Tékozló szeretet

"Nyolcéves koromtól, kivált ha rosszul mentek a dolgok - márpedig nagyon gyorsan rosszra fordultak -, anyám leült velem szemben, rám függesztette karikás, fáradt szemét, és hosszasan nézett, büszkén és határtalan csodálattal, aztán felállt, két keze közé fogta az arcom, mintha minden vonásomat külön-külön szemügyre akarná venni, és azt mondta:
 - Francia nagykövet leszel, ezt én mondom neked, az anyád.
 Hanem azért valami mégsem hagy nyugodni. Ha lúd, legyen kövér: miért nem tett meg mindjárt köztársasági elnöknek? Talán, a látszat ellenére, mértékletesebb és józanabb volt, mint gondoltam volna. Vagy inkább az lebegett a szeme előtt, hogy Anna Karenina és a gárdatisztek világában egy köztársasági elnök »kilóg a sorból«, egy díszegyenruhás nagykövet disztingváltabb jelenség."

Romain Gary: A virradat ígérete
Értékelés: 5* érzemény az 5-ből

Fekszik egy ember a Big Sur partján. Látjátok? Őszes hajú, negyvenes férfi. Egy fiatal fóka közelít felé, majd mellé érve óvatosan szaglássza. A fekvő alak meg se rezzen, mozdulatlanul vár. Ekkor az állat bajszos pofáját a férfi arcához érinti, ő pedig lassan, boldogan elmosolyodik.

Az az igazság, hogy legszívesebben nem írnék erről a könyvről semmit. Ez az enyém, olyan élményt adott nekem, amelyet csak keveseknek adhat. Nem, dehogy: valójában úgy érzem, csak nekem képes ezt a katarzist nyújtani. Én és Romain Gary, cinkosok vagyunk, titkos pajtások.
Tisztában vagyok vele, hogy ez milyen rettenetesen hülyén hangzik, már csak azért is, mert hogy merek én ennyire kisajátítani egy könyvet, és még inkább: miért veszem közös nevező alá az irodalom géniuszát, aki mellesleg háborús hős, Franciaország főkonzulja, és magamat, egy nevenincs fiatal nőt, aki részben még gyerek, és semmit nem tett le az asztalra, és valószínűleg nem is fog? Legalábbis nem olyan nagyságrendben, ahogy RG tette. [De azt legalább elmondhatom, hogy nem vagyok akkora "matematikai antitalentum", mint ő:)) Csak majdnem.] Nem fogom elmagyarázni, nem is akarom. Ez a mi titkunk. Olyan közösséget érzek ezzel az emberrel, aki a születésem előtt nyolc évvel meghalt, mint senki mással. Hiába választ el minket ég és föld, meg ezernyi más dolog, úgy éreztem magam olvasás közben, mintha nekem mesélne, enyhített azon az irdatlan magányon, amely körülvesz, vállára vette az engem terhelő súly egy részét.
Az lepett meg a legjobban ebben a könyvben, hogy nincs harag ebben az emberben, nem emészti olyan mérgező düh, amelyet én most tanulok elengedni. Mert ezt kell tenni, különben saját magunkat végezzük ki.

Na, jó, befejezem a süketelést és megpróbálok valami értelmeset írni erről a könyvről. Ne higgyétek ám, hogy ez csak az anyjával való kapcsolatáról szól. Vagy azt, hogy kegyetlenül fájdalmas, falhozvágós fajta, ahogy én hittem kezdetben. Éppen ellenkezőleg, nagyon jó humora van, ahogy a fenti idézet is illusztrálja,  valami nosztalgikus hangulatú kedély lengi be, a tragikus és szívfacsaró részek ellenére. Az életét meséli el - jelzem, nem tudom, mennyi benne a lódítás és a színes fantázia szüleménye - a háborúból való visszatéréséig, de sok minden más is szóba kerül, Romain Gary inkább mesél; mákos süteményről, különféle emberekről, az emberiségről magáról, repülőkről, nőkről, szerelemről, táncórákról,  sós uborkáról, csalódásokról, állatokról, az óceánról, mindezt olyan stílusban, ami eléri, hogy az ember (szerény személyem) majdnem elfelejtsen leszállni a vonatról (oké, túlzás, de Cegléd tényleg kimaradt). Ó, és a nagy orosz haza, meg a gyönyörű Franciaország meséje! Nagyon szerettem volna hallgatni édesanyja elbeszélését, úgy ittam volna a szavait, mint a nektárt, hiszen eleve egy romantikus ábrándképem él erről a két országról, és azon olvasók közé tartozom, akiket Anna Karenina nem idegbajba sodort, hanem elbűvölt. (És még Marie Antoinette is szóba kerül, teljes győzelem!) Ahogy gondolkozom erről a kötetről, egyre több azonosságot fedezek fel, ami egyszerre tölt el határtalan örömmel és szomorúsággal.
Mi ez a könyv? Küzdelem. Küzdelem a világ és a gonosz istenek ellen, akik sárba akarnak tiporni, és jó néhányszor meg is teszik. Ő mégsem adja fel, mert ez az elképesztő remény, hit és élni akarás, amelyet a vasakaratú és hajlíthatatlan asszony a fiába öntött, mesével, mézzel és keserűséggel, olyan életerőt adott neki, amely nem sokaknak jut útravalóul.
De, ahogy mindennek, ennek is két oldala van. Én viszont árnyékban hagyom a másik felét.

"A reményvesztésre való atavisztikus alkalmatlanságom, ez a gyógyíthatatlan fogyatékosság, hovatovább átcsapott szerencsés lefolyású hülyeséggé, ahhoz hasonlatossá, amelyik arra késztette a tüdőtlen hüllőket, hogy kimásszanak az ősóceánból, minek következtében elkezdtek lélegezni, és lassan-lassan kifejlődött belőlük a mára közönségesnek tekinthető emberi faj. Ostoba voltam, és ostoba is maradtam, kötözni való bolond, bolondja életnek, halálnak, reménynek, győzelemnek."

A végén ismét érzem a fájdalmat, úgy marja a szívemet, mint a sav. Néma könnyeket hullatok ezért az emberért, mert fáj, hogy már nincs, fáj nekem, amiket átélt. Most fogom a kockásfülű nyulamat, bekucorodom a kanapéra és sírni fogok Romain Garyért, úgy, ahogy magamért és másokért szoktam.

Nem tudom, hol vagy most, de remélem, jól érzed magad (azt nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy már nem létezik). Igyekeztem visszaadni mindazt, amit jelentettél nekem, szerintem giccses lett és idióta, de beleszőttem a lelkem egy részét, ahogy a fontos könyveknél mindig teszem, és tudom, hogy te a giccses és idióta volta ellenére örülni fogsz neki, mert kevés olyan ember létezik a világon, mint amilyen te voltál.

Nagyon köszönöm ezt a gyönyörű könyvet a Park Kiadónak és főleg Harmat Eszternek, aki felhívta rá a figyelmem.

Ui.: nagyon igényes kiadás, a fordítás tökéletes és a külseje is tetszetős, főleg a kemény fedélen lévő levélrészlet tetszik.

Ui2.: adják ki az összes könyvét! Most! Én pedig szépen eloldalgok Lady L. és az Előttem az élet iránt.

Eredeti cím: La promesse de l'aube
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2012
Fordította: Bognár Róbert
Ár: 3500 Ft
Az író a Wikin
Big Sur