Az ördög Moszkvában járt

"Mivé lenne az általad képviselt jó, ha nem volna gonosz, és hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék?"

Forrás

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

Nem kis megkönnyebbülésemre ez is sikerült tavaly: elolvastam A Mester és Margaritát. Hosszú évek óta a könyvmoly-fókuszom perifériáján helyezkedett el, aztán beválogattam a Várólistacsökkentésbe, hogy két évig görgessem magam előtt. Még azt is tudtam, hogyan kezdődik, mert bátortalanul belepislogtam néha; a két férfi, az alacsony és a magas sétája az üdítős bódé felé valahogy nem tűnt bizalomgerjesztőnek.

Utánam, olvasó! - kiáltja az író, és a kabátunknál fogva magával ránt minket a tükör mögötti titokzatos, abszurd, hihetetlen, szürreális, bizarr világba, ahol semmi sem biztos (még a halál sem), ellenben olyan hajmeresztő események, fordulatok esnek meg, amit egy veterán olvasó sem találna ki.
A sátán Moszkvában lakik, még azt is tudjuk, a városon belül hol (Szadovaja háromszázkettő-bé). Csalafinta csatlósaival, köztük egy ménkű nagy, fekete macskával - aki szabályosan óhajt a tömegközlekedési eszközökön utazni -, azt óhajtja felderíteni, milyenek a moszkvai emberek, mennyit változtak - gondolom, a legutóbbi látogatása óta. A nyugtalan városban gombamód szaporodnak az érthetetlen események, és lassan a fél lakosság Sztravinszkij doktor diliházába kerül. Én se viselném kiegyensúlyozottan, ha átmenetileg is, de leharapnák a fejemet. Szó szerint.
Az a leghihetetlenebb, hogy az író egyáltalán nem titkolja, ki a főszereplő, nincs mellébeszélés vagy sejtetés. Az titok, hogy a két szál - a jelen megbolondult Moszkvája és az ókori Jeruzsálem Jézus megfeszítése idején - hogyan fonódik össze, de, amikor rájöttem, mélységes elégedettséggel bólintottam. A regény kezdett megnyerni magának; nem volt könnyű, mert görcsösen igyekeztem mindenbe szimbólumot, jelentést belelátni és egy logikus viszonyrendszerben elhelyezni. A második rész, a háromszázadik oldal környékén esett meg az áttörés - olyan izé, tipikus, egy szerelme után sorvadozó nő, egy boszorkányszombat és egy szürreális estélyi bál varázsolt el. Ekkor tudtam már értékelni a szerző szatirikus, kacsingató humorát és minden elem a helyére került a kirakós játékban, nem zavartak a furcsaságok és nem akartam jelentést erőltetni mögéjük; most már a királynő el van ragadtatva el vagyok ragadtatva. Persze nem nehéz a bankók ásványvizes címkévé változását vagy a Tverszkaján bugyiban szaladgáló hölgyeket megmagyarázni, de szerintem az esetek többségében jobb hagyni az elemezgetést és engedni, hogy a mese forgataga magával ragadjon.

"- Engedje meg, hogy bemutassam... - kezdte Woland, de önnön szavába vágott: - Nem,

Forrás

ránézni se tudok erre a pojácára. Nézze meg, micsoda maskarát csinált magából! A tetőtől talpig poros kandúr ezalatt hátsó lábán állva pukedlizett Margarita előtt. Nyakába fehér frakknyakkendőt kötött, mellén gyöngyház borítású női látcső függött, szíjra akasztva. Bajszát pedig bearanyozta.- Mire való ez az egész? - korholta Woland. - Miért aranyoztad be a bajszodat? És mi az ördögnek a nyakkendő, ha nincs rajtad nadrág? - Macska nem visel nadrágot - válaszolta a kandúr rendkívül méltóságteljesen. - Tán csak nem óhajtja, hogy csizmát is húzzak? A csizmás kandúr csak a mesében létezik, Messire. De látott-e már valaha valakit bálba menni nyakkendő nélkül? Nem vagyok hajlandó nevetségessé tenni magamat, hogy bárki a galléromnál fogva kipenderíthessen. Mindenki úgy cicomázza magát, ahogy tudja. Vegye úgy, hogy amit mondtam, a látcsőre vonatkozik, Messire!"

