2016. augusztus 21., vasárnap

Össz-szülinapi termés

Szokott kis társaságunk - fezert hiányolva - valószínűleg kitalálta a legkellemesebb időtöltést az augusztus 20-ai hétvégére: az ittalvós bulival egybekötött szülinapi társaspartit. Szerintem kivételesen nem zabáltunk annyit, mint előző alkalommal, és talán nem akartunk egymást olyan hevesen kinyírni (csak Nitát, amiért állandóan nyert), de remekül szórakoztunk, hajnali egy körül hárman elmentünk aludni, a pat-vicomte-ponty trió pedig bevette magát a kacsás szobába Beowulfot játszani olyan háromig.
Nekem összesen, ha a szülőktől kapott brutálrózsaszín és nagyon finom tortát is beleszámítjuk, négy szülinapozásom volt, aminek az a mellékhatása a cukorkómán túl, hogy sok könyvet kaptam. Nagyon sok könyvet. A kedves barátaimnak, és a némiképp nagyobb vásárlási kedvemnek hála idén augusztus 21-én 34 darab új beszerzésnél járok - a tavalyi évet 35-tel zártam. Ha sikerül megtorpanni a negyvennél, nagyon ügyes leszek.:)
Egyébként csak két tortám volt. A tegnapi alkalomra sikerült kialkudni a fagyival, házi lekvárral, gesztenyepürével, tejszínhabbal és mandulával díszített gofrit, nagyon büszke vagyok az ételkölteményemre.:D Persze, ha hozzáadjuk a többi kaját és a tényt, hogy kb. nyolc órán keresztül folyamatosan ettünk és több liter teát fogyasztottunk, nem biztos, hogy a torta már sokat ártott volna, de éljen az erkölcsi tartás.
Sztiminek pedig teákat fogok ajándékba venni, mert hűségesen vedelt velem. El ne felejtsem a Csipkerózsikát...

Lássuk a termést!
Cecilie Enger: Anyám ajándékai Anthony Burgess: Gyilkosság Deptfordban Elizabeth Strout: Amy és Isabelle Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás Joyce Carol Oates: Pikk Bubi
Lionel Shriver: Ennyit erről Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima

Természetesen a kedvestől kaptam a legtöbbet; Anyám ajándékai (őt már el is olvastam), Gyilkosság Deptfordban, Amy és Isabelle (őt is). A Tizenegyes állomás Nita ajándéka, a Pikk Bubi fezeré, pattől kaptam az Ennyit errőlt, a két Alekszijevicset pedig sztimitől és pontytól. 
Köszönöm szépen őket! Mindre nagyon kíváncsi vagyok, alig vártam, hogy megkapjam őket, szégyentelenül bevallom.:)) Aki pedig még nem kóstolta az almabortortát az Asztalkában, ill. az Asztalka nélkül létezett, feltétlenül látogasson el oda, ha alkalma adódik, az almabortortáért és a Himmelreich-ért sírva tudnék könyörögni, annyira elképesztően finomak.

Ui.: Igen, ez egy töltelékpost. Borzasztóan fárasztó volt az elmúlt két-három hét, még edzeni is egyszer voltam a múlt héten, mert szörnyen éreztem magam és egy hétig nincs a női öltözőben zuhanyzó. A takarítónéni azt mondta, majd átmegyünk a fiúkhoz, de én ezt az élményt meghagyom a többieknek.


6 megjegyzés:

  1. Éljenek a töltelékpostok, szerintem jó sokan vagyunk, akik ezeket is imádjuk olvasni! :) Sok boldog születésnapot, ne számolgass, mindegy a darabszám, a lényeg, hogy örülsz a könyveidnek, és amúgy is el fogod olvasni őket majd :)
    (Azért cseppet irigykedem erre a 4 szülinapozásra, tök jó lehetett, plusz a felsorolt édességekre is beindult a Pavlov-effektus :))

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen.:) Két esetben nem volt ünneplés tulajdonképpen, mert otthon elég sok a tennivaló, amikor meg kettesben tartottunk szülinapot, olyan fáradtak voltunk, hogy semmihez nem volt erőnk.:D
    (Valamiért úgy emlékszem, voltál már az Asztalkában... vagy nem?)

    VálaszTörlés
  3. Egyetérten Nikkinccsel - jöjjenek a töltékposztok! :)
    Utólagosan is nagyon boldog születésnapot, és csodálom a könyvvásárlási önuralmadat!
    Kérnék képet is a finomságokról, de jobb ha nem csorgatom a nyálam korán reggel :D

    VálaszTörlés
  4. Van belőlük elég.:D
    Köszi szépen! Áh, azért vettem is párat, nincs nagy csodálni való.:D
    Nem nagyon szoktam fotózni, de ha jól tudom, a gofrit Nita feltöltötte az instájára.:) Majd kunyerálok sztimitől képet, ő mindent dokumentál.

    VálaszTörlés
  5. Boldog szülinapot utólag is! :) És ez nem is töltelékposzt! :D Ez beszerzős poszt, kérlek! :D Némi egyéb adalékkal - mint sütik, torták, nyálcsorgatós dolgok, és pár liter tea :D

    VálaszTörlés
  6. Szerintem a legszuperebb szülinapi társasozás volt ez, amit a Föld a hátán hordott. :)) A gofri pedig isteni ötlet volt! :)

    VálaszTörlés