Fecnipost 3.

Ray Kurzweil: A szingularitás küszöbén
Ez a molyos értékelésem, hihetetlen, hogy már 37-en kedvencelték ezt az ordenáréságot, de hát a hülyeség mindig népszerű volt, mint tudjuk.
"Ez az a könyv, amelyet nem tudok objektíven értékelni (a többit se, de ez most lényegtelen). Vagyis anélkül, hogy ne jutna eszembe a hisztériával határos állapotot előidéző (ez csak rám vonatkozik) korrektúrázás és tárgymutatózás. Véres verejték itatja át a lapokat.
Amúgy majdnem teljesen síkhülye vagyok a könyvhöz, de ettől függetlenül nagyon röhögtem Kurzweilen. Ez az ember fél a haláltól – amivel semmi baj, mindenki fél tőle – de ő annyira, hogy képes lenne megváltoztatni az egész világegyetemet, csak ne öregedjen és ne haljon meg – addig, amíg el nem jő a Szingularitás, mert az maga lesz a földi Paradicsom. Még hogy az embernek kisujjában lesz a világegyetem…
Továbbra is fenntartom a véleményem, hogy amíg késnek a vonatok, vannak felfutó szemű harisnyák és összeeső piskóta, addig nem lesz szingularitás."

Látszik, hogy mennyire elegem volt a könyvből, miközben küzdöttünk vele, még idézgettem is belőle. Kínomban.

Marina Cvetajeva: Marina Cvetajeva versei
Khmm. Erről tényleg nem tudok mit mondani, részben azért, mert nincs nálam a jegyzetem, de majd rakok ki néhány verset. Vannak köztük gyönyörűek, szépek, szomorúak, és volt, amit nem értettem.
Emiatt kezdett Cvetajeva érdekelni, talán ez a legkedvencebb versem. Annyira gyönyörű, hogy az már fáj. Amúgy éppen most (ill. hosszú megszakításokkal) olvasom Blok verseit, remélem, még az idén befejezem. És hogy jövőre több verset fogok olvasni, és talán írni is tudok róluk.

Máté Angi: Kapitány és Narancshal
Heloise-tól kaptam szülinapra ezt a cukiságot, köszönöm neki!:) Bájos kis meseszerűség, Az emlékfoltozókat jobban szerettem (amit szintén tőle kaptam:), de olyan jól elolvasgattuk a strandon...

Világszép Vaszilisza
Az elfeledett mesekönyv, ami a Marija Morevna és a Halhatatlannak köszönheti az újdonat érdeklődését. Legalábbis nálam. Meg a gyönyörű rajzainak.
sztimi53 kölcsönpéldányát olvastuk a kedvessel ebéd után (köszönjük neki:), aztán néhány nappal később szólt az antikvarium.hu, hogy van belőle egy példány, talán 2300 Ft volt egy pici hibával, de nagyon megérte.
Tudjátok, mi a vicc? Hogy alig lehet kapni.

Lauren Oliver: Hana
Igen, bűnös vagyok, instant sikerélményt akartam és gyorsan elolvastam. Elképesztő, mennyire nem emlékszem a Delíriumra - a sorozatnak a harmadik része is megjelent már, illene befejezni, mert ezt a YA-t még szerettem -, jobb lett volna belekukkantani, de a hangulata így is átjött.
Imádom én ezt a Laurent, van egy olyan kötet, ami a sorozathoz írt miniregényeket tartalmazza, a Delirium Stories - Hana, Annabel and Raven. Kurvára nem emlékszem rá, hogy kicsoda Annabel... ja, megvan. De hogy Raven? Ááá.

Patrick Ness - Siobhan Dowd: Szólít a szörny
Ezt a könyvet fezertől kaptam kölcsön, köszönöm neki. Többen mondták, hogy elpityeredtek rajta, és egyfajta perverz kíváncsiság vezérelt, hogy kiderítsem, milyen hatással lesz rám a történet. Hmmm, nem sírtam rajta, de jó könyvnek tartom - és hasznosnak. Nem akarom magam mentegetni (mindig tudtuk, bizonyos értelemben milyen érzéketlen vagyok), se melodrámát előadni, de annyiszor végigjártam azt, ami a negyedik történetben szerepel, hogy már nem fáj. Megszoktam. Olyan, mint egy seb, ami belül gyulladt, de a teteje kérges és összehegesedett. Borzalmas teher, amit Conornak cipelnie kell - mert ez teher marad, amíg él -, de az én puttonyomban annyi minden van... az én rémálmom tényleg létezik. És igazi.

