A hét borítója

Giccses meg túlzsúfolt, de nekem nagyon tetszik:

Katherine Howe: The House of Velvet and Glass

Akció

Már olyan sztoikus vagyok és annyira eltávolodtam világi szeszélyeimtől (könyvvásárlás), hogy végig sem pörgetem a listát:

Szandi Könyvmaraton, -35%, General Press könyvekre,

március 16-ával bezárólag.

Shakespeare nővérei

"De akkor is, a legelső mondat, amit leírok, mondtam, mialatt odamentem az íróasztalhoz, és kezembe vettem a papírt, melyen még mindig csak ez állt: A nők és a regény, szóval az első mondat az, hogy végzetes bárkire, aki ír, ha a nemére gondol. Végzetes, ha csupán csak férfi vagy csupán csak nő; az író nő-férfi vagy férfi-nő kell hogy legyen."

Virginia Woolf: Saját szoba

Értékelés: 4.88 kénsárga lepke az 5-ből

Még a régi szép időkben volt egy genderes órám, ahol szóba került a könyv, azóta szerettem volna elolvasni, de aztán valahogy elfelejtődött. Ám nemrég @rebel olvasásai között rábukkantam, és ismét fellángoló érdeklődésemnél fogva kioroztam a könyvtárból.

A kötet előélete két egyetemi előadás "A nők és a regény" témájáról, amit hossza miatt az írónő könyvvé formált, így született meg a Saját szoba, ez a hol szeszélyesen, hol következetesen kanyargó gondolatmenet, ami hol az esszé, hol a regény stílusjegyeit mutatja, így elkereszteltem esszéregénynek:)

Abban a hitben éltem, hogy ez a könyvecske irreálisan feminista; ehhez képest meglehetősen szelíd gondolatokat olvastam - hol van ez attól a megállapítástól, miszerint még a globális felmelegedésért is a férfiak hibások a kocsimániájuk és az erőszakosságuk miatt -, bár 1929 nagyon más világ volt... képzeljük csak el, ha csak engedéllyel léphetnénk be egy könyvtárba.

A cím arra a megállapításra utal, miszerint a nőknek ahhoz, hogy szabadon írhassanak, minden nyűg és kötelesség nélkül, egy saját szobára és pénzre (pontosabban évi ötszáz fontra) van szükségük. Ám, ahogy fentebb írtam, nem ez az egyetlen témája a könyvnek; szóba kerülnek a Brontë-nővérek, Charles Lamb, Austen, Shakespeare, Thackerey, templomépítés, ebéd és vacsora ("Lévén az emberi kedély olyan, amilyen - szövedékében szív, test és szellem még egyesül, nem zárul külön rekeszekbe, ahogy pár millió év múlva majd kétségkívül fog -, a jó vacsora bizony hozzátartozik a jó beszélgetéshez. Az ember rosszul gondolkozik, rosszul szeret és rosszul alszik, ha rosszul vacsorázott."), farkatlan macska és persze maga a költészet és regényírás.

Igazából volt az, ami elbűvölt - a feminizmus, mint kezdeti hajtóerő, teljesen a háttérbe szorult, úgy látszik, magam mögött hagytam a vérfeminista korszakomat:) Hóttmindegy volt, hogy Ginny néniWoolf miről beszél nekem, én vidoran olvastam, élveztem az eszmefuttatásokat, szerettem hallani a hangját a fejemben. Nem futkosós könyv, legalábbis nekem nem sikerült úgy ráhangolódnom, hogy éppen tíz percem volt, vagy vacsora közben olvastam pár sort.

A következő olvasmányom Ginny nénitől Virginia Woolftól a Flush lesz, Barrett-Browning miatt (és mert az könnyű, bevallom), hogy azután mi fog következni, azt nem tudom, ezért a szíves segítséget őszintén fogadom. Vagyis szívesen fogadom az őszinte segítséget.

Ui.: természetesen ezt sem lehet kapni. De legalább a Veszedelmes viszonyokból már van sajátom.

Ui2.: bemásolom ilweran "útmutatóját", hogy ezen a blogon is meglegyen, eredeti kommentfolyam itt.

"Jaj, mennyire örülök, hogy tetszett!

