a rózsaszín-lila [khmm...] futósapkámat is felvenné) és rettenetesnek találtuk. A daloktól fogtuk a fejünket, akárcsak a tündérkeresztanyák kelekótyaságától, igazi oldschool Disney-alkotás, na. Próbáltam megidézni magamban a gyerekkori énem, de vajmi kevéssé sikerült, pedig emlékszem, hogy minden egyes alkalommal hallatlan izgalommal néztem, gyönyörűnek találtam, Demónát és a rokkát pedig félelmetesnek.

Forrás

Az általam nézett meséknek, filmeknek a felére sem emlékszem, de arra igen, mi volt a legmeghatározóbb: Az utolsó egyszarvú. Annyiszor kikölcsönöztük a videotékából, hogy anya végül megvette, bár sajnos a dobozát nem adták ide (a mai napig emlékszem a borítójára). Nem tudom, mennyire maradt meg a köztudatban, a bloggerek közül tudom, hogy Patrícia volt nagy rajongója. Évekkel ezelőtt megvettem dvd-n, egy borzasztóan gagyi rajz van a borítón, aminek köze nincs a történethez, akárcsak a mostani cukimuki, pufók aranyos állatos, infantilis divathoz. Ez egy elég sötét, depresszív, helyenként ijesztő mese - már biztosan írtam valahol, hogy a beszélő csontváztól annyira féltem, hogy apám kivágta azt a részt belőle -, tök jó a zenéje, és igen, Peter S. Beagle regényéből készült, szegény a profitból nagyon keveset kapott. Felnőttkoromban kétszer néztem meg, és a Csipkerózsikával ellentétben a mai napig tetszik, bár már máshogy - az akkori érzéseket képtelenség visszahozni, mert az az időszak elmúlt, változunk, felnövünk, a naiv, meghatározó csodálatnak vége (ezt sok SW-rajongó is beláthatná).

+1: Kifelejtettem az Oscart, igen, amelyikben Sylvester Stallone szerepel és mindenki látta ötvenszer.

2. Mi volt az utolsó film vagy sorozat, amit láttál?

Természetesen Az utolsó jedi(k). Megragadom a lényeget, Adam Drivernek fantasztikus a hangja és a mellkasa. Az ominózus jelenetben magyaráztak valami övről, én addig nem jutottam le. Pardon, el.

3. Mik a kedvenc filmjeid?

Kép innen, innen és innen

Majdnem olyan illetlen kérdés, mint a könyvekre vonatkozó párja. Fogalmam sincs, ezért az utóbbi évek terméséből válogatok ki néhányat; a Grand Budapest Hotelt akárhányszor meg tudnám nézni. Az idén látott Ifjúságot imádtam. A Paterson kis szívcsücsök, meg az Isztambul macskái is. Meg az Ultra, azon többször majdnem elpityeredtem, de futásilag szörnyen depressziós lettem. A hét mesterlövész (az eredeti) - imádom a régi westernfilmeket. A Fékezhetetlen majdnem ugyanolyan visítórohamot váltott ki belőlünk, mint a Stranger Things. A leghülyébb, legidiótább film az utóbbi időben pedig a Hétköznapi vámpírok volt (nekünk) - utána nem volt nehéz felfedezni Taika Waititi humorát az új Thorban.

4. Milyen műfajú filmben lennél te karakter?

Kosztümös drámában, és tuti, hogy lefejeznének. Átmeneti üresedés-féle kisvárosi drámában, ahol mindenki utálna, és én is utálnék mindenkit.

5. Ki játszana téged egy filmben?

Szívből remélem, hogy senkinek nincs olyan egyedi arccsontja, mint nekem.

6. Mi a top 3 kedvenc sorozatod?

Érzek némi szimpátiát Tom Hardy iránt is
Forrás

Ez megint gonosz kérdés, ezért nem szabályszerűen válaszolok rá... nem olyan rég kezdtem-kezdtünk ismét sorozatokat nézni, ezért van bennem némi bizonytalanság, hogy melyek a kedvemre való sorozatok. Régen nagyon bírtam a misztikus és a kosztümös sorozatokat, ld. Carnival, Tudorok stb. Töredelmesen bevallom, hogy a szerda esti kikapcsolódásom a Vámpírnaplók volt, néhány éve pedig nagyon daráltam a Downton Abbeyt és a Once Upon a Time-ot. A Sherlock a mai napig leköt (az utolsó évad, különösen az utolsó rész viszont nagyon kiábrándító), az új kedvencem a Taboo, az Orphan Black, bár egyre több benne a logikai bakugrás és a néző hülyének nézése.

7. Mi idegesít legjobban egy filmben?

Amikor hülyének néznek.

8. Mi az a film vagy sorozat, amit sohasem fogsz megnézni?

A Trónok harcába belenéztem és megbántam. Én még akkor olvastam a könyveket, amikor nulla hírveréssel megjelent az első, bazinagy-giccses kiadás. Még középiskolás voltam, már rendszeresen olvastam, de ilyet még nem és óriási felfedezés volt - persze, hogy ezzel az élménnyel semmilyen feldolgozás nem tud versenyezni, úgyhogy nem is mondanék többet. A Harry Potter-pénzgyártó univerzumhoz ugyanígy viszonyulok - nem feltétlenül a hype zavar, mert a Stranger Thingst is sokan imádják, a hisztéria és az ocsmány pénzéhség, a mindegy, csak vedd meg, mert van rajta egy bénán rajzolt rémfarkas vagy sárkány-attitűd az, amitől undorodom.

A betegségeket középpontba állító filmeket kerülöm. Fontos lenne a súlyos és halálos betegségekről beszélni, ha nem lennének tabuk, de attól tartok, a hollywoodi filmek ennek nem megfelelő közvetítői.

9. Melyik színésszel, színésznővel vagy filmrendezővel találkoznál szívesen?

Az emberek nem igazán érdekelnek, még olyan írókkal se találkoznék, akiknek nagyon szeretem a könyveit, pedig az ő lelkiviláguk valószínűleg jobban megmutatkozik, mint a filmeseké.