Ui.: Nem tudom, mi baja a blogspotnak a címkékkel, de ennyivel nem hajlandó megjeleníteni a postot, úgyhogy ide bevésem őket:
-Könyv, illusztrált, miniregény, Ray Kurzweil, Ismeretterjesztő, Ad Astra, amerikai, vers, Marina Cvetajeva, Európa, mese, Magvető, Máté Angi, magyar, orosz, Móra, Lauren Oliver, disztópia, ír, angol, Vivandra, Patrick Ness, Siobhan Dowd, fecni

A hollók és a nővérek - Audrey Niffenegger

Kis híján sikítófrászt kaptam a gyönyörtől, amikor Nita (azt hiszem, ő volt) kikürtölte, hogy az Athenaeumnál megjelenik a Raven Girl, magyarul Hollókisasszony. Imádom ezt a nőt - mármint Niffeneggert, igaz, Pillát is -, nem volt kérdés, hogy nekem kell ez a könyv. Nem sokkal később úgy adódott, hogy a Bookdepository oldalán csüggtem, és szembejött velem a szerző másik illusztrált kötete, a The Three Incestuous Sisters, és az egész éves jó magaviseletem jutalmaként megrendeltem. Igaz, mindkettőt azon nyomban olvastam, ugyanis az olvasásuk kb. húsz percet vesz igénybe.
(Éppen ezért vért fogok izzadni, hogy egy normális méretű postot kipréseljek magamból.)

Egészen más az a világ, amit AN az általa "visual novels"-nek nevezett műveiben megismerhetünk, mint Az időutazó felesége vagy A Highgate temető ikrei. Sötét. Bizarr. Baljós. Szokatlan, fura asszociációk, mintha az emberi elme mélyről előásott rémálmok töredékei lennének.

A Hollókisasszony egy táncjátékhoz (!) készült történet, Wayne McGregor, a Londoni Királyi Balett koreográfusa kérte meg Audrey Niffeneggert, hogy írjon egy tündérmesét, amelyhez táncot koreografál. Számomra meglepő volt egy kicsit, hogy mennyire tartotta magát a műfaj kereteihez, holott a regényeiben pont a formabontó ötletei, a frissessége tetszett igazán.

"A holló szerette a postás fülig érő mosolyát és a vörös haját. Legszívesebben a vállán üldögélt és belebeszélt a fülébe. A postás kedves ember volt, és a holló beleszeretett a csendes tevés-vevésébe, meg a csodálatos kezébe, amellyel konzerveket és ajtókat tudott kinyitni, és a holló fejét és fekete tollát simogatta."

A történet középpontjában egy fiatal lány áll, aki egy holló és egy postás szerelméből született - egy embertestbe zárt holló. A lány börtönnek érzi a testét, mindenáron szárnyalni szeretne, és döntő lépésre szánja el magát - kérdés, hogy a vágya valóra válik vagy a csalódás örökre a földhöz láncolja?
Tényleg egy mesét olvasunk, a röpke olvasás közben úgy éreztem, visszamentem az időben jó néhány évet, nem akadtam fenn bizonyos logikai képtelenségeken, hiszen ez egy mese, az irracionális dolgok hozzátartoznak a műfajhoz, egy madár és egy ember igenis egymásba szerethet.:)
A hangulatáról a Marija Morevna és a Halhatatlan jutott eszembe, Valentének is különleges fantáziavilága van.
Sötét, gótikus hangulatú tündérmeséről van szó. Azért a felnőttebb énem kicsit sajnálja, hogy Niffenegger nem írta meg regényben is.:)

Eredeti cím: Raven Girl
Illusztrálta: Audrey Niffenegger
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2013
Fordította: Szabó T. Anna
Ár: 4490 Ft
Az írónő honlapja

A három vérfertőző nővér, bár baljós hangulatában hasonlít a Hollókisasszonyra, és szintén mesének tekinthető, egészen más.
A tengernél, egy világítótoronyhoz közel él három nővér, Bettine, Clotilde és Ophile - ironikus, Audrey Niffeneggernek két nővére van - a legközelebbi város mérföldekre van. A történet egy hatalmas viharral veszi kezdetét; a világítótorony őrét agyoncsapja egy villám, a nővérek értesítik a fiát, Parist, és itt kezdődnek a bonyodalmak.

"The flying lesson:When you are older, you will fly like a bird,over the heads of all the people, above the treesand houses, and people will think you arean angel, or a devil; they will be afraidof you and call you names, but your real name isThe Saint, because you are perfect, and beloved."

Most újra átlapoztam a kötetet, hogy valamit képes legyek róla írni... huh. Első alkalommal a mohóság vezetett, most tűnődve lapozgattam és nézegettem a képeket. Igen, megint átmentem gyerekbe. De ezt kisdedeknek inkább nem mutogatnám. A rajzok sokkal bizarrabbak, némelyik egyenesen rémisztő, irracionális félelmek, vágyak, gondolatok elevenednek rajtuk, babonák, mesei elemek, mitológia tűnik fel a történetben, pár rajz pedig festményekre asszociál (pl. Klimt-től A csók, Munch: A sikoly).