Ui.: Próbáltam úgy kezelni, ahogy Gogolt - az ő humora abszolút testhezálló nekem -, és tessék, szóba is került a Holt lelkek.:)

Eredeti cím:
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1991
Fordította: Szőllőssy Klára
Ár: Antikváriumokban kb. 1000 forinttól elérhető

Kárhozottak királynője

"A föld csak attól olyan, mint a Pokol, és a Pokol is attól olyan, mint a Pokol, ha azt várjuk, hogy olyan legyen, mint a Mennyország."

Chuck Palahniuk: Kárhozott

Nem tudom eldönteni, a könyv vagy én lepődtem-e meg jobban, amikor felfedeztem, hogy ez a regény érdekel engem - ráadásul még tetszik is. A kedves vette a nagy szandis leárazáson, én pedig a hajdanvolt alkoholista hörcsög régi kíváncsiságával nézegettem meg a zsákmányát, beleolvastam, és arra gondoltam, miért ne - csapjunk egy igazi spontán olvasást.
A hirtelen támadt érdeklődést a hátoldalon olvasható idézet váltotta ki:

"A halál a legnagyobb gyengeség jelének tűnik, rosszabbnak az alkoholizmusnál vagy a heroinfüggőségnél, és egy olyan világban, ahol az embert lustának bélyegzik, ha nem borotválja a lábát, halottnak lenni végzetes jellemhibára utal."

Madison Sivatagi Rózsa Rosa Parks Prérifarkas Szélhámos Spencer tizenhárom éves, lány, halott, és ne felejtsük el, hogy kövér (de éppen elégszer emlékeztet rá). Mi már halott (és kövér) lányként ismerkedünk meg vele, de a történet előrehaladtával Maddy rövidke, üres életét és karcosan cinikus gondolatait is megismerjük retrospektív módon.
Tudtam Palahniukról, hogy szeret sokkolni, polgárpukkasztani és kritizálni, olykor kivételesen undorító módon. Ez alól jelen könyve sem kivétel; a helyszín nagyrészt a Pokol, de nem ám holmi stilizált, városkába oltott allegória, hanem olyan, amilyennek a keresztény kultúrkörre alapozva sokan első blikkre elképzeljük; forró katlanok, rozsdás cellák, ocsmány démonok, az elkárhozottak jajveszékelés által betöltött bűzlő, förtelmes pöcegödör, ahol van Szar-tó, Korpa-tenger, rovarok hullámzó mezeje és egyéb válogatott helyszínek, megszáradt gumicukor-darabkákkal és pattogatott kukoricával telehintve. Dante tapsikolna gyönyörűségében, bár nem a gumicukor miatt.
És itt van a kis Maddy Spencer, aki ki tudja, miért került ide, de biztosan nem azért, mert átment a piros lámpán (ahogy sokan állítják magukról). Rajta keresztül ostorozza és köpdösi a szerző a fogyasztói társadalmat, az emberi gyengeségeket, a naiv elképzeléseket és kb. mindent, amit el lehet képzelni. Fusd csak körbe szombatonként a víztározót és rágcsáld nyugodtan a korpás muffinodat, te biztosan nem fogsz meghalni.