Anno nekem is ez volt az első Woolf-tól, és még jó hosszú és provokatív szemináriumi dolgozatot is írtam belőle :) Kár hogy már nincs meg, így kénytelen leszek az újraolvasás után újra leírni a véleményem :)
A Flush-ról már írtam neked, a regényei közül az Éjre nap és a Kiruccanás (jav.: Messzeség) a legkorábbiak és a "leghagyományosabbak", van egy kis útkeresés-jellegük, még félúton az angol romantikus hagyomány és a saját hang, az "igazi" lélektani regények között. Nekem tetszettek, szerintem te is szeretnéd őket, bár a Woolf-rajongók egy része hajlamos lenézni őket :(
A később írt Évek egy évtizedeket átfogó családregény - ez már inkább a jellegzetes Woolf-stílus, hagyományos köntösben, nem könnyű, de nagyon olvasmányos és már-már túl okos(kodó). Ezek hosszabbak, terjengősebbek és picit könnyebben olvashatók, mint a legismertebb és legjobbnak tartott művei :)
A világítótorony és a Mrs. Dalloway szerintem gyönyörű, igazi gondolatfolyam-áradás, egy huzamban kell őket végigolvasni :) nekem ez a két könyv adta talán a legtöbbet egész eddigi olvasó életemben. A Felvonások között-et is imádom, talán a legironikusabb műve. Az egyetlen, amivel nem tudtam mit kezdeni, a Jacob szobája...
Az Orlando-t és a Hullámok-at a végére hagynám, mert ha valami, ezek alkalmasak arra, hogy elriasszanak Woolf-tól. Ami persze nem jelenti, hogy nem jók, csak eléggé megfoghatatlanok. És megjelent még egy esszékötet magyarul, a Három adomány, ha tetszett a Saját szoba, szerintem az is tetszene, bár politikusabb és feministább :)
És ha még jobban bele akarsz mélyedni, ajánlom Bécsy Ágnes Virginia Woolf világa című könyvét, ami nagyon olvasmányos, egyáltalán nem "túltudományos", élvezhető, egyrészt életrajz, másrészt "hogyan olvassunk Woolf-ot" jellegű útmutató. 

Na, ez hosszú lett, remélem, segítettem :D"

Eredeti cím: A Room of One's Own
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1986
Fordította: Bécsy Ágnes
Ár: [passz]

Hang és téboly

"Az álmoknak a pokolban nincs hatalmuk."

Neil Gaiman: Sandman - Az álmok fejedelme - Prelűdök és noktürnök

Értékelés: 4 szövegbuborék az 5-ből

Kedvenc karakter: Halál (tök morbid, de így van)

1926-ban járunk, Angliában. Az okkultizmussal foglalkozó Dr. Roderick Burgess meg akarja idézni a Végtelenek egyikét, Halált, hogy csapdába ejtse, de a varázslatba hiba csúszik, és helyette Sandman kerül a mágus fogságába.

Régóta kerülgettem macskamód Gaiman legendás sorozatát. Egy félelmem volt: hogy hülye vagyok a képregényekhez, hogy nem az én stílusom. És igazam lett. Dög vagyok, de jó párszor eszembe jutott, mennyire imádnám én ezt normál regény formájában (jól van, na, Dave McKean illusztrációival megbolondítva, mert a borítóképeket nagyon csíptem).

Hogy pontosan mi volt a baj, azt én se tudom meghatározni, nem láttam magam előtt a történetet - ami egy képregény esetében kész röhej, de jobban nem tudom elmondani -, és hangulatilag sem tudott megragadni. Imádtam az intertextualitását, a mitológiai utalásokat, és maga a történet is tetszett, de... nem érintette meg a lelkem, hogy ilyen csöpögősen fogalmazzak. Az se segített rajta, hogy kutyafuttában kellett elolvasnom a könyvtári határidő miatt.

Az enyhe csalódástól függetlenül folytatni fogom a sorozatot, csak nem a közeljövőben - egy időre letiltom magam a könyvtárról (is), hogy az itthoni kupacokat csökkentsem.




Eredeti cím: The Sandman 1. - Preludes and Nocturnes
Sorozat: Sandman 1.
Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve: 2009
Fordította: Totth Benedek
Ár: 4480 Ft
Az író honlapja

Hangulat (őszikék)

Palaszürke ég, csend, szemerkélő, apró szemű eső (talán nárciszeső?), sehol semmi mozgás. Ilyenkor kell Highgate-et olvasni. Meg Jane Eyre-t, Üvöltő szeleket.

Egye fene, inkább kikeresem a másik blogból az Őszikéket.

(A freeblogon továbbra sem működik a kereső, az adminban se találtam meg így a postot, kínomban a gugli segítő kezéért nyúltam, grrr.)

Tehát az őszies hangulatú könyveim listája:

Maggie Stiefvater: Shiver - Borzongás

Maggie Stiefvater: Linger - Várunk

Emily Brontë: Üvöltő szelek

Charlotte Brontë: Jane Eyre

Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

Peter S. Beagle: Egy csendes zug

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma

***

Kate Morton: Felszáll a köd

Edward Rutherford: Az erdő

Brenna Yovanoff: Az elcserélt

Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Joanne Harris: Urak és játékosok

Joanne Harris: Csokoládécipő

F.H. Burnett: A padlásszoba kis hercegnője




___________
Kép forrása: weheartit

Sötét erők

"- Ez a lakása?
-Nem - feleltem. - Ez a zürichi nyári rezidenciám."

