2012. június 8., péntek

Vinnyogós bevásárlólista

nincs kedvem postot írni. Rengeteg mindent kellene még csinálnom (egy ajándékot befejezni, hajat mosni, sütit sütni), és persze blogbejegyzést alkotni. És nem megy, mert most másnak van itt az ideje, és nekem az ilyesmi kényszer hatására nem működik. Ráadásul be vagyok zsongva, holnap megyünk pattel agyat és könyvet vadászni, meg Nitával és fezerrel, a Nagyúr fenyegető árnyékában, és nézem a kis nyomorult kuponjaimat - a második újságos standnál sikerült csak szereznem egy Vasárnapi híreket, az utolsó, enyhén viharvert példányt -, hogy mit vegyek belőlük. Konkrétan van egy ezer forintos Geopen és egy 30%-os Szandis, utóbbit az Alexandra csoportba tartozó kiadóknál is be lehet váltani... ami mit jelent nekem? A Cartaphilust!

Megpróbálom listába szedni - mint itt -, miket szeretnék, mert puska nélkül lassan már a saját nevemet se tudom:


Arkagyij és Borisz Sztrugackij: A hétfő szombaton kezdődik - mert ha négy könyvet veszel, 35% kedvességet kapsz. Neem, nem én veszek négyet, hanem négyen veszünk egyet-egyet. Úgyis megvenném ugyanennyi kedvezményért a Szandis akcióban, nem tökmindegy, mikor esem bűnbe?!





Téa Obreht. A Tigris asszonya / Mihail Siskin: Levélregény - a kuponos akció. Gondoltam még a Napok házára is, de arra 40% engedmény szokott lenni, a Cartára meg asszem 35, és ha már megvettem az azt újságot (200Ft), ne menjen pocsékba a fáradozásom. De mégis, melyiket válasszam?! (Nem mintha a másikat nem venném meg majd az akcióban, de mindegy...)




Muriel Barbey: Ínyenc rapszódia / Regina O'Melveny: Téboly és gyógyulás - a geopenes biletta, 1000 Ft-tal olcsóbban juthatok hozzá vágyam tárgyához.







Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel - nagyon régen adtam le előrendelést, de erre muszáj volt, akkor is, ha nem fogom rögtön olvasni, márpedig ez tuti, és nemcsak a recik miatt; már zenka karcában is kifejtettem, hogy nemcsak ő hagyja porosodni a frissen vásárolt köteteket a polcon... ez egészen érthetetlen dili nálam, de úgy érzem, ha rögtön nekiesek, nem fog tetszeni a könyv, ezért hagyom egy kicsit "érni", megszokom a gondolatát, hogy ott van a polcon, és aztán szakítom le a gyümölcsöt...

(Jut eszembe, gyümölcs: ma vettem epret, meggyet meg két szem sárgabarackot, itthon pedig van cseresznye, úgy megtömtem a kis fejem, hogy majdnem elaludtam dőzsölés után.)
(Jézusom, a tévében egy srácot mutogatnak, csórinak beleharapott egy teknős a fenekébe, és nem engedi el!)

Ezeket amúgy reciként is megszerezhetném, de egyrészt mértéket tartok (höhö), másrészt én most vásárolni akarok, és kész. De amúgy recenziós könyveket is fogok kapni, azt se tudom, melyiket kezdjem el hamarabb, nem hiszem el, hogy ennyi év után is ennyire... igen, mohó vagyok, mondjuk már nem annyira, mint régen, mint mondottam, igyekszem mértéket tartani. Ettől függetlenül a kívánságlistám dagadozik, mint egy megtömött liba.

Ja, és még néhány Könymolyképzősre is szemet vetettem, de ugyebár YA-stopot tartok:
Gail Carriger: Soulless – LélektelenCassandra Clare: Bukott angyalok városaSarah Dessen: Altatódal
Gail Carriger: Soulless - Lélektelen - ezért nagyon esz a fene, még az újonnan nyílt webáruház is megkísértett a könyv kapcsán, de mivel nem akartam sokakhoz hasonlóan idegbajt kapni és pluszpénzt fizetni a pick-packbe szállításért, erős voltam.
Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek - Az angyal - iggen, szappanoperisztikus meg YA, de szeretem a Clare által teremtett hangulatot.
Cassandra Clare: Bukott Angyalok Városa - szintén.
Alex Flinn: Csók, pont jókor - mert imádtam a Beastlyt, és a Csipkerózsika volt a kedvenc Disney-mesém.
Sarah Dessen: Altatódal - végre, új Dessen! Középmezőnyös YA, nem bugyuta vacak, de nem is olyan hardcore, mint például Laurie Halse Anderson.


Nektek? Óhaj-sóhaj? Nem mintha a Mikulás lennék, de egy nyomi kommentet se kaptam a legutóbbi Válogatás-posthoz, és annyira elszomorodtam.



