Mérgező szülők

Susan Forward: Mérgező szülők

- Az anyukám 85 éves, és minden egyes alkalommal, amikor felhív, megkérdezi, hogy "Dolgozol?" - mondja a hatvanas éveiben járó takarítónéni, miközben kicsavarja a rongyot a mosdókagyló felett. - Legszívesebben megkérdezném, hogy "Miért, mi lenne, ha nem?", de nem bánthatom meg.

Tényleg nem?

Nehéz erről a könyvről írni. A címe kígyóként sziszeg, olyan szókapcsolat, aminek már a gondolata is szentségtörésként visszhangzik, olyan, ami elképzelhetetlen - hogyan lenne képes egy szülő megmérgezni a gyerekei életét?

Sajnos elég sokféleképpen. Sokszor szinte észrevehetetlenül, mondhatni.

A kötetben hangsúlyos szerepet kapnak a fizikailag bántalmazott gyerekek, de a verbális agresszorokra jellemző példák is jelen vannak. Sokan hihetik azt, hogy jó szülei voltak, hiszen nem verték, mindig volt mit ennie, sokkal többet tanulhatott, mint amennyinek a szüleinek megadatott - akkor miért lenne szüksége egy ilyen könyv elolvasására, netán terapeuta segítségére?

Döbbenetes, hogy a nyilvánvaló szavakkal verésen kívül milyen tudattalan hiedelmek, családi szokások formálnak minket és alakítják az egész életünket. Normális-e, ha valaki szorong, mielőtt felhívja az anyját, hogy ott akarja hagyni a munkahelyét? Normális-e, ha valaki kénytelen mindig ugyanazokat az értelmetlen kérdéseket végighallgatni, miközben a dühtől görcsösen szorongatja a telefont? Normális-e, ha a szülők állandóan azzal vegzálják a felnőtt gyerekeiket, hogy mikor lesz már unokájuk?

Susan Forward nemcsak a bántalmazás széles palettáját mutatja be különféle példákon keresztül, hanem a gyógyulási folyamat ciklusán is végig vezet, azokon a fontos állomásokon, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki képes legyen felismerni a problémái gyökerét és feldolgozhassa a traumatikus élményeit, beidegződéseit. Teszi mindezt gyakorlati példákkal és mérhetetlen empátiával. Bátorít az önálló döntéshozatalra, de óva int a bosszúvágytól, mert nem az a cél, hogy a páciens megbüntesse a szüleit. Lerombolja a szent szülő mítoszát, a keresztény kultúrkörben általános "tiszteld apádat és anyádat" - pontosabban átalakítja: ne azért tiszteld/szeresd apádat és anyádat, mert hatalmat gyakorolnak feletted, hogy félj tőlük, hanem azért, mert ők is szeretnek és tisztelnek.

Talán Forward legfontosabb tétele, hogy nem kell megbocsátani a szülőnek; nagyon extrém kijelentésnek tűnhet, de szépen rávilágít, mik a megbocsátás hátulütői - például az, hogy az a felelősség, ami a felnőtt gyerek vállát nyomja gyerekkorától kezdve, nem kerül át a jogos helyére, a szülő vállára, a szülő tovább folytatja toxikus tevékenységét, a páciens nem szabadul meg az elfojtott szorongásától.

Nagyon sokrétű ez a könyv, órákig lehet róla beszélni is és elmélkedni az olvasottakon. Meglepődtem, hogy azoknak is segíthet rávilágítani a problémáikra, enyhíteni a reflexszerűen fellépő bűntudatukon, akik úgy gondolják, nagyrészt vagy teljesen túlléptek a gyerekkorban kapott sérüléseken.

Eredeti cím: Toxic parents

Sorozat: Lélek-kontroll

Kiadó: Háttér

Kiadás éve: 2000

Fordította: Kövi György

Ár: 3490 Ft (könyvesboltokban)

Kérem, boncoljanak fel!

"- Azt hiszem, bár lehet, hogy a megfogalmazásommal nem értene egyet: az ön küldetése megmenteni az emberiséget egyfelől a nihilizmustól, másfelől az illúziótól.
 Újabb bólintásféle Nietzsche oldaláról.
 - Nos hát: kezdje ezt e a megmentést velem! Kísérletezzen velem! Én vagyok a tökéletes alany. Megöltem Istent. Nem hiszek a természetfelettiben, viszont elmerültem a nihilizmusban. Nem tudom, miért éljek! Nem tudom, hogyan éljek!"

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt
Értékelés: 5 nietzschei mamutbajusz az 5-ből
Kedvenc karakter: -

Breuer doktor rövid szabadságát tölti Velencében, amikor valósággal lerohanja Lou Salomé, aki arra kéri a nagy presztízzsel rendelkező bécsi orvost, gyógyítsa meg Friedrich Nietzschét, a német filozófia jövendőbeli géniuszát. Az orvost elbűvöli az orosz lány impulzív szépsége és elvállalja a pácienst. Nietzsche kezelése többszörös összeesküvés útján jön létre, ezenfelül maga Josef Breuer is csapdába akarja csalni - egy üzletet ajánl fel neki: elméletének kísérleti alanyi lesz, az orvosi kúráért cserébe. Egy idő után felcserélődnek a szerepek és Breuer olyan dolgokat árul el a filozófusnak, amelyeket szinte magának is alig mer bevallani.