Jim Butcher: Pusztító vihar
[Értékelés: 5 seprűszál az 5-ből]
Kedvenc karakter: Harry, hát ki más?:)

Chicago városában működik Harry Blackstone Copperfield Dresden, a varázsló - ami azt illeti, az egyetlen varázsló, legalábbis hivatalosan. Ráadásul ő igazi, erővel, tehetséggel, képzettséggel és tapasztalattal megáldva. Éppen ezért válik egy szörnyű kettős gyilkosság gyanúsítottjává; az áldozatok szívét fekete mágiával kirobbantották a testükből - erre nem sokan képesek. A rendőrség mellett Harryt a Fehér Tanács figyelmének réme is fenyegeti, úgyhogy a férfi nyomozni kezd, hogy elhárítsa a feje fölül a letartóztatás és a halálbüntetés veszélyét.

A Molyon találkoztam ezzel a könyvvel, pontosabban Nima kívánságlistáján, és a fülszövegétől totálisan bezsongtam. Karácsony előtt beszereztem - mert mi mást vehetne az ember a barátosnéjának, ha nem azt, amire ő maga is vágyik? Csak belekukkantottam, aztán azt vettem észre, hogy mindjárt a tizedik oldalon járok, ezért inkább gyorsan becsomagoltam és borítékba celluxoztam, mielőtt mohóságom áldozatául esik. Ekkor került a kívánságlistám élmezőnyébe, és a kiadó ajánlatának köszönhetően egy hónappal ezelőtt Harry Dresden a karmaim közé került.

Fent említett barátném Anita Blake stílusához hasonlította ezt a könyvet - ez az, amire én ráharapok. Pedig mennyit csalódtam már.
De ezúttal nem.
Szegény fickó tényleg olyan, mint Anita, természetesen férfi változatban és varázsló mintában; egy alagsorban lakik, ahol többnyire gyertyával világít - mivel a varázslók közelében általában becsődöl az elektronika -, van egy farkatlan, tizenöt kilós macskája, Miszter, a pincében berendezett "műhelyében" pedig egy dévaj, nagy tudású levegőszellem, Bob, aki egy koponyában lakva osztogatja tanácsait. Imádtam olvasni, ahogy Harry főzeteket kotyvaszt (sajnos csak egyszer történik meg), és ahogy humorizál (nagyon sokszor), még akkor is, amikor nem igazán illendő. Ez a pasas egyszerre régimódi úriember és kemény macsó, bájosan esetlen és nagyon profi, nem lehet nem szeretni.
Mivel sorozatról van szó - azon kevés esetek egyike, amikor nem bánom ezt -, az író által teremtett világ még nincs teljesen bemutatva (kezdésnek el lehet olvasni @Noro karcát), de kapunk pizzázó tündéreket, rondábbnál rondább démonokat és persze mindenféle varázslást dögivel, mi szem-szájnak ingere. A krimiszál is elnyerte szerény személyem tetszését, az utolsó harminc oldal alatt pedig idegességemben megettem az összes maradék Pilóta kekszemet.
Összességében nagyon-nagyon örülök, hogy elolvashattam ezt a könyvet, és repesve várom a következő részt (Bolond hold).

Ui.: készült ám filmsorozat is.

Eredeti cím: Storm Front
Sorozat: Dresden akták 1.
Kiadó: Wizard Books - Ad Librum
Kiadás éve: 2011
Fordító: Hoppán Eszter
Ár: 2690 Ft
Az író honlapja

A könyvet köszönöm a Wizard Booksnak!