10. Mi az aktuális kedvenced, amit most láttál, vagy most szeretnél megnézni?

Forrás

A Stranger Things egy külön kategória, és nagyon örülnék, ha már nézni lehetne a harmadik évadot, és olyan jó lenne, mint az előző kettő. Tudom, hogy a csapból is ez folyik, de az a sorozat, ami a kanapéhoz szögezi vasárnap délután nyolc órára a szörnyen kritikus pasimat, az tud valamit. Borzasztó addiktivitás zsinórban, a kórusban visítás művészetével karöltve. Néha kirohantam pisilni és némi kaját felmarkolni, aztán romantikusan tovább szorongattuk egymás kezét és emelt hangerővel biztattuk a szereplőket (azokat a kurva kölyköket, ahányan vannak, annyifelé mennek), hogy Mennyémábazmeg, mennyémá'!!! Annyira pofátlanul, szemtelenül épít a nosztalgiára, de bánja a fene, mert működik, izgalmas, vicces, a színészek jók, élmény nézni és vért izzadni, hogy a gondolataid erejével megmenekítsd őket. Mert teljesen logikus egy sötét erdőben fegyver nélkül kószálni és gyanús, nyálkás lukakba dugdosni a kezed, lehetőleg egyedül. Váhhh.

Legközelebb a Midnight Texasba szeretnék belenézni, nem tudom, mennyire fog tetszeni, még a "régi" ízlésem vezérli a kíváncsiságomat, de hát van benne tigris alakváltó, na.
+1: Hatalmas kis hazugságok, zseniálisan van összerakva.

(Teg)napi

A tegnapi, min. 10 km-esre tervezett futás 6 km-nél meghiúsult, miután tiszta erőből elkezdett zuhogni az eső. Tette mindezt azután, hogy elmúlt az egész oldalamat megbénító szúró érzés és kezdtem élvezni a futást.

A Magyar Posta jön nekem egy hajfestéssel, miután pénteken (négy napos csúszással a hivatalos szállítási idő után) cseszett becsengetni, hogy megjött a csomagom, helyette csak bedobott egy értesítőt - miközben egész nap otthon voltam.

Mégiscsak tűrhetetlen, hogy felnőtt létemre felkapnak a székről és elfenekelnek, mint egy hat évest, mert jégkrémet akartam ebédelni.

Azt már le se merem írni, hogy a futás következtében 41-esre nyúlt meg a lábfejem. Az a szerencse, hogy a 40-es cipőtáramat nem kell lecserélni, mert mind jó még rám.

A futás öröme (igen, az)

Bármilyen hihetetlen, nem paradoxon. Én is nehezen hiszem el, de van ilyen.

Ha már Murakamiról gagyogtam az előző bejegyzésben és Heloise-t elfogta a lelkesedés:D, arra gondoltam, írok egy szösszenetet a mozgás okozta szellemi-lelki előnyökről - elsősorban a futásról, mert szerény tapasztalataim szerint minden mozgásforma másfajta örömet-önbizalmat ad, bár az intenzitásbeli hasonlóság talán halmazokba rendezheti őket. Emlékszem, milyen büszke voltam magamra, amikor először letekertem a Budapest-Szentendre távolságot oda-vissza, pedig bringás szempontból elég lassú voltam és két kiló mocsok volt rajtam (nem vicc, a fürdővíz szürke lett:D). Hasonlót érzek futás után, bár maga az élmény más és a seggem se fáj olyan irgalmatlanul.

Az izmozás megint más a maga lassú, döngő lépteket eredményező büszkeségével, ahogy nézed, hogy a bicepszed kirajzolódik terhelés közben. Ebben se döntök rekordot - főleg, hogy a terem hónapok óta nem látott - hiányzik, de per pillanat jobban vonz a friss levegő, mint a mindennel együtt három órás izzadás egy levegőtlen, tesztoszteronban fürdő konditeremben -, sőt, be kell látnom, akárhogy erőlködöm, nem vagyok az a kifejezetten izmos alkat, hanem az, aki... nos, igen, aki leginkább soványnak néz ki. Lehet, hogy ebben... hülye vagyok, nyilván szerepe van a futásnak, de a rendszeres súlyemelgetés mellett se emlékeztettem a testépítőkre (más kérdés, hogy nem is akarok).

Motivációs maszlag, hogy legyen kép
(Naná, hogy a Pinterestről)

Szóval, az a lényeg, hogy egyik általam űzött sportban se vagyok kimagasló - talán nem meglepetés, hogy a futásban sem. Sőt, kifejezetten lassan fejlődöm és elég nagy nehézségekkel kell-kellett szembenéznem. Újra kellett tanulnom lélegezni. Járni. Még jó, hogy írni nem kell futás közben, bassza meg. Irgalmatlanul visszaütött a rengeteg szar cipő, az, ha nem megfelelően ettem. Ha fejben nem készültem-készülök rá, hogy most futni fogok, ha nem tudtam bezárni egy dobozba a gondjaimat. Fura ez. Egyszerre kell figyelni és fejben üresnek lenni. 

Lehet, hogy én vagyok selejtes. Egyszer még a pasim is azt mondta, hogy hagyjam abba a futást. De rettenetesen, önsorsrontóan makacs vagyok (ezt is ő mondta), az a fajta hülye, aki nem hiszi el, ha valami nem megy. Olyan nincs, hogy annyi idióta képes futni, én meg nem! Ráadásul szartam a különféle edzéstervekre, és nulla előismerettel - a futók nézegetése nem ér -, a pasim régi terepcipőjében kezdtem neki.

Tényleg hülye vagyok, lássuk be.

De.

Hihetetlen önbizalmat és tartást ad, hogy képes voltam legyőzni magamat, a mérhetetlen lustaságomat. Ezt csinálom minden egyes nyavalyás futásnál. Nem az a lényeg, hogy mennyit vagy milyen gyorsan tudok futni, hanem az, hogy elmentem és mindent megtettem, ami tőlem telt. [Nem csak úgy tessék-lássék, hanem tényleg.] Nem szabad arra gondolni (legalábbis nekem), hogy mások mennyivel ügyesebbek, mert ezzel a felfogással mindenki lefeküdhet a földre sírni. Ha viszonyítgatni akarsz, inkább gondolj arra, hogy hányan vannak, akik életükben egyszer nem mozogtak normálisan. Hah, micsoda elégtétel, amikor vasárnap délután, a szitáló esőben mi hősiesen teperünk a Köves úton, és mindenki más bent döglik a tévé előtt. És utána milyen jó bezabálni a maradék brownie-t, mert megérdemeljük!

Úgyis csak kb. 10 lány olvas
(Innen.)

