Vaspipőke

"- Mit gondolsz, vírusos? - csücsörített Cinder.
 - Lehet, hogy ő is annyira belezúgott Kai hercegbe, hogy tönkrement a processzora.
 - Lehetne, hogy egy kicsit ne beszéljünk a hercegről? - hőkölt vissza Cinder.
 - Szerintem az nem fog menni. Elvégre az ő androidján dolgozol. Képzeld csak el, hogy ez a robot milyen dolgokat láthatott... - Iko beszéde érezhetően felgyorsult. - Szerinted láttad meztelenül is?"


Marissa Meyer: Cinder
Értékelés: 3 villáskulcs az 5-ből
Kedvenc karakter: Dr. Dimitri Erland

126 évvel járunk a negyedik világháború után, helyszín: Keleti Nemzetközösség, Új Peking. Az alapvetően jól működő országot két dolog bénítja meg; az egyik a letumózis (más néven kékláz vagy pestis), a járvány kitörése óta az orvosok képtelenek megtalálni az ellenszert, már "önkéntes" kiborgokon végeznek kísérleteket, akik ugyanúgy meghalnak, ahogy a többi beteg. A másik fenyegetést a Hold jelenti, azoknak a lényeknek a fenyegetése, akik képesek mások gondolatait manipulálni - ha nem sikerül egyezségre jutni velük, Levana királynő háborút indíthat ellenük.
Cindernek látszólag semmi köze ehhez: tizenhat éves, árva kiborg, akit a társadalom nagy része megvetéssel kezel, a mostohaanyja és idősebb nővére szintén. Egyedül a húga, Peony és egy android, Iko szereti tiszta szívből őt. A lány a város legjobb szerelője, ezért viszi el hozzá a koronaherceg, Kai a meghibásodott robotját - Nainsi létfontosságú információkhoz juttatott hozzá, mielőtt megsérült. Aztán történik egy borzalmas esemény, és Cinder élete gyökeresen megváltozik, és minden, amit valaha igaznak vélt.

Miután becsuktam a könyvet, szörnyen mérges lettem magamra. Már megint belenyúltam egy gagyi YA-ba, szép kis hülyeséggel búcsúztattam az óévet és kezdtem az újat. Nem volt olyan szörnyű, mint például a Lélektolvajok, de semmi nyomot nem hagyott bennem. Időpocsékolás.
Az vonzott benne - legalább a hype-ot ki tudtam zárni magamból -, hogy a jövőt keresztezi egy régi mesével. Nos, a jövő csak hányavetin fel van kenve; ahhoz képest, hogy Cinder műszerész és a történet a negyedik világháború (!) után 126 évvel játszódik, elég kevés technikai részlet van nekünk odabökve (sose hittem volna, hogy hiányolni fogom Dan Simmons fegyver-és gépmániáját), és nem értem, a rohadt nagy fejlettség közepette a haldokló betegeket miért lepukkant raktárakban helyezik el, ahol egy normális szellőztetőrendszer sincs és az ágynemű a lehető legócskább? Kai herceg állandóan több támogatást adna dr. Erland kutatásaira, de ezek a szerencsétlenek nem érdemelnek egy olyan helyet, ahol normál körülmények között tölthetik utolsó napjaikat?  Mi váltotta ki a két világháborút, hogyan hatott az országok egymás közötti viszonyára, hogyan jöttek létre a jelenlegi szövetséges államok? A mesének pedig csak morzsái lelhetők fel a történetben, a hangulata se hozza vissza.
A szereplők nem túl izgalmasak - mondjuk, nem is vártam olyan plasztikus jellemzéseket, mint amilyenek pl. a Vándorünnepben vannak -, de legalább Cinder nem első látásra szeret bele a rézbarna szemű Kai hercegbe. Egyedül Cinder és dr. Erland vannak úgy-ahogy kidolgozva, Kai totál papírmasé, kedves, jóképű, stb., és persze jó uralkodó akar majd lenni.
És ami a legrosszabb: a fő csattanó annyira átlátszó, hogy remélni mertem, lesz még benne valami plusz csavar, mert ez így baromi kevés - nem volt, részben emiatt lettem dühös az olvasás végén.

Még sokáig taglalhatnám, de nem akarom vele az időmet tölteni; a Cinder egy szimpla YA, annyira közepes, hogy nemsokára totálisan elfelejtem és nem ennyiben hagyom, nem fogom elolvasni a többi részt. A borítója a legjobb az egészben.

Ui.: nem akarok gonosz lenni, de Meyer a Sailor Moonból írt fanficeket?


Eredeti cím: Cinder
Sorozat: Holdbéli krónikák 1.
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2012
Fordította: Bujdosó István
Ár: 3500 Ft
Az írónő honlapja