Amika filozofál

Az a jó a betegségben [avagy nézzük-a-dolgok-jó-oldalát című fejezetünk következik, ami általában kérészéletű szokott lenni, úgy két perces], hogy az ember, legalábbis én, nyugodtan tud olvasni. Nemrég dicsekedtem el Lanának, hogy én egy évben egyszer vagyok beteg, de akkor néhány napig az ágyat nyomom, hát, úgy tűnik, most nyomom le az idei statisztikát. Emlékszem, néhány éve milyen jó volt így olvasni A tizenharmadik boszorkányt, teljesen átadtam magam a hangulatának és sokkal inkább a történetben léteztem, mintsem a saját valós időmben. Most is valami ilyesmi történik, csak nem éppen arra a szomorkás atmoszférára lenne szükségem, amit a Végtelenek vált ki belőlem - erősen kacsintgattam a Vörös Pöttyös könyveimre, a Stephanie Plumokra és Fable is eszembe jutott, de még a szoba túlfelén lévő polc is messze van, nemhogy az emeleten lévő, és utálok könyvet félretenni, pláne, ha jó.
Ráadásul olyan vagyok, mint egy japán gésa, a méteres sálam a derekam köré tekerve, a macis hálóingem kéretik kimonónak nézni, és a hajam, bosszúból az utóbbi idők kifésüléséért [mert anya szerint iszonyatosan néz ki hátul], a tegnap kamillás fürdő hatására összeugrott, és azóta is boldogan rugózik, ill. csak rugózna magának, ha nem tekertem volna valami roppant látványos frizurába, mert most még a hajamhoz sincs türelmem. És nem, nem volt annyi erőm, hogy kifésüljem.
Nagyon informatív vagyok, mit mondjak. De a relevancia érdekében elárulom, hogy töröm a fejem a sablonon, mert ez így nagyon szar.
Egyébként 27-en szavaztatok arra, hogy imádtok, cukik vagytok, szeretlek benneteket.

Ui.: kárpótlásul meg akartam dézsmálni a nőnapra kapott bonbont, de elsőnek richtig egy piásat sikerült választani, utána jött három marcipános (szeretem a marcipánt, macskát is neveztem el róla, de vágytam némi változatosságra, ezért döntöttem a bonbon mellett), úgyhogy mérgemben belöktem az ágy alá.

Ui2.: irtózatosan vágyom egy A Szent Johanna Gimire, vagyis az első részre. Csak úgy mondom, ha a Mikulás, a Jézuska, a Nyuszi vagy bármilyen ajándékkompetens entitás meglátná...

Ui3.: 19 napja nem vettem könyvet. Kemény vagyok, mint a krumplicukor, rákerestem a konyvar.hu-n az Elizabeth-re és a Szeretők és házastársakra, mindkettőből találtam óccsót, de nem rendeltem meg őket, két nagy kövér piros pontot érdemlek érte, nemde?

Erkölcsi szépségtapaszok

"Egy német falu boszorkánya megharagudott a falura, és mérgében minden férfitól elkobozta az említett kelléket. Egyszerre csak az egész férfilakosság ott állt minden nélkül, illetve valami nélkül... Egyik legénynek mégis éppen abban az időben annyi keserűsége volt a hiánya miatt, hogy rászánta magát, és elment a boszorkányhoz. Nagy pénzeket ígért neki, ha visszaadja, ami őt megilleti. A vénasszony ráállt az alkura, és elvezette a legényt az erdőbe egy fa alá. »Másszál fel a fára; ott találsz egy nagy madárfészket; abban van együtt minden, amit elszedtem tőletek. Válaszd ki a magadét.« A legény feltornázta magát a fára, meg is találta a fészket és benne az egész gyűjteményt. Gondolkodóba esett: ha már itt van, miért ne használja fel az alkalmat a válogatásra? Kiszemelt egy minden tekintetben kiváló minőségű példányt, ezt kimarkolta, és iparkodott lefelé. De a boszorkány alulról meglátta és ráripakodott: »Teszed mindjárt vissza! Ez a plébános úré!«"

Ráth-Végh István: A szerelmes ördög

Értékelés: 3 német szerelmi bedekker az 5-ből


Tulajdonképpen a szukubbuszos téma miatt olvastam el ezt a kétszáz oldalas könyvecskét, legalább javítja a magyar olvasmányok - egyelőre siralmas - rátáját. Ráth-Végh ebben a kötetében is az emberi butaság kirívó példáit gyűjti össze, ezúttal a szerelem misztérikus témájában és szövődményeiben. Van szó a csókolózás mikéntjéről, hűtlenségről, a hozomány témakörének furcsaságairól, a házassági hirdetések történetéről, feltűnnek a hetérák, a kurtizánok, felbukkan egy biliárdos templom, a jegygyűrűn keresztül pisilés és egyéb "szerelmi röppentyűk", tehát a gyűjteménynek nem csupán az ördög kujon természete a témája (a borítóról inkább ne beszéljünk).
Nagyon szeretem az író stílusát, de be kell valljam, hogy egy szuszra általában nem esik jól végigolvasnom a könyveit, A könyv komédiáját is több szakaszban húztam le. Lehet, hogy most sem ártott volna ezt tennem... jól szórakoztam, de holmi érdekességnél nem jelentett számomra többet.

Na, ilyen rövid postot is rég írtam már.