Ó, igen, talmiak, felszínesek és hamisak vagyunk, mindenki az elérhetetlent hajszolja és ritkán képes szembenézni a gyengeségeivel vagy a halál tényével, de néhány undorító részleten túl ez engem nem bírt pofán csapni. Viszont nagyon sokat röhögtem rajta, úgyhogy, bármilyen bizarr is, nekem ez egy vicces könyv volt, nem botrányos vagy tabudöntögető. Teljesen helytálló elképzelés, hogy a telemarketingesek a Pokolból telefonálnak, és hogy ez a hely a bürokrácia ősanyja és melegágya, ahol a nyomtató mindig bedöglik, a gép lefagy, a démonokat pedig nugátos csokival vagy karamellás nápolyival lehet megvesztegetni.
Maddy pedig (az én szerény, egy hónapos olvasásra visszamenő) következtetésem szerint azért kerül a Pokolra, hogy... megtalálja önmagát. Egyesek ezer mérföldet túráznak, mások a szülőfalujukba vagy Afrikába utaznak ezen szofisztikált célból, Maddy azonban belecsap a lecsóba. Így kell ezt csinálni, csak semmi Provence-i enyelgés.
Ha tovább lépek azon, hogy milyen vicces-ironikus dolgok vannak ebben a könyvben, és próbálok valami személyre szólóan torokszorító témát találni, az az, hogy Maddyt nem hagyják felnőni a szülei - akit az anyja rendszeresen kilencévessé fiatalít a díjátadókon -, próbálják rálakatolni az aranyos (és kövér) kislány-skatulyát, nyugtatóval, marihuánával kínálják és a ködös, zen-hippi zagyvaságaikkal traktálják, miközben egészen hihetetlenül tesznek rá. Maddy a Pokolban újjáteremti magát, és az lesz, aki a rányomott rózsaszín cukormáz alatt fuldoklik. Igazi, hamisítatlan byroni hős.:) Új énje nem jobb, mint a ráerőszakolt régi, sőt - cseppet sem bájos vagy kedves, de száz százalékban a sajátja.

Ui.: Már csak az édességmániám miatt is biztos, hogy a Pokolra kerülök, de muszáj leszögeznem, hogy utálom a korpás muffint, a kölesgolyót, az extrudált kenyeret és a puffasztott rizsszeletet.

Eredeti cím: Damned
Folytatás: Halálraítélt
Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve: 2012
Fordította: Sári B. László
Ár: 3000 Ft

Nézd, ki van itt!

"Valódi függetlenségről saját rakéták nélkül természetesen nem lehet szó."

Timur Vermes: Nézd, ki van itt
Értékelés: 4.7 idomtalan, tésztaképű szellemi mikroba az 5-ből

Nézd, ki van itt. Tök jó cím. Kicsit félelmetes, meglepetést okozó, mint amikor a kisgyereknek egy ajtó mögött rejtőző, régen látott rokont próbálnak felkonferálni.
Tulajdonképpen ez történik. Nézd csak, ki van itt – Adolf Hitler, a Harmadik Birodalom vezetője, a náci Németország Führere, hatmillió zsidó gyilkosa, a második világháború (egyik) kulcsfigurája az Úr 2011. évében, Berlinben ébred.
Képzeljük el ezt a szituációt.

Ott egy bajuszos, egyenruhás, ötvenes férfi, egy füves tér közepén fekszik. Figyeli a felette elterülő eget, a felhők mozgását, majd óvatosan feláll. Megállapítja, hogy nem tört csontja, a közérzete és az egészsége – bár kissé zavarodott a szokatlan körülmények miatt –, kielégítő, majd nekilát, hogy feltérképezze a környezetét.
Vajon mit tenne ebben a szituációban Adolf Hitler?
Timur Vermes nem volt rest feltenni ezt a kérdést, és szorgosan meg is válaszolta a regényében. Nem mondom, hogy nem tartottam az eredménytől, hogy képes-e jól abszolválni ezt az enyhén bizarr feladatot, de nekem kedvemre való volt a végeredmény.

Az író érdekes, kettős hatást eredményező képet alakít ki Hitlerről – egyszerre ijesztő, és… alig merem leírni: rokonszenves. Tetszett, ahogy erre a képtelen helyzetre reagál; nem esik pánikba, hanem ”jéghideg logikával megpróbálja összefoglalni a tényállást”, és következtetéseket von le.
Németország egykori kancellárja a sors kezét látja az időutazásban; a jó német népnek ismét szüksége van rá, mivel az ország nem termelt ki új, épkézláb vezetőt. És mi az újjáépítéshez vezető leggyorsabb út? A szórakoztatóipar!
Hitler új főhadiszállása egy újságosbódé, híveinek száma elvileg és gyakorlatilag is nulla, mindenki álruhás bohócnak (legjobb esetben művésznek) nézi, de a Führer nem csügged, masszív eltökéltséggel veti bele magát a feladatába.
Előrenyomulásában – és egykori sikereiben – nagy szerepe van kiváló emberismeretének és stratégiai érzékének, egyből felméri, ki az, akire számíthat, melyek a kiaknázható lehetőségek. Hátborzongató, hogy néhány fennakadás ellenére milyen könnyedén gördül előre a szekere, például merő viccből karlendítéssel köszöntik és mein Führernek szólítják – de csak egy nagyon pici mozdulat kell, hogy a vicc komollyá váljék.

