2013. december 31., kedd

Mit olvassunk 2014-ben?

Tegnap befejeztem az Urak és játékosokat, este pedig elkezdtem egy Maigret-t, és hála az újdonat álmatlanságnak, ma reggel be is fejeztem, úgyhogy az előző postban 107-re emelkedett az olvasmányfenevadak száma, és 53-ra a férfi szerzőké. Ez a drága, baltaarcú, szekrényalkatú Simenon meg nem is francia, hanem belga, ó, egyelek meg, mész a nemzetiségek közé. Szegény fickónak elég kalandos élete volt, elneveztek róla egy fürjet, a második világháborúban az egyik oldal nácinak, a másik zsidónak kiáltotta ki, tévesen szívproblémát diagnosztizáltak nála, volt egy híres bűnöző őse (aki felakasztottak), és némi változtatással publikált is őse vezetéknevével - és tudtán kívül így druszája lett Brüll Adélnak.:D

Még nem mondtam, de a kedvestől hajvasalót (is) kaptam karácsonyra, ami azért jó, mert a hajam végén lévő nagy hullámok eltűnnek, így nem úgy nézek ki, mint akinek elcseszték a dauerjét.

Na, de ennek semmi köze a jövő évi olvasmányaimhoz, úgyhogy nézzünk rájuk.
Igazából nem akartam ezzel foglalkozni, mert túlzás lenne rögtön az év elején elvenni a kedvem ezektől a könyvektől - nincs jó hatással az olvasási kedvemre, ha betéve tudom egy lista összes tételét -, úgyhogy csak vázlatosan vésem fel az eddigi fix jelölteket és néhányat, amelyről nem akarok elfeledkezni:
Az első huszonnégy helyet rögtön elfoglalja a jövő évi várólistacsökkentés.
A következő hetet az idei VCs maradéka, hét darab könyv:
- Bársonytalpon oson a halál;
- Csikágó;
- Egy jó házból való úrilány emlékei;
- Az idő térképe;
- Mielőtt elalszol;
- Dorian Gray arcképe;
- Úszó bordély.
Négyet számlálnak az egymásnak ajánlós játék szereplői:
- Őfelsége pincére voltam;
- Száll a kakukk fészkére;
- A rizs és a só évei; 
- Egy nap a láthatatlan házban.

Tegnap pedig nagyon elkezdett enni a fene Katja Kettu: A bába című regénye után, továbbá az 1984 is ordibál, még PuPilla csinált hozzá nagy kedvet.
Ez, ha minden igaz, harminchét könyv.:D De minden erőfeszítés nélkül hozzá tudnék még csapni százat.

Nektek vannak terveitek a jövő évre?


2013. december 30., hétfő

A nagy év végi összegző izé

Örömködve állapítom meg, hogy ennél jobb címet nem is adhatnék ennek a naagy, epikus, nagyívű, egész évnyi betűkavalkádot felölelő írásműnek.
Idén igazán jó voltam, az ötösfogatom is elismeréssel adózik a változásomnak - és ami a fő, a Nagyúr is, aki olyan borzalmas "ajándékokat" osztogatott a rosszaknak (szívből sajnálom patet és Nitát Tandoriért, ill. a tehenes könyvért), hogy utólag többször megállapítottam: de kurva jó ötlet volt idén jónak lenni... Az más dolog, hogy kárörvendve figyelem és röhögöm ki a nálam "rosszabbakat", akár a körünkbe tartozik, akár nem. Elnézést kérek.:D
Sokan nem értik, mi ez a korlátozás. Elmagyarázom, engem mi vezérel - a játékon és a kölcsönös csipkelődésen kívül -; a könyvvásárlás kezdett patologikus jegyeket mutatni, valamit kompenzáltam vele, és már nagyon csekély örömet okozott. Másrészt aktakukac vagyok, szeretek pipálgatni, rendezgetni, és igen, még a nyelvem hegyét is kidugom közben (ez nem igaz).
A szócséplés után lássuk a statisztikát:
A tavaly év végén tett fogadalmakat (post itt) nagyjából teljesítettem, azaz:
- csökkentettem a beszerzett könyveket;
- tudatosabban olvastam, például kihagytam az olvasó emberek között járványszerűen feltűnő könyveket, mondjuk az Elakadó lélegzetet, Titkok örvényét stb. Sajnos a Holtodiglannak nem álltam ellen;
- több magyar szerzőtől olvastam - összesen 21 kötet a 106-ból. Ezt még kevésnek ítélem, szeretném jövőre tovább növelni a számukat, ill. legalább megtartani.
Érdekes, hogyan változnak a preferenciák, pl. a szép borítók már egyáltalán nem tudnak elcsábítani, és hiába jutott eszembe fogmosás közben, hogy talán ki kellene neveznem az év borítóját, nincs kedvem egy rakás képet átnyálazni és különösebben nem is érdekel.

Lássuk a beszerzéseket:
- idén 75 könyvet szereztem be - ha néznénk a karácsonyi dömpinget, hatvannál járnék.:D Itt összeszedtem, mely csábításoknak álltam ellen. A tavalyi mennyiségnek (144) ez majdnem a fele, azt hiszem, ez igazán szép teljesítmény. Itt összerendezve is meg lehet őket tekinteni. Ezek közül 38-at olvastam el, tehát a felét, tehát ez az arány is javult a korábbiakhoz képest. Mindössze 17 kötetet vásároltam én magam, 5-öt cseréltem, ajándékba 33-at kaptam, munkából kifolyólag 5-höz jutottam hozzá, recenziós példány 12 volt. Ismét decemberben érkezett a legnagyobb mennyiség, 16 darab, januárban és februárban pedig a legkevesebb - nulla.:) Még mindig alig hiszem el. A legdrágább beszerzés a The Three Incestuous Sisters volt, perszonális ajándékom az egész éves jó teljesítményemért, a legolcsóbb a Szerelemkő és az Itt sárkányok vannak, 100-100 Ft-ért. Idén még kevesebb pénzt költöttem - állati vicces lenne, ha a mennyiség csökkenne, a költségek meg nőnének - júniusban a legtöbbet, hála a könyvheti olcsókönyves megingásomnak és a közvetlenül utána robbant 35%-os Európa akciónak, amire egész évben vártam.
Összességében ez tényleg a Gazdaságosság és Takarékosság éve volt.:) Jövőre a Bölcs Mértékletesség Lótuszát elvét hirdetem meg.