Kónyi János, aki strázsamesterségét akasztotta szögre a pennáért, a hiú öregasszonyokról írt cifra korholásán különösen jót nevettem:

"Még a vén banyák is, kiknek haja az olyatén fehér gyapjúhoz hasonló, mely már 70 esztendőkig matrácban peshedett; kiknek a szájukat a ránc úgy által barázdálta, valamint a mag alá való szántás; az orcájuk hasonló a sváboknak bedűlt kemencéjéhez; orrukat vízi mesterség lehet nézni; a szájuk olyan, mint egy vén pinceajtón való rozsdaette kulcslyuk, amely belől olyan, mint az orgona, melynek minden sípjai elvesztek; a nyaka összecsöpörödött, mint egy bőrzacskó, amelyben a gyerekek ősszel madárfogó enyvet tartanak. Mondom, még az ilyen vén banyák is, az ilyen szemétvetőn kojtorgó és seprűn nyargallózó vén dadukák is gyakran tanácskoznak a tükörrel, és minden szeplőt, foltot és rozsdát az ő bocskorbőr orcájukban, mely oly ráncos, mint a baranyai menyecskék pendelye, és oly foltos, mint a nyírfahéj, melyből a cigányok szurkot égetnek, mindezt a tükör tisztátalanságának tulajdonítják. Hogyha az ő tetves őszi pokrócforma szemöldöküket megtépni akarják, hát a tükörbe néznek; midőn reggel az álomból felkelnek, olyanok, mint a cseresznyefán kiaggatott madárijesztők, szemükben olyan csipák hevernek, mint a félöklöm, és mégis azonnal a tükörhöz futnak, megtekinteni, hogy a vén cserzett bőr nem ifjúdott-e meg; s ha felöltöznek is, eleibe állanak, hogy meglássák, az odvas törzsökre miképpen illik az újmódi búbos főkötő."

Mert ugyebár a szottyadt vénemberek nyócvan éves korukban is daliás legények:D Bár ők a tükröt csak suttyomban nézegetik.

Ui.: Az viszont tuti, hogy Valmont Ovidiustól tanulta a levélírás művészetét.


Válogatta és szerkesztette: Szathmáry Éva
Kiadó. Móra
Kiadás éve: 1993
Ár: 248 Ft [eredetileg]

Az első mondat

A kezdőmondat rém fontos, legalábbis nekem, a regény azonnali olvasására késztethet (pl. Kazuo Ishiguro: Ne engedj el), vagy épp az ellenkezője, hosszas várakozás kell, hogy túl tudjak lépni egy unszimpatikus első mondaton (Dennis Lehane: Egy pohárral a háború előtt). Milyen ironikus, az első könyvet ennek ellenére vegyes érzésekkel fejeztem be, az utóbbiba meg teljesen beleszerelmesedtem.

Nézzétek ezt, milyen szép:

"A vigasztalásukra kimunkált számtalan dolog közül egyedül a pirkadat működik: amikor puha pernyeként felszűrődik a sötétség, és keletről lassan elömlik a fény, csak az emberiség leggyarlóbb példányai nem kapnak új életre. Mi, halhatatlanok élvezzük ezt a látványt, ezt az apró, mindennapos feltámadást, és gyakran összegyűlünk a felhősáncon, hogy letekintsünk rájuk, a mi kicsikéinkre, ahogy felbolydulnak, hogy üdvözöljék az új napot. És a csend, amely lehull ránk ilyenkor, bizony irigységünk szomorú csendje. Sokan még alszanak persze, nem törődnek Aurora kuzinunk elragadó hajnali bűvészmutatványával, de mindig ott vannak az álmatlanok, a nyughatatlanok, a betegek, a magányos ágyukon hánykolódó, reménytelen szerelmesek, no meg persze a korán kelők, a szorgosak, a térdmerevítőikkel, a hideg zuhannyal és a cicomás bögrékbe töltött fekete ambróziájukkal. Igen, szinte mindenki örömmel üdvözli a pirkadatot, kivéve persze a halálraítélteket, akikre aznap ragyog fel utoljára a hajnal."

(John Banville: Végtelenek, Geopen Kiadó, 2011 fordította: Pordán Ferenc, 6. oldal.)

A holnap könyve

Hosszú, de nem spoileres;)

"- Élvezem, ha új dolgokat hozhatok létre, Tamara. Mindig meg voltam győződve róla, hogy az alkotói folyamat lelki élmény, melynek során az isteni teremtő szellemmel együtt alkot meg az ember valamit.
Elkerekedett szemekkel néztem. - És ez az isteni teremtő szellem most éppen ebédszünetet tart?"

