A felszín alatt

 

Lize Spit: Olvad

Lassan, súlyosan koppannak a fiatal belga szerző, Lize Spit szavai első regénye lapjain; minden szó súlyos kőként nehezedik a gyomrunkra, úgy, hogy zavarosan villódzó képekkel a retinánkon merüljünk nyugtalan álomba; minden szót gondosan mérlegelni kell, óvatosan átforgatni a fogaink között, hogy teljes mélységében feltáruljon előttünk az a csendes, hideg pokol, amelynek békés felszíne mit sem sejtet az alatta rejtőző borzalmakról.

Már ha akarjuk, hogy feltáruljon. Olyan ez a történet, mint egy szörnyű baleset, ahol a kiforduló, még gőzölgő zsigerek napvilágra kerülnek és hiába nem akarsz, nem tudsz nem odanézni. Az iszonyat beleeszi magát a lényed legbelső részébe és hiába akarnád kitörölni, nem lehet.

Mi a jéghegy csúcsa? Egy álmos belga falucska, ahol mindenből csak egy van, van a Hentes, a Kisbolt (a Kuplerájnak nem sikerült meghonosodnia), pár tucatnyi család és rengeteg mérgező titok, amely a felszín alatt a falak között rejtőzik. Majompofa nevű szalámi. A pultban sorakozó tálkákban fonnyadó saláták. Tehenek, amelyek csak inak összességei. A Monopoly szétszóródó bankjegyei a szélben. Halkan kattogó billentyűzet, amely a semmibe, a semmiért ír.

Lize Spit több szálon futó regénye komótosan építkezik, a feszültség szinte észrevehetetlenül tetőzik, de már az elején érezni, hogy ennek a korai felnövéstörténetnek nem lesz jó vége. Lassan, de kérlelhetetlenül haladunk az események lüktető szíve felé. Kiszáradt szájjal, izzadó tenyérrel lapozunk, látni akarjuk, de legszívesebben csukott szemmel tovább haladnánk.

Honnan ered a bennünk rejlő sötétség, mi határozza meg, hogy kiben burjánzik szét és emészti fel és kiben kevésbé? A jéghegy mélyben rejlő, a szemünk előtt láthatatlan része mindent szétroncsol.

Vannak olyan sebek, amelyek nem gyógyulnak be.

Maróan éles, rettenetesen kíméletlen könyv az Olvad. Lize Spit nem fordul el, és azt sem hagyja, hogy mi elforduljunk. Elég sok hasonló tematikájú könyvet elolvastam már, de talán az övé a leghúsbavágóbb. Ha akarnám, se tudnám nem maximális pontszámmal értékelni - a kegyetlensége nem öncélú, nem cirkuszi, hanem a lélek legsötétebb mélyéről fakad -, de soha az életbe nem akarom még egyszer látni ezt a könyvet.

Eredeti cím: Het Smelt

Kiadó: Jelenkor

Kiadás éve: 2021

Fordította: Wekerle Szabolcs

Ár: 4499 Ft

Elizabeth Costello és Ibrahim úr

Szerintetek is fantasztikusan össze nem illő párost sikerült létrehoznom? Azért hátha kibírják, legalább a könyvespolcon nem egymás mellett laknak.
(Nem mintha tudnám, per pillanat hol van a kedves Ibrahim úr példánya... az én Elizabethem helyét még csak-csak be tudom lőni, de Schmittet, azt nem.)

J.M. Coetzee: Elizabeth Costello
Szegény könyv alaposan megjárta a költözés körüli hercehurcával, mert nem egy könnyed olvasmány, és a végére nem igazán tudtam odafigyelni, pedig az volt az egyik legjobb fejezet. Sorry, Mr. Coetzee.
Minél több idő telik el egy-egy könyv olvasása után, annál jobban letisztulnak az emlékeim róla. Sajnos Elizabeth Costello alakja erősen elhalványult másfél hónap alatt, szemben, mondjuk, az Ötnegyed naranccsal, amit januárban (!) olvastam. Visszagondolva nehezen tudnám megmondani, mit akart a szerző mondani ezzel a művel, azon túl, hogy az idősödő, egyre bezárkózóbb (értsd: begyöpösödöttebb) írónő Coetzee szócsöve, és rajta keresztül ismerjük meg a véleményét egy-egy témáról. Maguk az előadások, eszmecserék érdekesek voltak, de a könyv más, a háttérben meghúzódó aspektusai sokkal érdekfeszítőbbek voltak számomra; mit gondol Elizabeth Costello az írás folyamatáról, hogyan egyeztette össze a munkáját a gyerekneveléssel, miért élt egy időben rántott halon és sült krumplin? Olyan jó kis családi drámás, egzisztenciaválságos regényt lehetett volna ebből összehozni!
Kieg. megj.: ahogy a Majd' kibújunk a bőrünkből esetén, EC egyik előadása kapcsán is megütköztem azon, mennyire untat az állatok jogairól folytatott eszmecsere. Nem kell rám követ dobálni, "csúcsidőben" huszoniksz befogadott állatunk volt, a rajtam lévő sebhelyek 90%-a harapás, karmolás nyoma, és hajlamos vagyok gilisztákat áttelepíteni a fűbe, nehogy megsüljenek a nyáron gőzölgő betonon, de ez a... papolás idegesít. Nem tudom megmondani, miért, pedig a felszólalás is fontos ebben az ügyben, nemcsak a cselekvés. Mondjuk, az, ahogy EC előadja a témát, attól még a giliszták is kitérnek a hitükből.:)
K.j.2.: Talán Coetzee és Auster levelezése, az Itt és most ad némi felvilágosítást Coetzee írói szándékairól.