Olvasás:
107 könyvet olvastam, néggyel többet, mint tavaly, de, tekintve jó néhány könyv oldalszámát, nem tekintem nagy teljesítménynek, meg nem ez számít, hanem hogy nagy részüket szerettem olvasni. E-book 11 volt, könyvtári 9, kölcsönkönyv 3, újraolvasás szintén 3. Verseskötetet sajnos csak 5-öt olvastam, a dráma, a színmű szégyenletesen kevés (asszem,1-1), képregény pedig csak a Garfield volt, aminek sajnálatos módon nincs ISB-száma. Non-fiction: 10 db, ez már kicsit jobb.
Nagy ugrás volt, hogy végre elkezdtem normál angol könyveket olvasni, ha A Tűz és Jég Dala térképkiadványát is beleszámoljuk, akkor 7-et. Természetesen jövőre szeretném növelni ezt a számot.
A férfi-nő arány is javult, 53-an vannak a pasik, a nők 54-en.
Három Négy idei olvasmány került be a kedvenc könyvek illusztris panoptikumába:
Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet;
Jasper Fforde: Egy regény rabjai;
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?;
Truman Capote: Mozart és a kaméleonok

Nagyon sok jó könyv van rajtuk kívül:
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt
Molnár Ferenc: Liliom / Az üvegcipő / Játék a kastélyban
Thomas Wharton: Szalamandra
Baráth Katalin: A borostyán hárfa
Gail Carriger: Soulless - Lélektelen
Alice Hoffman: Galambok őrizői
G. Szabó Judit: Megérjük a pénzünket! [újraolvasás - mennyire mást ad most, mint gyerekként...]
Laure Esquivel: Szeress Mexikóban!
Elizabeth Kostova: Hattyútolvajok
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 1. és 2.
Émile Ajar: Előttem az élet
Lőrinzcy Judit: Ingókövek
Dennis Lehane: Titokzatos folyó
Gabriel García Márquez: Száz év magány
Katharina Hagena: Az almamag íze [újraolvasás - még mindig jó]
Ingo Schulze: Adam és Evelyn
Mary Robinette Kowal: Tünékeny illúziók
Daniel Arasse: Festménytalányok
Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták [újraolvasás]
Truman Capote: Mozart és a kaméleonok
Niccolò Ammaniti: Én nem félek - talán az egyetlen gyerekszemszögből írt könyv, ami tényleg odaütött
Angela Carter: A kínkamra és más történetek
Timur Vermes: Nézd, ki van itt
China Miéville: Kraken (totál megvesztem ezzel a könyvvel)
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Murakami Haruki: Kafka a tengerparton
Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?
Szabó Magda: Liber Mortis
Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik
Sam Weller - Mort Castle (szerk. is): Árnyak és rémek
Joanne Harris: Urak és játékosok

Ez még mindig sok, pedig sokakat szőrös szívűen kihagytam, pl. a Kísértetházat vagy a 100 történelmi tévhitet. Hogy melyik volt az év legjobb könyve? Gőzöm nincs. Amúgy is utálom ezt a kérdést, lelketlen dolog egyetlen történetre szűkíteni a kört. Mindegyiket másért szeretem. A borostyán hárfa igazi kis Dávid Veron-regény és örökre a tavalyi wellnesshétvégénkhez fog kapcsolódni, a Liber Mortis a gyászhoz, a Surik az önfeledt könnyedséghez, az Árnyak és rémek segített túlélni a karácsonyt, az Adam és Evelyn a retró balatoni nyár, a Családom és egyéb állatfajták újraolvasása a szegedi nyaraláshoz, amikor néhány óráig szokatlan békességet éreztem a kék ég alatt napozva.
Jelzem, még ezeken kívül is vannak jó könyvek, például a Királyné lettem, ami könnyed kis olvasmány - és feltétlenül be kell szereznem a folytatást, A fényűzés napjait -, Scott Westerfeld Leviatánja és Behemótja stb., de nem sorolhatom fel az egész éves olvasmánylistám.:)
Na, a szigorú, sznob énem kiemelt néhány könyvet, de ennél kevesebbet nem kaptok.

Szerencsére a rosszakból elég kevés van:
Thomas Hardy. Tess of the D'Urbervilles - angol rövidítettben is nagyon rossz
Connie Willis: Ítélet könyve
Käbi Laretei: Hová tűnt az a nagy szerelem?

Az év csalódása:
Marissa Meyer: Cinder - mit esznek ezen?
Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma - istenem, Jessie, majdnem olyan idegesítő vagy, mint Charlotte Simmons (és a történet sem nagy durranás)
Gillian Flynn: Holtodiglan - kidugott nyelvhegy, el ne felejtsétek!

Falhozvágósak [úgy válik egyre vázlatosabbá a post, ahogy fáradok]:
Joanna Bator: Homokhegy
Grigorij Rjazsszkij: Példaértékű ház
Szabó Magda: Liber Mortis

Most jut eszembe, hogy vidoran fedeztem fel magamnak ismét Szabó Magdát és Ljudmila Ulickaját, továbbá Capote is olyan, mintha egy régi ismerőst köszöntenék, holott korábban csak a Gyönyörű gyermek c. írását olvastam.

Az év meglepetése: legyen a Kraken China Miéville-től.

A legrövidebb olvasmány mondjuk a Kapitány és Narancshal (56 oldalas mesekönyv), a leghosszabb az Endymion felemelkedése (830 oldal, Raul meg a hegymászás). Ettől függetlenül a Hyperioni énekek az év sorozata.

Sok új szerzővel, néhány nevezetes regénnyel ismerkedtem meg, voltak sorozatrészek, de ezek nem olyan fontosak, hogy mindet felsoroljam, valamint az se, milyen a szép-és szórakoztató irodalom aránya.
A műfajok viszont még mindig érdekelnek, 26-an vannak, a különböző nemzetiségek pedig 23-an, őket viszont beírom, mert van köztük néhány egzotikusabb: kanadai, magyar, görög, orosz, finn, japán, norvég, észt, szárd, lengyel, olasz, nigériai, amerikai, angol, brazil, dél-afrikai, mexikói, kínai, francia, ír, kolumbiai, német, chilei, belga (éljen az utolsó nap befejezett Maigret). Lehet, hogy még kallódik itt-ott egy skót vagy walesi, de a halál nyálaz át minden angolszász szerzőt.

Mik történtek? Teljesítettem a várólistacsökkentést (az idei lista pedig itt van), sőt, a rátán felül, összesen 17 könyvet olvastam el. Sok, régóta várakozó könyv került idén sorra. Legyőztem és megszerettem a nagy mumus Kafka a tengerpartont, de még A szél nevét is. Leszoktam a csillagozásról, kedvenc karakterezésről, mert jelenleg nem érdekel az ilyesmi, ellenben a havi zárásokban nemcsak a beszerzésekről, hanem az olvasásokról is írok.
A lányok a közös karácsonyi bulin kitaláltak egy új játékot, idén ajánlunk egymásnak egy-egy könyvet, amit elolvasunk, én ezeket kaptam:
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam (azt hittem, a kutyafarkcsapkodósat kapom) - vicomte
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére (régóta a képzeletbeli várólistán trónol) - Nita
Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei (haha, megvan, csak nem publikus) - fezer
Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban (sose hallottam róla, de jófélének tűnik) - pat

Az utolsó napirendi pont a tervek:
- Kb. három klasszikust vagy mit olvasni egy évben;
- Évente ötvennel csökkenteni a saját olvasatlanokat;
- Még kevesebb könyvet szerezni be;
- Folytatni az angolul olvasást.

