Drakula a pararománcia karjaiban

"Ismét a lábaim között éreztem, és, akár egy muréna vagy orsóhal, a szájába vett, mintha egész valómat el akarná nyelni."

Karen Essex: A szerelmes Drakula
Értékelés: 2 istennyila az 5-ből
Kedvenc karakter: -


Szerintem a fenti idézet önmagában elegendő, hogy eldönthessük, kell-e nekünk ez a könyv vagy sem, de a tisztesség kedvéért, ill. bocsánat, azért, mert időt vett el más, értékes könyvektől, átvitt értelemben csakazértis páros lábbal fogok ugrálni rajta. Igaz, hogy a mérgem javarészt már elpárolgott - tavaly ősszel olvastam a könyvet -, de talán sikerül felizzítani.
Én vártam ezt a regényt. Ne röhögjetek, tényleg vártam. Azt hittem, Karen Essex valami újat lehel ebbe a történetbe, mert az én fejemben ő úgy élt, mint egy olvasmányos, szórakoztató köteteket jegyző írónő. Ekkor követtem el azt a hibát, hogy nem vettem figyelembe az idő múlását; még a blog indulása előtt (azaz legalább hat évvel ezelőtt) olvastam a Kleopátrát és A fáraót, majd a Leonardo hattyúit. És nekem néhány hónap alatt is gyorsan észlelhető változás állhat be az érdeklődésemben, a megítélésemben, elég annyi, hogy elolvasok egy darab könyvet, és gondolatban máris néhány vagy sok másik fölé helyeződik és azok átértékelődnek. Ennek ellenére nem szörnyülködtem egy sort, hogy milyen izéket olvastam én néhány évvel ezelőtt, mert ilyenekre is szükség van, meg miért ne lehetne olvasni, de ez egy másik történet.

Elragadó leány

Azt vártam, hogy Essex fogja a Drakulát és a történetet Mina szempontjából mutatja be - hát, ez nem ez történik, sőt, csupán nyomokban hajaz az eredeti sztorira. Pl. Jonathan Harker Stájerországba utazik ügyet intézni, ahol kicsit nyoma vész és valami szántóföldön bolyong, miután kikeveredik Drakula kastélyából, ahol annak három unokahúgával gyűrte masszív módon a lepedőt, Van Helsing, aki itt Von Helsinger néven szerepel, elborult elmeorvos. Ezekkel még nem lenne bajom, sőt, a történet két szála nagyon tetszett; az egyik a viktoriánus nőkép a korabeli Angliában, a másik a lélekkel, tudatalattival való foglalkozás. Az első szálat három barátnőn keresztül ismerhetjük meg: itt van Mina, az akkoriban ideális nő: szolid-szelíd, halk szavú, illedelmes teremtés, aki egy leányiskolában tanít; ám a finom külső mögött félelem húzódik. A lány nem véletlenül került Miss Hadley intézetébe, a kor normái szerint nagyjából ez volt az utolsó lehetősége, hogy a társadalom ne vesse ki magából, ugyanis kislánykorában láthatatlan pajtásokkal játszott, éjszaka alva járt, állítása szerint értette az állatok beszédét - mindez bőven elegendő, hogy valakit nevelés céljából gyakorlatilag agyba-főbe verjenek vagy tébolydába csukjanak. A gyermekkorban tapasztalt jelenségek megszűntek és Mina minden nap hálát ad az égnek, hogy sorsa rendeződött és Jonathan által - aki rangon alul házasodva szinte a megmentő szerepében tetszeleg - esélye nyílik a normális, rendezett családi életre. Ám reményei hamar szertefoszlanak, amikor egy éjjel idegen helyen találja magát és csak egy rejtélyes ismeretlen közbelépésének köszönheti, hogy megmenekül a nemi erőszaktól. Mina élete egyre jobban összekuszálódik, rájön, hogy az idegen férfival már gyerekkorában is találkozott, de erről majd később.
Mina mellett megismerjük az úttörő feministát, Kate Reedet, aki nemhogy kíséret nélkül és nadrágban jár, de újságíró és egyik kollégája a szeretője; valamint Lucy Westenrát, a gazdag örökösnőt, akit rangja és vagyona révén zsarnokoskodó édesanyja érdekházasságra akar kényszeríteni. A lány lázongó természetével szét akarja rúgni korlátait, de Kate-el ellentétben nincsenek meg hozzá az eszközei, így ki van szolgáltatva a környezetének. Egyetlen reménye a szeretője - a szerző ügyesen eljátszadozik a kérdéssel, hogy pontosan milyen szeretőről is van szó: Lucy lassan csont és bőr lesz, éjszaka kiszökik a házból, furcsa tűz ég a szemeiben, megszállottként viselkedik és furcsa zúzódások vannak a testén. Ideges zaklatottsága miatt az édesanyja felkéri az elmegyógyintézetben dolgozó Dr. Sewardot - az ő kollégája Von Helsinger -, hogy kezelje a lányát.

