- Az anyukám 85 éves, és minden egyes alkalommal, amikor felhív, megkérdezi, hogy "Dolgozol?" - mondja a hatvanas éveiben járó takarítónéni, miközben kicsavarja a rongyot a mosdókagyló felett. - Legszívesebben megkérdezném, hogy "Miért, mi lenne, ha nem?", de nem bánthatom meg.
Tényleg nem?
Nehéz erről a könyvről írni. A címe kígyóként sziszeg, olyan szókapcsolat, aminek már a gondolata is szentségtörésként visszhangzik, olyan, ami elképzelhetetlen - hogyan lenne képes egy szülő megmérgezni a gyerekei életét?
Sajnos elég sokféleképpen. Sokszor szinte észrevehetetlenül, mondhatni.
A kötetben hangsúlyos szerepet kapnak a fizikailag bántalmazott gyerekek, de a verbális agresszorokra jellemző példák is jelen vannak. Sokan hihetik azt, hogy jó szülei voltak, hiszen nem verték, mindig volt mit ennie, sokkal többet tanulhatott, mint amennyinek a szüleinek megadatott - akkor miért lenne szüksége egy ilyen könyv elolvasására, netán terapeuta segítségére?
Döbbenetes, hogy a nyilvánvaló szavakkal verésen kívül milyen tudattalan hiedelmek, családi szokások formálnak minket és alakítják az egész életünket. Normális-e, ha valaki szorong, mielőtt felhívja az anyját, hogy ott akarja hagyni a munkahelyét? Normális-e, ha valaki kénytelen mindig ugyanazokat az értelmetlen kérdéseket végighallgatni, miközben a dühtől görcsösen szorongatja a telefont? Normális-e, ha a szülők állandóan azzal vegzálják a felnőtt gyerekeiket, hogy mikor lesz már unokájuk?
Susan Forward nemcsak a bántalmazás széles palettáját mutatja be különféle példákon keresztül, hanem a gyógyulási folyamat ciklusán is végig vezet, azokon a fontos állomásokon, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki képes legyen felismerni a problémái gyökerét és feldolgozhassa a traumatikus élményeit, beidegződéseit. Teszi mindezt gyakorlati példákkal és mérhetetlen empátiával. Bátorít az önálló döntéshozatalra, de óva int a bosszúvágytól, mert nem az a cél, hogy a páciens megbüntesse a szüleit. Lerombolja a szent szülő mítoszát, a keresztény kultúrkörben általános "tiszteld apádat és anyádat" - pontosabban átalakítja: ne azért tiszteld/szeresd apádat és anyádat, mert hatalmat gyakorolnak feletted, hogy félj tőlük, hanem azért, mert ők is szeretnek és tisztelnek.
Talán Forward legfontosabb tétele, hogy nem kell megbocsátani a szülőnek; nagyon extrém kijelentésnek tűnhet, de szépen rávilágít, mik a megbocsátás hátulütői - például az, hogy az a felelősség, ami a felnőtt gyerek vállát nyomja gyerekkorától kezdve, nem kerül át a jogos helyére, a szülő vállára, a szülő tovább folytatja toxikus tevékenységét, a páciens nem szabadul meg az elfojtott szorongásától.
Nagyon sokrétű ez a könyv, órákig lehet róla beszélni is és elmélkedni az olvasottakon. Meglepődtem, hogy azoknak is segíthet rávilágítani a problémáikra, enyhíteni a reflexszerűen fellépő bűntudatukon, akik úgy gondolják, nagyrészt vagy teljesen túlléptek a gyerekkorban kapott sérüléseken.
Eredeti cím: Toxic parents
Sorozat: Lélek-kontroll
Kiadó: Háttér
Kiadás éve: 2000
Fordította: Kövi György
Ár: 3490 Ft (könyvesboltokban)
Nehéz, de hiánypótló könyv lehet. Egyre több könyvben találkozom én is a témával, és változik a viszonyom, rálátásom én is a szüleimre, másokéra. Legutóbb pl Amy Schumer memoárjában jött elő a szülők jó-rossz hatása gyerekeik életére.
VálaszTörlésAz biztos. Engem nagyon meglepett, hogy azoknak is segíthet bizonyos dolgokat helyretenni, akiket fizikailag nem bántalmaztak, vagy úgy gondolták, a szüleik alapvetően mindent megadtak nekik.