A többiek:
katacita
PuPilla
Nita
Dóri
Nancy
Szeee
Pöfivonat
cseri
ilweran
Joey
Katherine Grey
Lobo
Nima
Catriana
Heloise
Diamant

2013. december 29., vasárnap

A megadás melankóliája


Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik
Kedvenc szereplő: Valerija Adamovna

Kb. három éve nem olvastam Ulickaját. Az ok egyszerű: a könyv sok, az érdeklődésem szeszélyes, szegény Surik pedig oroszos méltósággal, meg nem görbülő gerinccel várt. Annak ellenére - vagy éppen azért -, hogy mennyire szerettem ezt a könyvet, úgy gondolom, nem vált hátrányomra a hosszas kihagyás.
Sok minden történt velem az utoljára olvasott Vidám temetés, és még több minden az első Ulickaja, a Médea és gyermekei óta. Rengeteg könyv, szó, érzés átfolyt rajtam, tengersok benyomás ért. Három év nem tűnik sok időnek - tisztában vagyok vele, hogy ez a gondolatfuttatás csak számomra érdekes -, de már teljesen máshogy viszonyulok az írónőhöz. Valahogy... könnyebb lett, jobban átérzem és megértem a szereplők közötti egyszerű, mégis bonyolult viszonyokat, az emberi kapcsolatokat - amiről, a korábban olvasott műveihez hasonlóan, az Odaadó hívetek, Surik szól.
Ulickajánál általában nem történik semmi rendkívüli, és nemcsak a sárkány-és űrhajómentes értelemben. Nincsenek nagy, epikus csúcspontok, lakásrengető, nagy drámák, a feszültség nem torkoll rendkívüli tettekbe. Olyan, mintha hétköznapi embereket néznénk egy titkos képernyőn keresztül, csak nem magyarok, hanem oroszok. Azért is szeretem Ulickaját, mert képes az egyszerűséget olyan módon ábrázolni, hogy hihetetlenül érdekes lesz, szinte lubickoltam ebben a történetben. Az is az írónő bájához tartozik, hogy hiába olvasok négyszázvalahány oldalon ezekről az elcseszett emberekről, nem zuhanok az általánosnál is mélyebb depresszióba - az unokatestvére könyve, a Példaértékű ház jóformán kinyírt és a lengyel Ulickajának tituált Joanna Bator sem rendelkezik ezzel a tiszta derűvel.
Az emberi kapcsolatok pszichológiája. Szegény, szerencsétlen Surik. Látom magam előtt, az orosz fiú sztereotípiája: nagy, sötét szeme, öles mackótermete, széles, rangjelzésért könyörgő válla, pirospozsgás ara, felette a szénfekete fürtök fészke. Becsületes, jó fiú, mint egy bikaborjú. Segítőkész. Ő az, aki cipeli a nők helyett a bevásárlószatyrot, gyógyszert vesz az édesanyjának és segít felszerelni a polcot a szomszéd néninek.
Érdekes, hogy Ulickajának nem egy regényében szerepel egy idősebb, ikonikus női szereplő, jellegzetesen a nagymama. A jelenlegi, Jelizaveta Ivanovna szintén karizmatikus személyiség, aki lehet, hogy kiváló
pedagógus, de gyereket nevelni nem tud. Azt mondják, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Jelizaveta Ivanovna még kis virágágyásokat is telepített ezen az úton a családjának, főleg Suriknak.
Furcsának találtam, hogy Surik nem omlik össze a vállára pakolt málha alatt, de bizonyára embertípus kérdése. Arra is kíváncsi lennék, tisztában van-e azzal, hogy milyen az élete. Ezért (is) félelmetes ilyen könyveket olvasni; kívülállóként látjuk, mi történik, mik az emberek mozgatórugói, a pontok, ahol egy kicsit más irányt vett a dolgok természetes menete - de a saját életünkben észrevesszük-e a kisiklásokat?
Hallom Ulickaja szelíd, finom nevetését.

Eredeti cím:
Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2007
Fordította: Goretity József
Ár: 2890 Ft
Az írónő magyar nyelvű honlapja

2013. december 26., csütörtök

Decemberi zárás

Még hátravan néhány nap ebből a hónapból, de aligha érkezik suttyomban új ajándék, vásárolni pedig nem fogok - úgyhogy álljanak itt a decemberben beszerzett könyvek, akik számosan vannak.

Delphine de Vigan: Semmi nem áll az éjszaka útjába Bécsy Ágnes: Virginia Woolf világaAnthony Capella: A jégkirálynő Gabriel García Márquez: A bölömbikák éjszakája Beth Hoffman: Déli álmok
Juhász Gyula: Juhász Gyula összes költeményei Finy Petra: A fűszerkatona Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában Philippe Lechermeier: Nevenincs és sosemvolt hercegnők Ljudmila Ulickaja: Szonyecska
Alessandro Baricco: Mr. Gwyn Leonyid Cipkin: Nyár Badenben Maggie Stiefvater: The Raven Boys – A hollófiúk Eowyn Ivey: A hóleány Jean Webster: Patty a kollégiumban
Imre Viktória Anna: Az Őrült Hold alatt

Tizenhat darab könyv. Ebből tizenöt ajándék, és minden nyál nélkül mondom, hogy mind fantasztikus.
A Virginia Woolf világára régóta fentem a fogam, és Dóri gonosz módon említette, hogy nehéz volt beszerezni a saját példányát. Szenvedélyes hörcsögénemnek több se kellett.:)
A Semmi nem áll az éjszaka útjába Csenga ajándéka, nagyon kíváncsi vagyok erre a könyvre, bár még a No és ént se olvastam, mea culpa. A jégkirálynő egyszer majdnem az enyém lett, hogy tényleg megkapjam, Neela gondoskodott róla. A bölömbikák éjszakája Pöfivonattól érkezett, az új Márquez-fan, azaz én, nagyon örült neki. A Déli álmok sztimi53 ajándéka, mert az amerikai Déllel nálam nem lehet mellé lőni.
A hatalmas, csodás Juhász Gyula-kötetet Andiamótól kaptam, akárhol nyitottam ki, szép versek vannak benne (meg egy cédula Anditól), úgyhogy mi nagyon jól elleszünk egymással. A fűszerkatona PuPillától jött, ma fejeztem be az olvasását, cuki mesék és gyönyörű rajzok vannak benne, akarom az összes ilyen mesekönyvet.
Az ötösfogattal idén is megtartottuk a karácsonyt, ezúttal a Zöld Cicában, a szilvás sör és a melegszendvics isteni (még mindig), a zaj már kevésbé, de sokat ettünk, nevettünk és mindenki rengeteg ajándékot kapott.:D Az eltűnt idő nyomában fezer ajándéka, nyár óta rágom a küszöböt ezért a könyvért - bensőséges beceneve: "nyönyő" -, akárcsak a Nevenincs és sosemvolt hercegnőkért, nemrég írtam róla, ezt vicomte-tól kaptam. A Szonyecskát is, amit én jövőre mindenáron be akartam szerezni és újraolvasni, de egy antikváriumi túrán észrevette az egyik kirakatban és megvette nekem karácsonyra, nyííííííí! A Nyár Badenben abszolút meglepetés volt tőle, még a Szofja Tolsztaja élete közben bukkantam erre a könyvre, szóval ez is egy régen vágyott könyv. Igen, tudom, hogy jó dolgom van.
A lányok is elkényeztettek; pat úgy gondolta, olyan jó voltam idén, igazán megérdemlem A hóleányt és a Mr. Gwynt, azt se tudtam, hova legyek lányos zavaromban. A Raven Boys - Hollófiúk Nitától érkezett, valahogy sejtettem, hogy tőle kapom, mert tudja, mennyire imádtam a Shivert, és mennyire érdekel ez a könyve. Tőle kaptam még egy mazsolás kuglóf (!) ízű-illatú ajakápolót, isteni az illata, még jó, hogy a szám az orrom alatt van és így mindig tudom szagolgatni.
A Patty a kollégiumban Heloise ajándéka, egy jó meleg és nagyon hosszú sál kíséretében, persze, hogy fel kellett avatnom. Igaz, hogy aznap elég lett volna egy szövetkabát meg kiscsizma, de a sálat ki kellett próbálni, na. Az Őrült Hold Alatt végre megjelent, és Serene olyan kedves volt, hogy küldött nekem ajándékba egy példányt, biztos nagyon jó lesz.:)