Ó, igen, a jutifalat, azt nem szabad kihagyni. Ha futok egy órát, mindent megérdemlek. Odáig vagyok magamtól. Ezt a bejegyzést azért tudom megírni, mert tegnap este elmentünk és elkapott a flow-élmény, a futás Nirvánája. Minden tökéletesen működik (majdnem). Nem fáj semmi. Nem fogy el a levegőm. Emelkedő esetén se. Nem érzem úgy, hogy meghalok (ez egy másik fajta Nirvána). Csak szép lazán, nyugodt, de félig figyelő elmével futok. Sokakat lehagyok. Más engem hagy le. Szőkébb a haja, hosszabb a lába. Gyönyörű a cipője (imádom a színes futócipőket). Ilyenkor próbálok arra gondolni, amit Murakami ír, hogy mindenki más szakaszban van. De leginkább arra gondolok, hogy én bezzeg nem csámpázok és biztos, hogy tovább bírom. (Aha.)

Vannak még olyan járulékos előnyök, mint az egészség, a szebb lábak, a boldog sejtek. Legalábbis kurvára remélem, hogy boldogok, miközben egészemben azt érzem, hogy szívatom magam. Úristen, azok a nyári melegek. Amikor este fél nyolckor is olyan volt kilépni az ajtón, mintha egy sárkány lehelne a világra.

Szóval, valami ilyesmi. Ha szeretnél a futás lelki oldaláról olvasni, ajánlom Murakami Haruki Miről beszélek, amikor futásról beszélek c. rövidke memoárját - akkor is, ha mint írót nem szereted őt. Közérthető, visszafogott, végtelenül szerény, mégis humoros ember. Nem a fitnesznáci típus, aki megmondja, mit csinálj és hogyan, és ha nem megy, egy senki vagy.

Ha pedig a fizikai hogyanról, edzéstervekről meg technikai részletekről szeretnél olvasni, előtted az internet végtelen könyvtára. Erről nem tudok vakerálni, mert minden egyén más és annyira introvertált vagyok, hogy egy pulzusmérő órától is fellép nálam a megfigyelői paradoxon. Csak annyi elvárásom van magammal szemben, hogy fussak egy huzamban egy órát - minden más az örömről szól.

Ui.: Szerintetek a lyukas felsőrészű cipő indokolja egy új megvételét? Meggypirosat szeretnék. Jó lenne a piros vagy a meleg árnyalatoknál maradnom, mert menne az új sapimhoz (amiben úgy nézek ki, mint egy muszlim hitre tért fehér lány - vagy mint egy falusi...). Vagy vehetek teal színűt, fantasztikusan rikítóak együtt.

Ha már csak 10 lány - átengedem nekik, engem egy liter szörp várjon
(Innen.)

Ha azt hiszitek,

hogy a molylepkék nem tudnak belemászni a lezárt fémdobozba, hogy felzabálják az összes kekszet, akkor súlyos tévedésben éltek.

Meg ne kérdezzétek, hogy jól éreztük-e magunkat!

Pár pontban mesélek a nyaralásról.

Nem hittem volna, hogy egyszer ennyire vágyom majd az alábbi dolgokra:

- tíz pár tiszta zokni;

- egy normális párna;

- két kényelmes nadrág és pulóver;

- MOSÓGÉP;

- a saját ágyam (ami valóban franciaágy, nem két összetolt egyszemélyes);

- a hét decis teásbögrém és a napi egy liter tea.

Nem hittem volna, hogy a legnagyobb örömet egy kínai ruhabolt fogja okozni, ahol szezontól függetlenül lehet télikabátot, sortot, pulóvert és kirándulós nadrágot is kapni.

Nem hittem volna, hogy a beach holiday idén azt fogja jelenteni, hogy túrázunk kb. 55 km-t és sétálunk majdnem ugyanennyit. Vagy hogy sikerül elmenni futni (kétszer)!

Nem hittem volna, hogy a leginkább forgalomban lévő cuccom a futócipőm lesz, és nem a két fürdőruhám és a négy fényvédőm.

Nem hittem volna, hogy sikerül kifogni a világ legrosszabb túraútvonalát, amely felváltva vitt minket a lezárt erdő (vaddisznókert és fertőzésveszély) melletti gazdasági úton, sárban, a tűző napon (mert túlmozgásos napokon persze, hogy nem 17 fok volt), egy betonteknőben és egy forgalmas úton. Azt se, hogy megtapasztalom, milyen pokol lehet a négylábú kérődzők élete nyáron (legyek) és hogy toporzékolva fogok hisztizni.

Nem hittem volna, hogy Somogyban fogom látni a legocsmányabb kerti díszhülyeségeket (a kőkerítés tetején viháncoló kőkiskutyák és a pipázó bulldog volt talán a legrosszabb).

Nem hittem volna, hogy kb. 20 fokot téved az előrejelzés, két nappal indulás előtt.

Ezt fejeltem meg egy hólyaghuruttal és egy kimosott fényképezőgéppel.

Természetesen voltak jó dolgok is (meg további rosszak, de azokat szeretném minél hamarabb elfelejteni), a második állomásunk, Keszthely szuper hely, ahol megnéztük többek között a Festetics-kastélyt, a modellvasút-kiállítást, a hintó-és a giccsmúzeumot és megsimogattam minden utamba kerülő macskát (roppant készséges jószágok voltak). A szállásunk reggeli tekintetében lepipálta a négy csillagos hoteleket, és gyönyörű kertje van.

Bocs a képek minőségéért, telefonnal készültek és elég gyorsan, mert az emberek ritkán várják meg, hogy kattints egyet.

Ez egy főúri halottas hintó ám

A vonatka azért elmosódott, mert száguld

Kulcstartó a szálláson

Itt reggeliztünk

Ezekkel

A szobánk melletti kupac

Pajzán hibiszkusz

  

Az hiszem, Lindának hívják

Mit ken magára a napallergiás?

Spoiler: alapvetően egy jó naptejet. Nyalánkságként már több mindent.

