Elkezdtem

Végre-valahára, csikorogva ismét beindultak a Várólistacsökkentés fogaskerekei:

Joanne Harris: Rúnajelek

"Hétfő reggel, hét óra, ötszáz évvel a Világvége után, és megint koboldok fosztogattak a pincében… Az örök álmodozó Maddy Smith születése óta a Káosz jelét viseli a kezén. A vörös rúna hordozója különleges erők birtokosa, de a tizennégy éves lány még maga sem tudja, mire képes. A rossz ómen félelmet kelt a babonás falusiakban, Maddyt kiközösítik, így a szintén számkivetett Félszeművel barátkozik, aki sokat tud a mágiáról, és egy nap félelmetes és káprázatos világba vezeti a kislányt… A Rend fanatikus szolgái végleg le akarnak számolni a Káosszal: felesküsznek, hogy kiirtják a babonákat, a varázslatokat, a meséket és az álmokat. A tündék, törpök, boszorkányok és koboldok ideje lejárt, számukra is beköszönt a világvége, hacsak Maddy nem lopja el az ősi istenek titkát, amivel hatástalaníthatja a Rend titkos fegyverét. Háború van: a Rend végleg elpusztíthatja a világot… most minden egy kislányon múlik."

Meg idáig is

Csekély két évbe telt, és egy bezártságra ítélő betegség adta meg a végső löketet, de:

Jonathan Franzen: Javítások

"Jonathan Franzen a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb sztárja és fenegyereke, az író, aki kikosarazta Oprah Winfreyt, amikor az szerette volna meghívni országos nézettségű Könyvklubjába, és aki még képregényekben és a Simpson család egyik epizódjában is szerepel. Ellentmondásos, tőrőlmetszett értelmiségi figura – az a fajta, aki nem húzódik vissza elefántcsonttornyába, hanem érzékenyen reagál korának jelenségeire, és a nagy társadalmi, globális mozgásokat nemcsak elméleti összefüggéseikben látja, de regényíróként beépíti szereplőinek legapróbb rezdüléseibe is.

2001-ben megjelent regénye, a Javítások, Franzen eddigi legsikeresebb és a kritika által is legméltatottabb műve. Akárcsak az Európa Könyvkiadónál korábban megjelent Szabadság, ez is családregény – az amerikai módra szétszóródott, diszfunkcionális Lambert család regénye, amelynek tagjai különféle életstratégiákkal kísérleteznek és élethazugságokkal küszködnek; különféle módszerekkel próbálkoznak életük – és úgy általában a dolgok – megjavítására. A regény egyik középponti szála Enid Lambert küzdelme, hogy – csellel, könyörgéssel vagy zsarolással – elérje, hogy a család még egyszer, utoljára összegyűljön a szülői házban karácsonyozni. Még egyszer, utoljára, mielőtt férje, a Parkinson-kóros Alfred elveszíti kommunikációképessége maradékát. A gyerekek – a nős férfiakhoz és feleségeikhez vonzódó sztárszakács Denise, az előítéletekkel és depresszióval küzdő családapa, Gary és a család fekete báránya, a reménybeli forgatókönyvíró Chip – különféle viszontagságok után végül meg is jelennek a közép-nyugati kisvárosban, St. Jude-ban, hogy a sok hazudozás és menekülés után immár összezárva, egymás szemének tükrében egy-egy pillanatra felvillantsák igazi arcukat."

Naná, hogy ezt

Lássuk be, mindenféle terv megy a búsba, ha tőle megjelenik valami:

Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

"A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén. 

A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik."

Idáig is eljutottam

Ez is az "Ezer éve el akarom már olvasni" listámon van-volt, de végre:

Neil Gaiman: Óceán az út végén

"Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Ami a világon túlról jött? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely van ahová mehet, egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a halk szavakat és a néma igéket, jártak a földeken innen és a vizeken túl. Ők segíthetnek, csakhogy mint mindennek, a segítségnek ára van.

