A várólistám megint 271 elemű lett, hála a rengeteg ajándéknak, amit kaptam.:) Jobbnál jobbak, mindegyiket szeretném olvasni egy ideje, szóval nincs ezzel baj, de egy részem annyira szeretne látni egy száz elemű várólistát.:) Na, mindegy, ennél nagyobb bajom sose legyen, ahogy szoktam mondani.
Az ajszikat majd bemutatom legkésőbb a decemberi zárásban, de nem fogom egyenként végiglelkendezni őket nyilvánosan, mert számomra visszataszító. Megígértem magamnak, hogy karácsonykor bontom ki a postán érkezett csomagokat, de valaminek örülni kell, és a régi pótcselekvés nem múlik el nyomtalanul, azaz egy borítékban, dobozban lapuló valami olthatatlan izgatottságot kelt bennem. Igen, a csomagolópapírt tépem (de visszafogottan), és naponta többször megnézegetem a kincseim. Tehát imádom én az ajándékaimat, de a kényszeres mutogatás nem szexi.
Azonban nem erről akartam beszélni, hanem egy könyvről, amit protokollárisan félbehagyok. Libba Bray trilógiájának harmadik részéről van szó, az
Az az édes, távoli harangról. 2010-ben olvastam a
Lázadó angyalokat (a második részt), és akkor még kevés bajom volt a sorozattal, Gemma önző barátnői maradtak meg bennem negatívumként. Három évvel később ezek a hülye picsák rettenetesen idegesítenek, de még Gemma is, irritál a stílusa, a nyafogása és hogy egy olyan srác után eped, akit alig ismer. Ráadásul elég homályosan emlékszem arra, mi történt a korábbiakban - ilyenkor hálás vagyok az ismétlésekért -, de nincs az az isten, amiért újraolvasnám a
Rettentő gyönyörűséget és a
Lázadó angyalokat. Az ok ugyanaz, amiért a harmadik részt félbehagyom, pedig nem szoktam ilyet tenni; maradjon meg inkább kellemes emléknek egy másik korszakomból, ezért nem veszem ki a
YA-s listából sem.
Emellett: minek kínozzam magam egy nyolcszáz oldalas tinivernyogással, ha egy hadseregnyi könyv áll rendelkezésemre? A várólistáról is leveszem
A harangot, mert nem valószínű, hogy később ismét elővenném.
