Fordulj meg háromszor

Robert Galbraith: Halálos fehér

Két dolog biztos:

1. Soha ne piszkáld az arisztokraták lovait,

2. A gyenge teánál kiábrándítóbb dolog nincs.

(+1: a könyvelők nem kezelik az ügyfeleik pénzét.)

Olvastam pár negatív véleményt a Cormoran Strike-sorozat legújabb kötetéről, de inkább az előző rész miatt volt bennem némi félsz, mert úgy éreztem, Rowling nagyon elhúzza a gyilkos személye körüli találgatást és kicsit vontatott lett a regény vége.

Ebből okulva én nem is húzom tovább a szösszenetem lényegét: nekem tetszett a Halálos fehér. Lehet, hogy kritikusabb lennék vele szemben, ha nem lennék zombi és frissen, kipihentem vizsgálgatnám a cselekményt, de a jelenlegi álláspontom az, hogy baromi jólesett olvasni.:D

Rowling felnőttregényei számomra abszolút komfort-sőt, kabátkönyvek. Az Átmeneti üresedés az etalon, de Strike nyomában is jó haladni, és nem, engem nem untat a tizenhatodik tea-és sörfogyasztás leírása, hogy a Tottenham Court Roadon felbontották az utat és nehéz rajta haladni, hogy Strike kivasalta a legjobb öltönyét, ami olasz és még Charlotte-tól kapta stb. Plusz Rowling nagyon be tud vonni a nyomozásba - krimik esetében általában sodródom az árral és hagyom, hadd lepjen meg a szerző, de itt jólesett a rejtélyeken gondolkodni, mert abból aztán van bőven. Kicsit illúzióromboló belegondolni, hogy lehet, Rowling nem is egyedül rakja össze a könyveit - a köszönetnyilvánításban általában egy egész csapat szerepel. Biztos nem ő bújja egy hétig a könyvtári könyveket valami építészeti információmorzsa után -, ennél a könyvnél pedig különösen kíváncsi lettem volna, hogyan építette fel és mennyi ideig tartott, hiszen a saját bevallása szerint is bonyolult és a Halálos fehérrel párhuzamosan egy színdarabon és két forgatókönyvön is dolgozott. És három gyereke van, te jó ég.

Szóval ez egy elég bonyolult könyv, de ezúttal nem éreztem, hogy feleslegesen elnyújtja, vagy csak annyira gondolkoztam narancsleves dobozokon meg lovas képeken, hogy nem tűntek fel az esetleges hibák. Kifejezetten mérges lettem, amikor néhány kulcsmomentum annyival lett elintézve az olvasóknak, hogy Robinnak feltűnt pár dolog, Strike megkérdezte, mik azok, és Robin elmondta. Nem igazságos kizárni minket a nyomozásból, sose szerettem ezt a megoldást.

Egyszer a kedves azt mondta, hogy nagy tanulsága a Tűz És Jég Dala sorozatnak, hogy ne b...kodj ne húzz ujjat a nőkkel. Ez a Halálos fehérre is igaz, főleg Robin kapcsán; az első rész okos, de főként mellékszereplő titkárnőjétől eljutottunk oda, hogy Strike-kal egyenrangú szereplővé vált és ő a fejlődik többet a sorozat pár éve alatt, ahogy Rowling egyre több dolgot adott hozzá a karakteréhez, és nem a sablonos erős nő módon/stílusban, és nem is az agyafúrt-gyönyörű-de-halálos szinten mozog. Mi Robin a Kakukkszó elején? Egy nagyon szép, de bizonytalan lány, aki nem találja a helyét, és együtt él a jóképű, de már akkor se valami szimpatikus iskoláskori szerelmével. Kiközvetítik Strike cégéhez, ami más, mint a korábbi irodai helyettesítő munkái és ráérez a nyomozás ízére. Innentől folyamatos konfliktusokba keveredik a párjával, a családjával, Rowling pedig varázsló módjára (bocs) előhúz néhány múltbeli esemény a kalapból és kikristályosodnak Robin motivációi. A Halálos fehér idején ér a végére annak a kínnal teli folyamatnak, amikor képes nemet mondani és nem hátrál meg, hiába reszket belül. Abszolút életszerű karakter marad; nem lesz belőle Xena, se early Anita Blake, se Arya Stark, hanem hétköznapi ember, fél, küszködik, mardossa a kétely, fájnak a sebek, amelyeket a fiútestvérei és a most már istenesen seggfej, abuzív Matthew (az ő antifejlődése is életszerű, nem válik karakteridegenné) okoztak, de összeszorítja a fogát és állja a krízishelyzeteket, akkor is, ha legszívesebben elmenekülne. Látjuk az érem mindkét oldalát, ismerős érzelmekkel és ez teszi hitelessé.