Az első termék, ami kifejezetten az allergiámra hatott, valószínűleg a Hübner márka Silicea After Sunja volt, csak a terméknév maradt meg bennem, de a márka egy másik cucca nagyon ismerős, ugyanilyen rajzolt kristályok és ilyen betűtípus volt a flakonon. Óriási megkönnyebbülést jelentett használni, annak ellenére, hogy nem érzékeny bőrre kifejlesztett napozó termék volt, a házi gyógynövénygurunk - aki gyógyszerészként dolgozott, majd saját boltot nyitott - mindig felírta a kockás füzetébe és isten tudja, honnan rendelte. Sajnos megszüntették (ennek több, mint tíz éve, 2006-os német fórumokon került szóba utoljára), de addigra már fel voltam szerelkezve az Eucerin 50 faktoros, napallergiásoknak szánt naptejével, amit egy Nők Lapja reklámban láttam meg. Hosszú évekig ezt használtam, azt hittem, ez az allergiások Szent Grálja... Idén szakítottam a hagyománnyal, a Bioderma SPF 50 Kids sprayét vettem meg (szerencsére még volt rá 20% kedvezmény), az összetevőlista sarkallt a változtatásra. Nem vagyok se bőrgyógyász, se hobbi bőrápoló guru, de az INCI ötödik helyén a denaturált alkohol vigyorog, előtte meg az octocrylene - egy öt-hat ezer forintos, nagyon érzékeny bőrűeknek ajánlott naptejtől elvárom, hogy ezek ne legyenek benne, ez ebben a formában parasztvakítás. Ráadásul a két fényvédő egy árkategóriában mozog, egy 5-6000 Ft-os naptejtől elvárom, hogy legalább denat. alkoholt ne tartalmazzon. Nem teszem tiltólistára az Eucerint, mert sokáig megváltást jelentett nyáron, egy hétig védett a napallergia ellen a vízparton - utána már szolid fényben is megjelent, emellett borzalmasan száradt a bőröm, lehet, hogy az alkohol miatt - és még érzelmesen (vagy inkább a biztonság kedvéért) őrzöm a tavalyi flakont, de nagyon reménykedem benne, hogy a Biodermával ki tudom váltani, amelynek sokkal szebb az összetevőlistája és nagyrészt beszívódik, az Eucerinnel ellentétben, amivel a környék teljes bogárpopulációját mindig magamra gyűjtöttem.

Ahogy a képen látható, egy SPF 30-as Bioderma is a kincstár része. Hétköznapi szaladgálásra szereztem be, sokkal jobban beszívódik, mint az ötvenes társa, aminek marad egy kicsi érzete, de egyszer sikerült leégnie a dekoltázsomnak, szóval a párom megörökölte - aki a Spar saját márkás naptejét használta, az INCI első helyén az alkohollal, hörr! -, én meg az ötvenessel nyomulok.

A Sundance Aloe Vera gél vészhelyzetre tartogatott házi fegyver. Az arcomon kívül bárhol jó az ekcémára és kiváló hűsítő.

Jelenleg két arcra való fényvédőm van - a testre valók nem szeretik a sminket -, az egyik a PC legendás Resist fényvédője, SPF 30-cal. Alá kell hidratálni, mert kicsi szárít, de amúgy nagy szerelem... viszont az ára horrorisztikus, úgyhogy nekiálltam másokkal barátkozni, és az A'pieu Pure Block SPF45-re esett a választásom. A PC-szal szemben nem színezett, de ő is könnyen beszívódik, lehet rá sminkelni és a szemkörnyékem se irritálja (annyira örülök, hogy bírja a bőröm a kémiai fényvédőket), eléggé megkönnyebbültem, hogy tesztelés nélkül sikerült jó fényvédőt találni és nem kellett a Krémmánia zsibijére feldobni.

A Yamuna masszázsolaja kicsit kakukktojás, de nekem már összekapcsolódik a fényvédőkkel és vízparti nyaralással. Ha az epilálás miatt kiszáradt bőrömet képes volt megnyugtatni, nagyon remélem, hogy a nyaralás során is segíteni fog, mert mindegyik testápolóm (igen, kettő volt nálam) kudarcot vallott.

A Carmex nekem Az Ajakápoló; korábban mindegyik a kukában landolt, mert szárították a számat, talán ez volt az első, amit teljesen elhasználtam. Eléggé csíp, de a hidratáló hatása miatt elnézem neki, a folyékony matt rúzsokat is kiröhögi, de nem folynak szét tőle. Ha a szám széle kiszárad, azt is pikk-pakk rendbe hozza, korábban hetekig szenvedtem vele.

A dm saját márkás Sundance 50 faktoros ajakápolójának nem tudtam ellenállni - a Carmex csak 15 faktoros -, hiába tudtam, hogy hagyományos stiftes... nos, a régi probléma nem múlt el, nem "javultak meg" az ajkaim, és... igen, szárít. Egyszerűen defektes vagyok, ez van. Van egy 30 faktoros balzsam verziója, azzal is megpróbálkozom, hátha működni fog.

A palacsinta traumája

(Főzős-komplexusos nyafogás, de ha egyszer ki akart jönni.)

Az ember (mármint én) azt hiszi, hogy már milyen fene tapasztalt a sütés-főzésben - ahonnan én jövök, azt a nőt, aki nem tud főzni, nem veszik emberszámba* -, és gondolatban büszkén veri a mellét, hogy nagyrészt** egyedül, privát kínok árán taposta ki az utat magának és alakította ki konyhaművészetét. Pőre kezdőként nehezemre esett értelmezni, mit jelent pontosan az, hogy a levest "összerottyantjuk", a tészta elválik az edény falától, vagy, ha nem áll össze homogén masszává, neki kell esni a habverővel, és nem pánikba esni, hogy eznekemnemmegy, nemvagyokjósemmire és lelepleződtemhogymekkoracsalóvagyok.
Most már tudom (nagyjából...), mire kell figyelni, bátran változtatok az arányokon, nem ragaszkodom görcsösen ahhoz, hogy szó szerint betartsam a recept utasításait. Már csak ritkán érzem a nemfogsikerülni-szorongást, ami kezdetben állandó társam volt.
Tegnap viszont kaptam a képemre, de némi jajongást leszámítva, én győztem.

Volt egyszer egy fél kiló kimaradt túró. Legyen belőle süti. Volt egy szép, ízletesnek tűnő édesség, nem bonyolult recepttel - de rossz arányokkal.
A süti "alja" ennyi és ilyen hozzávalóval nem akart összeállni, egy lisztes morzsalék lett belőle, amiben volt pár összeállt nudliszerűség. Tudtam, hogy ebből nem sülne ki értelmes dolog, hozzávágtam még egy tojássárgáját és némi tejet, hogy összedolgozható tésztát kapjak, aztán az előírásnak megfelelően beraktam a hűtőbe (nem szeretek ilyenekkel vacakolni, de most kivételt tettem).
A következő buktatónál lehetett volna több eszem, látnom kellett volna, hogy az 1 kg túró nagyon sok lesz, főleg a hűtős alaphoz. A hozzá gondolt tepsibe nem fog beleférni, ha nagyobba rakom, az alaptészta lesz kevés. A túrós tölteléket lefeleztem, elővigyázatosságból több búzadarát adtam hozzá, hogy ne tocsogjon az egész és reménykedtem a csodában. Beraktam a sütőbe, és vártam.