Neil Gaiman új regénye a gyermekkor varázslatát mutatja a felnőttlét karcos szemüvegén át, az ártatlanság elvesztését a tapasztalat párás tükrében, hírnevéhez méltóan egy olyan történetben, amely semmihez sem hasonlít."

Tudjátok, miért jó felnőttnek lenni? Mert Ursula Monktont elküldheted a büdös pichába.

Elkezdtem

Megtaláltam a könyvben a blokkot. Szegényt öt éve érlelem az olvasásra.

Bartis Attila: A nyugalom

"Anya és fia él együtt egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Szenvedélyes, érzéki nő, aki mindig is úgy gondolta: szükség esetén szinte bármit megbocsát magának az ember. Tizenöt éve a lábát sem teszi ki a lakásból. Szorong, retteg, gyűjtögeti disszidált lánya leveleit és árgus szemekkel figyeli íróvá lett fia minden mozdulatát. És miközben odakint szép lassan összeroskad egy politikai rendszer, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy a fiú immár sose fog szabadulni e gyűlölet és szenvedély szőtte hálóból. Még akkor sem, amikor az egy éjszakás, satnya kis kalandok után egy nap a Szabadság hídon találkozik Fehér Eszterrel."

Végre ezt olvasom

El tudjátok képzelni azt a morális dilemmát, amit a Túlvilágok befejezése után éreztem - kellene, hogy a férfi és női szerzők egyensúlyban legyenek, olvasni kellene várólistacsökkentő, szingaléz, non-fiction meg egyéb nonkomfortzónás könyveket, de a bennem élő imádó (utálom a "rajongó" szót - túl sznob vagyok hozzá) méltatlankodva felüvöltött, és végül ez lett belőle:

Robert Galbraith: A selyemhernyó

Majdnem elfelejtettem leszállni miatta a metróról, morcosan ültem az edzőteremben, hogy én Cormoran Strike rendszeretőségéről, teájáról meg a szakadó esőről akarok olvasni, nem két órán keresztül itt szenvedni (aztán csak lenyomtam az edzést), ma pedig majdnem egész nap az ágyban fetrengtem és olvastam. Gyakorlatilag tisztára gyalultam az agyam. A magamfajta introvertáltnak (aszociálisnak, szociopatának, mizantrópnak, a megfelelőt kérjük aláhúzni) nagyon szüksége van némi egyedüllétre egy hatnapos munkahét után. A hülyékkel teli szombatról nem is beszélve. Már maga a gondolat is, hogy emberek közé kell mennem és beszélni velük, olyan érzés váltott ki belőlem, mintha a csupasz idegvégződéseimet tépkednék.

Ui.: A helyzetet nagyban javította a friss, meleg krumplis pogácsa, a doboznyi cseresznye és egy vödör eper.

Egy be, egy ki

Időközben elolvastam A szenvedélyt - csak nem volt pofám hatvannegyedjére is kiplakátolni vele a blogot -, most pedig ezt nyomom, mert a Könyvfesztes kupacot le kell darálni:

Scott Westerfeld: Túlvilágok

"Darcy Patel a főiskolát és minden egyebet félretett, hogy ifjúsági regénye, a Túlvilágok megjelenhessen. Amikor lefoglalt lakás és barátok nélkül New Yorkba érkezik, még nem tudja, helyesen döntött-e, de aztán magával ragadja a tapasztalt és újonc írók társasága, akik a szárnyaik alá veszik. 

A váltakozó fejezetekben pedig Darcy regényét olvashatjuk, egy izgalmas thrillert Lizzie-ről, aki a túlvilágra menekül egy terroristatámadás elől. Ahogy Lizzie a mi világunk és a holtaké között sodródik, számos megoldatlan és ijesztő történettel szembesül, amelyeket valakinek el kell simítania. Amikor azonban egy új fenyegetés üti fel fejét a túlvilágon, Lizzie rádöbben, hogy talán különleges képességei sem lesznek elegendőek, hogy megvédje a szeretteit."