Strike meg Strike, mogorva, biceg, leszokóban van a sült krumpliról és fáj a csonkja, szóval olyan strike-osan viselkedik - sajnos vagy sem, de ellopták tőle a show-t, viszont a reakciói alapján nem igazán bánja.

Még sokat lehetne elmélkedni a családon belüli sérülésekről (az arisztokraták különösen jól művelik a traumatizálást), az egyedülállók vs. házasok-gyerekesek szabadnapjairól, a szép nőkkel szembeni extra előítéletekről, meg mindenféle lószínekről.

Eredeti cím: Lethal White

Sorozat: Cormoran Strike 4.

Kiadó: GABO

Kiadás éve: 2019

Fordította: Nagy Gergely

Ár: 3990 Ft

Az ördög útja

"A történet, mint minden jó sztori, amőbaként kezdett osztódni újabb sztorik, véleménycikkek, spekuláló írások végtelen sorába, melyekhez mind járult ellentétes hang is. Felhánytorgatták a fiatal nő szánalmas italozó hajlamát, mellyel szemben rögtön felhangzott az áldozat hibáztatásának vádja. Rettegő cikkek jelentek meg a szexuális erőszakról, melyek azért emlékeztettek rá, hogy az ilyesmi más országokban sokkal kevésbé mindennapi dolog. Interjúk készültek a megrendült, bűntudatba belebetegedett barátnőkkel, akik véletlenül magára hagyták Heathert; ezekből aztán támadások, rágalmak indultak el a közösségi oldalakon, végül visszatérve a gyászoló fiatal nők védelméhez."

Robert Galbraith: Gonosz pálya

Hajnali negyed egyig meresztettem a szemeimet a könyvre, hogy befejezhessem - az illúziórombolás netovábbja lett volna, ha az utolsó húsz oldal a másnap reggelire metrózásra marad. Az olvasási idő egy részét a spájzban töltöttem, a szennyestartóból kiráncigált ruhakupacon ülve, mert egy Agyrágó cserebogár elszántan készült elfoglalni a konyhát, így kénytelen voltam visszavonulni, hogy megtudjam, ki a gyilkos, és hogy Robin..
Bizton állíthatjuk, hogy Strike vajmi kevés hasznomat venné nyomozóként, bár felkent teamesternőként és édességrajongóként számtalan módon el tudnám kápráztatni - ne röhögjetek, ebben a nyomozóirodában kardinális kérdés, ki csinál a másiknak többször teát.:)
[Másnap reggel meg sikerült végiglőnöm majonézes tormával a hálópendelyem.]
Szeretem a krimiket, bizonyos regényekért-sorozatokért pedig kifejezetten megőrülök; jelen kedv-és elmeállapotomban Dennis Lehane és Rowling-Galbraith a a legszívcsücsköbb krimiszerzőm. Miután mindenki nyelvérzéki infarktust kapott legújabb szóhülyeségemtől, mélyebbre megyek: nem, nem Agatha Christie a kedvenc krimiszerzőm - és nemcsak azért, mert egyetlen könyvet, az Orient Expresszt olvastam tőle. Így alakult, na.

Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akinek nem a gyilkos leleplezése, elfogása a fontos, bár Rowling ebben a részben elérte, hogy a zuhany alatt a három gyanúsított személyiségéről, civil életkörülményeiről gondolkodjak; valamiért szeretek apró, lényegtelen(nek tűnő) részletekről olvasni, hogy Strike aznap reggel már a harmadik csésze teát fogyasztotta - ebben a sorozatban hektószámra vedelik a teát -, hogy Robin hogyan jut el a Tottenham Court Roadra, útközben mit vesz észre a járókelőkön, stb. Rowling ezt különösen jól csinálja, furcsán otthonos atmoszférát teremt a regényben - részben emiatt vártam esténként, hogy újra belemerülhessek az olvasásba.
A szerző, akárcsak a korábbi könyvekben, itt sem finomkodik; Strike és Robin ezúttal egy agyafúrt, daraboló sorozatgyilkos után nyomoz, akinek eltökélt szándéka, hogy tönkretegye Strike cégét. Míg a rendőrség homlokegyenest más irányba indul el, Cormoran három gyanúsítottra szűkíti a kört. Mindegyik undorító féreg, és, Strike saját bevallása szerint, utálják őt, mint a szart.:D A három szemétládának hála kapunk az arcunkba családon belüli és nők elleni erőszakot, gyermekmolesztálást, transzsérülteket - olyan egészséges emberek, akik amputáltak akarnak lenni - és  kifejezetten az utóbbiakra szexuálisan gerjedő perverzeket. Járunk sztriptízklubban, erotikus masszázsszalonban és Strike fiatalkori emlékei között, ami közel sem szívderítőek. A nyomozást megnehezíti, hogy az egyik lehetséges elkövető Strike primadonnaszindrómás volt "nevelőapja" (öt évvel idősebb nála), Whittaker, aki sokak szerint meggyilkolta Strike édesanyját - talán mondani se kell, hogy Cormorannak, aki osztja ezt a gyanút, némileg eltorzítja az objektivitását a rengeteg keserű emlék.
Strike minden eddiginél közelebb jár ahhoz, hogy totálisan tönkremenjen, Robin pedig a magánéletében és az önbizalmában szenved súlyos károkat. A Gonosz pályában jobban megismerjük a titkárnőből lassan nyomozótárssá váló fiatal nőt. Bírom Robsyt, a lelkialkata nagyon hasonló az enyémhez. Kezd erős gerincet növeszteni, és nem hagyja, hogy az egyre nagyobb seggfej Matthew és a családja egy puha érzelmi kelepcébe zárja. Strike-kal is erősen konfrontálódik, és tettekben is megmutatja, hogy immár, a múlt tragédiája után, erős nő, aki képes önállóan gondolkodni - egyébként mintha lenne a regénynek egy nagyon finom, halovány feminista felhangja, de lehet, hogy csak a fáradtság láttatta velem - és megvédeni magát.

Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, sajnáltam, hogy csak 560 oldal. Alig vártam, hogy némi csúszás után megjelenjen, és tök ideges voltam, hogy vajon lesz-e olyan jó, mint az előző részek. Bevallom, nem nagyon hasonlítgattam, csak bezabáltam, mint egy finom süteményt. Nyam-nyam.

Eredeti cím: Career of Evil
Sorozat: Cormoran Strike 3.
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2016
Fordította: Nagy Gergely
Ár: 3990 Ft

Bombyx mori

Robert Galbraith: A selyemhernyó

Úgy döntöttem, ez kerül sorra elsőként a megíratlan vélemények közül, mert ez a legrégebbi, és mert csak ömlengeni tudok róla. Úgyhogy, igazán nagyon sajnálom, de az alábbiakban gátlástalan ömlengés fog következni, aki unja, nyugodtan lapozzon.
Attól féltem, hogy munka mellett nem lesz türelmem a Rowling felnőtt regényeire jellemző aprólékossághoz, a látszólag jelentéktelen részletek garmadájához. Piszkosul megkönnyebbültem, amikor felfedeztem, micsoda megkönnyebbülés elmerülni Cormoran Strike világában, megmártózni a hideg, londoni esős időben - és mivel akkor az én világomban is esett, pláne hangulatos volt. A végtelen hülyeség netovábbja az időjárást az olvasmányokkal összepászítani, de nekem néha sikerül.

Egészen könnyedén el tudom képzelni, ha valaki a haját tépi a rengeteg apróságtól - végülis, mi köze a gyilkos személyéhez annak, hogy Cormoran sötétbarnán, erősen szereti a teát, vagy hogy rendszerető-e. Az égvilágon semmi, de azon olvasók közé tartozom, akik azt vallják, a krimi általában több, mint az a rejtély, hogy ki a bűnös és miért követte el tettét. Szeretek krimit olvasni (meg női könyveket és szépirodalmat - mintha mostanában ezek a műfajok lennének a köpködési lista élén), de nem azért, mert krimi, hanem a szerző vagy a hangulat miatt. Ideje lenne túllépnem rajta, de még mindig a képzeletbeli térdeim csapkodom a röhögéstől, amikor elképzelem, hogy a HP-fanok rávetik magukat az Átmeneti üresedés földhözragadt, realista világára és a hétköznapi, végtelen mocsokra, ami a szereplőkön keresztül megnyilvánul. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nekem nagyon bejön Rowling felnőtt-stílusa, és tökmindegy, hogy külső atrocitás nélkül vagy késszúrás által hal meg nála valaki.
A hangulat nehezebben megfogható elem nála, olyan, mint egy láthatatlan habarcs, ami összefogja az egyes elemeket. Valamiért nagyon otthonos nekem, pedig a világ, amit bemutat, abszolút nem barátságos; gyakorlatilag minden szereplőnek van olyan tulajdonsága, ami utálkozást válthat ki, néhányuk pedig annyira undorító, hogy viszolygunk tőle, de nem olyan távoli, hihetetlen módon, hanem nagyon is hétköznapian - annyira, hogy rájövünk, akár mi is lehetnénk valamelyik főszereplő. És akkor jön a monodráma [amikor magadban tipródsz vélt vagy valós problémálon]. Erőlködés nélkül lehet úgy bemutatni valakit, hogy az egyébként szimpatikus egyén ellenszenvesnek tűnjön.
Ez még tkp. Strike-nál vagy Robinnál is előfordulhat. A lánynál kezd erősen kidomborodni az a probléma, hogy miért van együtt kilenc éve egy orbitális seggfejjel, azaz legszívesebben kicsit megrázogattam volna a vörösarany hajzuhatagánál fogva. Úgy tűnt - de lehet, hogy csak az emlékeim fakultak meg -, hogy Rowling jobban ráfókuszál a főszereplők változására. A többieket is olyan jól jeleníti meg, hogy én is felhúztam magam Leonora Quine keresetlen naivitásán, láttam Elizabeth Tassel vörösre rúzsozott, szorosan összepréselt száját, amin bármi jön ki, az asszisztensei rettegnek.