Még mindig ámulok ezen a rengeteg csodán.:) Köszönöm mindannyiótoknak a szépségeket és jóságokat, a kísérő díszeket, finomságokat, Nokedlinek külön a cica és hóember formájú kekszeket.

Ui.: remélem, senki nem szid, hogy gáz ajándékot kapott tőlem.

Jaj, az olvasások majdnem lemaradtak. Ez a szám valószínűleg még nőni fog, úgyhogy később még frissítek:

  1. Dr. Alma H. Bond: Ki ölte meg Virginia Woolfot?
  2. Alekszandr Blok: Alekszandr Blok versei (végre befejeztem!)
  3. Szabó Magda: Liber Mortis
  4. Helen Oyeyemi: White is for Witching
  5. Závada Péter: Ahol megszakad
  6. Neil Gaiman: A temető könyve
  7. Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik
  8. Alessandro Baricco: Vértelenül
  9. Philippe Lechermeier: Nevenincs és sosemvolt hercegnők
  10. Sam Weller - Mort Castle: Árnyak és rémek
  11. Finy Petra: A fűszerkatona
  12. Karácsonyi ének
  13. The Lands of Ice and Fire
  14. Urak és játékosok
  15. Maigret és a flamand lány
Tizenöt. Ez soknak tűnik, de ha figyelembe vesszük az oldalszámokat és hogy ketten mesekönyvek, akkor mindjárt más a helyzet. Jó kis könyvek ezek, a legtöbbről már írtam is. Igazából jó lenne pár szóban összefoglalni őket itt is, de nem akarom magam ismételni.
Éluard versei még függőben vannak.

A többiek:
Katacita
Dóri
Nita
PuPilla
Nikkincs


2013. december 25., szerda

Hadd mutassak valamit!

A kíváncsiság és az érdeklődés láncreakció módjára fantasztikus dolgokhoz vezethetik el az embert, például ehhez a roppant sablonos mondatkezdéshez.
Kezdjük az elején.
Az Árnyak és rémek utolsó novellájában a szerző, Harlan Ellison említ egy festményt:
"Edet [Edmond Hamilton, a fantasyíró Leigh Brackett férje] ugyanakkor mintha az American Gothicról szalajtották volna. Úgy nevezték: a Galaxisromboló - ő teremtette meg az űropera alzsánerét. (...)"
Grant Wood: American Gothic (1930)
Kíváncsi voltam a festményre, ezért rákerestem - szokás lenézni, de egy idő óta az internet nagy tanítómesterem -, magyarul, majd angolul. Az American Gothic (Amerikai gótika) Grant Wood festménye, amely az amerikai Közép-Nyugat falusi életét mutatja be, tudtam meg a Wikipédia egysoros tájékoztatásából, az angol nyelvű cikk már bőbeszédűbb.
Azonban ez nem minden. Ahogy átpörgettem a találatokat, találtam egy másik képet, egy fotót.
Gordon Sparks: American Gothic (1942)
Gordon Sparks, egy afro-amerikai diák készítette, aki ösztöndíjjal került a washingtoni Mezőgazdaság-védelmi Hivatalhoz. Itt találkozik Ella Watsonnal, az egyik nehéz sorsú takarítónővel, a kép őt ábrázolja, amely bizonyos értelemben Grant Wood festményének paródiája. A két kép között nem nehéz észrevenni a hasonlóságokból eredő ellentétet - annyira értelmes vagyok éjszaka tizenegykor - és iróniát.
Ez volt a láncreakció harmadik pontja. A negyedik pedig két blog; az egyik a Fotó-történet, amelyen a fénykép történetét és a festménnyel való kapcsolatát olvastam el, a másik a Próféta, ahol a blogger tizenkét kedvenc külföldi festménye között szerepel Woods Amerikai gótikája.
Az első blognál az információtartalom, a másodiknál az írásmód fogott meg, ahogy beszámol a festményekhez fűződő viszonyáról. Még csak ezt az egy-egy postot olvastam el, de holnap ráérősen elböngészgetek rajtuk, imádom az olyan honlapokat, könyveket, képeket, bármilyen dolgot, ami megbökdösi bennem az információéhséget, azt, hogy még, még, még több mindent akarok tudni, még több mindent akarok megismerni.
Ez a világ. Információ, ismeret és k*rva sok érdekes dolog. Ez kb. olyan sablonos, semmitmondó megfogalmazás volt, mint az első mondat, de nekem meg kellett érnem rá, hogy felfogjam a mögötte rejlő igazságot. Hogy mit jelképez a nyúl, mit keres egy kiskutya egy festményen, miért olyan kultikus író Ray Bradbury, miért olyan jó idegen nyelven olvasni, és mi a fenét tudott Picasso, hogy annyira zseniálisak azok a látszólag ronda festményei.
Szerelmes vagyok az internetbe. Meg a világba, természetesen.

Ui.: a festmény modelljei:


Fecnipost megint (4.)

Jaj, hogy is kezdjem... fáradt vagyok, kicsit nyűgös, nagyon mizantróp - egy aszociálisnak csak mértékkel szabad az ajándékvásárló tömeggel vegyülnie -, és minden iránt morcosságot érzek, ami elválaszt az új és nem annyira új könyveimtől. Imádok a kanapén elnyúlva olvasni, na.
Azért röviden beszámolok a nemrég olvasott könyvekről, a Surikról és az előbb befejezett Árnyak és rémekről szeretnék normál postot írni, mert van mit, csak az agyam helyén az utóbbi napokban egy monoszkóp virít.

Alekszandr Blok: Alekszandr Blok versei
Elég sokáig olvastam ezt a vékony kötetet, ugyanis pár kivételtől eltekintve csak szakaszosan tudok verseket olvasni, egy bizonyos mennyiség után a szöveg tartalma "elmosódik" és már csak egymás után sorakozó szavakat olvasok, ilyenkor kell félretennem a verseskötetet. Bloknál ez nem kevésszer előfordult, még túl kicsi hozzá a versolvasó agyam.



Závada Péter: Ahol megszakad
A kötet Nokedli okán került a látóterembe, és a fentebb említett, együltő helyben elolvasott verseskötetek egyike. A legkedvesebbeket már kiidéztem, némi idő elteltével a tömény Budapest-élmény maradt meg leginkább, még engem is elszédített a hangulata, pedig kb. másfél éve lakom ott ingajáratban.