Cecelia Ahern: A holnap titkai

Értékelés: 4 üvegmobil [de csúnya ez a szó] az 5-ből
Kedvenc karakter: Ignatius nővér

Nem bírom tovább, muszáj megnéznem. Hazardírozzak, vagy menjek biztosra? Égő szemekkel pillantok az órára, majd az előttem magasodó betűkupacra. A keménypapír lapok halkan suhognak, miközben reszkető kézzel kinyitom a bőrkötétes könyvet.
Kedd, január 17.
A macska rúgja meg, megbuktam a mai vizsgán! Ha elolvasom a kiegészítő tanulmányokat a 12-es tételhez, a tanár nem gurult volna be, és nem vág be akkora egyest az indexembe, hogy kilóg a rubrikából a lap tetejére.

Talán nincs olyan ember a Földön, aki nem volt még kíváncsi arra, mit hoz a holnap. Sikerül-e az állásinterjú, vagy kudarcba fullad egy felfutott harisnyaszem miatt? Főzzük meg előre a holnapi ebédet vagy ne, mert különben felrobban a konyha? Menjünk délután korcsolyázni, vagy inkább maradjunk otthon, mert irgalmatlanul hasra esünk és szétlapul az orrunk?

Na, jó, ezek enyhén szélsőséges esetek, de olykor-olykor megesik az ilyesmi. Cecelia Ahern legújabb regényének főhőse, Tamara is extrém helyzetbe kerül; édesapja öngyilkos lesz a tetemes (és természetesen a család elől eltitkolt) adóssága miatt, a bank valamennyi házukat és minden értékes ingóságukat lefoglalja, így anyukájával annak bátyjához, Arthurhoz kell költözniük. Az elkényeztetett lány élete ezzel a változással totális fordulatot vesz; pezsgő dublini élete után kénytelen beérni hallgatag nagybátyjával, mániákus háziasszony nénikéjével, egy derűs, hetven éves apácával és egy romos kastéllyal. Unalmát egy jóképű srác űzi el, akinek a mozgókönyvtárában egy furcsa, lakattal lezárt kötetre bukkan; első pillantásra régimódi naplónak tűnik, de aztán Tamara döbbenten fedezi fel, hogy valaki az ő kézírásával beleírt a naplóba egy bejegyzést, méghozzá a másnapi dátummal - és a leírtak pontról-pontra megvalósulnak.

Az Ahern regényeivel folytatott viszonyom meglehetősen rapszodikus; imádtam az Ui.: Szeretlek és az Ahol a szivárvány véget ér címűeket, a többi vagy felejthető volt (Bárcsak láthatnál), vagy a közepes kategóriába esett (Talált tárgyak országa), olyannyira, hogy az Ajándékot már el se olvastam. Ennek viszont érdekes volt a fülszövege, pontosabban az automata jósdaként üzemelő napló és a mozgókönyvtár (imádom az olyan regényeket, amelyekben könyvtárak és könyvek szerepelnek, na) mozgatta meg a fantáziámat.

Nem bántam meg, hogy adtam az írónőnek még egy esélyt; a fentebb említett két könyv színvonalát ugyan nem érte el számomra, de meglepő módon lekötött, kellemesen elmasszírozgatta a cafatokban lógó idegeimet (Bridget Jones után szabadon). Amikor felfedeztem, hogy a főszereplő mindössze tizenhat éves, ráadásul egy gazdag, elkényeztetett liba, a hideg végigfutott a hátamon, de a történet előrehaladtával elgondolkodtam, hogy Tamara vajon mennyi idő távlatából tekint vissza - ugyanis a gondolatai nem egy gazdag, elkényeztetett libára vallanak, hanem egy józan, talpraesett lányra, akinek megvan a magához való esze, és nemcsak rózsaszín káposztalé lötyög a fejében, valamint jó a humora. Történnek olyan esetek, amitől lekopik a máz, és előtűnik az ember igazi jelleme, ami a felszín alatt rejtőzik. És persze mindenki változik. Tamara Goodwin-nal is ez történik, bár a szokásos tinédzser reakciók megmaradnak, például a végsőkig feszíti olyasvalakinek a türelmét, aki igazán törődik vele.

