"»Amikor a viszonzatlan szeretetről beszélek, a legtöbben közületek alighname a szerelemre gondolnak, pedig sok más olyan szeretet is létezik, melyet nem megfelelően viszonzunk, vagy egyáltalán nem. Előfordul, hogy egy dühös kamasz nem szereti úgy az édesanyját, ahogy az őt; a bántalmazó apa pedig nem viszonozza a gyermeke ártatlan, naiv szeretetét. Ám a legvégső viszonzatlan szeretet a gyász. Akármilyen odaadással és akármennyi ideig szeretünk valakit, aki eltávozott közülünk, az érzelmeink nem találnak viszonzásra. Legalábbis így érezzük.«"
Értékelés: 4.5 akármi az 5-ből
Kedvenc karakter: Beatrice
Ahogy az Utas és holdvilág postjánál említettem, a Drága Tess! is olyan olvasmány, amely röhögnivalóan illik a saját életem egyik mozzanatához. Naiv vagyok, de nem gondoltam, hogy ez a könyv a gyászról (is) fog szólni - talán mert képtelen vagyok elfogadni a halált, hiába vagyok ebordítóan pesszimista.
Bizonyos részei, mondatai úgy égettek, mint a tűz. A vonaton a gyerekkori fakanál-varázspálca második említésénél (amikor az anya bedobja a sírba) elbőgtem magam. Rosamund Lupton - meggyőződésem, hogy ha Rose Luptonként jegyezné a könyveit, ez a regénye se tűnne nyálasnak, pedig a magyar cím és a letéphető könyvjelző a nárciszokkal mind ezt a sztereotípiát erősíti, hiába van utóbbinak fontos szerepe - nem ír szépirodalmi igényességgel, de az írása alapján azt gondolom, ismeri a gyászt.
És azt is, hogy kell izgalmas krimit írni.
Anno nem keveset fanyalogtam a Holtodiglan LINK kiszámíthatóságán, Gillian Flynn annyira precízen szőtte a szálakat és váltott nézőpontot, mintha tankönyvből nézte volna ki. Rose Lupton (csakazértis, remélem, nem haragszik meg érte) érzésem szerint ügyesebben csinálta, ezért olvastam első nap hajnali negyed kettőig, kíváncsi voltam, mi derül ki Tess-szel kapcsolatban. Persze lehet, hogy csupán a személyes kötődés és az alkalmasabb hangulat miatt érzékelem jobban szerkesztettnek.
Azt hiszem, mondhatjuk azt, hogy levélregényt olvasunk; Beatrice végig a húgához szóló beszámolókban meséli el a történetet, amely során fényt derített arra, mi történt Tess-szel és miért - miközben az ő életében, gondolkodásmódjában is alapvető változások történnek. Ebben viszont hasonlít a Holtodiglanhoz: annyira jól lehet elemezni a szereplők lelkivilágát. Nem nehéz észrevenni, hogy Beatrice személyisége tudatosan alakult ki, hogy nem egy magára erőszakolt tulajdonsága van, csodálom, hogy még nem dilizett be. Ahogy halad előre a nyomozásában, felvett álarca darabokban hasad le róla, az előzékeny, mélyen kontrollált, pedáns nő helyét másvalaki veszi át - aki teret enged az életben a spontaneitásnak, az érzelmeknek, a pillanatnak, amely Tess világképében döntő fontosságú volt. Gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy a két testvér homlokegyenest más ember, Tess az, aki szétszórt, elhagyja a kulcsát, a nappali közepére állítja a ruhásszekrényt, míg Beatrice egy évre előre beírja a születésnapokat a naptárába és méretre készült
Beatrice váltakozva mutatja be a múltat és a jelent, és ahogy halad előre a történet, kezd kirajzolódni, mi is történt valójában, a megoldás és az egyik mozzanat miatt vontam le pontot, ezek voltak azok, amelyek skatulyában tartják a regényt, és amelyek miatt a chipshez tudom hasonlítani a könyvet: jólesik és gyorsan elfogy, de semmi különös. Nem tudom, elolvasom-e Rose Lupton másik könyvét, az Azutánt, valószínűleg nem veszítek sokat, ha kihagyom.
Eredeti cím: Sister
Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve: 2011
Fordította: Varsányi Anna
Ár: 2990 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése