Szeretem Banville-t; többen kiemelték az értékelésükben, hogy A tenger túl lassú, nem történik benne semmi, és végtelenül szomorú - ezek engem cseppet sem zavartak, sőt, imádtam Max Morden emlékei és gondolatai között bolyongani. Olyan volt, mint befeküdni egy tóparti szomorúfűz ágai alá, hallgatni a hullámok morajlását és a levelek halk neszezését a gyenge szélben - az jutott volna eszembe, hogy ha én már nem leszek, ez a tó és ez a fa továbbra is itt lesznek egymás mellett, és talán egy másik nő fog a füvön heverni és ugyanúgy a mulandóságon gondolkodik.
Léteznek ún. "nyaralásregények", amelyek egy vagy több nyaralás során megesett (sokszor tragikus) eseményeket ábrázolnak - ezek döntő befolyással bírnak a szereplők életére. Az ilyen kiruccanások során egyébként is elszabadulnak az indulatok, mert kiszabadulunk a hétköznapok keretei közül, legalábbis a női magazinok pszichológia rovata szerint. Ilyen regény A katicák éve, az Áldott gyermek vagy A tenger.
"Igen, ilyennek képzeltem a felnőttkort, egyfajta hosszú indián nyárnak, a béke és nyugalom állapotának, a csendes érdektelenség állapotának, amelyben már nyoma sem maradt a gyermekkor alig elviselhető, nyers bizalmasságának, amelyben már minden talán, minden rejtély megoldódott, minden kérdés megválaszolást nyert, és a percek szinte érzékelhetetlenül szivárognak el, egyik aranyló csepp a másik után, a szinte észrevétlen végső megnyugvás felé haladva."Max Morden a felesége halála után tér vissza abba a tengerparti üdülőbe, ahol gyerekként résztvevője és nézője volt egy egyszerre furcsa és tragikus eseménynek. A férfiban egyszerre kavarognak a gyász, a fájdalom, a régmúlt események feletti töprengés, a saját maga és családja miatt érzett szégyen és kudarc érzései, poros limlom-érzések - kicsit olyan, mintha számot vetni érkezett volna vissza Ballylessbe, és hogy véget vessen az életének. Max nem éppen szimpatikus ember, vannak dühöt, értetlenséget kiváltó gondolatai, de hát kinek nincsenek - ettől lesz annyira emberközeli és szívszorító. Vajon mind ilyenek leszünk az ötvenes éveinkre? Akik néhány szánalmas emléken rágódnak és arra gondolnak, hogy mi értelme van-volt az életüknek, és mit kezdjenek a hátralévő idővel? Akik csalódtak saját magukban, a gyerekeikben és az életbe vetett hiten?
Ezzel az őszi színekben játszó, borongós hangulatú történettel fonódik össze Banville szinte látomásos, gyönyörű prózája. Nem a leírásai szépek, hanem az egész szövegtest, minden mondatot átsző a költőiség, a Hattyútolvajok jutott róla eszembe. Szeretem az apró részletekkel, plasztikus hasonlatokkal-metaforákkal tűzdelt szövegeket, úgy érzem, mintha kifejezetten nekem íródtak volna, és Banville nyilvánvalóan nekem való író.
Sorozat: Geopen Regénytár
Kiadó: Geopen
Kiadás éve: 2009
Fordította: Pordán Ferenc
Ár: 2990 Ft