Elkezdtem

(Igaz, hogy néhány napja, de sebaj.)

Gabriel García Márquez: A bölömbikák éjszakája

"Ismerős világ tárul az olvasó elé, az a sajátosan márquezi csodavilág, mellyel a Száz év magányban találkozott először a magyar olvasó. A motívumok és a képek műről műre vándorolnak, hősei, színhelyei rendszeresen visszatérnek: a kolumbiai író úgy beszél alakjairól, ahogy baráti társaságban szoktunk távollevő, közös ismerősökről. Úgy is mondhatnánk: a Száz év magány total planban mutatja be García Márquez világát, a novellák pedig közelképekben a legérdekesebb részleteket. Mi is ennek az írói világnak a titka? Tán az, hogy García Márquez úgy számol be csodálatos, valószínűtlen dolgokról, mintha a legtermészetesebb események lennének, ugyanakkor körülményesen, a rendkívüli történéseknek kijáró áhítattal és alapossággal ír le mindennapos apróságokat. Ezzel teremt sajátos belső feszültséget és sejtelmességet."

Elkezdtem (nem, ez már új)

Nagyon király vagyok 100-200 oldalas könyvek olvasásában. Tegnap befejeztem a Csipkerózsika-álmot és nekiálltam ennek a könyvtárinak:

Anna Gavalda: Édes életünk

"Mathilde 24 éves. Hivatalosan művészettörténet szakos egyetemi hallgató. Valójában a sógorának dolgozik, és a munkája leginkább abban merül ki, hogy álnéven kommentelget különböző honlapokon. A nagyvárosi fiatalok tipikus életét éli. Bulizik, pasizik, lazul. Aztán egyszer elhagy egy tekintélyes összeget, és ez – különösképpen a pénzt megtaláló férfi – megváltoztatja az életét. Yann 26 éves. Bár egyetemet végzett, egy bemutatóteremben dolgozik, ahol kis koreai háztartási robotokat prezentál az érdeklődőknek. Már két éve él együtt a barátnőjével, akivel egyre hűvösebb a viszonya. Egy majdhogynem vadidegen házaspárral kell elbeszélgetnie, hogy rájöjjön, valamit nagyon elrontott az életében. Hogy mi a közös a két párizsi fiatalban? Nem találják a helyüket, és lassan már elmenne mellettük az élet a maga kihívásaival, amikor…
Anna Gavalda két – egymáshoz lazán kapcsolódó – kisregénye szórakoztatóan és elgondolkodtatóan szól a 21. századi fiatalok égető problémáiról, két kor- és kórtörténetet nyújtva az olvasónak. Hősei kiútkeresők, vagy nagyobb szavakkal: az élet értelmét kutatják."

Ui.: Tudom, hogy egyéni szocproblem, de ordas nagy migrénem van.

Elkezdtem

Banana Yoshimoto: Csipkerózsika-álom

"Három történet az »éjszakáról« szól, olyan emberek éjszakájáról, akik éppen életük válságos, cselekvésre képtelen szakaszának foglyaikét egy helyben, lelkileg sérültként vergődnek, mert megáll számukra az idő.

A kitartott, akinek egyetlen szenvedélye az alvás, az alkoholista középiskolás, aki bátyja amerikai kapcsolatát nem tudja feldolgozni, és a szerelmi háromszög egyik tagja, aki okkult segítséget is igénybe vesz, hogy halott vetélytársával kapcsolatba kerüljön. Az írónő szerint ők hárman úgyszólván testvérek – bizonyos értelemben hármójuk históriáját akár egyetlen nagy történetként, az elidegenedés különböző szakaszaiként is felfoghatjuk. Yoshimoto, aki korábbi Kitchen és Viszlát Cogumi című könyveivel is világsikert aratott, most lírikus, ironikus hangvételével, újra maradandót alkot.
Az írónő ezzel zárja könyvét: „Már annak is örülnék, ha egy kicsit szórakoztatónak tartották volna írásaim elolvasását. De ha akadnának Önök között olyanok, akik hasonló hangulatban vannak, mint könyvem főszereplői, és esetleg éppen a történetek segítségével nyerik vissza."