Frászt kapok ettől a képtől.
Forrás

Kíváncsi vagyok, hogyan elemezné egy pszichológus, biztosan tele van olyan jelképekkel, szimbólumokkal, amelyek rejtve maradtak előttem. De az írónő magyarázata nagyon szimpatikus (és nem kicsit megnyugtató):
"When I try explain The Threee Incestuous Sisters to someone who hasn't seen it, I tell them to imagine a silent film made from Japenese prints, a melodrama of sibling rivalry, a silent opera that features women with very long hair and a flying green boy. I never try to explain what it means; you can find that out for yourself. I'm glad that it has finally completed its long journey from may mind to yours. Enjoy."

Nem tudom, ez megjelenik-e valaha magyarul, én ettől függetlenül tapsolok egyet az Athenaeumnak, amiért ki merte adni a Hollókisasszonyt - és itt nem a történetre, hanem a kiadás költségeire gondolok.

Kiadó: Jonathan Cape
Illusztrálta: Audrey Niffenegger
Kiadás éve: 2005
Ár: €18.65 a Bookdepón
Az írónő honlapja

A mágia demokráciája

"A szerelem legnagyobb és páratlan öröme az a bizonyosság, hogy az ember gonoszat cselekszik."

Angela Carter: A kínkamra és más történetek
Értékelés: 5 vörösbegy az 5-ből
Kedvenc novella: A kínkamra

Valamikor, talán tavalyelőtt éppen a blogok között szörföltem, nem tudom, hogy lyukadtam ki entropic a The Bloody Chamber bejegy... de, eszembe jutott. Először cinnamonnál találkoztam a könyvvel, utána entropic blogjában olvastam róla, és teljesen tűzbe jöttem, amikor felfedeztem, hogy magyarul is megjelent, és annak ellenére, hogy szórványosan kapható, sikerült egy mollyal két tábla csokiért elcserélnem. Lényegtelen, de kicsit viharvert, könyvtári példány Szegedről (akkor még nem tudtam, mennyire szívemhez nő a város), két lap kijár belőle, de ahogy öregszem, egyre jobban szeretem, ha a könyveknek története van.

Elképesztő hangulatisága van ennek a pici kötetnek. Olyan, mint meztelenül állni az őszi esti szélben, a hideg belemar a bőrödbe és éget, az ajkad lassan elkékül, körülötted a halálra készülő erdő, a kavargó falevelekkel, aranysárga, sötétvörös és selyembarna színek hullámzó tánca - az avar megzörren, és valami kilép mögötted a fák közül.
A Tündérkirály.
Egy farkas.
Oroszlán.

Angela Carter történeteiben mindig ősz van vagy tél, amelyeket olyan leírásokkal jelenít meg, hogy érezni lehet az őszi erdő fanyar füstillatát vagy a tél csípős hidegét. Körbelengi valami baljós titokzatosság, egyszerre elbűvölő, horrorisztikus mese és bizarr, néhol undorító elbeszélés.
Bevallom, hogy a novellák nagy részénél nem tudom, mi a történet üzenete, mit akart Angela Carter kifejezni; úgy érzem, nem csupán meseparafrázisokról és mitológiai lények táncáról van szó, hanem van valami más is mögötte - csak éppen sejtelmem sincs, hogy mi. Vagy inkább mik, de utánaolvasok, és talán okosabb leszek. Valamennyi a férfi-nő kapcsolat köré szerveződik, a két nem erőviszonyait ábrázolja; a találkozások nagy erejű változásokkal járnak, vagy inkább metamorfózisokkal. Tetszik, ahogy az írónő a valóság és a

képzelet határán egyensúlyozik, a talányos sejtetés.
Az első mű, A kínkamra tetszett talán a legjobban (aki szerette A Manderley-ház asszonyát, ezt is kedvelné), korábban idéztem belőle, jó sok képpel megtűzve. A többi történetet is szerettem, Csizmás Kandúr, a narancslekvárszínű macska pajkos, reneszánsz meséjét, az Oroszlán úr udvarlásának téli, rózsákkal teli kertjét, a farkasmesék vérszagú csendjét. A hóleány és A Tündérkirály bizarr, beteges lázálmok, a gyengéd lelkűek óvatosan olvassák, habár az előbbi csupán két oldal.

Ui.: Igor Karash illusztrációi a kötethez.

Ui2.: Itt elolvasható a kötet, sőt, a végén van egy plusz novella (M. Nagy Miklós fordításában), ami a Nagyvilágban jelent meg.

Eredeti cím: The Bloody Chamber and Other Stories
Kiadó: Európa
Sorozat: Európa Zsebkönyvek
Kiadás éve: 1993
Fordította: Greskovits Endre
Ár: passz