A fentiekből kiolvasható az eredeti Drakula néhány eleme, és nekem tetszett ez a szemszög, főleg a Lucy "vámpírrá válásának" bemutatása, nagyon érdekes kérdéseket vet fel.

Ez a borító illik a történethez

Jön a feketeleves, innentől SPOILERes, csak azok olvassák el, akik kínjukban röhögni akarnak.

Az a rohadt misztikus, vagy inkább pararománc szál. A regény felénél kerül hangsúlyosan előtérbe, és utána végig uralja a terepet. Miért, miért kellett ez bele?! E szerint a gróf - aki mindig csak "gróf", szegénynek nincs neve, csak világító, kék szeme és parancsoló természete, na meg hatalmas vagyona - és Mina közös múlttal rendelkezik, mert egyek valami éteri síkon, ennyit írtam fel a jegyzetbe [amit csodával határos módon ennyi idő alatt nem hagytam el], ezért jelenik meg állandóan Mina életében, aki egyébként szintén természetfeletti lény, de hogy micsoda, az nem derül ki. Valami nagy erőről van szó, és a gróf sincs konkrétan vámpírnak nevezve. Bepisiltek a röhögéstől, de amikor a gróf elkezd Minának mesélni az előző életükről (!!), amikor a gróf még keresztes lovag volt, találkozott egy tündérkirálynővel, akik angyalok leszármazottai. Hogy a főhősnő hogy lesz halhatatlan vagy mi, már nem emlékszem, de rettenetesen szép, a hollófekete haja, a bársonyos, fehér bőre és a viridiánszeme (!). A viridián talán egy kő, de hiába kerestem rá, csak egy viridiánzöld rózsát találtam.

A kedvencem természetesen a Gróf és Mina kapcsolata, nem értem, a nők mit esznek ezen, megártott az emancipáció és vissza akarnak menni száz évet? Hiába adja Mina a nagy ellenkezőt, azt teszi, amit ez a faszi mond neki, utasítja, hogy egyél, Mina, mert még nem épültél fel, és Minácska eszik. Aludj, Mina, még nem szexelhetünk, Mina, mert még gyenge vagy, öltözz fel, figyelj rám, vááá!!! 

Az egész kalamajka okozója

Jonathan meg egy balfasz, akit a kefélésen kívül semmi nem érdekel, azzal, hogy Minát a két orvos kezelésére bízza, gyakorlatilag halálra ítéli. Vízkúrát kap, azaz órákon keresztül jeges vízzel locsolják és itatják, az orvosok molesztálják és férfi vérét akarják neki beadni, mert a pasik erős vére kiűzi a nők gyengeségét. Vércsoportok, fertőtlenítés finoman szólva nem volt, minden kezelt beteg meghalt. Minát az menti meg, hogy a Gróf farkas alakjában elragadja a vérátömlesztés előtt. Ez a nő se normális, a könyv végén visszamegy Harkerhez, ehhez az idegbeteg állathoz, mert az ő gyerekét várja, nem mintha a Grófnak erkölcsi aggályai lennének (csak a maga primitív módján, mi az, hogy az ő nője egy másik hímtől terhes), és amúgy érzi a gyerek rezgését, itt már szolidan téptem a hajamat.

A többit nincs erőm szövegbe foglalni, vannak itt még lamiák (ezek Drakula unokahúgai), Lucy banshee lesz, Bram Stoker is feltűnik a könyvben, mint ronda, eszelős, hazudós író, van itt még olyan mondat, hogy "Tárd szét a lábad!", meg "A véredet akarom az ereimben érezni. A vér-szerelmesed akarok lenni, és mindörökre veled élni."

Nem kell tovább ecsetelnem, miért volt ez a könyv a 2012-es év legrosszabb olvasmányélménye. Még vár a polcon az Athéné elrablása, de nemigen fogom a közeljövőben elolvasni.

Ui.: itt egy jó cikk a viktoriánus kor nőképével kapcsolatban.

Eredeti cím: Dracula in Love
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2012
Fordította: Bánki Vera
Ár: 3500 Ft
Az írónő honlapja