14 megjegyzés:

  1. ha felmennék, meg lenne kuponom, akkor az Ínyencrapszódiát meg a Téboly és gyógyulást tuti megvenném.
    Moning egyértelmű, elő is rendeltem (csak mikor mehetek már érte?!), és ha letelnek a recik, nem kizárt, hogy nekiállok. már hiányzik Mac és Barrons.
    aztán jön ugye a Boszorkányoskönyv is.

    VálaszTörlés
  2. Jajj de nagyon jót nevettem most a teknősön :DD

    Amúgy nem néztem ki magamnak semmit, de nem is lenne miből vásárolni, úgyhogy tök nyolc :D Viszont nagyon kíváncsi vagyok mit írsz majd az új Barbery könyvről ha elolvastad :)

    VálaszTörlés
  3. Én tegnap kint voltam,végig vinnyogtam az utat...kuponom egy szál sem és 1 db könyvre volt keret...ez a Párizsi feleség lett az Alexandra standjánál.

    A Geopennél szó szerint összeestem a pult előtt mikor megláttam ezeket:Vérbe öltözött Anna,Madame Tussaud,Téboly és Gyógyulás..barátnőm a Madame...mellett döntött,baromi vaskos,baromi szép és nem tudtam ellopni tőle:D:P

    A Dervisházat kb 20 percig simogattam ...a srác kissé furcsán nézett rám,és elém tolt egy dobozt amiben könyvjelzők voltak ,persze Dervisházas-azt hoztam egyet:-(((
    A Homályt szerettem volna még megtapogatni de a GP standnál elég szerény volt a kínálat nem láttam sehol a könyvet az Almamag ízéből is csak 1 volt kitéve.

    VálaszTörlés
  4. ez az Ínyencrapszódia olyan vékony és nagybetűs, hogy elment tőle a kedvem.
    2 Ad Astrás könyvet vettem amúgy (Dervisház és Marija), és szerintem rekordidőt, kb. 5 percet töltöttem a könyvhéten :D

    VálaszTörlés
  5. Szeee:Mennyi volt a Dervisház??? Könyvjelzőt vettél el mellé?:-)

    Ínyencrapszódia-szerintem szó szerint ronda a borító,és baromi vékonyka a könyv.

    VálaszTörlés
  6. ööö, nem tudom pontosan, 20% kedvezmény volt rá. nem vettem, adtak.

    VálaszTörlés
  7. jó, hogy írjátok, mert akkor az ínyencrapszódia nálam felejtős.

    VálaszTörlés
  8. én nem merek elmenni a Könyvhétre mert anyagi csőd lenne. olyan hosszú a várólistám is (benéztem a Könyvmolyképzőbe, szerencsére éjfél előtt 2 perccel, hogy nem tudtam már vásárolni 50%-al, így megúsztam, de iszonyat sok könyvel szemeztem. végtelenhosszú várós postot tudnék keríteni, így inkább nem is írom le őket :D a kuponokat meg kihajítottam, nem kísértem a sorsot, főleg a "hogyan basszuk el Anett nyarát, azzal hogy kirúgjuk a munkahelyéről" projekt után :D mondjuk legalább csökken a várólistám!

    VálaszTörlés
  9. Sajnos-szerencsére (:D) nincs keret vásárolni, úgyhogy ma teljes lelki nyugalommal mehetünk ki a Könyvhétre, maximum valami 500 Ft-os Agavésat válogatunk (úgy tudom, idén is van kiárusítás).
    Ha tehetnénk, az új Ulysses, az Amerikai istenek, a Sárkányok tánca, a Tigris asszonya jönne velünk haza. De majd apránként, akcióban/kedvezménnyel...:)

    VálaszTörlés
  10. Nima: váá, miért nem szóltál?:)
    Előbbit megvettem, utóbbival csak szemeztem, mert a Hölgy mókussal és seregéllyel elég nagy csalódás volt, igen, tudom, két különböző könyv, de félek tőle.

    Nokedli: vicces látvány volt, bár szegény srác már kajabált és nagyon csúnyákat mondott a teknősre:)
    Remélem, jó lesz a könyv.

    Csenga: azt a Szandi adta ki? Mert ha igen, nem jártál volna jobban a 40%-os akcióval?
    Igen, az bazi nagy könyv, szinte ijesztő:D
    Ja, azt láttam, hogy a GP nincs eleresztve.

    szeee: az utóbbi tuti, hogy tetszeni fog neked.

    zakkant: oh, a webáruházat meg se mertem nézni, még az ujjam önállósította volna magát:)

    Ilweran: találtatok végül valamit?:)

    VálaszTörlés
  11. Amadea: Zoli talált három akciós Agavét, régebbi sci-fik (mi más?) :)
    És csak ránk ragadt egy Amerikai istenek :)
    Amúgy meg annyi recivel jöttünk haza mi is, hogy vásárlásra most nem is akarok gondolni...:D

    VálaszTörlés
  12. Ilweran: én is ezért nem fogok a Cartás akcióból rendelni:D

    VálaszTörlés
  13. Igen Szandis a Párizsi feleség-akkor még nem tudtam ,hogy lesz 40% akció:S

    VálaszTörlés
  14. Csenga: de drága, mindig szokott lenni:)

    VálaszTörlés