Nőnek lenni szar, szar volt és szar is marad.
Nagyon döcögősen indult a kapcsolatunk Pórtelky Magdával; az "idős" (ötvenéves) asszony a zsebkendőnyi kertjében üldögélve tekint vissza az életére, egy hihetetlenül szép leírásokkal tarkított, merengő, elmélázó, lassúdad gondolatfolyam keretében. Nagyon, nagyon sok türelemre volt szükségem, hogy felvegyem a narrátor tempóját, aztán egy reggel nekiveselkedtem és túljutottam a holtponton. Számomra az volt a titka, hogy nagyobb falatokban fogyasztottam; ez nem olyan regény, amiből a metrón pár megálló alatt elolvasunk egy fejezetet, aztán majd este folytatjuk. Ha adunk neki időt, egy eleven, színes-szagos világ bontakozik ki előttünk, korhű, hiteles forrásból, avagy jé, milyen érdekes világ volt Magyarországon, nem haltam bele az unalomba.
Magda ahhoz a generációhoz tartozik, amihez az én korosztályom a jelenben; már nem gyerekként, de még nem felnőttként ketté töri örökölt világát, szokásait a változás. Divatjamúlt jelenség, a múlt poros, funkciótlan kísértete lesz a polgáriasodó dzsentrivilágban, ahol neki kellene lefektetnie a szabályokat magának és az utána jövő generációknak. Gondolom, sok olvasó felrója Magdának, hogy ne szerencsétlenkedjen már annyit, hanem szedje össze magát, de abban a bizonytalan körvonalú pillangóbáb-formában, amiben ő van, nem könnyű szarvasbogárrá változni - pláne nőként. Az egész életét megkeseríti, hogy mindenkori helyzete a férfiaktól és/vagy a családtól függ, nem tud a saját lábára állni, de illusztris, vendégkényeztető háziasszonyként, vidéki úrilány-feleségként prímán megállja a helyét - nincs mit tenni, ez az ő "csavarmenete", úgy is mondhatnánk, hogy az ő képességei csak ebben a körben tudnak kibontakozni.
Ne higgyétek, hogy Magda nincs tudatában a korlátainak és a kiszolgáltatott helyzetének, nem szenvelgő, selyemruhás primadonna, még meg is lepett a nők helyzetéről alkotott haladó szellemű meglátásaival. Nagyra becsültem benne, hogy a saját lányait arra tanította, hogy törjenek ki a pillangóbábból, mindent megtett azért, hogy tanulhassanak és függetlenek legyenek. Magda típusa a mai napig létezik; mindannyian ismerünk olyan nőket, akiket alaposan elnyűtt az élet és magukat nem kímélve azt tartják szem előtt, hogy az ő gyerekeiknek jobb lehetőségeket biztosítsanak, miközben ők benn ragadnak egy tönkrement házasságban, ahol az egykori szerelem hamvaiból már csak a gyűlölködés szikrázik fel. Ez a probléma persze nem korszaktól vagy társadalmi osztálytól függ, mindig létezett (és létezni is fog), iszonyú tudatosság szükséges ahhoz, hogy egy kapcsolat 21-30 éven át ép maradjon, de most nem ez a téma.
Eddig csak Magdáról beszéltem, Margitról - állítólag az anyjáról mintázta a hősnőjét - nem. Nagyon szerettem a stílusát, annyira idegen, annyira más, mint én vagy az általam preferált könyvek, hogy szinte egzotikusnak hatott. A hangneme kicsit öregasszonyos, kicsit nagyasszonyosan dámás, de nem idegesítően, és a hangulata fantasztikus, áthatja az aranyos fényű, az elmúlástól patinás nosztalgia.
Klisé, de előbb-utóbb biztosan fogok még Kaffka Margittól olvasni - még mindig sikertelenül próbálkozom azzal, hogy több magyar szerzőt építsek be az olvasmánylistámba -, csak vegyem rá magam.
Kiadó: Osiris
Sorozat: Milleniumi Könyvtár
Ár: eredetileg 500 Ft volt, én 600-ért jutottam hozzá a ceruzás bevésés alapján:)