Nagyon kíváncsi voltam, Vermes hogyan nyúl a zsidókérdéshez, érzékeny, fájdalmas téma, amelyet nem lehet humorosan ábrázolni. Carmen Bellini, a Flaslight csatorna egyik vezetője és Hitler egyetértenek abban, hogy ez a kérdés nem vicces, igaz, más-más okból. Itt csúcsosodik ki a főszereplő ellentétes hatása; eddig nevettünk rajta – de most undorodunk. És elgondolkodunk, ugyanis felvetődik egy kérdés (a történelem során nem először), az, hogy Hitler a hibás egy személyben, vagy az egész nép, aki megválasztotta – köztük a zsidók is? Ráadásul van egy másik jelenet, amely során Hitler inog meg egy pillanatra.

Persze az új világ felfedezése közben akadnak mulatságos epizódok is: az újságosbódéban lévő egyes kiadványok alapján azt süti ki, hogy a törökök bevonultak Németországba, a Siemens mobiltelefonok miatt azt hiszi, ezt a nagyszerű szerkentyűt a németek találták fel, a Wikipédia pedig germán enciklopédia. Az abszurd intermezzók mellett is nem kevés humort tartalmaz a könyv, a koránkeléssel szembeni nézet késztetett a legnagyobb vigyorgásra:

„Pontosabban, csak szerettem volna tizenegykor kelni. Ugyanis az első hajnalon, úgy kilenc tájban megcsörrent a telefon, és valami kimondhatatlan szláv nevű hölgy jelentkezett. Jodl biztosan nem kapcsolta volna, de hát azóta Jodl is nyilvánvalóan a német történelem részévé vált. Álomittasan tapogattam a telefonkagyló után.- Hrmf?- Jó napot, itt Krwtsczyk – ujjongott bele a telefonba egy kíméletlenül derűs hang. – A Flashlighttól!Ez irritál engem a legjobban a korán kelő emberekben: ez a förtelmes jókedv, mintha még reggeli előtt lerohanták volna Franciaországot. Holott többségük semmiféle tett végrehajtására nem képes, leszámítva ezt a visszataszító korán kelést. (…) Én a magam részéről azt a nézetet osztom, hogy a pékeken kívül senkinek semmi oka a korán kelésre.Ja, és a Gestapón kívül, természetesen, ez magától értetődik. Hogy eltakarítsák a bolsevista csőcseléket. Ha bolsevista pékekről van szó, akkor még korábban kell felkelni, és így tovább.”

Ezt szerettem a legjobban a regényben: kellően vicces, de közben megmutatja a kérdés komoly oldalát is. Nevetünk, mert Hitler mérgelődik, amiért lefoglalták a nevét és így nem tud személyre szabott e-mail címet készíteni, de történet eseményeinek fényében nagyon elgondolkodtató, amit a titkárnő, Krömeier kisasszony nagymamája mondott: akkor is nevettek Hitleren, és most is nevetnek. És mi is nevetünk.

A post végén muszáj kiemelnem a szöveggondozást (ez a gyengém), egy-két pici hibán kívül kifogástalannak láttam a szerkesztést és a korrektúrát, ez sokkal jobban elragadtatott, mint az ötletes (ám roppant sérülékeny!) borító.

Eredeti cím: Er ist wieder da

Kiadó: Libri

Kiadás éve: 2013

Fordította: Nádori Lídia

Ár: 3990 Ft