216. (Alabástrom kamrába zárva...)

Emily Dickinson: 216. (Alabástrom kamrába zárva...)

Alabástrom kamrába zárva,

Nincs soha reggel

És nincs soha dél,

Jámboran szúnynak a feltámadandók

Selyem a padlás,

Kő a fedél.

Felettük csillog

Várában a szellő

Egykedvű kalászon zümmög a méh,

Madár fütyül el-elakadozva - 

Mi porladt itt el, mily bölcseség!

Föléjük évek s mennyek sorakoznak,

Világok vájják

Íveiket,

Hullnak diadémok és tűnnek a dogék,

Mint a hó korongján a jelek.

Tavasz ráz ajtót,

De az echo dermedt,

Dérből az ablak

S a kapu befagy.

Márványkamrákban napfogyatkozások,

Korszakok falkái ott porlanak.

Tavasz ráz zárat,

De a csend dermedt,

Északi tájról szabadúl a fagy,

Jégcsapok kúsznak sarki üregből,

Márványban az éjfél megcáfol, te Nap.

(Fordította: Károlyi Amy)