Baconmorzsák

Azért bacon, mert carbonara spagettit főztem - ami mellesleg nem spagetti, hanem maradék penne- és fusilli-keverék -, és még mindig szálldos az illata.
A világegyetemem már tágul, azaz nemcsak a minimális szükségletek és legfontosabb feladatok (és az ezekből következő szorongás) töltik ki; tegnap már belefért egy edzés, igaz, este negyed nyolctól és kínkeservesen, mert éhes voltam és fáradt. A karom nem fájt (a sok dobozemelgetés még javított is a helyzeten), de a lábaim a pokolban érezték magukat.
Kis csúsztatás, de olyan régen voltam konditeremben, hogy már új gépeket használnak.:)) Igazából múlt héten hozták őket, én pedig két hete nem voltam edzeni.

Az továbbra is malmozás alatt van, hogy könyvekről mikor fogok írni - az pedig, hogy hogyan, szintén egy jó kérdés. Könnyen lehet, hogy egy-két ömlesztett postban elintézek mindenkit, mert már annyi minden miatt ideges vagyok, hogy holmi megíratlan bejegyzések már nem férnek bele az énképembe.
Befejeztem A felolvasót (erről remélhetőleg lesz normális post) és elkezdtem őt, hogy könnyű legyen nekem:

Robert Nye: A néhai Mr. Shakespeare

"Mire végzek majd, kegyelmeteknek is muszáj lesz elismerniük: nem hord a föld a hátán olyan embert – sem férfit, sem nőt –, aki az öreg Pickleherringnél többet tudna a néhai Mr. Shakespeare-ről.

Egy londoni bordély manzárdszobájában egy öreg komédiás William Shakespeare első életrajzán dolgozik. Ki volna alkalmasabb erre a feladatra, mint ő, Robert Reynolds, alias Pickleherring, aki zsenge ifjúságától kezdve olyan fontos női szerepek első megformálója volt a Mester társulatában, mint Kleopátra, Júlia, Rosalinda vagy Lady Macbeth? És aki igen közel állt Shakespeare-hez, barátja, sőt tán szerelme volt?

Megtudhatjuk e könyvből, hogy milyen szerepet játszott Erzsébet királynő Shakespeare fogantatásában. Vagy hogy mivel foglalkozott Will, mielőtt drámaírásra adta volna a fejét. Avagy hogy kiről mintázta Falstaff alakját. És hogy ki(k) volt(ak) a szonettek titokzatos Fekete Hölgye(i). Meg hogy pontosan hogyan is halt meg Shakespeare, s melyek voltak az utolsó szavak, melyek elhagyták ajkát. Nem is beszélve egy teljes szonettről és elveszett drámarészletekről, melyek műveinek egyetlen kiadásában sem láttak még napvilágot. És sok-sok egyébről: mesékről, balladákról, dalokról, ízes káromkodásokról, mondókákról, szaftos pletykákról és bölcs elmélkedésekről."

Elkezdtem

Nem mondhatni, hogy az idei tetszési index az egekben lenne, de talán ez a könyv most megfelelő lesz:

James Herriot: Ő is Isten állatkája

"James Herriot az egyik legnépszerűbb angol szerző, aki hosszú állatorvosi pályájának élményeiről több sikeres könyvet írt. Ezek jó része nálunk is megjelent. E műve a második világháború utáni évtizedekben, a hatvanas években „született” és yorkshire-i prakszisának humoros történetein kívül külföldi „kiküldetéseiről” is számot ad, ahol is mint állatszállítmányok gondos kisérőjeként szerzett élményeit osztja meg az olvasóval. A végtelenül ember- és állatszerető író visszaemlékszik a háborúban szerzett kivételesen kalandos élményeire is. A szerzőnek ez a könyve először olvasható magyar nyelven."

