"Ocsmányságokat üvöltve betörték az üveget, de már hallatszott a közeledő rendőrautó szirénája. Lila ismét vágyakozó örömmel figyelte az erőszakot. Igen, gondolta, meg kell félemlíteni azt, aki téged akar megfélemlíteni, nincs más út, ütésre ütés, amit elveszel tőlem, azt visszaveszem, visszakapod, amit velem teszel."
Elena Ferrante: Aki megszökik és aki marad
Nem tudom, Ferrante hogy csinálja ezt; mélységesen undorodom a szereplőktől, megvetem, ostobának tartom őket és éktelenül dühös vagyok, ugyanakkor képtelen vagyok elszakadni a soros kötettől, ahogy a lányok a nápolyi telep mikrokozmoszától.
Nem bírom felfogni, hogy ezek a nők - mert Elena és Lila időközben felnőttek, 25-30 évesek - mi a fészkes fenéért ragaszkodnak... pontosabban nem ragaszkodnak, hanem képtelenek tovább lépni a telepi világtól és az ott élőktől, ha más nem, a telefon, mint valami köldökzsinór továbbra is hozzáköti őket annak erőszakos, gyűlölettől átitatott levegőjéhez. És persze a telep sem ereszti szülötteit. A lakók olyanok, mint egy kiterjedt nagycsalád, aminek különböző ágai időnként igyekeznek elpusztítani a másikat, hogy aztán szövetkezzenek egy másik ellen. Akinek sikerül megszökni, az is ott hagy magából valamit és értesül a szülőkön, rokonokon keresztül, hogy a többiek mit pletykálnak róla és ennek fényében hogyan változik a család megítélése - és jaj annak, akit a pletykák megtalálnak. Ez az éra semmit nem ad, de mindent elvesz.
A harmadik kötetben már tágabb perspektívából látjuk a képet, új szereplők lépnek a lányok életébe, ennek ellenére a "törzsgárda" nem változik, az első kötetben megismert telepi gyerekek is felnőttek a lányokkal együtt és a kapcsolatok szorosabbra fonódtak; a hatalmaskodók próbálnak néhány embert behálózni és a szolgálatukba állítani, ki tudja, milyen célból; úgynevezett szerelmek születnek, ami ádáz féltékenységet és köpködést vált ki másokból. Az ellenségek barátok lesznek, a barátok ellenségek, bár ez csak ideig-óráig tart, és a telepet sem kerülik el a hatvanas évek forrongásai és tüntetései.
Mindig megcsömörlök ettől a hihetetlen gyűlöletáradattól, ami a szereplőket jellemzi, mintha senki nem érezne tiszta szeretetet valaki más iránt, mindent beárnyékol a maró rosszindulat. Egy apa lekurvázza az unokája anyját - újabb felhőtlen kapcsolatot alapozva meg -, de minden vélt bűn megbocsátást nyer a Pénz által. A telepen akkor van értéke egy lánynak, ha minél több pénzt tol a család alá - ha nem az ő boldogulások minden gondolata, egy rühes kutyánál is rosszabbul bánnak vele -, mindegy, hogy kitartottként vagy tizenkét óra munka eredményeként teremti azt elő.
Nagyon sokat lehetne még beszélni a könyvről és magáról a sorozatról, de minimális spoiler nélkül nehéz. Pl. nagyon érdekes, ahogy Elena próbálja önálló személyiségként meghatározni magát, kicsoda ő Lila, a család, a vele szemben támasztott követelmények nélkül.
Borzasztó és rettentő addiktív ez a sorozat, nehéz kivonni magunkat a hatása alól.
Eredeti cím: Storia di chi fugge e di chi resta
Sorozat: Nápolyi regények 3.
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2018
Fordította: Matolcsi Balázs
Ár: 3990 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése