Elkalandozások

Postásgumi van a hajamban, mint Tonie (ejtsd: Tonje) Sinkelnek a Szennyből az Angyalban. Igaz, nincs kistányérnyi, kék szemem, se olvadt csokoládészínű hajam, de mentségemre legyen mondva, nem vagyok annyira szétszórt, mint Tonie. Csak oly mértékben, hogy a fürdőköpeny zsebében felejtsem az úszószemüvegem. Neki annyi köze van a postásgumihoz, hogy azt hittem, a hajgumimnak is búcsút inthetek - érdekes, az úszószemüveg sokkal értékesebb és időtállóbb tárgy, mint egy darab rugalmas textil (vagy miből vannak ezek a vackok), tegnap este viszont, amikor rádöbbentem a hiányukra, a hajguminak sokkal nagyobb szükségét éreztem. Az egykor derékig érő, iszonyat vastag hajam már vállig kurtult és kb. a felére vékonyodott - mint Tonie-é, hehe -, de még így is tekintélyes súlyt és zavaró tényezőt képvisel, frissen mosva meg főleg elemében van, előre bukik, az arcomba, szemembe hull és úgy érzem, lehúzza az agyamat és nem tudok tőle gondolkodni. A kedvest különösen szereti, főleg ha az orrát kell csiklandozni alvás előtt (jelzem, a hajamnak jó ízlése van, én is odavagyok eme nemes darabért).
De kb. egy órája megtaláltam a hajféket az utazótáskám oldalzsebében és azóta egy kis hurok vidáman mered az égnek. A szemüvegért azért fáj a szívem - elsősorban nem is azért, mert drága volt és jó állapotú (mivel kora tizenéves korom óta nem úsztam rendszeresen), hanem mert utálok elveszteni valamit, még a padban felejtett, rózsaszín körzőmre is emlékszem (nemröhög, tizenegy évesen egy rózsaszín papírszurkáló teljesen elfogadható), meg az olcsó, semmi kis ezüstgyűrűmre. Előbbi egy másik gyerek táskájában végezte, utóbbi a lecsúszó kesztyűnek köszönhetően a hóban. A tárgyak elvesztése mindig felzaklatott, talán mert az emberekkel ellentétben kevesebb fájdalmat okoznak (azért egy sövényollót óvatosan ölelgessünk).

Amúgy majd hozom a tisztességes könyves postokat is, csak kicsit elrándultunk egymást ünnepelni, és a virtuális létet háttérbe szorítottam. Most fejeztem be A borostyán hárfát és a Brazília üzent (végre verseket is olvastam idén), hogy mit kezdek el, azt még nem tudom. De illendőbb lenne összerakni az agyam és működni, mert még a betűk is kifolynak az ujjaim közül, nemhogy az idő.
Ja, észleltünk egy Felhőatlaszt (eztisakaromolvasni!), egy Pál utcai fiúkat, egy Róma történelme III-t (valami ilyesmi volt a címe, nem láttam tisztán), egy Vass Vircsit, sok újságot és még több fura embert. Korábban láttam, hogy egy agyon szőkített hajú nő A szél árnyékát olvassa a villamoson, olyannyira megmelengette a szívem, hogy legszívesebben megkérdeztem volna, hogy tetszik neki, minden antiszoc vonásom ellenére.

Ui.: ugye, hogy Mogorvának sötét szeme van, és nem kék?