Azt viszont továbbra se értem, hogyan lehet szeretni az angol konyhát. Yorkshire-i puding, brrrr.

Elkezdtem

Ezt merészeltem kihalászni a könyvtárból (többek között):

Tóth Krisztina: Akvárium

"Ebben a regényben mindenki árva. A negyvenes évek végén örökbefogadott kislány, a nevelőszülei, a saját gyereke, a férje, az összes rokona és ismerőse: kivétel nélkül mindenki a szeretethiányt tekinti az elfogadott, az egyetlen megélhető állapotnak. Ezek az emberek egy lepusztult, málló vakolatú, főzelékszagú gangon tengetik küzdelmes életüket, karnyújtásnyira a nyomortól, fényévekre a normálisnak gondolt léttől. Mégis, az elfojtott érzelmek és indulatok olykor-olykor feltörnek, és ezek a kitörési pontok sorsfordító pillanatokat eredményeznek. Ez a nyomasztó és szűk, de egyben átlátszó világ maga az akvárium. 
Tóth Krisztina kiváló arányérzékkel keveri a naturalizmust, az iróniát és a fekete humort, „hétköznapi katarzissal" tisztítja meg múltunknak ezt a nehezen feldolgozható, a kollektív tudattalant erősen befolyásoló szakaszát."

Elkezdtem

És ez már jó is. Két rossz könyv után ideje volt.

Gregory Maguire: A boszorkány

"Mindenki ismeri az Óz, a csodák csodája meséjét, amelyben Dorka, a kansasi kislány legyőzi a Gonosz Nyugati Boszorkányt. Ám az csak a történet egyik oldala. A titokzatos Boszorkányról semmit sem tudunk. Ő vajon honnét jött? Hogyan lett gonosz? És egyáltalán, mit jelent gonosznak lenni?

Aki elolvassa Gregory Maguire csodálatos regényét, az soha többé nem tud ugyanolyan szemmel nézni Óz világára. A Boszorkány egy olyan vidéken játszódik, ahol a beszélő állatok az egyenjogúságért küzdenek, a mumpicföldiek a középosztály stabilitására vágynak, a sárga téglás út pedig az elnyomás szimbóluma a kvarangyok számára. Itt születik és nevelkedik a zöldbőrű Elfaba, az éles elmével megáldott, de hányatott sorsú teremtés, akiből felnőttként a Gonosz Nyugati Boszorkány lesz, és akinek élettörténete újraértelmezi a jó és a gonosz örök szembenállását."

Egyébként ez az ötödik várólistacsökkentő olvasmányom. A molyos olvasás alá már nem írom ki, mert túl nagy divat lett, de a blog, az más. (Logikátlan, esszenciális sznob vagyok.)

Ez inkább nekigyűrkőzés

Kíváncsi vagyok, ki lepődik meg:

Philippe Boulle: Különös beavatás

"Regina Blake meg van győződve arról, hogy édesanyja összeesküvés és gyilkosság áldozata lett, ezért a kötelező illemmel és a szükséges megfontoltsággal mit sem törődve próbál fényt deríteni az igazságra – a bűnösöknek lakolniuk kell. Ám kutatásai során válaszok helyett csak a veszély, a bűn és az érzékiség titkos világának újabb és újabb jeleire bukkan. Kalauza és irányítója, a gyönyörű Victoria Ash támogatásával egyre több fátylat lebbent fel a homályba burkolózó létről, míg az szörnyű valójáig nem meztelenedik előtte.
Vajon az igazság a kárhozatnál is fontosabb?"