Philippe Lechermeier (író) - Rébecca Dautremer (illusztrátor): Nevenincs és sosemvolt hercegnők
Ennek a könyvnek már önmagában a címe és a borítója is lenyűgöző. Még nyáron akadtam az útjába, a Libriben, ahol a kedvessel bóklásztunk addig, amíg menetkészre szerelték félvad biciklimet, Szeptembert. Annyira tetszettek a rajzok és a vicces, egyáltalán nem bugyuta szöveg, hogy legszívesebben azonnal megvettem volna (Az eltűnt idő nyomábannal együtt, amit szintén megkaptam karácsonyra:). A kedves, akár a Liber Mortis esetében, ismét figyelmesen választott ajándékot.
Megtudhatjuk többek között azt, hogy a hercegnők túraelefánton (is) utazhatnak, melynek ormányán petrezselyem (is) is tárolódik, hogy a pácolt büdös zokni ugyanolyan hatékony méreg, mint az arzén, és hogy a hercegeknek nem kicsit stresszes az élete, mert a csókkal felébresztett hercegnő irgalmatlanul képen vághatja őket, amiért megzavarták édes álmát.
Fantasztikus mesekönyv (vagy mi), ajánlom mindenki figyelmébe, háromtól legalább huszonöt éves korig.

Helen Oyeyemi: White is for Witching
Hanna olvasta ezt a könyvet, és rögtön elkapott a mohóság, ahogy az értékelésében elértem a különös ház említéséig. Ez volt az első papírkönyvként olvasott angol regényem, részben ezért tartott sokáig az olvasása, nehezebb volt így teljesíteni a napi penzumot, mint a gép előtt bambulva. Másrészt elég furcsa, játékos szövege van, igazából nem az én tornázó angol olvasásomnak találták ki, később kellett volna rávetnem magam, de hát a mohóság nagy úrnő.


Paul Éluard: Éluard versei
Még kb. a felénél járok, de a véleményem aligha fog változni. Eleddig ez az egyetlen verseskötet, ahol a versek nagy részénél a szavak puszta összeolvasása kész gyönyörűség, mindenkinek ezt ajánlanám első olvasásra, aki fél a versektől. Már idéztem tőle, de még jó páran követni fogják.

2013. december 22., vasárnap

A kezdők költője: Paul Éluard

Nem lekicsinyelni akarom Éluard-t, dehogyis. Nagy erénye, hogy költészetben járatlanabbak is bátran olvashatják, már a szavak puszta olvasása is gyönyörűséget okoz. Nekem eddig ez a legkönnyebb verseskötetem, nem megterhelő, hanem egyenesen a lélekre meg a szívre hat.
Íme néhány példa, az elsőt Nitának is megmutattam a közös karácsonyi bulin:

Paul Éluard: Szemed íve

Szemed íve szívemet körülzárja,
Tánc és báj karikája, 
Idő dicsfénye, biztos éji bölcső,
És ha már nem tudom, mit éltem életemben,
Azért van, mert szemed nem látott mindig engem.

Nap-lombozat és harmat-mohaágy,
Illatos mosoly, szélfuvalma-nád,
Szárnyak, világot fénybe takarók,
Tengerrel, éggel megrakott hajók,
Zaj zavarói, szín forrásai.

Mindig csillagok almán fészkelő
Hajnal-tyúkaljból rebben illatok,
Ahogy a tisztaságtól függ a nappal,
Úgy az egész világ a te tiszta szemedtől,
S minden csöpp vérem a tekintetedbe árad.
(Rónay György fordítása)

************************

A szerelmes

Ott áll lezárt szememen is,
S a haja hajamba fonódik,
Keze akár az én kezem,
Színe az én szemem színe,
S árnyékomban úgy elveszik,
Mint fölhajított kő az égben.

A szeme mindig nyitva van,
És sohase hagy elaludni.
A szikrázó déli napot
Szétszórják fényes álmai,
Sírok-nevetek, mint a részeg,
S beszélek, bár nincs mit beszéljek.
(Somlyó György fordítása)

************************

Egy szörny halála

Meg kell értened halálodat
Hogy megtudd élsz még
A tenger oly magas s szíved oly alacsony
Föld gyermeke virágfaló hamu gyümölcse
Melledben az eget örökre köd takarja
Nap dobd el köteled a falak tánca megszünt
Nap hagyj bejárhatatlan utat a madaraknak.
(Rónay György fordítása)


2013. december 21., szombat

Megint vers

Még Závada, de lesz majd Éluard is (sok), akit most olvasok.


Závada Péter: A szív helyén

Tegyél ki úgy az ébredő betonra,
tömött, precíz sorokba rendszerezve, 
akár a tér kofái hajnalonta
a nektarint a műanyag rekeszbe.

Ott, ahol a nyár édes fügéit méri, 
árnyékokkal bújócskázik a reggel.
Tegyél ki úgy az ébredő betonra,
a szív helyén egy műanyag rekesszel.

********************

Hommage au vieux Pinocchio

ne hagyj így darabokban
az éjjel lapszabászat
csak túráztatja tompa
körfűrészét a bánat

széthullok mint a farost
puha forgács az arcom
várom a hajnalt kisiparost
végre összeragasszon

********************

Benne, téged

A vers a télről annyi bőrt lehúz,
esőkbe bújik és ereszbe fagy.
Nem számolom, talán jövőre húsz
mosódik el, hogy így, temetve vagy.

Egy álom-alkalom: borús közért,
a hentesárupult, cukorkapolc
- nézem a tükör domború körét,
és benne téged: látlak, ott pakolsz

egy messzi sor mögött (a matt kövön
a rácsos műanyagkosár telis-
tele), s magam hiába győzködöm,
hogy most, ha látlak, akkor látsz te is.

********************

Mecset a Bartók Bélán
Hommage à Kosztolányi

Lágy adzán s friss pékségillat csorog be
a nyáresti sötétet átérezvén
e vén falak közé, ahol karöltve
lebzsel muszlim, zsidó s bigott keresztény;

és most, ahogy a fahéjszagban döngve
kering az áhítattal mormolt refrén,
úgy ír bennem is ringó kört a körre
az álom régi, sercegő lemezként.

Korongján nyüzsgő zsinagóga, hárem,
keresztesek: a földúlt Jeruzsálem,
arca sok egzotikus istenségnek;

fölé mered figyelmem görbetűje,
hogy tűnt hangfoszlányokból összeszűrje
csillogó szemcsékké a mindenséget.

********************

És az utolsó versszak a Nuit parisienne-ből:
" De belül meleg volt a pillanatban,
s az este kint felejtett pillepaplan."