Mint Ignatius nővérét, aki nem transzvesztita, ahogy Tamara kezdetben hitte, hanem egy örökifjú apáca. Nagyon kedveltem a nővér szelíd, de határozott jellemét, aki imádkozás mellett fest, méhészkedik és kertet gondoz, türelme pedig végtelen. Cecelia Ahern javára kell írni, hogy a karaktereit mindig színes ceruzával rajzolja; pontosan látjuk magunk előtt az öntelt, egoista vállalkozót, aki büszkeségből inkább whiskyvel öblít le egy marék gyógyszert, mintsem hogy mindenét elárverezzék; az erős akaratú, nagy változáson átmenő kamaszt; a gyászba beleroppanó anyát; és a kedvencemet: Rosaleent. Ez a tisztaságmániás, zabszemes háziasszonyok gyöngye több titkot rejt magában, mint három egyiptomi sírkamra, emellett roppant titokzatos, kellemetes szórakozás volt azt találgatni, mik az indítékai, illetve szándékai a vendégeivel, már ha vannak ilyenek – mert persze előfordulhat, hogy Rosa egy teljesen jószándékú nagynéni (egyébként nagyon szeretnék egy hétig az ő főztjén élni, az almás lepénytől a friss barna kenyérig és fürtös paradicsomig), aki csak jót akar a hirtelen nyakába szakadt rokonoknak!

A fordulatok egy része is az ő hajtóerejének köszönhető, bár egy ponton túl nem nehéz összerakni a kirakóst, és a sztori vége sem okoz meglepetést. De jól van ez így, az ilyen történetek is kellenek a világnak, az én nyúzott kis lelkemnek kiváló balzsam volt a fiatal írónő újabb meséje. Azt viszont kilógó széljegyzetként nem tudom nem hozzátenni, hogy a borító olyan, mint egy összegrafittizett cirkuszi sátor, amire felszögeltek egy könyvet, és hogy sokkal érdekfeszítőbb lett volna az eredeti cím (The Book of Tomorrow) szó szerinti fordítása.

Eredeti cím: The Book of Tomorrow
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2011
Fordította: Kaskóf Sára
Ár: 3490 Ft
Az írónő honlapja

A hét borítója

Nita találta ezt a gyönyörűséget (kattintásra nagyobb és szebb lesz):

Leigh Bardugo: Shadow and Bone

A szerelmes démonok

Március 22-én jelenik meg magyarul Richelle Mead Georgiana Kincaid-sorozatának első része, A szukkubusz dala. De mi a pék az a szukkubusz?

Bevallom, foghíjas démonológiai ismeretekkel rendelkezem, s csupán annyit tudtam, hogy az incubusok és a succubusok férfi, illetve női démonok, akik éjszaka bemásznak kiszemelt áldozataikhoz és mindenféle csúfságot művelnek velük, öö, megrontják őket, szemérmesen kifejezve.

Notórius könyvmolyként és javíthatatlan bölcsészként bűntudatom van, amiért nem tudtam felkutatni és átnyálazni az összes ide vonatkozó szakirodalmat, de az efféle gyengédségekre szánható időm véges (grrr), és nem néprajzos hallgató vagyok, így talán megbocsátható eme trehányságom.

Szép, földhözragadt emberek nem nagyon hisznek abban, hogy az éj leple alatt a pokol szülöttei másznak be az ablakon hozzájuk. Az emberi butaság krónikása, Ráth-Végh István A szerelmes ördög című válogatásában az alábbi esetekről számol be:

„Jupiter nem érte be a felhők közötti házasélet örömeivel, hanem leszállt a földre kalandokat keresni. A mennyei szoknyavadász a nőket hol felhő, hol bika, hol hattyú alakjában ejtette meg, ami voltaképpen nem egészen érthető – hol aranyesőként ért el sikert, ami már sokkal érthetőbb.

(…)

 A pogány világ megsemmisültével a keresztény teológia kezdetben elismerte, hogy Jupiter és társai valósággal léteztek. Igen, a mitológia alakjai éltek, de nem mint istenek, hanem mint démonok, az alvilág szülöttei. Le volt hát rakva alapja az incubusról szóló hitnek, amely a XVIII. században terjedt el. Leibniz szerint ez a század volt a legbutább valamennyi között… annyi bizonyos, hogy a legyalázott századnak igen buta képzelgése volt.

 Mi vagy ki az incubus? Maga a Sátán, aki földi nő szerelmét keresi, és akár csábítással, akár erőszakkal, akár lopva és alattomban hatalmába keríti a megkívánt asszonyi testet.

 Hogyan? Akár úgy, hogy férfi alakját ölti magára, akár testetlenül, mint láthatatlan ködalak.”

Ez tehát az incubus, az ördög férfi alakban megtestesülő démona. De hogy jön a képbe a női verzió? Pofonegyszerű: a démon gyereket akar! [Nem lehet vigyorgás nélkül megállni, ugye?]

„Mielőtt mint incubus felkeresné a kiszemelt leendő anyát, női alakot vesz fel, és elcsábít egy férfit, immár mint succubus. Tudniillik ő maga nem lévén képes az emberi nemet fenntartó anyagot termelni, ezt succubus mivoltában veszi meg a földi férfitól, és incubus minőségben továbbítja a földi asszonyhoz.”