De mit csináljak a több mint fél kiló összetojásozott túróval? Süssünk gyorsan pár palacsintát!
Itt volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, a sütés szellemei összeesküdtek ellenem.
Elnéztem az olajmennyiséget, de nem is kicsit. A helyzetet fokozta, hogy a pasim pár méterre tőlem nyomkodta a gépét, nekem meg fokozza az idegességemet és a lelepleződöm-effektust, ha más is szenvedő alanya a bénázásomnak. A keverékhez pánikszerűen öntöttem még lisztet, ami megmentette a palacsintákat, de azért érződik rajtuk, hogy olajosabbak a kelleténél. Persze azt éreztem, hogy vége a világnak.
Közben a túrós süti is elkészült, szemre szép lett és át is sült - régen az volt a fő mumusom, hogy a tűpróba ellenére tényleg átsültek-e a dolgok. Mára kitapasztaltam, hogy még egy kicsit benn kell hagynom az ételeket, főleg a süteményeket, avagy minden sütő más -, de a kedves csak elgondolkodva rágott. Közeledett az Összeomlás. Hát, önmagában az alja nem lett túl finom, még több nedves hozzávaló kellett volna hozzá, de a magas túrós réteg, és a kettő közötti szilva sokat dob a dolgon.

Értitek, elbasztam három órát két szar sütire. Az, hogy tulajdonképpen nem történt baj, sőt, megoldottam a gondokat és nem kötött ki minden a kukában, nem számított, az se, hogy mikor jártam utoljára így. Utolértek a gyerekkori beidegződések, a folyamatos zrikálások, az elvárások és előítéletek, amelyektől mindig undorodtam és úgy éreztem, nem ezek kellene, hogy meghatározzanak. Most mégis eluralkodott rajtam az összes kísértet. Nem tudom megetetni az emberemet, még egy nyüves palacsintát se tudok megsütni, ismét megmutatkozott, milyen haszontalan és semmirekellő vagyok! Lelepleződtem a pasim előtt!

Borzasztó volt.:DD Leírva mindez szörnyen hangzik, de tényleg így éreztem. V. túlszárnyalta az empátia határait, biztosított halhatatlan szerelméről, amelynek semmilyen étel nem állhat az útjába, különben is, finomak lettek, nem baj az, ha kicsit olajos a palacsinta [megjegyzem, jobban fogadta, mint azt, hogy az amerikai palacsintába raktam chia magot]. Titkon hálát rebegtem a katonaság bűnrossz kosztjáért.

Aztán fogtuk magunkat, ettünk olajdús palacsintát meg dinnyét és megnéztük a Zsivány Egyes extráit. A Birdman közelebb állt hozzám, de igazán megható volt látni, ahogy mosogatószivaccsal tapogatják a festéket a díszletfalra.


* Ami, persze, hat rám, ha akarom, ha nem.

** Mindig azt mondom, hogy az internet csodálatos dolog; igen, tudom, lenyűgöző, hogy nézhetem a madridi állatkert jegesmedve-etetését - fogalmam sincs, hogy vannak-e a madridi állatkertben jegesmedvék és lehet-e nézni őket webkamerán keresztül -, de engem a jóval hétköznapibb, prózai dolgok nyűgöznek le; a mosógép programok bemutatása, vagy a Google Maps utcakép-nézete, amely megnyugtatóan mutat nekem képeket az antikvarium.hu átvevőhelyéről, ahol még nem jártam, a Cydoniáról, vagy akár arról a helyről, ahová pár évvel ezelőtt heti rendszerességgel megfordultam, de az utcaképen meg tudom nézni, hogy biztosan ott van, és nem nyelte el valami másik dimenzió.
Szóval nem tudom, az internetes kutakodás mennyire számít segítségnek, de nekem ő a tanítómesterem sok mindenben. De életem végéig hálás szívvel fogok arra gondolni, amikor sztimi felajánlotta, hogy megcsinálhatjuk együtt a kelt tésztát, és, miután apám beszerezte az élettársát, M. abban (is) megnyugtatott, hogy a tepsis sütemények teteje sokszor behorpad - hogy ez micsoda lelkiismereti kínokat okozott nekem!

Ui.: Egyébként valami ilyesmi bénázós-elbeszélgetős, abszolút alapoktól induló blognak szántam anno a Babos kendőt.

Megvolt az első

Én is megkaptam fehér bőrűként az első beszólást egy bácsitól: Nagyon fehér vagy, többet napozzál.

Posta

- Jó napot kívánok, csomagot szeretnék átvenni.
- Avon? Oriflame?
- Skinsmart.
- Micsoda?

:D

A "csodálatos" bőrömről

Ezt a postot tegnap este kezdtem el írni, és örülök, hogy nem raktam ki azon melegében... lehet, hogy a fáradtan, önkontroll nélküli, kólával/teával felpörgetett állapotban írt bejegyzések régen is ennyire idegesítőek voltak, mint ennek az első változata?:P Mindegy, a ciki írások nagy részét elnyelte az internet fekete lyuka, nézzük inkább a post tárgyát, a "csodálatos" bőrömet - az idézőjel az irónia jele.

Rettenetesen hisztis arcbőröm van; kombinált, zsíros, mégis vízhiányos, ekcémára hajlamos, tág pórusokkal. Leírva ijesztően hangzik, a gyakorlatban max. annyit lát egy avatatlan szemlélő, hogy ennek a lánynak nincs bababőre, aminek a nagyon tudatos ápolás a kulcsa. Régen rosszabb volt a helyzet, sok mindent sikerült eltüntetni - egy példa, bár az arcomra ez hálistennek nem jellemző: szinte a vicc kategória, hogy a napallergiával a bőrgyógyász kréme nem bírt el, az Eucerin Nők Lapjában lévő hirdetésének köszönhetem, hogy nyugodtan sétálhatok a napon -, de a pórusaimat nem sikerült annyira összehúzni, hogy ne képződjenek komedók. Akinek problémás a bőre, biztosan ismeri azt az érzést, hogy a tisztítás ellenére koszosnak érzi az arcát és legszívesebben lekaparná az egészet. Az otthoni nyomkodás nem túl célravezető, ezért maradt az a megoldás, ami nekem nem kényeztetés, mint a legtöbb nőnek, hanem orvosi procedúrával felérő látogatás: a kozmetikus.