Elkezdtem

Avagy folytatódik az új töltelékpost. Ez követi a ma befejezett Kokoschka babáját a sorban:

Francesca Marciano: Szerelmem, Róma

"Különös ház áll az »olasz csizma« sarkán, a nemes tradíciókkal és sötét babonákkal egyaránt megáldott birtokon: a Casa Rossa. Sokat látott vörös falai közt már letakarva állnak a bútorok, néhány nap és jönnek a költöztetők, majd az új tulajdonos. Alina előtt végigpereg családja, egy huszadik századi olasz família megrázó története, amely árulások, megsemmisülések és újrakezdések láncolata. A nagyapa közepes tehetségű festő, a háború sújtotta Párizsban a nácikkal kollaborál. Múzsája, Renée, a titokzatos marokkói szépség, lányuk megszületése után megszökik a Casa Rossából, egy német asszonnyal. Alba fölcseperedik, gyönyörű nővé érik, és egy tehetséges forgatókönyvíróhoz megy feleségül, akinek két lányt szül. Alina és Isabella gyerekként élik meg apjuk anyjuk hűtlensége miatti öngyilkosságát. Sorsuk külön utakra téved, mégis elválaszthatatlan egymástól. Szerelmek és csalódások, kábítószer és gyógyulás, egyiküknek New Yorki-i karrier, másikuknak politikai gyilkosság, majd börtön. Vajon megtörhetetlen átok ül a Casa Rossa lakóin? Három generáció szenvedése után képes-e felülemelkedni bárki is a családját pusztító sorozatos árulásokon, és kilépve az ördögi körből, megtalálni lelki békéjét, ha boldogságát nem is?"

Egyébként bravúros az Ulpius; a regény Pugliában játszódik, semmi köze Rómához, az eredeti cím pedig Casa Rossa, azaz Vörös ház. Hörr.

Új töltelékposzt

Avagy találjunk ki kínunkban valamit. Szegény olyan csupaszka és szánalmas, hogy alig merem kirakni, de az angol címmel ellátott körbepostok nem vonzanak; a kérdőívek egy részére nem tudok érdemben válaszolni, a pozitív dolgok gyűjtögetésével pedig egyszer már próbálkoztam.
Tehát: kipostolom, éppen milyen könyvet kezdtem el olvasni, azaz a borítót, a fülszöveget és egy pár mondatos megjegyzést. Zseniális vagyok, ugye?
Remélem, mindenki hallja a hangomban az iróniát.

Afonso Cruz: Kokoschka babája

"Oskar Kokoschka, a festő annyira bele volt bolondulva Alma Mahlerba, hogy amikor véget ért a kapcsolatuk, készíttetett egy élethű babát, amely szerelme minden egyes részletét hűen lemásolta. A bábkészítőnek írt levelébe, amelyet a babához mellékelt, és amelyet pontos leírással ellátott rajzok kísértek, még azt is belevette, hogy a bőrnek mely ráncait tartja nélkülözhetetlennek. Kokoschka, aki nem akarta véka alá rejteni a szenvedélyét, a városban sétálgatott a babával, eljárt vele az operába. Egy nap aztán elege lett belőle, a fejéhez vágott egy üveg vörösbort, és a baba a szemétbe került. És innentől kezdve sok ember sorsában töltött be létfontosságú szerepet, olyan emberek életében, akik túlélték a második világháborúban a Drezdára hullott négyezer tonna bombát.

Afonso Cruz (1971) sokoldalú figura: nem csak író, hanem kiváló grafikus és közismert zenész is egyben. Könyveit saját alkotásai díszítik, de számtalan mesekönyvet is illusztrált már, és ezen kívül még animációs filmeket is rendez. A bluesos, swinges dalokat játszó The Soaked Lamb nevű zenekarban gitározik, bendzsózik, ukulelézik, vagy ha kell, hát énekel. Írói karrierje 2008-ban indult az Istenhúsa (A Carne de Deus) című regényével. Nagyon termékeny alkotó, írásaival számos portugál díjat nyert már. Legjelentősebb nemzetközi sikere,hogy A Kokoschka babája 2012-ben elnyerte az Európai Unió irodalmi díját."

Eddig - majdnem a könyv felénél járok - mindenről szó van benne, csak a babáról nem, de nem baj. A borító hátoldalán egy macska van, akit Luftwaffénak hívnak.