Eredeti cím: Elizabeth Costello
Kiadó: Art Nouveau
Kiadás éve:  2003
Fordította: Barabás András
Ár:

Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai

Magamat is megleptem, az Oszkár és Rózsa mami után milyen hamar elolvastam az Ibrahim urat, de ezt teszi a 78 oldal és a szép, nagy betűs szedés - valamint az, hogy az S.-t nem lehet piaci nagybevásárlás előtt és után, a buszon olvasni.
Ezt a történetet is szerettem olvasni, de, úgy érzem, nagyobb terjedelemben még átütőbb lett volna. Az Oszkárnak elég volt a maga 98 oldala, de Momónak és Monsieur Ibrahimnak kétszáz is dukált volna. Annak ellenére, hogy ebben a kisregényben is komoly témák merülnek fel, a hangvétele jóval derűsebb, olyasmi lehet, ahogy Ibrahim úr szemléli a világot; kicsit irigyeltem, ahogy a világhoz viszonyul, semmi kínzó nyughatatlanság, kétely, csak a biztosság a dolgok egyszerű rendjében, és a kis bolt reggeltől éjfélig, és vasárnap is, mert az "arab" kereskedelmi kontextusban ezt jelenti.
Tudnék kukacoskodni pár hihetetlen dolog miatt, de ezeket nagyvonalúan el kell engedni, akár a Momo által elcsaklizott konzerveket - aztán lefegyverző mosollyal Brigitte Bardot-ról legombolni 40 frankot egy palack ásványvízért.

Eredeti cím:  Monsieur Ibrahim et les fleurs du Coran
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2005
Fordította: Balla Katalin
Ár:

A két picike egyben

Nemrég volt egy olyan kétségbeesett húzásom, hogy rövid (nagyon rövid) könyveket fogok olvasni, hogy a karácsonyi bulira, mikor is öt könyvvel leszek gazdagabb, a tetszetős 70-es számra csökkenjen a makacs szám. Mint tudjuk, nem sikerült, de gőzerővel beindult az évvégi leszaromalistákat-hozzáállás, és az agyam is bemondta az unalmast.
De ez a két csekélység mindent megtett, hogy a segítségemre legyen - azaz, tetszettek -, és legalább egy igazi előnye volt a habzsolásnak; két, a várólistán régóta parkoló könyvet vettem a kezembe.

Tersánszky Józsi Jenő: Illatos levélkék
Édes kis semmiség, vagy három éve vettem a Könyvudvarban, biztos azért, mert cuki és olcsó volt. Bah, akkor még sok felesleges könyvet szereztem be, mint mondjuk ezt - nincs vele semmi baj, sok időt se igényelt, de nem kell feleslegesen hizlalni a várólistát, gyarapodik az amúgy is.
A történet: egy színész - a kor elvárásainak megfelelően daliás, szoknyabolond, ám gavallér művész úr, Zürössy Sándor (nevünkben a sorsunk...) rövid, ám szenvedélyes és az életére alaposan kiható liezonba kezd egy vidéki kiskirály szépséges leányával, aki egy másik vidéki kiskirály menyasszonya.
Persze van dráma, izgalom, szerelem meg főleg, de lehet nélküle élni.

Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Ez már más tészta, rövid, gyors fejesugrás a pokolba. Mert mi a pokol, ha az nem, hogy valaki kilenc évesen meghal?
Ám a poklot is vidám hellyé lehet tenni, ha nagyon akarjuk, és ha van kéznél egy Rózsa mami, az egykori világbajnok szabadfogású birkózó, jelenleg nagyszájú kórházi segítő és botcsinálta pszichológus. Rózsa mami az egyetlen felnőtt, aki nem menekül Oszkár közeléből - ebbe a helyzetbe inkább be gondoljatok bele -, hanem megpróbálja túlélhetővé tenni a hátralévő rövid idejét; sőt, szórakoztatóvá. Az általa kitalált játék segítségével Oszkár átélheti a serdülőkort, az első szerelmet, a kamaszok lázadását a szülőkkel szemben, a házasságot, az élet nagy mérföldköveit.
Ha jól emlékszem, egy gyerekszemszögből íródott könyv volt az, aminek ütemesen sikerült a falhoz csapkodnia (Én nem félek). Ez így is marad, mert, akárcsak a Szólít a szörny vagy az Előttem az élet, nagyon jó könyv, szívszorító, szemet könnybe lábasztó, nekem általában kiérződik valami hamis hang a narrációból. Oszkár gondolatait sem sikerült egy kilenc éveshez társítanom (nem mintha olyan sok kilenc évest ismernék), de ettől eltekintve ez egy fajsúlyos, nagyon jó kisregény, idővel a szerző többi könyvével is szeretnék megismerkedni.


Ui.: Be fogtok pisilni a röhögéstől; felfedeztem, hogy A budapesti kém ugyan megvan nekem, de a várólistámon nem szerepel. A két lépésnyi előnyből így kell egyet villámgyorsan elveszíteni.

Kettő (három) könyvről röviden

Kicsit elszaladt velem a ló, meg ezekről nem tudok normál hosszúságú bejegyzést produkálni, úgyhogy csak röviden:

Carson McCullers: Óra mutató nélkül
A sulihoz kapcsolódó olvasmányom volt A szomorú kávéház balladája. Nagyon magával ragadott a hangulata, ezért akartam az író többi könyvével is megismerkedni. Hogy miért pont erre esett a választásom, fogalmam nincs, de a kevés értékelés alapján sikerült pont a leggyengébbet kiszemelnem. Sajnos arra jutottam, amire a többiek: nagyon közepes. Sőt. Az hagyján, hogy a szereplők kurvára idegesítőek, de olyan, mintha légüres térben lebegnének, az egész töredezett, nem egymásra hatnak a különböző érzések, tettek, reakciók, ahogy ilyenkor kellene. Az öreg bíró alakja a legerősebben megrajzolt, egy ósdi, csőlátású idióta, de McCullers remekül ábrázolja a gondolatait, azon se lepődnék meg, ha tényleg létezne ez a személy. A többiek sokkal haloványabbak voltak, néhányuknak már a nevére sem emlékszem... nagyon átfolyt rajtam a történet, ami egyébként egy déli városkában játszódik, de a hangulat minden, csak nem idilli. A perzselő hőség, a rabszolgaság maradványa megvan, de ennyi. Izzania kellene a feszültségtől, de nem.
Azért még próbálkozni fogok, állítólag Az esküvői vendég, a Magányos vadász a szív és az Egy aranyszem tükrében mind jobbak, valamelyik előbb-utóbb eljut hozzám.

Eredeti cím: Clock Without Hands
Sorozat: Carson McCullers-életmű
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2012
Fordította: Osztovits Levente
Ár: 2900 Ft [most féláron van a Szandinál, de inkább a többit vigyétek]

Amélie Nothomb: Ördögi kozmetika
"Az ördögnek mindenre van válasza."
A borító ronda, a fülszöveg gyatra (vagy inkább nincs), a cím fura, pedig szegény könyv elvileg egy csomó támogatásban részesült. A molyos véleményekre alapozva szereztem be a könyvet (asszem, Csengával, vagy talán Neelával cseréltem, ebből is látszik, hogy halogatom egy ideje), és ha nem válogatom be a várólistacsökkentésbe, további várakozásra lenne kárhoztatva. Egyébként ez volt a tizenkettedik VCs olvasmányom, tehát hivatalosan végeztem vele, de reményeim szerint a másik tucatot is elolvasom idén.
Kérem, itt nem arról van szó, hogy a nőknek ördögszarvakat festenek a szépségszalonban. A kozmetika "az egyetemes rend tudománya, a legfelsőbb erkölcsiség, a világ meghatározója", mondja az egyik szereplő.
Egészen a csattanóig (majdnem a befejezésig) nagyon fura ez a kis, egy óra alatt elolvasható könyv. Szinte végig párbeszédből áll, a reptéri késés miatt a váróteremben olvasni próbáló Jerôme Angust és Textor Textel előbb vonakodó, aztán egyre szenvedélyesebb diskurzusa. Angust tűnik az egyszerűbb esetnek, ő csak egy uncsi üzletember, de ki a fene ez a Textel? Kezdetben csupán elmeháborodottnak tűnik, aki véletlenül Angust-t szemelte ki, hogy monológjával felidegelje - de ahogy pörögnek az oldalak, a helyzet egyre szörnyűbb, egyre bizarrabb, aztán húú. Sajnos a spoiler miatt ennyi fér bele.
Tulajdonképpen nagyon elcsépelt az egész, olvashattuk, láthattuk már többször ezt a megoldást, de én bevettem, mert annyira abszurd az eleje, viszolygásomban majdnem félbehagytam. Nem volt olyan ízetlen, mint az Óra mutató nélkül, de a közepes olvasmányok közül nem emelkedik ki. Akkor már inkább az előbbi, utálom, ha az identitásomat piszkálgatják.

