Értékelés: ...
Nem tudom ezt a könyvet értékelni - nem azért, mert nem tetszett (ill. a "tetszés" jelen szintén nem játszik, de erről majd később), hanem mert nem akarom egy ember szenvedését idióta egységekben meg számokban kicentizni. És igen, szenvedésről beszélek, hiába látom, ahogy sokan húzgálják különféle arcalkatrészeiket, mert aki csak egyszer is heverészett önnön aljasságában a padlón - amely olyannyira vendégmarasztaló - az tudja, hogy nemcsak fizikai fájdalomtól lehet szenvedni.
Arra jutottam, hogy aki unta ezt a könyvet, örüljön magának és mosolyogjon egyet a tükörképére. Boldog ember. [Nem azt mondom, hogy ő nem szenvedhetett vagy nem szenved vagy nem fog szenvedni. Emberek vagyunk, mind szenvedünk, de őt soha nem fogja az a fekete örvény magába szippantani, amivel sokan minden napért megküzdenek.] Nem mintha végigjártam volna azt a kálváriát, mint Elizabeth Wurtzel, valószínűleg depressziós se vagyok, de én is rendelkezem azokkal a kifinomult eszközökkel, melyek segítségével szép lassan be lehet dilizni.
Gyorsan lehet vele haladni, de általában száz oldalas adagokban fogyasztottam, mert észrevétlenül sötétített néhány fokot az egyébként sem rózsás szemüvegemen. Felhorzsolt. Jó néhányszor szájtátóan megdöbbentett. Hogy volt képes ez a nő ilyen kendőzetlenül a világ elé tárni a legbensőbb gondolatait, félelmeit? Mindezt úgy, hogy tudja, a külvilág számára mennyire elkeserítő, idegesítő az állapota, mégis kitakarja a sebeit. Felkavart, mert olyan érzéseket ír le, amelyeket az ember még magának se mer bevallani, és azért is, mert néhány mondata mintha az én fejemből mászott volna ki. Néhány helyen felszabadított.
Most így ennyi. Kicsit személyes élmény volt, közepesen fáradt vagyok és nagyon álmos.
Ui.: Van belőle film is, bár úgy látom, magyar szinkron nem készült hozzá.
"A honvágy számomra megszokott lelkiállapot. Mindig hiányérzetem van, mindig vágyom valaki vagy valami után, mindig szeretnék visszatérni valami képzeletbeli helyre. Az életem egy nagy vágyakozás."
Eredeti cím: Prozac Nation
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2001
Fordította: Zentai Éva
Ár: 1980 Ft
Az írónőről a wikipédián
Ez pedig a twittere
"Arra jutottam, hogy aki unta ezt a könyvet, örüljön magának és mosolyogjon egyet a tükörképére. Boldog ember." - ezzel nagyon egyet tudok érteni. Nincs annál szarabb érzés, mint amikor egy ilyen könyvben magadra ismersz :( nem is kívánom senkinek.
VálaszTörlésna pont ezért nem merek ilyen könyveket olvasni, nem szeretnék kicsit sem magamra ismerni benne.
VálaszTörlésIlweran: én azzal ki tudnék egyezni, hogy magamra ismerek, de csak múlt időben... viszont nem hiszem, hogy ezen túl lehet lenni, max. szinten lehet tartani.
VálaszTörléskatacita: meg tudom érteni, néha úgy éreztem, ez a könyv kicsit lejjebb lök a lejtőn, de kíváncsi voltam és perverz módon azt reméltem, hogy kicsit megnyugtat.
Amadea: meg lehet tanulni kezelni, szerencsés eseten akaraterővel, vagy ha kell, gyógyszerrel, ha kell, szakemberrel, de igazad van: túl lenni rajta nem lehet, olyan mint az alkoholizmus, hiába nem iszik valaki, évtizedek múltán is ott a veszély minden pohárban.
VálaszTörlésDe kérlek, olvass vidámabb könyveket :D
Á, ez nem ütött ki annyira, mint az Oszama:)
VálaszTörlésMost a Tengeróceánt olvasom meg Moning 5. részét.
Sylvia Plath Üvegburája után nekem ez a könyv pozitív csalódás volt, akit érdekel a depresszió, vagy ezeknek az embereknek a világa, inkább ezzel tegyen kísérletet, mert hiába hosszabb, de jobban átéled és mélyebbre ás. A filmet meg lehet nézni, van hozzá felirat a neten, Christina Ricci jól alakította Elizabeth-et, érdemes tenni vele egy próbát.
VálaszTörlésAz üvegburát már kétszer vettem ki a könyvtárból, de mindig kicsúsztam a határidőből... mi volt vele a problémád?
VálaszTörlés