2013. december 20., péntek

A pillanat

Azért szeretem Bariccót, mert olyan a stílusa, mint egyetlen szó a hófehér papíron. Olyan tökéletes, magába zárt, mint az üveggolyó, harmonikus ívek ölelik körbe a szikrázó belsőt, amelyet hiába próbálunk megfejteni,
nem lehet. Megcsillan benne valami, ami szikrát gyújt bennünk, de mielőtt kibonthatnánk, gurulva elrejtőzik.
A szavak olyan élesek, mint a kés, mégis annyi érzelmet kötnek magukba és szabadítanak fel, mintha nem szikár, a lényegig lecsupaszított mondatok sorakoznának előttünk, hanem barokk körmondatok spirálja tekeregne a szemünk előtt.
Lényegtelen, milyen földön, milyen országban játszódik.
Lényegtelen, kik a szereplők és hogy hívják őket.
Az ember számít.
A gondolatok. Az érzelmek.
A tett.
A pillanat. A pillanat amikor a világ megszűnik létezni és minden elenyészik és az ember egyetlen pillantás nélkül cselekszik amit aztán magában hordoz amíg él. Nem szabadul a súlyától nem is tud és valójában nem is akar mert a legbenső lényegévé vált és egész életében arra vár hogy visszatérjen ez a pillanat.
Kérdés, hogy ezután mi történik.

"Ekkor az jutott eszébe, hogy bármennyire kifürkészhetetlen is az élet, valószínűleg azzal az egyetlen vággyal szívünkben éljük életünket, hogy visszatérjünk a minket nemző pokolba, és ott éljünk annak az oldalán, aki valaha, egyszer, kimentett abból a pokolból. Igyekezett megfejteni, honnan ez a ragaszkodás a rettenethez, de rájött, hogy nincs rá válasz. Csak annyit érzett, hogy nincs erősebb annál az ösztönnél, mely arra késztet, térjünk vissza oda, ahol tönkretettek bennünket, és éveken át újraéljük azt a pillanatot. És csakis azt gondolhatjuk, hogy aki egyszer megmentett bennünket, az képes rá újra meg újra. Egy hosszan tartó pokolban, mely azonos azzal, ahonnan jövünk. De egyszer csak kegyes lesz hozzánk az a pokol. És vértelen."


Ezt félbehagyjuk

A várólistám megint 271 elemű lett, hála a rengeteg ajándéknak, amit kaptam.:) Jobbnál jobbak, mindegyiket szeretném olvasni egy ideje, szóval nincs ezzel baj, de egy részem annyira szeretne látni egy száz elemű várólistát.:) Na, mindegy, ennél nagyobb bajom sose legyen, ahogy szoktam mondani.
Az ajszikat majd bemutatom legkésőbb a decemberi zárásban, de nem fogom egyenként végiglelkendezni őket nyilvánosan, mert számomra visszataszító. Megígértem magamnak, hogy karácsonykor bontom ki a postán érkezett csomagokat, de valaminek örülni kell, és a régi pótcselekvés nem múlik el nyomtalanul, azaz egy borítékban, dobozban lapuló valami olthatatlan izgatottságot kelt bennem. Igen, a csomagolópapírt tépem (de visszafogottan), és naponta többször megnézegetem a kincseim. Tehát imádom én az ajándékaimat, de a kényszeres mutogatás nem szexi.

Azonban nem erről akartam beszélni, hanem egy könyvről, amit protokollárisan félbehagyok. Libba Bray trilógiájának harmadik részéről van szó, az Az az édes, távoli harangról. 2010-ben olvastam a Lázadó angyalokat (a második részt), és akkor még kevés bajom volt a sorozattal, Gemma önző barátnői maradtak meg bennem negatívumként. Három évvel később ezek a hülye picsák rettenetesen idegesítenek, de még Gemma is, irritál a stílusa, a nyafogása és hogy egy olyan srác után eped, akit alig ismer. Ráadásul elég homályosan emlékszem arra, mi történt a korábbiakban - ilyenkor hálás vagyok az ismétlésekért -, de nincs az az isten, amiért újraolvasnám a Rettentő gyönyörűséget és a Lázadó angyalokat. Az ok ugyanaz, amiért a harmadik részt félbehagyom, pedig nem szoktam ilyet tenni; maradjon meg inkább kellemes emléknek egy másik korszakomból, ezért nem veszem ki a YA-s listából sem.
Emellett: minek kínozzam magam egy nyolcszáz oldalas tinivernyogással, ha egy hadseregnyi könyv áll rendelkezésemre? A várólistáról is leveszem A harangot, mert nem valószínű, hogy később ismét elővenném.


2013. december 18., szerda

Sapka news

A cicás sapim sikert sikerre halmoz. Néhány napja egy bácsi - szerintem kicsit bolond volt, vagy piás, esetleg mindkettő - a piacon csodált meg.
- Jé, cicás! Cicás? - nézett rám bambán.
- Igen, cicás - feleltem nyugodtan, ahogy a nem teljesen ki-és beszámítható emberekkel szokás beszélni.

Ma, miközben a dögnehéz táskával a vállamon kotortam a lakás felé, a mellettem elhaladó nő, amikor a hátam mögé ért, váratlanul megszólalt: - Jaj, de aranyos!
Forogtam, mint egy hülye dervis, azt hittem, kilóg a kockás fülű nyúl az oldalzsebből - igen, hurcolom magammal az alvóállatom -, vagy ott téblábol egy süni, de nem, a sapkám váltott ki feltétlen csodálatot.
A legjobb egy tipegő kislány volt, tetőtől talpig rózsaszínben, rózsaszín volt a sapkája, a téli ruhája, a csizmácskája, a pirinyó kesztyűje, de még a cipőfűzője is.
- Anaa, nééézd, cica! - mutogatott. - Én is ilyet akarok!
Később ugyanezt eljátszotta a mellette ülő srác telefonjával, majd még egyszer nyomatékosította az anyjában a cicás sapka iránti vágyát. Ha ez így megy, akkora shopping girl lesz belőle, hogy az anyja feje ellilul a szekrényéből kibukó ruhák láttán.
Hogy tovább rontsam a helyzetet, felvilágosítottam a nőt, hogy van Hello Kittys sapka is, igaz, annak nem pompomos a füle. Erre a kislány kivágta, hogy olyat az anyukájának kell venni. És ha lesz telefonja, anyának fog üzenetet írni. Le voltam nyűgözve.:)

Amúgy igencsak igéző jelenség lehettem az Örsön, a macskás sapkával, piros csizmában, a "Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől"-szatyorral, benne kb. két kiló szaloncukorral.




2013. december 17., kedd

Amikről lemaradtam

Pat szívszaggató sírdogálása ihletett meg erre a postra, avagy felsorolom azokat az idén megjelent könyveket, amelyeknek ellenálltam, nem kértem recinek és nem vettem meg akcióban (előjegyezgetni már régóta nem szoktam).
Nem, nem rakok be ennyi képet, lusta vagyok.


  1. Arno Geiger: A száműzött öreg király - vicces, hogy ezzel a közepesen csipkedővel kezdem a listát. És ellenálltam neki, pedig 40% kedvesség volt rá!
  2. Jacqueline Harpman: Orlanda - nem szabad, még nem olvastuk az Orlandót.
  3. Marina és Szergej Gyacsenko: Arszen és a játék hatalma - csak azért nem rágom le érte a küszöböt, mert nem nem ott folytatja, ahol az első rész befejezte.
  4. Gail Carriger: Blameless - Szégyentelen - a 33%-os akciónak nagyon nehéz volt ellenállni.
  5. Caitlin Moran: Hogyan legyünk tökös csajok? - hogyan rontsuk el a címeket és húzzuk fel vele Amadeát
  6. Steven Saylor: A holtak méltósága - ez fájt.
  7. Juliet Grey: A fényűzés napjai - ez is.
  8. Ljudmila Ulickaja: Örökbecsű limlom - hát még ez. Még jó, hogy drága.
  9. Győrei Zsolt - Schlachtovszky Csaba: Emmuska - a kackiás nemzeti vadregényem!
  10. Robert Holdstock: Mitágó-erdő - a kedves majd megveszi (ne nézzetek így rám, egy csomó mindenért én vittem el a balhét).
  11. George R.R. Martin: Lázálom - majd egyszer, az első kiadást olvastam.
  12. Marcus du Sautoy: A prímszámok zenéje - mérséklődött.
  13. Irvin D. Yalom: A magyar macska átka - mérséklődött.
  14. Riika Pulkkinen: Igaz - ez viszont egyre jobban kell.
  15. Claire Messud: A király gyermekei - közepesen piszkál.
  16. Joyce Maynard: Nyárutó - egyelőre közepes.
  17. Emma Donoghue: Hétpecsétes titok - tökjó, két olvasatlan könyv van tőle itthon, persze, hogy kell a harmadik -
  18. Paul Auster - J.M. Coetzee: Itt és most - a Könyvjelzőben lévő részlet alapján nagyon megkívántam
  19. Kate Morton: Távoli órák - Az elfeledett kert még olvasatlanul hever a széken, szégyen und gyalázat
  20. Lauren DeStefano: Hervadás - csak óvatosan, nem akarok gagyi YA-t olvasni.

Jé, milyen sok! Pedig egész sok friss könyvet beszereztem (van, amit meg karácsonyra kapok, pl. Az elszúrt idő nyomábant), asszem, tizennyolcat. A fentiek is majd eljutnak valahogy hozzám, ha három év múlva, könyvtárban, akkor úgy.

A többiek:
Nita postja - ő "csak" tíz kísértésnek állt ellen.

Nézzük, hogy állnak az idei tervek

Katacita nyomán kedvet kaptam még egy ilyen tárgyú posthoz, bár korábban már írtam egy ilyet. De csacsoghatnékom van, a fejemben meg egy nagy monoszkóp, úgyhogy éljen az önismétlés.
Ja, két helyen sikerült megégetni a kezem (ne nyúlkáljatok puszta kézzel a kályhába), vasárnap este meg vagy szétpukkadt egy ér a másik kezemben, vagy nagyon megütöttem. Csak azt nem tudom, hogyan, ennyire nem brutális művelet a szemöldökigazítás.

Amiket beképeztem a korábbi postba, elolvastam, még abban a hónapban - Hollókisasszony, Kafka a tengerparton, Bernadette, A szél neve -, befejeztem a White Oleandert és Blok verseit is. Elfogyasztottam  a maradék várólistacsökkentősek közül A temető könyvét és túl vagyok a felén a Suriknak, amit imádok, legszívesebben egész nap azt olvasnám. Még maradt hét, ennyit biztos nem fogok elolvasni, és roppant nagy kedvet érzek némi összevissza olvasáshoz. Ha már úgyse végzek idén a túlteljesítéssel, akkor nem mindegy, ha jövőre marad?:) Jobban szeretek úgy olvasni, hogy a következő olvasmányom meglepetés, nem vagyok én ipartelep-vezető.
Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik Paul Éluard: Éluard versei Helen Oyeyemi: White is for Witching
Amit szeretnék még idén letudni, az a Surik, Paul Éluard versei (egyszerűen muszáj volt kivenni a könyvtárból) és a White is for Witchinget. Nem bírtam neki ellenállni, na.


2013. december 15., vasárnap

A temető gyermeke

"A nyári éjszakán a gazban fekve villanó fájdalom ébresztette: éles volt, akár a jég, színe a lassú mennydörgésé."

Neil Gaiman: A temető könyve
Értékelés: 4.7 pazarul párnás popó az 5-ből
Kedvenc karakter(ek): Silas és Miss Lupescu

Volt egyszer egy fiú. Árva volt. Illetve mégsem. A temető halott lakói nevelték, rég elhunyt emberek, akiket már mindenki elfelejtett. A temető árnyai bújtatták, a sírok adtak neki menedéket, az ott virágzó almafa látta el élelemmel, valamint egy egy férfi, aki csupán "éjfélárnyék a szürkületben", Silas. A fiúnak szürke szeme volt, mint a viharfelhőnek, rongyos, szürke köpönyege, amely kiválóan elrejtette az élők kíváncsi tekintete elől. Aztán már nem volt szüksége a köpönyegre, mert megtanulta a holtak titkait, az Áttűnést, hogy élő szem ne láthassa, a Rettegést, hogy élő személy egy életre (és még annál is tovább) békén hagyja.
Kivéve egyvalakit. Egyvalakit, aki fekete, csontnyelű kés a sötétben, öntudatlan félelem az elmében.
Rettegés az álmokban.
És ő most eljön, hogy megtalálja a fiút.

Egészen különleges érzés rég olvasott-szeretett íróktól olvasni, pl. Gaimantől vagy Ulickajától (utóbbi esetben valósággal lubickolok a Surikban), régi emlékeket, impressziókat hívnak vissza és új élményekkel gazdagítanak. Jó érzés volt belépni Neil Gaiman egyedi, kicsit bizarr, kicsit félelmes, kaleidoszkóp-színes világába. Néhányan megint meg fognak dobálni - almát kérek, mert elfogyott, meg kivit, ha van -, de annak ellenére, hogy szeretem olvasni a regényeit, valami kicsike mindig hiányzott, hogy ő vagy valamelyik műve a kedvencemmé váljon. A Hó, tükör, almák c. novella tőle a kedvencem, valamiért úgy érzem, a rövid terjedelem erősebbé teszi Gaiman írói esszenciáját. Az a történet zseniális, de én most nem a Tükör és füstről írok, hanem A temető könyvéről...
Dave McKean egyik illusztrációja
Hasonló a viszonyom hozzá, mint a Szólít a szörnyhöz, abban az értelemben, hogy túl gyorsan olvastam, kicsit nyújtanom kellett volna az idejét, hogy erőteljesebben hasson, így csupán egy zárvány maradt a többi olvasmányélmény között. Szerettem a hangulatát, azt a szomorkás, füstillatú miliőt, a szöveget díszítő rajzolatot - amúgy tök hülye vagyok, elfelejtettem, hogy illusztrált kötet -, Sen kalandjait a szlírrel, a ghoulokkal (nem leszek a 3242. olvasó, aki Pék Zoltánt szapulja, csak egy kicsit. Ja, és itt a farkasnak ormánya van), az illegális, nem megszentelt földben fekvő halottakkal. Pizzát pedig én is ettem volna.

Hát, ez jó rövid lett, mint egy sóhaj a szélben, de ennyi jött és kész.

Ui.: azon felnevettem, hogy Gaiman egyik temetői kalauza Audrey Niffenegger volt, az Egyiptomi fasor gyanússá is tette.

