Előttem az élet

"Eduvigis sült lazacot készített nekünk krumplival, hálát adtam érte az égnek, mert nagyon éhes voltam és az asztalhoz ülés szertartásától, a közös szokás bensőségességétől elszállt Manuel rosszkedve. Vacsora után a bögre édes, sűrített tejes kávénkkal letelepedtünk a foszladozó huzatú kanapéra, ő olvasott, én írtam a füzetembe. Eső, szél, az ablakot karmolászó faágak, a kályhában ropogó fa, a macskák dorombolása, hát most ez az én muzsikám. A ház körbeölelt minket és az állatokat."

Isabel Allende: Maya naplója

A nagy sietségben, hogy minél hamarabb írjak a VCs-s könyvekről, szegény Maya teljesen háttérbe szorult, pedig ő volt eddigi életem legjobb Allende-élménye - igen, egy zűrös tinilány beelőzött egy régi házas, mágikus realista családregényt Amadeánál, ti is érzitek, hogy közel az apokalipszis? Bevallom, a csodás borítónak és a 30%-os kedvezménynek nagyobb szerepe volt a vásárlásban, mint annak a ténynek, hogy van új Allende; az istenért, két olvasatlanom van tőle itthon, minek nekem egy harmadik?
Mert szép a borítója és nagyobbacska kedvezmény volt rá, naná, hogy ennyi elég egy lelkes fogyasztónak a vásárláshoz.

Maya története tényleg egy napló; bár a szöveg nem tagolódik napi beosztású fejezetekre, a laza, bensőséges, kicsit kapkodó hangneme és a szégyellt cselekedetek, titkok garmadája elhiteti velünk, hogy valóban egy fiatal lány gondolatait olvashatjuk. Allende hihetetlenül ügyesen formálta meg a színes hajú tinédzser lányt, aki pár év alatt több élettapasztalatot halmozott fel, mint Kurt Cobain és Toulouse-Lautrec együttvéve - ennek köszönhetően kap Maya hangja néha egy éltes színezetet, mintha egy kalóz nagymamit hallgatnánk, alapvetően mégis fájóan bizakodó-csodálkozó marad. Nem érdemelte meg, hogy ennyire kicifrázza az élet és elvegye tőle a fiatalság üde örömét - de fiatal volt, és készen állt arra, hogy tönkretegye magát.
Nem aprózta el.
A történet két szálon fut; Maya 2.0-val kezdődik, akit a nagymamája szigorúan titkosan útnak indít Chile egy isten háta mögötti szigetére, mert madárcsontú unokáját körözi az Interpol, a rendőrség és ilyen-olyan maffiák. What?, kérdeztem Allendétől, ez meg mi? Nem kellett sokáig töprengenem, Maya 2.0 szavai nyomán megelevenedett az 1.0-ás Maya a múltból és vele együtt egy kaleidoszkópszerűen színes, az éles ellentétekben tobzódó mindentbele-történet. Megismerjük Maya és a nagyszülei csodálatos, idilli világát, ami olyan érzékletes, mintha valódi emberekről olvasnánk. Aztán egy tragédia miatt minden összeomlik, és kis hősnőnk elkezd lépegetni a pokolba vezető lépcsőn; lógás a suliból, drogfüggőség, hazudozás, lopás, szökés, prostitúció, hajléktalanság. Maya Vidal mélyre süllyed. Aztán annál is mélyebbre, mintha az lenne a cél, hogy minél hosszabb és fájdalmasabb legyen a haláltusája. Megkérdezhetnénk, hogy miért, hiszen más is elveszítette a szeretteit, mégse vergődünk mindannyian az utcán egy törött üveggel a kezünkben, de egyrészt nem tudom elítélni ezt a lányt, mert a veszteség kitép a testedből és úgy megpörget a tengelyed körül, hogy rá sem ismersz magadra. Talán utána akarunk menni annak, akit elvesztettünk. Másrészt el akartam hinni a mesét, egyszeri olvasóvá válni, ill. nem akartam, ment az erőlködés nélkül, mert Allende jó mesélő. Nem egy hűdeagyas szövegeket összefabrikáló, bonyolult szerző, de nagyon tud mesélni, és nekem ennyi bőven elég volt.
Azért az "old" Maya is tartogat meglepetéseket, pontosabban a száműzetés helyszíne, Chiloé, ahol mintha megállt volna az idő, ahol júniusban kezdődik a tél és ahol a szigetlakók sajátos értékrenddel bírnak, igazi "allendés" játéktér; babonák, hiedelmek, mindent átszövő és mindenkit dróton rángató titkok. Fákin, a kutya (lehet tippelni a neve eredetére), a macska Irodalmár, aki tud olvasni, denevérek. Imádtam Chiloéról olvasni - közben türelmetlenül vártam, hogy Maya visszakalandozzon a múltba -, szinte éreztem Maya gyógyulását, szerintem ezt a szigetet ki kellene nevezni szabadtéri rehabilitációs klinikává. Persze kapunk egy adagot a chilei terror időszakáról - ez olyan jellegzetesség Allendénél, mint Jodi Picoult-nál a bírósági tárgyalás -, de szépen belesimul a történetbe, nem éreztem azt, hogy a könyv szinte műfajt vált a hangsúlyeltolódás miatt, mint a Kísértetház esetében.

