Két blog

Nem reklám, nem nyalás, nem kiemelés, nemcsak őket olvasom, csak egy szösszenetes, érzeményes, impresszió jellegű post.

Kép innen.

Szeee blogját azért szeretem, mert nincs benne semmi erőltetettség. Olyan, mint egy napló, kendőzetlen, nem cicomázott, nincs benne szándékos nyújtás, hogy a postok hosszabbak legyenek, se felesleges körítés. Ha egy könyv rossz, akkor rossz és kijelenti, hogy unja, vagy hülyeség. Ha valaki hülye, akkor hülye. Semmi szépítés. És nemcsak ezért van az, hogy látszik benne a jelleme. A fanyarsága, az éles nyelve, az intelligenciája, a dühe. Néha úgy gondolom, hogy így kellene.

Katherine Grey pont az ellentettje. Azért írom így ki a nevét, mert szép a kiejtése. Szeretem még a Moirát, a Mortimert, meg még száz másikat, amik most nem jutnak eszembe.
Azért szeretem őt olvasni, mert zsizseg benne a műveltség, a felhalmozódott tudás, és mindez gördülékeny, mégis baromi alapos postokban köszön vissza. Van néhány ember, akinek csodálom a lendületességét, az energiáját, ő ilyen. Nem tudom, hogy képes ilyen sokat és gyorsan olvasni, és emellett ilyen precízen írni, de nem kérdezem meg, mert hülye kérdés és nem nagyon lehet rá értelmes választ adni, de lehet, hogy neki még ez is sikerülne.

Ez most csak így kijött. Jönni fog még egy totál irreleváns post a legutóbbi ötös gyűlésünkről, ahol sajnos csak négyen voltunk (ha a többiek nem bánják), mert ez jön, és kész, formálódik, basszus, hallom a fejemben, nemcsak ezt, hanem mindent, amit leírok. Ha valamit soká írok meg, az azért van, mert még csak pár részletet hallok.
Most pedig megyek Száz év magányt olvasni.