A befejezéssel kapcsolatban még nem döntöttem el, hogy dühít-e ez a fajta mi-mindent-tudunk-de-csak-utalgatunk-rá-az-utolsó-oldalig, vagy hidegen hagy, de valószínűleg az utóbbiról van szó - úgyse azért olvasom ezt a sorozatot, mert tövig lerágom a körmöm ötszáz oldal alatt, hogy ki a tettes, hanem szimplán azért, mert jólesik összekucorodni vele. Még a konditeremben is durcásan ültem, hogy a fene akar súlyokat emelgetni meg kardiózni két órán keresztül, amikor vár a könyvem. Most pedig durcásan ülök, mert akár már most képes lennék elkezdeni a következő részt. Utálom ezt a klisét, de tényleg várom a folytatást.

Eredeti cím: The Silkworm
Sorozat: Cormoran Strike 2.
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2015
Fordította: Nagy Gergely
Ár: 3990 Ft

Ki lesz Kakukk vesztére?

"Ott volt ebben az első éjszakában minden, ami később szétszakította, majd újra összehozta őket - a lány önpusztító természete, vakmerősége, vágya, hogy fájdalmat okozzon; vonakodó, mégis őszinte vonzalma Strike-hoz, és a biztos helye, ahová visszavonulhatott nevelkedése elzárt világában, melynek értékeit egyszerre lenézte és magáénak is vallotta. Így kezdődött a kapcsolat, amely tizenöt évvel később elvezetett ide, az irodába, ahol Strike feküdt a kempingágyán. Már nem csak a testi fájdalom kínozta, és azt kívánta, bár kitéphetné magából a lány emlékét."

Robert Galbraith: Kakukkszó

Kicsit bizonytalan voltam abban, akarom-e olvasni ezt a könyvet vagy sem; a Harry Pottert baromi régen olvastam (ugye mindenki vágyik arra a párszor már elismételt információra, hogy az első részből nekem még ez a kiadás van meg? Sznobozás vége) és sokakkal ellentétben (sznobozás 2.) tisztában voltam vele, hogy ez és az Átmeneti üresedés felnőtteknek szóló regények, tehát nemigen lesz benne varázspálca, bagoly, kviddics meg ilyesmik, bár a bagolyban nem voltam biztos. Azonban a Könyvhéten elragadott a frazeológiám és ilweran volt kedves megadni a végső kegyelemdöfést. Az már nem is okozott dilemmát, hogy ezt vagy az Átmeneti üresedést vegyem meg, jött velem mindkettő.

Kb. az első ötven-hetven oldalon rosszkedvűen ráncoltam a fitos orromat. Igen, ez egy krimi, valószínűleg nem is lesz rossz, de minek ez a felhajtás körülötte? Biztos csak Rowling dicsfénye verődik vissza, ha tényleg egy Robert Galbraith nevű faszi írja, nem kapnák fel ennyire. Picsába, túl sok krimit olvastam már.
Rowling azonban ismer engem, tíz évesen, amikor Amadea még nem is létezett, már egyszer kiegyenesítette a nyűgösködő ráncaimat és megajándékozott egy fantasztikus olvasmányélménnyel. Most, tizenöt évvel később nem volt szükség egy fantáziadús, hihetetlen kalandra, elég volt egy erkélyről kizuhant szupermodell. A kor előrehaladtával egyre igénytelenebb leszek. Remélem, Rowling egy évtized múlva megörvendeztet egy szerelmes regénnyel.
(Hehe, akkor is egy kanapén heverve szenvedtem, és most is. Nekem nem olvasófoteleim, hanem
olvasókanapéim vannak. Fotelben rohadt kényelmetlen szundikálni.)

