Avas gondolatok pokla

"- Egyelőre Peter Stillman vagyok. Ez nem az igazi nevem. Nem tudom, ki leszek holnap. Minden nap más, és minden reggel újra megszületek. Reményt látok mindenütt, a sötétben is, és amikor meghalok, lehet, hogy én leszek Isten."

Paul Auster: New York trilógia
Értékelés: 4 piros spirálfüzet az 5-ből
Kedvenc karakter:  DanielQuinnazelbeszélőDonQuijotePaulAusterWhiteFanshawePeterStillman


Ez a regény (vagy regények) egyike azoknak a könyveknek, amelyről baromi nehéz írni, és a helyzetet nehezíti, hogy kb. egy hónapja olvastam, nem találom a jegyzetfüzetem (még a cetlik is haragszanak rám mostanában), és a kultuszkönyv mivolta se könnyít terhemen, igen, nehezebben állok neki a postnak, mint normál esetben - ha nem vagyok odáig és vissza a történetért.
Hasonló élményt váltott ki belőlem, mint a Vita Nostra (magyarul az Alekszandra és a Teremtés növendékei címmel jelent meg, sokkal jobb kiadást érdemelt volna), mintha héjanként hántotta volna le a személyiségem rétegeit. Elképesztő, mennyire törékeny dolog az identitás, milyen apró dolgok alapján határozzuk meg az "én" fogalmát - és hogy mennyire könnyű elveszíteni. Ez volt számomra a regény üzenete, ami meglehet, hogy hülyeség, de szerintem egy történet mindenkinek mást jelent, más emlékeket, ízeket, színeket, szagokat és mozzanatokat érint meg az olvasó lelkében. A New York trilógia nálam a lélek legmélyebb sötétségébe ásott le, és kezével a vállamon megmutatta a tükörképét, vagy talán a tükörképemet, és elborzadtam attól, amit láttam. Itt van például a név. Általában két szó, két címke, amellyel magunkat jelöljük, a személyazonosság sarkalatos pontja. Akitől elveszik a nevét, az nem létezik. De vajon tényleg így van? Mert Austernél annyire egybefolynak, szétválnak, majd megint összeolvadnak ezekkel a névcímkékkel jelölt szereplők, hogy az ember (nem, most az "ember" nevű címkébe nem megyünk bele), ill. én (ki az az én...) egészen máshogy fog gondolkodni már az első rész, az Üvegváros befejezése után erről a témáról - mondjuk nekem nem olyan szilárd a névhez való ragaszkodásom, hiszen a sajátomat is már félig-meddig levetkőztem, és többet használtam, mire egészen belehelyezkedtem egy másikba, de a közöttük való átjárás egészen könnyed.

Pedig ez látszólag egy ártalmatlan detektívregény, ill. három darab detektívtörténet, de olyanok ezek (ill. ez) mintha néznél egy látszólag egyszerű képet, és minél tovább fürkészed, annál több részletét fedezed fel, aztán a részletekben rejlő motívumok is a szemedbe ötlenek, majd az icuri-picuri összefüggések, míg egészen összezavarodsz és arra gondolsz, hogy biztosan vannak még további finomságok, amelyeket csak idővel - vagy talán soha nem - veszel észre. A Trilógia is ilyen, ráadásul a végén a három mozaik összeáll egy egész képpé, te meg elképedve bámulod magad, hogy lehettél ilyen idióta, hogy nem vetted észre. Hogy miért csak négy csillag eme hatás ellenére? Mert nem szeretem, ha emlékeztetnek arra, mi van a csontok és a hús üregében, pláne nem akkor, amikor befelé fordulós időszakom van és babusgatom azt a kócos rongydarabot, amit léleknek neveznek. Az első rész feszített szét ennyire, olyan volt, mint egy lejtő, amelyen egyre gyorsabban robogtunk a vége felé, ahol egyébként egy szép nagy betonfal várt minket. Aztán újjászülettünk a Kísértetekben, a végén golyót repítettem a fejébe, majd újra feltámadt A bezárt szobában, amely viszont teljesen elbűvölt, nem érdes téglafal volt, hanem a fejem fölött összezáruló vízkék ragyogás, az a közeg, amelyben én és a történet egy nyelvet beszéltünk.

Ui.: végre megjelenik a harmadik kiadása, már nagyon kellett.

Eredeti cím: The New York Trilogy
Sorozat: Modern Könyvtár
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1991
Fordította: Vághy László
Ár: 128 Ft (eredetileg:)
Az íróról a wikipédián, mert még itt van a legtöbb információ róla