Tudom, hogy a regénynek vannak hibái - legalábbis a pár értékelést elnézve a többiek nem osztják az én elnéző rajongásomat -, de nekem tökéletes volt, pályázik "Az év meglepetése"-címre.

Nos, ennyit bírtam magamból kirángatni, osszátok be.

Ui.: Az angol borítót teszem be ide, mert az eredeti förtelmesen ronda.

Eredeti cím: El cuaderno de Maya
Sorozat: Geopen 20
Kiadó: Geopen
Kiadás éve: 2016
Fordította: Dornbach Mária
Ár: 3990 Ft

A törött tükrök városa

"Clara a családi ház falai között serdült fel a gyermekkorból, a bámulatos históriák és a csendes nyugalom világában, ahol nem óra és naptár mérte az időt, ahol a tárgyak saját életet éltek, ahol az eltávozottak együtt ültek az asztalnál az élőkkel, és társalogtak velük, múlt és jövő szerves egységbe olvadt, de a jelen valósága úgy hatott, mint törött tükrök kaleidoszkópja, amelyben bármi megtörténhet."

Isabel Allende: Kísértetház

Értékelés: 4.8 naplójegyzet az 5.ből

Kedvenc karakter: Clara

"Vérrel, könnyel, szerelemmel írt történet", amely vég nélkül szövődik.

Ez a könyv is azok közé tartozik, amiket valósággal magamba szippantok. Nem írok jegyzetet, nem gondolkodom, csak iszom a szavakat. Ez nem mindig jó, előfordul, hogy megfekszi a... nem, nem a gyomrom, inkább a képzelőerőm vagy a lelkem, de ez meg olyan hülyén hangzik. Mindegy, szóval túlolvasom magam, a szöveg lecsiszol rólam minden élet és sarkot. Kicsit elvesz az élvezetből, mint amikor egy nagyon finom sütit túl gyorsan habzsolsz be.

Ezt csak azért írtam le, mert ha az elkövetkező időkben ránézek a könyvre, ez lesz az első érzés, ami eszembe jut. De a második az, hogy mennyire elringatott a nőies mágikussága. Ha végig ilyen marad a stílusa, akkor bátran kinevezném a női Száz év magánynak - utálok ilyen megnevezésekkel és címkézésekkel minősíteni könyveket, de az érzés miatt annyira adta magát a hasonlóság -, viszont a későbbiekben előtérbe helyezkedő történelmi események alaposan átértékelték a kibontakozó véleményem. A Trueba családon keresztül szemtanúi lehetünk, hogyan érik el Chile országát a bolsevik eszmék, hogyan alakul ki a fasiszta diktatúra, amely terrort, éhezést, nyomort és tengernyi fájdalmat szül. Ha nem lenne olyan borzalmas, viccesnek találnám, milyen ciklikus az emberiség története és kontinenstől függetlenül milyen hasonló események, változások történnek.

"Nem értette, miért van polgárháború, nem jött rá, hogy a háború a katonák művészete, hosszas gyakorlatozásuk betetőzése, mesterségük fénypontja. Békében nem tündökölhettek."

Annyira ismerősök ezek a gondolatok, hogy az ember szája íze megkeseredik, legalábbis az enyém, pedig ezt a korszakot csak könyvekből és más forrásokból ismerem.

Visszatérek inkább a számomra kedvesebb részekre, annak imádtam a hangulatát, az aprólékosan megrajzolt szereplőit, főleg Clarát, a földi gondoktól elrugaszkodott, asztaltáncoltató, naplóíró Clarát, aki előre látta a jövő eseményeit. Annak ellenére, hogy ez egy erősen női, vagy inkább asszonyi karakterű regény, Esteban Trueba, a családfő talán a legfontosabb szereplő, egy pszichológus napokig tudná elemezgetni a viselkedését. Rettenetes düh emészti, amit részben a bűntudat, részben saját maga táplál (ez is elég ismerős volt), amely óriási pusztítást végez és kis híján elemészti. A magam részéről habozás nélkül nyakon csaptam volna, mert nem bírom az agresszív állatokat, és a hátán töröm el a nyavalyás ezüstbotját.

Mint látható, a könyvfalásnak megvan az a másik kellemetlen hatása, hogy nem nagyon tudok értelmes postot írni az adott regényről.

Néhány érdekesség:
- az írónő másodfokú unokahúga a katonai junta alatt meggyilkolt Salvador Allende elnöknek;
- a Kísértetház egy, a nagyapjának írott levélből nőtte ki magát regénnyé;
- a történetben Költőként emlegetett szereplő Pablo Neruda, az Elnök pedig a fentebb említett Allende. Kíváncsi vagyok, vajon miért nem nevezte nevén őket.

Eredeti cím: La casa de los espíritus
Kiadó: Európa [saját példány, a randa borítóját én be nem teszem nagy képként]
Kiadás éve: 2005
Fordította: Egry Katalin
Ár: féláron vettem a Szépséghibás Szandiban