Eredeti cím: The Graveyard Book
Illusztrálta: Dave McKean
Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2010
Fordította: Pék Zoltán
Ár: 2980 Ft
Az író honlapja


2013. december 14., szombat

"Olyan vagyok, mint a mosolygó dermedés"

"Miért nem üzensz, jelezel, csinálsz valamit. Akarom, hogy jelentkezz! Nem értesz? Nem érted? Szólj! Felelj! Minden tisztességes mitológiai szerelem visszajelez."

Szabó Magda: Liber Mortis

"Senki nem írta meg soha, mi történt aztán a királynéval, hogy a férjét eltemette." Hát, Szabó Magda - aki saját jellemzése szerint "napból és örömből született", nem a fájdalomra - megírta. Fájdalom. Düh. Értetlenség. Irigység. Utálat. Közöny. Őrjöngés. Az írónő nyolc (!) füzetet írt tele a férjének szánt gondolatokkal, aki harmincnégy év házasság után "hagyta magára" a társát. Személyes gondolatok, tényszerű közlések, életfordulatok és érzelmek öltenek testet a lapokon, a nyolc Liber Mortis lapjain, amely az okosak szerint Szabó Magda kézírásos hagyatékának legbecsesebb része. Valamint az, hogyan harcolta ki Szobotka Tibor rehabilitációját, a testi és lelki kíntól meggyötörten, de büszkén, hűségesen, egyenes gerinccel. Megmaradt Szobotkának.
Hm. Igen, az. Talán. De az a részem, amely kínosan feszengett, amiért beleolvas egy ember legbensőbb gondolataiba, úgy gondolja, hogy nem az. Ennek talán nem kellett volna nyilvánosságra kerülnie, látni, hogyan küzd valaki az embertelen fájdalommal, hogy nyolc év után hívja vissza halott szerelmét. Emellett egyértelmű, hogy az írónő nem akarta ezeket a sorokat nyomtatásban látni - leírja.
Ezt csak azért írtam le, mert akik azon puffognak, hogy Nyáry Krisztiánnak nem kellett volna megírnia az Így szerettek őket - amelyben Szabó Magda és Szobotka Tibor is szerepel egyébként -, kíváncsi vagyok, mit mondanának a Liber Mortisra. Néhány szerelmi kaland, amelyet egy kívülálló pár szóval elénk tár. A Liber Mortis viszont egy gyászoló ember személyes pokla, a saját, kevéssé cenzúrázott gondolataival.
"Mielőtt elkezdek dolgozni, imádkozom. Tévedsz, nem Istenhez, á. Hozzád. Isten elhagyott, Te is, de Te ember vagy, s legalább küzdöttél egy korty levegőért."
Persze megkérdezhetitek tőlem, hogy ha ilyen mély az erkölcsi felháborodásom, miért olvastam el, miért idézek belőle és miért írok róla. Még tavaly kezdődött a könyvvel való kapcsolatom, Debrecenben garázdálkodtunk a többiekkel a Szandiban, én elmaradtam, és a kötettel az ölemben leültem olvasni. Kisvártatva megjelent a látóteremben egy pár fekete félcipő. A kedves nem felejtette el röpke olvasásom és karácsonyra ezzel ajándékozott meg. Liber Mortis, a mitológiai szerelem halottaskönyve.
Ránézek. A haja hosszú, állát a tenyerébe támasztva irtja a Hydra embereit, Dormammut és a többieket, meg a molyos frisseket. Mi nem harmincnégy éve vagyunk együtt, én nem vagyok Szabó Magda, ő nem Szobotka Tibor. De olyan, mintha a lelkem másik fele lenne.
Nem, nem bírnám ki.
(Romain Gary - ezt csak te fogod érteni.)

Karácsonykor bele is kezdtem a könyvbe, de a tömény, irtózatos fájdalom olyan intenzív volt, hogy félreraktam, egészen mostanáig. Már más a helyzet. Akkor olvastam, amikor egyedül voltam, mert ez a magány könyve, a gyászoló ember magányáé, és, ha máshogy is, de 1982. május 25-étől 1990. február 27-éig együtt voltam Szabó Magdával. Személyes élmény volt, több okból is. És visszahozta egy régi olvasmányélmény emlékét - a Für Elisét. Nem emlékszem, pontosan mikor olvastam, de az első, önálló olvasmányélményeim emléke volt. A Liber Mortis visszahozott ebből az emlékből valamit - és természetesen azt, hogy újra akarom olvasni, valamint folytatni akarom az írónővel való ismerkedést, ami sok-sok évvel ezelőtt félbemaradt.
Még valamit visszahozott. Visszahozta a fájdalmat a felszínre.

Ennyi voltam, Magda néni. Remélem, nem bánja. Remélem, együtt vannak, valahol, a Katalin utcán. Mak-mak.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2012
Ár: 3600 Ft
Szabó Magda művei a PIM-en
A Für Elise

A 2014-es várólistadorombolás nyertesei

Tegnap éjszaka megszületett a jövő évi várólistacsökkentős listám, szerintem roppant impozáns lett, mindenki nyugodtan elalélhat tőle:

Frances Hodgson Burnett: A titkos kert A. S. Byatt: Mindenem Tanja Kinkel: A bábjátékosok Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
Bartis Attila: A nyugalom Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán egy utazó J. M. Coetzee: Elizabeth Costello Alice Munro: Csend, vétkek, szenvedély Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene Maurice Druon: Zeusz emlékiratai Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa Andreas Eschbach: Hajszőnyegszövők
Iselin C. Hermann: Expressz ajánlott! Dorit Rabinjan: Lakodalmaink David Mitchell: Szellemírók Kvĕta Legátová: Szégyenlős szerelem Guillermo Martínez: Oxfordi sorozat
Jo Nesbø: Vörösbegy Wolf Haas: Halottak feltámadása Amélie Nothomb: Ördögi kozmetika Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell?

Nézzük, mik vannak itt, imádok a részletekkel szöszölni.
A nemek aránya 11:13 a férfiak javára, ez azért jó, mert önnön indíttatásomból a női íróktól olvasok többet.
Műfajilag lehetne változatosabb a kép, de csak a saját olvasatlan könyveim közül válogatok; van ifjúsági, bölcsészkrimi vagy mi, történelmi regény, szépirodalom, falhozvágós, agytekerős, novella, családregény, mágikus realizmus, fantasy, sci-fi, levélregény, krimi, meg még a fene tudja, mi.
A nemzetiségekben csak úgy tobzódok: angol, amerikai, svéd, osztrák, belga, magyar, dán, izraeli, cseh, argentin, indiai, francia, német, olasz, dél-afrikai, kanadai,kolumbiai, orosz. A szerelem a kolera idején helyett eredetileg a Don Emmanuel háborúja szerepelt, de Louis de Berniéresnek nagyon trükkös neve van, ugyanis minden dél-amerikai íze ellenére ő angol merészel lenni, még ilyet.
Természetesen szeretném mind a huszonnégy könyvet elolvasni - és még sok mást, akik régóta várnak a sorukra, pl. A titkos történet sajnos kimaradt -, ami idén nemigen fog sikerülni, asszem, tizenhatnál járok, tegnap fejeztem be A temető könyvét. Node nem gép vagyok én, úgyhogy csak mindent szépen sorjában, ill. a bokros kedvem szerint.

Itt polcra is rendeztem a köteteket.

A többiek:
Theodora