Egy kezemen meg tudom számolni, a mostani alkalmakat leszámítva hányszor voltam arctisztításon. Az életkedvemet elvették az előítéletes megjegyzések, a hosszas gyógyulási folyamat (amikor kínomban már mézet kentem a bőrömre, mert egy hónapig borzalmasan nézett ki). Igen, odafigyelek a táplálkozásra, sok vizet iszom, sportolok, kíméletes bőrápoló termékeket használok, és nem, ez nem hormonális probléma, az én bőrtípusom ilyen, vagyis nem kellene arra utalgatni, hogy milyen béna vagyok. Tehát fontos volt, hogy az új kozmetikusom kedves legyen, persze, az ár és a távolság sem volt lényegtelen, sem pedig a kezelés alatt alkalmazott krémek összetevői.

Szerettem volna írni az első alkalomról, de nem jött össze, úgyhogy csak dióhéjban: azt hittem, meghalok. Nitának is ezt írtam, miután kivonszoltam magam a szalonból, csupa nagybetűvel. Folyt a könnyen és annyira összeszorítottam a fogaimat, hogy este nemcsak az arcom, a fogsorom is sajgott. De a fiatal hölgy, ahogy a véleményekben írták, tényleg kedves volt és a fájdalom ellenére viszonylag jól éreztem magam.
A pirosság két-három nap alatt lehúzódott. Ez alatt nem mertem szérumot vagy egyéb különleges krémet használni, csak egy gyengéd arctisztítót és gyulladáscsökkentő hidratálókat. Később felkentem a The Ordinary hyaluronsavas szérumát, és másnap a bőröm elkezdett hámlani - kérdéses, hogy magától is megindult volna a folyamat, vagy a szérum (korábban már használtam és nem tapasztaltam irritációt) indította el. Nem történt hatalmas "vedlés", de akkor éppen mininyaraláson voltunk és nem esett jól így járkálni.
Nem voltam biztos benne, hogy visszamegyek, de sikerült magam rábeszélni. Két hónap telt el, tegnap voltam arctisztításon. Meglepő módon annyira nem fájt és nem éreztem örökkévalóságnak, amíg tartott a kezelés, de a két alkalom között eltelt rövid idő ellenére, hát... a pórusaim nem vesztegették az időt, pedig reménykedtem benne, hogy a rutinommal sikerül tisztábban tartani őket. Elvileg 4-6 hét múlva kellene visszamennem, de van pár dolog, ami visszatart:
- nem biztos, hogy a bőrömnek jó ez; nem fáj annyira, de még érzékeny egy kicsit. Az éjszaka sokat javult a helyzet, csak nagyon-nagyon közelről látom, hogy tegnap alaposan megnyomkodták.
- a kozmetikus natúrhívő, a kemikáliákat elítéli. A krémeitől, pakolásaitól semmi baja a bőrömnek, de nagyon más nézetet képviselünk, el se mertem mondani, miket használok. Pl. az Eucerin kemikália, próbáljak ki Alverde fényvédőt. Utálom az Alverdét, parasztvakításnak tartom és a legtöbb termékük tele van alkohollal - nem vagyok molekuláris rasszista, de az alkohol és a denaturált alkohol az összetevőlista elején nem tesz jót az ekcémára hajlamos, érzékeny bőrnek. Ha az INCI végén vannak, teszek egy próbát - az Eucerin fényvédőjével semmi bajom nem volt. Ennek ellenérek kicsit megorroltam a márkára, mert a napallergiásoknak való naptejében is van denat. alkohol - amikor elkezdtem használni (vagy 8-10 éve?), semmit nem tudtam a tudatos bőrápolásról, örültem, hogy valami használ, főleg, hogy a szüleim is legyintettek az allergiára, hogy csak leégtem, nincs semmi bajom.
Szerencsére a kozmetikus nem ostorozza a termékeket és nem tesz megjegyzést, de úgy érzem, nem igazán nyitott a koreai bőrápolási termékekre (pedig van-e természetesebb dolog a csiganyálnál *gonosz*) és a rétegezős rutinra. Én szívesen kísérletezek egy sort az általa használt márkával, most kaptam egy kis tégelyben egy géles, könnyű nappali hidratálót - nekem ezt a legnehezebb találni, mert a legtöbb filmes réteget képez az arcomon, főleg a homlokomon, ami csak simán zsíros, de nem vízhiányos, mint az arcom többi része. Még csak egyszer próbáltam a mintát, simán beszívódott, a most extra érzékeny bőrömet nem irritálta. A viszonylagos béke ellenére úgy érzem, hosszú távon ez nem lesz jó, holott mindketten csak azt szeretnénk, hogy legalább valamennyire normalizálódjon az arcbőröm. Persze lehet, hogy túl magasak az elvárásaim, de ugyanezt az ellenállást érzékeltem nagyobb és szélsőségesebb mértékben orvosoknál és más szakembereknél is. Szóval, ha valakinek van olyan kozmetikus ismerőse, aki képes elfogadni, hogy a vendége nem vakon az ő útmutatásait követi és nyitott az ő véleményére, szóljon.

Eredetileg az összes (hihi) arcápoló cuccot fel akartam sorolni, de mivel a post így is embertelenül hosszúra nyúlt, csak a hidratálókat fogom röviden véleményezni:

Helia-D Botanic Concept tokaji aszús hidratáló krém: tulajdonképpen hirtelen felindulásból elkövetett vásárlás, pontosabban ajándékozás volt, de egyáltalán nem bántam meg, amit jól mutat, hogy lassan elfogy a tégely, ami nálam nagyon ritkán fordul elő. Szuper kis hidratáló, éjszakára használom vékony rétegben, másnap az arcom (a homlokom kivételével) puha és sima. Ár-érték arányban szuper, és sokszor van akcióban. Habár véletlenül a száraz bőrre való változatot hoztuk el, mostanában (kész röhej, jön a nyár...) kevésnek érzem, úgyhogy nem veszem újra.