"Hogy lehet az emberre ekkora hatással, ha meghal valaki, akivel sosem találkozott?"

A krimik központi alakja, kinek vállára mázsás súly nehezedik a gyilkosság megoldása és a történet tetszési indexe miatt is, az ügy nyomozója. Lehet hivatásos rendőr, engedély nélküli magánnyomozó, kotnyeles zsurnálhölgy, idős néni, sármos újságíró, antikváriumos-tolvaj vagy akár fájdalomtól összetört rokon. A mi hősünk most Cormoran Strike - akit a neve alapján hórihorgas, fekete lódenkabátos, komor alaknak képzeltem el - volt katonai rendőr, háborús hős és magánéleti katasztrófa, egy "bokszolóba oltott Beethoven". Az egyik lába nagyjából térdtől lefelé Afganisztánban maradt. Ezt azért említem meg, mert nagyon megrendített és érdekesnek találom, hogy a közelmúlt eseményei lassan beépülnek a regényekbe és gondolom a művészet egyéb ágaiba is, tudjátok, mint mondjuk a második világháború, ami sokaknak már csak mementó, de tényleg megtörtént és egykor az emberek életének része volt.
Strike, akinek kb. tizenöt beceneve van, pénze viszont egy szál se, abszolút elviszi birkózóvállain a regényt. Nyomozás közben behatóan megismerkedünk vele; miután kénytelen otthagyni a katonaságot, tkp. az egyetlen családélményt, amit valaha ismert, az élete, és önnönmaga is idegen neki, amit előbb meg kell ismernie. Ó, gondoltam, mi nagyon jóban leszünk, kedves Cormoran.
Meglepő módon a női főszereplő, Robin is nagyon szimpatikus volt. Nem az a női olvasó vagyok, aki ki nem állhatja a női főhősök nagy részét, általában jól elvagyok velük, de Robin precizitása, tapintata annyira velem közös tulajdonság, hogy nem tudtam nem megkedvelni. A csalafintasága és a nyomozás iránti, gyerekkorból eredő izgalma már kevésbé ismerős, de remekül szórakoztam az izgatott zsizsegésén. Kicsit olyan érzés volt, mintha Rowling bizonyos tulajdonságaimat átemelte volna a hősei személyiségébe.

Egy közös vonás van a Kakukkszó és a Harry Potterek között: az írónő rossz véleménye az emberekről, szebben fogalmazva a társadalomkritika. Ahogy Strike enyhén bicegő lépteivel halad előre és egyre több érintettel beszél, úgy undorodtam meg ezektől a senkiháziaktól. Tökmindegy, hogy Lula Landry sofőrjéről vagy a szomszéd producerről van szó, ezt a lányt senki nem szerette őszintén, még a rajongói imádata is valódibb, mint a hozzá közel állók álszent, kikozmetikázott érzelmei, amelyek valójában kapzsiság, sértettség, irigység névre hallgatnak. Ez pedig átkozottul szomorú.
Bármilyen undorító a könyv legtöbb szereplője, azután a bizonyos 50 oldalt követően, miután leküzdöttem az előítéleteim és a görcsösségem, semmi mást nem akartam egész nap, csak a könyvet olvasni. Igen, ez egy krimi, sok klasszik vonással, de én szeretem a krimiket (csak mostanában csodálkoztam rá, mennyire), szeretem Rowlingot és szeretem ezt a könyvet. Nagyon aprólékos, csavaros, a megoldás mégis végtelenül egyszerű, annyira, hogy nevetnem kellett. Ezek alapján már nem értem, miért vártam már rögtön az első oldalakon valami észveszejtő durranást. Rowling képes jó ifjúsági regényeket és jó krimiket írni, sok író már annak örülne, ha az egyik összejönne - de számomra az a legfontosabb, hogy képes napokra mindenféle kanapékra ragasztani, hogy a könyveit olvassam.

Eredeti cím: The Cuckoo's Calling
Sorozat: Cormoran Strike 1.
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2014
Fordította: Nagy Gergely
Ár: 3990 Ft