Kérem, boncoljanak fel!

"- Azt hiszem, bár lehet, hogy a megfogalmazásommal nem értene egyet: az ön küldetése megmenteni az emberiséget egyfelől a nihilizmustól, másfelől az illúziótól.
 Újabb bólintásféle Nietzsche oldaláról.
 - Nos hát: kezdje ezt e a megmentést velem! Kísérletezzen velem! Én vagyok a tökéletes alany. Megöltem Istent. Nem hiszek a természetfelettiben, viszont elmerültem a nihilizmusban. Nem tudom, miért éljek! Nem tudom, hogyan éljek!"

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt
Értékelés: 5 nietzschei mamutbajusz az 5-ből
Kedvenc karakter: -

Breuer doktor rövid szabadságát tölti Velencében, amikor valósággal lerohanja Lou Salomé, aki arra kéri a nagy presztízzsel rendelkező bécsi orvost, gyógyítsa meg Friedrich Nietzschét, a német filozófia jövendőbeli géniuszát. Az orvost elbűvöli az orosz lány impulzív szépsége és elvállalja a pácienst. Nietzsche kezelése többszörös összeesküvés útján jön létre, ezenfelül maga Josef Breuer is csapdába akarja csalni - egy üzletet ajánl fel neki: elméletének kísérleti alanyi lesz, az orvosi kúráért cserébe. Egy idő után felcserélődnek a szerepek és Breuer olyan dolgokat árul el a filozófusnak, amelyeket szinte magának is alig mer bevallani.

Egy ideje kerülgetem ezt a könyvet, azért, mert - ha már a lelki szennyes kiteregetéséről olvastam - féltem a filozófiai vonatkozásaitól, hogy nem vagyok hozzá elég érett, ugyanis nem tartom magam különösebben okos embernek, de az utóbbi időkben változott annyit az ízlésem, hogy bele is lapozzak a kötetbe, és gondolatban megrójam magam, hiszen könnyen követhető a gondolatmenete és közel nem olyan nyakatekert a nyelvezete, mit amilyenre számítottam.
1882-t írunk, a pszichológia tudománya ekkortájt alakul ki. Sigmund Freud, Breuer tanítványa saját elméletét dolgozza ki, amelyet később pszichoanalízisnek nevez el és élénken érdeklődik a tudattalan és az álmok iránt. Nietzsche még nem írta meg fő művét, az Imígyen szóla Zarathustrát (vagy Így szólott Zarathustra), súlyos migrénrohamok, álmatlanság, görcsök gyötrik. Nagyon szeretem az olyan regényeket, amelyek akkor foglalkoznak a történelem nagyságaival, amikor még csak emberi, nagyon is emberi lények, s a nagy felfedezések is gyerekcipőben járnak.

A nevezetes bajusz

Érdekes ember ez a Josef Breuer. Látszólag mindene megvan - pénz, pozíció, presztízs, gyönyörű feleség, egészséges gyerekek, negyvenévesen a csúcson van. Ám úgy érzi, a csúcsról már csak lefelé vezet az út, sikerei, javai nem boldogítják, felesége iránt bűntudatot és nem szerelmet érez, és többet foglalkozik a betegeivel, mint a gyermekeivel. Úgy érzi, a kultúrája, a társadalmi elvárások gúzsba kötötték, nem azt az életet éli, amelyet szeretett volna és rémülten veszi tudomásul az öregedés tényét ("az idő mindent felfaló állkapcsát"), emellett rögeszméjévé válik az egyik betege, a fiatal, vonzó Bertha, képtelen szabadulni a vele kapcsolatos erotikus képektől.
Érdekes volt olvasni, hogy ásnak a problémák mélyére a "bizánci terápia" során, milyen akadályokon ugrik át vagy bukik fel a doktor,  nekem leginkább egy masszív kapuzárási pániknak tűnik az orvos problémája, de nem vagyok szakértő. De nemcsak ez Breuer gondja - az az empatikus érzékenység, ami annyira hasznos a pácienseivel szemben, többszörösen visszaüt, "az önmagának okozott pszichés gyötrelmektől szenved" (ebben a tekintetben nagyon hasonlít rám, gyónás part 2.), ezzel függhet össze az álmatlansága és egy különös rémálma (megint én: mindig voltak rémálmaim, az utóbbi hónapokban elég sokszor, de a vasárnap éjszakai annyira kiütött, hogy nem akartam visszaaludni).

"A kétségbeesés az az ár, amit az ember a tudatosságért fizet."

Nietzsche sem könnyű eset; a pozitív érzelmeket, pl. a barátságot a másik feletti hatalomgyakorlásnak és pusztán önérdeknek tartja, ezért rettenetesen mizantróp. Egyszerre ünnepli és szenvedi a magányt ("Mindig is egyedül voltam, egyedül is maradok."), az Istennek kapcsolatos elméletét pedig mindenki ismeri. Sok dologban nem értek egyet vele, például az első ponttal, de mivel az érdeklődésemnek is mindent felfaló állkapcsa van, fogok tőle olvasni (ez az, amit soha nem hittem volna, hogy én, én Nietzschét fogok olvasni) valamit.
Breuer és Nietzsche egyfajta érzelmi sakkjátszmát folytatnak, szinte harcolnak egymással. A doktornak nincs ínyére ez a vetélkedés, szerintem neki jóval gyengédebb partnerre lett volna szüksége, aki megértéssel hallgatja a panaszát és úgy tompítja el "a halál szirénhangját", hogy egyben meg is nyugtatja Josefet, mert túl szigorú magához. Izgatottan vártam, mi lesz a terápia eredménye. Nietzsche teljesen az uralma alá vonja a doktor elméjét? Vagy az orvos van annyira erős hozzá, hogy javára fordítsa a hallottakat, de ne ne veszítse el önmagát a gondolatok súlya alatt? Annak ellenére, hogy viszonylag tapasztalt olvasó vagyok, Yalom ügyesen megvezetett és  elégedetten csuktam be a könyvet.

Ui.: a regény fikció - de megtörténhetett volna; Friedrich Nietzsche egyik barátja arról ír egy levélben, hogy a professzort Bécsbe kell küldeni, egy bizonyos Josef Breuerhez! A találkozó azonban csak az író fantáziájában jött létre. Biztosan dilis vagyok egy kicsit, de a szerzői utószót legalább annyira szerettem olvasni, mint a történetet, mert így elválaszthattam a valós eseményeket a meg nem történtektől, vagyis okosodtam egy sort.:)

Nagyon köszönöm a könyvet a Park Kiadónak!

Eredeti cím: When Nietzsche Wept
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2012
Fordította: Varga Benjámin
Ár:
A pszichológia története (csak Wikipédia, mert közönséges elme vagyok)
Friedrich Nietzschéről röviden
Az író honlapja