Cuticura hidratáló érzékeny bőrre: ezer éve láttam Katacita valamelyik postjában. Sajnos már kivonták a forgalomból, de lapul még egy tubus a fürdőszoba szekrény sötét mélyén, úgyhogy bármikor elővehetem, ha a jelenlegi elfogy. Igen, vannak benne parabének, de ez az egyetlen nappali hidratáló, amit a bőröm valamennyi része maradéktalanul tolerált és sminkelni is lehet rá. Nagyon könnyű, géles állaga van, pikk-pakk beszívódik. Kemény 500 Ft volt a teljes ára.
Hehe, ha a kozmetikus látná, hogy folyékony paraffin van benne, elájulna.

The Ordinary 2%-os hyaluronsavas szérum B5 vitaminnal: nagyon bátornak éreztem magam, hogy vélemények nélkül meg mertem rendelni. 2290 Ft-os szérum gyönyörűséges INCIvel, nem bírtam ellenállni. Reggel szoktam használni, a szemkörnyéki kis vonalkákat kivasalta. Nekem hamar beszívódik, főleg, ha követi egy hidratáló. Önmagában sajnos kevés, de a hyaluronsav az egyik olyan vízmegkötő összetevő, amit nagyon ajánlanak zsíros, vízhiányos bőrre, úgyhogy rendületlenül használom. (Kivéve ugye most, kezelés után... szinte remélem, hogy enélkül is hámlani fog a bőröm, szomorú lennék, ha ez tehetne róla.)

Cosrx Galactomyces esszencia: a kis kedvenc. Ő a rutin szürke eminenciása, aki látszólag semmit nem csinál, de még a homlokom is beszívja, a szemkörnyékre és a dekoltázsra is jó. A Cuticurához hasonlóan bármikor magamra kenhetem, vizes állagú, színtelen-szagtalan. Kombinált, vízhiányos bőrre nagyon jó lehet, emellett segít eltüntetni a foltokat, a pirosságot [ezek azok a hatások, amelyeket magamon tapasztaltam, nem általános leírás].






Amivel kacérkodom, az a Benton Snail Bee High Content lotion és a La Roche-Posay Hydreane Legere, de addig nincs új krém bevezetés meg vásárlás, amíg legalább egy jelenleg használt el nem fogy.
Ha valaki idáig kitartott (még ha belepörgetéssel is), köszönöm neki. Ezt a postot magamnak írtam, hogy letisztázzam a gondolataimat és hogy később vissza tudja olvasni a tapasztalataimat, senkinek nem szuggerálom, hogy bármelyik készítményt kipróbálja - felőlem mindenki azt ken magára, amit akar, nekem semmi közöm hozzá és a saját bőrét mindenki maga ismeri a legjobban.

UPDATE: Nem fogok 4-6 hetente tisztító kezelésre járni, mert nem hiszem, hogy - ha az első alkalom után a gondosan összerakott rutinommal, célzottan a problémáimra összeválogatott termékekkel nem sikerült tisztán tartani a pórusokat - a havonta elkövetett nyomkodás majd segít ebben; a pórusok úgyis megtelnek, olyan termék pedig talán nem is létezik, ami tényleg, tartósan összehúzza őket.
Ha elfogy a Helia-D, a La Roche Hydreane Legere-t szeretném nappali krémként bevetni

Egy hét kellett, hogy a bőröm összeszedje magát, a kezelés után borzasztó érzékeny volt, bármit kentem rá, szabályosan égett, talán csak a Galactomyces esszenciát szerette. És mindent beivott, még az Uriage Cicactive gélt is, ami normál esetben egy felváló szélű védőréteget képez a bőrön (mintha egy kis darab nejlont ragasztanék fel:). Az ekcéma a szokásosnál több ponton is megjelent és semmi nem akart rajta segíteni. Most, egy héttel a kezelés után érzem, hogy sima és puha a bőröm és akár alapozó+korrektor nélkül is kimehetek az utcára. Persze a kezelés nem tehet az ekcéma fellángolásáról, az már korábban elkezdődött, de iszonyúan száraz volt utána és nem könnyítette meg a csillapítását.

Léha lányos post a hétvégére

Valamikor ígértem egy körmös postot, ezért itt van néhány kép (kattintásra megnőnek) az utóbbi idők manikűrjeiről.
Az első a Moyra Avril fantázianevű, nem éppen friss lakkja. Ez az egyetlen, amit szeretek a márkától, a többi rendre a kukában végezte vagy elajándékoztam, az egyetlen vásárolt nyomdalemezükkel se vagyok kibékülve - de ez az Avril fantasztikus! Még a vol. nemtudomhanyadik körömlakkmániám elején vásároltam (két vagy három éve?), és semmi baja az állagának. A színét imádom, ahogy Nita mondja, szilvalekvár, megbolondítva aranyosan-lilásan csillogó holóval, bár ezt a képek nem nagyon adják vissza.
Ha nincs időm egy órát szöszölni, pöttyös manikűrt csinálok, itt a Nitától ajándékba kapott Avon arany lakkjával nyomkodtam az Avrilra.

A következő drag marble technikával készült - a hagyományos vízbe cseppentős módszer az istennek nem akar sikerülni), ezért keresem az alternatív megoldásokat. A Nevem Senki nézegetése közben készítettem ezt a kaotikus mintát, amelyet először próbáltam ki, ahogy ez látszik is az eredményen. Túlbonyolítottam, a színek se a legjobbak, de hát ilyen ez a tanulási folyamat.
A kép minőségéért elnézést kérek, elvileg nem, de gyakorlatilag télen készült.

A dolog nem hagyott nyugodni, ezért közvetlenül utána megpróbálkoztam még egyszer vele, természetesebb, összeillőbb színekkel. A mutatóujjam még mindig nem jó, de már alakul.

A márka a Femme Fatale. A kollekció a The Little Mermaid - már ennyi információ alapján tudtam, hogy ezek a lakkok a vesztemet fogják okozni, mert legalább egy sellőzöld lesz köztük. Lett. És van egy csodaszép arany is!
A The Mermaid's Tailre nem volt szívem nyomdázni vagy pöttyöket nyomogatni. A FF lakkok tényleg úgy néznek ki, mint a képeken, valamit nagyon tud ez a márka, hogy pont eltalálja az én kedvenc finisemet. Már előre sírtam, hogy fél óráig fog tartani levakarni, de a glitterek ellenére viszonylag könnyen lejött. A csillámok megtapadnak a bőrön, de egy kézmosással megszabadulhatunk tőlük. Maga a lakk állaga elég sűrű, könnyű felvinni, nem folyik ki a szélekre, és nagyon tartós. Fedőlakknak mindig Seche Vite-et használok, azzal a manikűrök nagy része lerobbanthatatlan egy hétig (!), hát még egy ilyen lakk.
Majdnem megfagytam az erkélyen, de ezt napfényben kell fotózni. A valóságot sajnos így sem sikerült visszaadni, mert ennél sokkal élénkebb a színe.

