Konyhavandál

Néhány hónapja felfedeztem, hogy tudok sütni. Meg főzni is, de a sütést jobban szeretem. Egy barátom egyszer azt mondta, attól még, hogy soha nem próbáltam ki, nem azt jelenti, hogy nem is tudok főzni. És valahogy igaza volt. Nem arról van szó, hogy a tűzhely univerzális őstehetsége vagyok, ha nem töltöttem volna annyi időt anya és nagyanyám mellett, miközben ételt készítenek, valószínűleg sokkal bénább lennék. Nem mintha rövid konyhai pályafutásom alatt ne csináltam volna kreatúrákat - az elcseszett ételeket hívom így -, de a többség jól sikerült.
Amióta kitört rajtam a gasztronómiai elmebaj, az a vágyam (sok minden más mellett), hogy legyen egy saját konyhám, ami csak az enyém, úgy rendezem be, ahogy akarom, és azt művelek benne, amit akarok. Senki nem szól bele, húzgálja a száját, robog végig a nagy alkotási zen energiámon - ugyanis a sütés, ha nem zavarnak közben, valamennyire csillapítja az aktuális idegbajomat -, csak én vagyok és Konyha, teli hűtővel és spájzzal, ó, a spájz nagyon fontos. Cuki tárolódobozaim, üvegcséim vannak, tudom, hogy ezt nagyon fáj olvasni, de Otthon magazint nézegettünk és a kergeség megint elhatalmasodott rajtam, na. Szóval a spájz azért nagyon fontos, mert hiába csuda egy találmány a hűtőszekrény, a benne tárolt dolgoknak egy idő után hűtőíze lesz - nagyon megörültem, hogy tőlem függetlenül Nokedli is ismeri ezt a jelenséget és ugyanúgy nevezte el -, és azt nagyon utálom. Egy hűvös kamrában fantasztikusan elállnak a zöldségek, a kész nyalánkságok és egyebek.
Természetesen egy szép, saját házat is szeretnék, benne a kedvessel, meg egy-két, mondom egy-két, nem tizenvalahány jószággal, meg cserepes gazokkal, szerintem kezdek megkattanni, senki ne merjen kiröhögni, baromi ijesztő dolog felnőni.
Mivel valószínűleg soha nem lesz annyi pénzem, hogy nemhogy szép, saját házam (figyelitek, nem érem ám be egy lakással, az elkényeztetett, ábrándos kisasszonykának rögtön ház kell, aztán majd az élet jól pofán csap, mert nekem semmi nem jön össze, ill. a meglévő jó dolgokat is elveszítem), de még szép, saját konyhám se lesz, megint kaptok egy csomó képet.

Amúgy fáj a fejem, olyan, de olyan finom somlóit ettünk, hogy nem igaz, és mérges vagyok az időjárásra, mert amíg a Sparban szórakoztunk a méteres sorban a pénztár előtt, gyönyörűen sütött a Nap, aztán a cukrászdából hazafelé jövet olyan átkozottul hideg volt, hogy alig bírtam kiegyenesíteni az ujjaimat és még a koponyám is fájt.
És olyan álmom volt, hogy ihaj. YA álom volt, könyvet lehetne belőle írni, és álom az álomban volt, aztán amikor igazából felébredtem, nem voltam biztos benne, hogy tényleg ébren vagyok-e, még akkor se, amikor a kedves megfogta a kezem, mert én olyan hűdeügyes vagyok, hogy érezni is szoktam álmomban, persze máshogy, de az más.

Ui.: sütni akarok! Sütni akarok, most! Kalácsot, narancsos tortát, hókifliket, linzert, vaníliás csigát...

A körben elhelyezkedő ablakok és a rengeteg beáramló fény miatt. Tökéletes ebédlő.

Most ezt is megsütném.

Annyira király az a könyvespolc:D

Szeretem a sok fényt. Még ha végtelen számú ablakmosással is jár.

Ez nagyon hangulatos. Azt szeretném, ha ilyen légkört tudnék teremteni.

Olyan régen ettem gofrit... gofrisütőm is lesz, mondtam már?

Azért látszik, hogy részben falusi vagyok.

A szép zöld falak és az izzók miatt.

Macskák. Az agyamra mennek ezek a nyavalyások, de imádom őket.

Szeretem a kopottas, fehér bútorokat.

Nyavalyás 2.

Ez valami mesés.

Égő, de imádom ezeket a domború ajtós, régi amcsi hűtőket.

Kicsi kép, de szerintem a hangulata nagyon átjön.

_______________

A képek forrása: weheartit.com