Törlés"Talán Forward legfontosabb tétele, hogy nem kell megbocsátani a szülőnek; nagyon extrém kijelentésnek tűnhet, de szépen rávilágít, mik a megbocsátás hátulütői - például az, hogy az a felelősség, ami a felnőtt gyerek vállát nyomja gyerekkorától kezdve, nem kerül át a jogos helyére, a szülő vállára, a szülő tovább folytatja toxikus tevékenységét, a páciens nem szabadul meg az elfojtott szorongásától."
VálaszTörlésEzzel nem tudok egyetérteni, a megbocsátás nem azt jelenti, hogy fel van mentve a felelősség alól, vagy hogy minden el van felejtve, és a megbocsátás - szerintem - annak fontosabb, aki megbocsát, mert nem mérgezi saját magát tovább a haraggal.
"ne azért tiszteld/szeresd apádat és anyádat, mert hatalmat gyakorolnak feletted, hogy félj tőlük, hanem azért, mert ők is szeretnek és tisztelnek."
Ez viszont így van. :)
Forward úgy értette, hogy a gyakorlatában azt tapasztalta, sok szülő úgy "értelmezte" a megbocsátást, hogy minden el van felejtve, nem is történt olyan rossz dolog és neki nem kell változtatnia a viselkedésén.
TörlésÚgy fogalmaz, hogy a felnőtt gyereknek meg kell szabadulnia az elfojtott dühtől, adja ki magából, ennek a gyakorlatát is leírja, de az a cél, amit te írsz, hogy _magát_ ne mérgezze tovább.
Ja, értem, így már teljesen oké.
TörlésPont ma ajánlotta valaki.:)
VálaszTörlésNagyon durva esetek vannak benne, és a saját életünkre nézve is kényelmetlen lehet, de szerintem megéri elolvasni.:)
TörlésÉrdekel engem is egy ideje.
VálaszTörlés"Normális-e, ha valaki kénytelen mindig ugyanazokat az értelmetlen kérdéseket végighallgatni"... ez engem is nagyon feldühít. Volt egy időszak, amikor mindig az volt a kérdés, és mi újság XY helyen? És nem tudsz rá mondani lóf*szt se... Amúgy az én különleges "kedvencem" az "és akkor holnap munka/holnap dolgozol?" Rendszerint vasárnap megkérdezve, amikor az ember amúgy is ugrik a minjárthétfő gondolatokra, és egyébként is totál felesleges a kérdés, mert ha szabin lennék, úgyis mondanám. Erre a kérdésre egyszer kifakadtam teljesen, hogy abba lehet hagyni, mert marhára idegesítő, hogy állandóan ez a kérdés, és érdekes módon sikeres volt ez a dühöngés. Halleluja!
És megint remek posztot írtál, köszi, jó volt olvasni! :)
Azt hiszem, neked is jót tenne, ha elolvasnád.
TörlésAnnyira nehéz megállni, hogy az ember ne dühből reagáljon. Legutóbb nálam is ez volt, megint megfáztam, és az apám szinte diadalmasan, örömmel állapítja meg, mire felcsattantam, hogy rohadtul abbahagyhatná ezt.
Istenem, ezek a hülye kérdések... oké, hogy a kapcsolatfelvételt szolgálják, meg a csendet töltik ki, de ááá, annyira idegesítőek!
Fenn van a listámon. :)
TörlésIgen, nehéz nem feldühödni sajnos... Főleg, ha más miatt eleve irritábilisak vagyunk.
Kapcsolatfelvételt... hát nem tudom, annyira furcsa, hogy a kortársainkkal nincsenek ilyen idegtépő semmitmondó szöszök, csak leülünk ugye és megy a csevej, ez ennyire generációfüggő lenne? Megöregszünk és mi is ilyeneket fogunk makogni, és mi újság felétek, holnap mentek-e dolgozni? -.-'
Szerintem én is szoktam néha ilyen hülyeségeket mondani, pl. hazaérkezem és kijelentem, hogy "Megjöttem!", mert a "sziá"-t néha már unom.:D A "Mi újság?", "Hogy vagy?" és társaik pedig hiába uncsik, valahogy csak meg kell kérdezni, öö... hogy van a másik fél.:D
TörlésPersze, persze, de ezektől valahogy mégis különböznek a szüleink/rokonaink hasonló idegesítő frázisai, amikben van valami kényszeredettség.
Törlés