Ui.: Nem, a Glamour-napokon nem vettem körömlakkot. Nitával nézegettük az Essence Out of Space Stories lakkjait - igen, szépek, jók... Pár perc után Nita kinyögte, hogy "Inkább veszek egy I.L.N.P.-t" és elkezdtünk röhögni. Nem sznobizmusból, de a mi ingerküszöbünknek már ez az alap a rengeteg csodás vegán, cruelty free, kézzel készített (és igen, méregdrága) indie körömlakk után. Egyébként szép kollekció ez... öhm, ha sokáig nézegetem, rájövök, hogy túl szép.

A Kincsemről

Schulz!

Hogyan futok mostanában

(Forrás)

Érzésem szerint mostanában sikerült magammal kontextusba helyeznem, vagyis közös nevezőre jutnom-jutnunk a futással. Ebben több dolog játszott szerepet:

1. Valószínűleg nagy szerepe volt annak, hogy végre tudok kint futni; a futópadon nagyon zavart, ha meg kellett állnom a nyomi lábam kilazítani / inni / feltűzni a hajamat / valljuk be, kicsit pihenni, amikor agyilag kezdtem szétcsúszni. Kint is stresszelt a sétára lassítás, már az indulásnál az volt a fejemben, meddig fogom egyhuzamban bírni, az az "értékes" rész, a többi nem számít.

2. Összefügg az egyes ponttal, hogy rájöttem, nekem változatos útvonal szükséges - és a futópad aztán rohadt monoton dolog -, különben ismét fellép a kényszer, és csak azt figyelem, mikor jön már a mi keresztutcánk, amikor "legálisan" sétálhatok egy kicsit, hogy összeszedjem magam az emelkedőre. Az ezelőtti alkalomnál ötletszerűen másik utcába fordultam be, ahol korábban még nem jártam. Aztán kerültem még egyet, majd vissza, másik keresztutca, harmadik, és így tovább. Ha ismeretlen helyen járok, "nem veszem észre", hogy futok, ellenben környékfelfedezősdit játszhatok, amit sétatempóban nagyon élvezek - és, mint kiderült, futásban is.

Valahogy ezzel a felfedezéssel együtt kioldódott belőlem egy csomó görcs. Nem baj, ha lelassítok vagy sétálok. Nem kötelező semmilyen idő-és teljesítménymérő eszközt vinnem. Megállok megcsodálni egy érdekes házat vagy virágozni készülő magnóliafát, elengedni egy riadt macskát vagy megsimogatni egy nyájasabb példányt. Ha beszúr az oldalam, hát bassza meg, majd kiáll. A tempót a testem állítja be. Ha a lábaim élvezik, hogy mozognak az izmok, akkor relatíve gyorsan futok - kit érdekel, hogy nem bírom végig a tempót. Nem versenyzek. Már önmagammal se - azért csinálom, hogy a testemnek jó legyen, nem azért, hogy bizonygassam, milyen kemény csaj vagyok. Valószínűleg soha nem leszek hosszútávfutó, de nem baj. A jobb lábamat kicsavaró görcs még mindig probléma, de a megszakításokkal nem jelentkezik.

(Saját)

És úgy bevágom a lekváros palacsintát a magnézium után, mint Picula a pörköltös nokedli maradékát. 

Lehet, hogy később bekattan más és a fentiekkel homlokegyenest ellenkezőt fogok jónak gondolni, de per pillanat örülök neki, hogy sikerült valami saját utat kitaposnom (hehe) magamnak, amikor nem büntetésként, hanem élvezetes mozgásként élem meg a futkosást. Ma ötven percet, legutóbb egy órát voltam kint. Nem tudom és nem akarom kiszámolni, mennyi séta volt benne, mert nem számít.

Ugyanakkor van rutin, ami megnyugtat; a cipőfűzők átkötése, a kevés átmozgatás, a hajam szakszerű felkötése (szigorúan hármas csomóra és jó magasra), fényvédővel bekenem az arcom és a számat is átkenem UV-szűrős ajakápolóval, mert enélkül azonnal kiszárad a szám és rosszabbul veszem a levegőt. Az utolsó pisilés fontosságát pedig nem lehet elégszer kihangsúlyozni. Akkor is, ha egy perccel előtte voltam.

(Saját)

Ja, eszembe jutott,

hogy mi volt a február legjobb pillanata: a macskákkal való focizás a napsütötte udvaron (igen, tudom, jellemző:P), pontosabban rugdostam nekik a Kinder tojásban fellelhető sárgásbarna műanyag tokot, amibe még anno apró fémpénzeket tettünk, hogy zörögjenek, ők meg elkapták. Jó esetben tovább ütögették vagy négy mancsra kapták és rugdosták, de, persze, csak akkor volt érdekes, ha újra indítottam a bigyulákat, mert, ha megáll, már nem olyan szórakoztató. Elképesztő, mennyire ki tud kapcsolni a velük való foglalkozás, igazi terápia. Semmi más nem számított abban a pillanatban, csak a napsütés és a focizás.

Amúgy tényleg kezdek öregedni, múlt héten ginkgóval kiegészített magnézium tablettát vettem. Aztán beraktam még egyet a kosárba, apáméknak is jó lesz.:D


Végül arról, hogy milyen postokban gondolkodom mostanában a két értékelésen (A teamesternő könyvéről és Az éjszaka törvényéről) felül: előbb-utóbb lesz egy kéz-és bőrápolós, egy ömlesztett körmös, egy könyvtárnevelős stb.

Ui.: Lassan kezdődhet a kinti futás, ill. az, amit futás címén művelek, jaj, de jó lesz!:D

A hét öltözete

Terepmintás parka kabát, rózsaszín műszőrme kézelővel és kapucnival.

A másik kedvencem a mirror hatású steppelt dzseki, de hálistennek még senkin nem láttam.