Egy ideje kerülgetem ezt a könyvet, azért, mert - ha már a lelki szennyes kiteregetéséről olvastam - féltem a filozófiai vonatkozásaitól, hogy nem vagyok hozzá elég érett, ugyanis nem tartom magam különösebben okos embernek, de az utóbbi időkben változott annyit az ízlésem, hogy bele is lapozzak a kötetbe, és gondolatban megrójam magam, hiszen könnyen követhető a gondolatmenete és közel nem olyan nyakatekert a nyelvezete, mit amilyenre számítottam.
1882-t írunk, a pszichológia tudománya ekkortájt alakul ki. Sigmund Freud, Breuer tanítványa saját elméletét dolgozza ki, amelyet később pszichoanalízisnek nevez el és élénken érdeklődik a tudattalan és az álmok iránt. Nietzsche még nem írta meg fő művét, az Imígyen szóla Zarathustrát (vagy Így szólott Zarathustra), súlyos migrénrohamok, álmatlanság, görcsök gyötrik. Nagyon szeretem az olyan regényeket, amelyek akkor foglalkoznak a történelem nagyságaival, amikor még csak emberi, nagyon is emberi lények, s a nagy felfedezések is gyerekcipőben járnak.

A nevezetes bajusz

Érdekes ember ez a Josef Breuer. Látszólag mindene megvan - pénz, pozíció, presztízs, gyönyörű feleség, egészséges gyerekek, negyvenévesen a csúcson van. Ám úgy érzi, a csúcsról már csak lefelé vezet az út, sikerei, javai nem boldogítják, felesége iránt bűntudatot és nem szerelmet érez, és többet foglalkozik a betegeivel, mint a gyermekeivel. Úgy érzi, a kultúrája, a társadalmi elvárások gúzsba kötötték, nem azt az életet éli, amelyet szeretett volna és rémülten veszi tudomásul az öregedés tényét ("az idő mindent felfaló állkapcsát"), emellett rögeszméjévé válik az egyik betege, a fiatal, vonzó Bertha, képtelen szabadulni a vele kapcsolatos erotikus képektől.
Érdekes volt olvasni, hogy ásnak a problémák mélyére a "bizánci terápia" során, milyen akadályokon ugrik át vagy bukik fel a doktor,  nekem leginkább egy masszív kapuzárási pániknak tűnik az orvos problémája, de nem vagyok szakértő. De nemcsak ez Breuer gondja - az az empatikus érzékenység, ami annyira hasznos a pácienseivel szemben, többszörösen visszaüt, "az önmagának okozott pszichés gyötrelmektől szenved" (ebben a tekintetben nagyon hasonlít rám, gyónás part 2.), ezzel függhet össze az álmatlansága és egy különös rémálma (megint én: mindig voltak rémálmaim, az utóbbi hónapokban elég sokszor, de a vasárnap éjszakai annyira kiütött, hogy nem akartam visszaaludni).

"A kétségbeesés az az ár, amit az ember a tudatosságért fizet."

Nietzsche sem könnyű eset; a pozitív érzelmeket, pl. a barátságot a másik feletti hatalomgyakorlásnak és pusztán önérdeknek tartja, ezért rettenetesen mizantróp. Egyszerre ünnepli és szenvedi a magányt ("Mindig is egyedül voltam, egyedül is maradok."), az Istennek kapcsolatos elméletét pedig mindenki ismeri. Sok dologban nem értek egyet vele, például az első ponttal, de mivel az érdeklődésemnek is mindent felfaló állkapcsa van, fogok tőle olvasni (ez az, amit soha nem hittem volna, hogy én, én Nietzschét fogok olvasni) valamit.
Breuer és Nietzsche egyfajta érzelmi sakkjátszmát folytatnak, szinte harcolnak egymással. A doktornak nincs ínyére ez a vetélkedés, szerintem neki jóval gyengédebb partnerre lett volna szüksége, aki megértéssel hallgatja a panaszát és úgy tompítja el "a halál szirénhangját", hogy egyben meg is nyugtatja Josefet, mert túl szigorú magához. Izgatottan vártam, mi lesz a terápia eredménye. Nietzsche teljesen az uralma alá vonja a doktor elméjét? Vagy az orvos van annyira erős hozzá, hogy javára fordítsa a hallottakat, de ne ne veszítse el önmagát a gondolatok súlya alatt? Annak ellenére, hogy viszonylag tapasztalt olvasó vagyok, Yalom ügyesen megvezetett és  elégedetten csuktam be a könyvet.

Ui.: a regény fikció - de megtörténhetett volna; Friedrich Nietzsche egyik barátja arról ír egy levélben, hogy a professzort Bécsbe kell küldeni, egy bizonyos Josef Breuerhez! A találkozó azonban csak az író fantáziájában jött létre. Biztosan dilis vagyok egy kicsit, de a szerzői utószót legalább annyira szerettem olvasni, mint a történetet, mert így elválaszthattam a valós eseményeket a meg nem történtektől, vagyis okosodtam egy sort.:)

Nagyon köszönöm a könyvet a Park Kiadónak!

Eredeti cím: When Nietzsche Wept
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2012
Fordította: Varga Benjámin
Ár:
A pszichológia története (csak Wikipédia, mert közönséges elme vagyok)
Friedrich Nietzschéről röviden
Az író honlapja