Eredeti cím: Cosmétique de l’ennemi
Kiadó: Etoile
Kiadás éve: 2002
Fordította: Margittai Ágnes
Ár: passz, nincs rajta, de olcsón hozzá lehet jutni

Max Brooks: World War Z - Zombiháború
Utólag ezzel a könyvvel is megtoldottam a bejegyzést, mert nincs kedvem hosszan pufogni róla, a millió rajongó ellenpufogását hallgatni meg végképp nem. Régóta el akartam olvasni ezt a könyvet, pont a nagy rajongás miatt, de a WWZ jó eséllyel pályázik Az év csalódása címre, az Éjszakai cirkusszal osztozva.
Fiktív interjúkötetről van szó (ha valaki még esetleg nem tudná), aminek talán az egyetlen erőssége számomra, hogy eteti magát, olyan szemrágógumi, mint a Holtodiglan vagy Az éhezők viadala.
Hogy mi a rengeteg bajom vele? Túl amerikai, túl sekélyes, mindenki nagyon kemény csaj/csávó, és nagyon untatott, hogy milyen fegyverekkel próbáltak védekezni a zombik ellen, jobban érdekelt volna az orvosi része. Leginkább azt nem értem, mi olyan félelmetes benne, ez a helyzet (csak más betegséggel persze) már többször előállt és bármikor újra megtörténhet (lásd ebola-vírus). Emiatt nem kellene meglepődni, hogy vannak, akik hatástalan "gyógyszerekkel" megszedik magukat, hogy politikai/gazdasági/egyéb indokokból információkat hallgatnak el, vagy nem tesznek semmit, milliók halálát okozva ezzel.
Egyedül a pilótalány és a Kanada északi részére menekült család története tetszett, a többi részleteit már el is felejtettem. Mérges vagyok magamra és a könyvre is, grr.

Eredeti cím: World War Z
Sorozat: Hard Selection
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2011
Fordította: Pásztor Zoltán
Ár: 2990 Ft (asszem)

A flamandok háza

"-... Jól tudja, hogy neki kevésbé hinnének, mint bárki másnak...
- De hát ennek semmi értelme!
- A vádnak szinte soha nincs semmi értelme, ahogy a védelemnek sincsen..."

Georges Simenon: Maigret és flamand lány
Értékelés: 2 borókapálinka az 5-ból
Kedvenc szereplő: -

Újabban ritkán fordul elő, hogy egy borító, kiadvány teljesen elbűvöl, de az Agave Maigret-sorozata lenyomta az agyamban a vizuális inger poros kapcsolóját. Olyan kis kompakt könyvek, karcsúk, könnyedek, többnyire esztétikus borítóval, nekem azt sugallták, nincs náluk jobb választás a vasárnapi ebéd utáni olvasásra. Az mellékes tény, hogy az újdonat álmatlanságom miatt hajnalban olvastam.
Sajnos a tartalom egyáltalán nem nyűgözött le, olyan érzés volt, mintha egy vázlatot olvasnék; pár odavetett szóval lefestett szereplők, sok ismétlés, oda nem illő mondatok, gondolatok, a hangulatteremtés szintén nulla volt. És mi az a rengeteg három pont? Majdnem minden mondat végén ott díszeleg, mintha egy szenvelgő tinédzserlány blogja lett volna a minta. A rátóti legényanyában láttam utoljára ilyet, ha jól emlékszem, ott minden bekezdés ezzel az írásjellel zárult.
A rejtélytől se vágtam magam hasra, egyedül a befejezés tetszett... vannak dolgok, amikért nem éri meg nagy árat fizetni. Néha hiába minden.

Lehet, hogy nem a minden tekintetben igényes Urak és játékosok után kellett olvasnom, ezért volt ekkora csalódás. Még van két próbálkozási lehetőségem, a Maigret és a gengszterek, abba belekukkantottam, nem láttam egy árva "..."-t se, és egy roman dur, Az elátkozott hajó, majd meglátjuk, hogy elnyerik-e a tetszésemet.

Eredeti cím: Chez les Flamands
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2013
Fordította: Ertl István
Ár: 2280 Ft