A pokol lényei roppant furmányosak, ezt eddig is tudtuk.

Azt viszont a kutatásom, és így személyem elleni támadásnak veszem, hogy a nők itt is háttérbe szorulnak, mi az, hogy kevesebb a női démon?! Ráth-Végh ezt azzal magyarázza, hogy a Pokolban inkább a férfi ördögök vannak többségben, de egy francia orvos szerint a nők piszkosabb fantáziával rendelkeznek, ez az oka a hímek többségének.

Aha. Nézzük inkább a konkrét eseteket:

„ Egy igen csinos és elegáns skót fiatalember azzal a panasszal fordult az efféle kérdésekben jártas férfiakhoz, hogy éjszakánként egy gyönyörű szép lány jelenik meg a szobájában, ágyára telepszik, és ölelgeti, csókolgatja – szóval mindenképpen rá akarja bírni a testiség művére. Márpedig ő efféle bűnös cselekedetre nem hajlandó.”

Miután a fiatalember a bölcs tanácsra másik szobába hurcolkodott, a démoni kísértés megszűnt – a szerző szerint nem volt kulcsa a szobához:D

De olyan esetről is olvashatunk, miszerint egy szerencsétlen flótás negyven évig élt egy succubus-szal, akit az emberek nem láttak, így azt hitték, a pasasnak elment az esze. De nekem az a história tetszik a legjobban, amelyben egy olyan bordélyházról van szó, amelyben női démonok dolgoztak egytől egyig, történt mindez 1468-ban, Bolognában. Van még cifrább: „Párdarabul Burckhardt megemlékezik egy rendes, tisztességes bordélyházról, ennek egy incubus volt a törzsvendége, aki ott garázdálkodott, és kidobálta a többi vendéget az utcára.” Arról nem szól a fáma, hogy az ördög vajon fizetett-e a szolgáltatásokért…

Forrás:

Ráth-Végh István: A szerelmes ördög, Móra Könyvkiadó, 1993, válogatta és szerkesztette: Szathmáry Éva, 132-140. oldal.

Kép: Supernatural Planet

Új Margaret Atwood?

Peti bácsi linkelte be ezt az interjút A vak bérgyilkosról szóló értékelésemhez, amelyben többek között arról siránkozom, hogy a kanadai írónő (is) megérdemelne egy tisztességes életmű-kiadást.
Nos, úgy tűnik, nem hiába sóhajtoztam a Végtelenekhez:

"Sok mindenben friss a fordításirodalmunk, ha van egy óriási világsiker, az nagyon gyorsan megjelenik nálunk, de egy csomó minden továbbra is hiányzik, olyan szerzők is, akik minden kultúrnemzetnél ott vannak, például Margaret Atwood. Ennek részben az az oka, hogy úgy tűnik, ma Magyarországon hiányzik egy erőteljes, viszonylag jómódú, igényes olvasóréteg. A mai világirodalom egyik legnagyobb alakját, Margaret Atwoodot például nem adja ki senki rendesen Magyarországon. Itt-ott ugyan jelent meg pár könyve, remélhetőleg az Európánál most elkezdhetjük sorozatban is kiadni, de korábban nem volt meg Atwood rendesen magyarul, mert nincs meg az a biztos 1500 olvasó, aki az ilyen típusú könyveket megvenné. "


Igaz, hogy már az összes, magyarul kapható regényét beszereztem Atwoodnak*, de iziben nyomnám fel a kívánságlistára őket, és vagy ajándékba kérném, vagy a Könyvmaratonban szipkáznám be az új kiadásokat. A racionális Amadea azt kérdezi, hogy "Mégis minek, te bolond, megvan az összes könyve, egy kivételével mindet olvastad, mi vagy te, nyavalyás irodalom mecénás? És azt hiszed, egyetlen ember vásárlása mennyire lendíti fel az igényes világirodalom helyzetét?"

Azon eltátottam a kicsit számat, hogy nincs 1500 ember ebben az országban, akit érdekelne Margaret Atwood vagy Toni Morrison munkássága, csak veszteségesen tudják eladni az ilyen kaliberű írók regényeit - ez borzalmas.

Nektek mi erről a véleményetek?


*Margaret Atwood Kanadában született, feminista író, költő és kritikus, összesen 13 regénye, 17 verseskötete, 6 gyerekkönyve, 9 novellagyűjteménye jelent meg. Magyarul négy regénye olvasható:

     

Fellélegzés (Európa, 1984) - ez az, amit még nem olvastam
A vak bérgyilkos (Jelenkor, 2003) - post
A szolgálólány meséje (Lazi, 2006) - post
Pénelopeia (Palatinus, 2007) - post


Életrajz a wikipédián