Relaxáció Plum módra

Van egy pont, amikor elegem lesz a könyvek adta élményekből, érzésekből, amikor már túl sok, és szinten nem bírom feldolgozni. Ilyenkor valami megszokottra vágyom, egy olyan történetre, amelyet ismerek és szeretek, és amely ennek ellenére képes fenntartani az érdeklődésem.

Ekkor kerülnek elő a többször olvasós könyvek. Nem feltétlenül a kedvenc könyvek azok, tkp. nem tudom, mi határozza meg, hogy egy regény többször olvasós legyen, két szempont biztos: könnyű legyen és ne túl hosszú. Például nagyon szeretem az Elfújta a szelet vagy A sündisznó eleganciáját, de ebben az állapotban egyikhez se fűlik a fogam. Tipikusan többször olvasós könyv néhány Fable (Szennyből az Angyal, Sárkánykönny, Mesemaraton, Halálnak halálával - nem tudom, ez utóbbit miért kedvelem annyira, még csak nem is a legjobb akcióregénye, de mindegy), de nem akartam magam előtt ilyen unalmasnak mutatkozni, úgyhogy lekaptam a polcról A szingli fejvadász első részét, nemrég megmutattam a kedvesnek a fánkvadász polcot (vigyázat, a polc megtekintése súlyos következményeket von maga után!), és nosztalgia ébredt bennem Stephanie Plum kalandjai iránt.
Extrán hálás vagyok Janet Evanovich-nak - mondjuk, azért nem, mert folyamatos pizza-és sütivágy gyötör a könyv elolvasása óta -, mert egy másik problémám megoldásának is segítkezik. Ezt falási rohamnak hívom, úgy látom, katacitát is ez a kórság gyötri, de most igyekeztem tudatosan lassan, ízlelgetve olvasni, hogy jól elmerülhessek a burg forró, benzingőzös levegőjében. 300 oldal a könyv, egy nap alatt lenyomhattam volna, de nem akartam. Nem akarok többé sietni.
A zabálás nálam még megspékelődik azzal, hogy arra törekszem, minél változatosabban olvassak, és amikor elkezdek nagyon tudatosan figyelni erre, kezd elveszni az olvasás öröme. Ó, a fene ott egye meg, ha nem olvastam török vagy svéd szerzőt, drámát, nem fejeztem be a növényes könyvet, ha nem lesz meg idén a száz, csak kilencven, miért érdekelt ez engem? Igen, baromi sok olvasatlan könyvem van és szép dolog, ha az embernek tágul a látóköre, de ha kivész belőle az élvezet, nekem mit sem ér az olvasás. Ezt mutatta meg nekem Stephanie Plum, cseresznyepiros rúzsával, arany karika fülbevalójával és Rexszel az oldalán. Meg az édesanyja főztjével, nem szeretem az ananászt, de azt a tortát olyan nagyon szívesen megkóstolnám. Kövér leszek és boldog.

Ja, és megint beszaladt a madzag, ill. régóta be van szaladva (a fogalmazás se érdekel, így van), úgyhogy kabátkönyv is kellett, utazás előtt komoly gondban voltam, hogy kiket hozzak fel magammal - mondjuk, ez mindig őrjítő dilemma -, de nagy nehezen döntöttem, ma pedig fogtam őket, feltornyoztam magam körül az ágyban és örültem a könyveimnek. Befejeztem Stephanie-t és sajnáltam, hogy vége. Könnyen előfordulhatik, hogy a másik három rész is le fog csúszni, és nem fogom öngólnak tekinteni, vagy felesleges kitérőnek, ami miatt nem haladok az olvasatlan könyveimmel. Az Ulpius pedig nyaljon sót, amiért megint leállt a sorozat kiadásával.
Amúgy ők vannak itt velem kabátként:
  
(Hezitáltam a Soulless - Lélektelen és Az elfeledett kert felett, de ennyi cuccot nem bírtam volna el. Igen, tudom, hogy jók, ők is sorra kerülnek, reményeim szerint nemsokára. )

Ja, igen, és próbálok minél kevesebb könyvet beszerezni, a tavalyihoz képest nagyon jól állok, de 113 könyv baromi sok, még ha csak negyven is az, amiket vásároltam. Ebben nagy segítségemre van, hogy nincs időm reciket olvasni, de nem is bánom, mert mostanában nem érdekelnek az új könyvek és elegem van a határidőkből, a YA-kból meg főleg.

Ui.: Neela, nem felejtettem el a havi zárást, holnap jelenik meg, bár nem lesz olyan megnyugtató;)